
Hogyan maradt Omán a béke szigete a zűrzavaros Közel-Keleten?
Az omániak egy békés, konfliktuskerülő harmadik utat követnek az iszlámban.
Az omániak egy békés, konfliktuskerülő harmadik utat követnek az iszlámban.
Az amerikai elnök a közösségi médiában üzent.
A két ókori vádlott fiktív rabszolga-kereskedelemről hamisított dokumentumokat, hogy ne kelljen adózniuk a rómaiaknak.
Négy halottja van az angliai tragédiának.
Giorgia Meloni élesen kritizálta a döntést.
A Ruanda által támogatott csoport egy újabb tartományt foglalhat el.
Korunk geopolitikai rendszere egyre inkább emlékeztet az úgynevezett weimari köztársaságra.
Az Egyesült Államokban született csecsemők már nem csak kínaiak.
A szlovák vezető azt állítja, hogy titkosszolgálati dokumentumai vannak.
Három hónapja történt az újvidéki tragédia.
Érvényes jogosítványa sem volt.
Zajlik a keresés, már megtalálták a helikopter feketedobozát is.
A kutatók szerint egészen biztos, hogy biológiai szervezetekről van szó.
Egy flamand szeparatista lesz a miniszterelnök, de Flandria elszakadása nem valószínű.
81 éves volt az egykori IMF-vezér.
Pénteken már kiemeltek egy holttestet a Dee folyóból.
Az oldat nélkül nem lehet műteni, és az infúzióhoz is elengedhetetlen.
Ismét hatalmas tömeg előtt, egy színpadon adták át őket a Vöröskeresztnek.
Már alapélelmiszerré vált az Egyesült Államokban.
Az orvosi célokra átalakított légi jármű harminc másodperccel a felszállás után gyulladt ki.
A húszik a gázai konfliktus óta támadják a térségben közlekedő hajókat.
Ugyanakkor, mint mondta, felkészült a legrosszabbra.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Hat dolgozót szállítottak kórházba égési sérülésekkel.
Kanadára és Mexikóra 25, Kínára 10 százalékos vámot vet ki az amerikai elnök.
A külügyminiszter szerint ezzel helyrehozható a „szerdai gyalázat”.
A francia jobboldali politikust alig három hete temették el.
Röviden és tömören: semmi jót.