Krausz Gábor imádni való fotót posztolt a kislányával
![PAP 4806](http://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5735/57350/573509/57350981_83eb080ba05e38c3e6f787b320b55136_wm.jpg)
Újabb szakértő értékelte az Indexnek a nem mindennapi informatikai leállást.
Minden, amit a CrowdStrike-incidensről tudni kell.
A rendőrség garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást.
Sorra jelentkezik a többi áldozat is.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.
Donald Trump még a nevét sem volt hajlandó kimondani.
A Meta elnöke elérzékenyült Trump reakciójától.
A nehezen létrejött szövetség a szélsőjobb botrányait tükrözi.
Amerika csak a jéghegy csúcsa.
Megerősödhet a szél, jégeső is előfordulhat.
8 kolléga 1 hónapon keresztül nyalta végig magát Budapest fagyizóin, hogy kiderüljön, melyek a kedvenc fagyijaink 2024-ben.
A járattörlésben érintett utasok visszatérítést is kapnak.
A miniszterelnök Magyarország kilátásait is felvázolhatja.
Folytatta Post Mortem sorozatát az ALS-betegséggel küzdő alkotmányjogász.
51 évvel ezelőtt hunyt el Bruce Lee.
Nem egyedül őt érte szankció.
Törökország rendelkezik a legfiatalabb lakossággal a kontinensen, ami számos lehetőséget, de egyben kihívást is magában rejt.
A második Prospex Deltánál azt emelték ki: nem esett jól nekik, amikor a cél előtt méterekkel lehajrázták őket.
Egygólos vereség lett a vége.
A piros zászló után majdnem történt egy még nagyobb incidens a Hungaroringen.
Vereséggel fordult az olimpiai főpróbára Chema Rodríguez együttese.
Jövő csütörtökön már Párizsban lép pályára a csapat.
Napi 9000 kalóriát eszik meg.
III. Károly beszéde fontos kitételt tartalmazott a nemesekre vonatkozóan.
A cél a magyar emberek egészségének védelme és a környezetvédelmi célkitűzések további erősítése.
Arra nem válaszoltak, hogy hány bejelentést kaptak kórházaktól a meghibásodott klíma miatt.
Mégis bizarr volt.
Valamennyi bizottság július 23-án, kedden tartja alakuló ülését.
Az informatikai probléma miatt leálltak a reptéri szolgáltatások, bankok és médiumok működése lehetetlenült el.
Megnyílt a Sandorella Művészudvar.
A Meki az infláció és az élelmiszerárak emelkedése után is igyekszik megfizethető maradni.
Egy bérgyilkosért akarják elcserélni az újságírót.
A kórház a közösségi médiában jelentkezett az adományokkal kapcsolatban.
Meddig fogja bírni az elnök, és visszalép-e végül?
Ukrajna egyik döntésére reagált a külügyminiszter.
Ez a jövő: 1500 kilométeres hatótáv zéró légszennyezéssel.
Több helyen is komoly problémák adódtak.
Negyedével hosszabbítja meg az életet egy fehérje kizárása.
Jelenleg is folyik a hajtóvadászat.
Változik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára.
Szinte teljesen leégette a diák tenyerét a forró ragasztó, pedig borkészítést ment tanulni.
Beton.Hofinak a „sebbenzines trükkel” sikerült, de a Dunán át és bőröndben is akartak már bejutni a fesztiválra.
Ha halk társra vágysz, ezekből a fajtákból érdemes választanod.
Elmondjuk, mik lehetnek egy boldog macska ismérvei, és hogyan viselkedhetünk bölcsen, amikor kedvencünk stresszes.
Elmondjuk, mi az azonnali teendő.
Mi diktálja a divatot, és mitől lesz valaki stílusos?
Mit tegyek, ha külföldön bajba kerülök?
A goebbelsi propaganda - a pszichológia szemszögéből.
Vonzó lehet a filléres tankolás, viszont az LPG-s autót is érdemes jó állapotban tartani, különben egy idő után pénznyelő lesz.
Hogyan változott Románia térképe, hogy nőtt és csökkent és mikor volt a legnagyobb?
Így néznek ki most a Budai Vár ikonikus helyszínei.
Mutatjuk, mely ragadozó madarakkal találkozhatunk leggyakrabban az utak mentén.
Bár látványra csodaszép, elfogyasztva akár halálos is lehet.
A cápákra sokan félelmetes szörnyekként tekintenek, pedig a cápafajok nagy része semmilyen veszélyt nem jelent ránk.
Magyarország két egymást követő időszakban teljesítette felül az uniós elvárást a gázfogyasztás visszafogásában.
A húszéves, négy tonnát nyomó elefántbikát az Európai Fajmegőrzési Program keretében helyezték át Magyarországra.
Arne Slot bemutatkozása nem sikerült tökéletesre, hiszen a Liverpool az első felkészülési mérkőzésén 1-0-ra kikapott.
A magyar női válogatott 21 éves támadója, Pápai Emőke a Werder Bremenbe igazolt miután gólkirály lett a Grasshoppersszel.
Sergi Roberto úgy döntött, közel két évtized után elhagyja a Barcelonát.
Az NB II-ben a második bajnokiját is otthon játssza a Vasas a Kazincbarcika, a Kozármisleny a Szeged ellen.
A Real Madrid új sztárigazolása hibátlanul üdvözölte spanyolul a Bernabéu nyoclvanezres közönségét.
A Liverpool holland menedzsere két hét alatt már elkezdte megszűrni a keretét a közeledő előidény előtt.
Már a magyar mozik is vetítik 2024 egyik legizgalmasabbnak ígérkező katasztrófafilmjét, a Twisterst. De mik is azok a tornádók, és hol csaptak le a valaha mért…
Míg a hotelekben kihelyezett mini tusfürdőkről, samponokról a legtöbb utazó tudja, hogy azért vannak ott, mert bármikor elvihetjük őket, addig azzal már…
A könnyű nyári étel elkészítésével általában nem szokott sok gond lenni: beledobjunk egy forró vízzel teli lábasba, várunk tizenöt percet és már kész is.
Folyamatosan növekszik az érdeklődés a hazai „Szedd magad!” földek iránt.
Ha a Balatonon nyaralunk, az egész napi fürdőzés után az egyik legjobb program, ha a szabadban, a csillagos ég alatt megnézünk egy filmet a családdal vagy a…
Feltehetően a világ egyik legismertebb szabadtéri kosárpályájáról van szó.
Olyan településeket gyűjtöttünk össze, amelyek népszerű üdülőövezetek mellett találhatóak, ennek ellenére átlagosan 15 milliós vételár alatt lehet telekhez jutni.
Különleges kiszolgálás, személyes befektetési tanácsadás, ingyenes utalás, díjmentes devizaszámla – összehasonlítottuk a prémium bankszámlákat.
Hamarosan emelkedik az átutalás, a készpénzfelvétel, az értékpapír-vásárlás, a pénzváltás és számos egyéb banki művelet tranzakciós illetéke.
Megpróbáltunk pontos definíciót alkotni a hazai lakóparkoknak a Village Garden szakértője segítségével. Lássuk a lakóparkok jellegzetességeit és előnyeit!
A lakáshitel teljes visszafizetendő összegét csökkentheted, ha lakástakarékot indítasz mellé, köszönhetően a kamatbónuszoknak.
A korábbinál tempósabb drágulással kanyarodott rá az albérletpiac a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után induló főszezonra.