Árpa Attila beszólt Stohl Andrásnak, amiért elvállalta A Nagy Ő-t

A meteorológiai szolgálat műszere Debrecenben 130 km/h-s sebességű szelet mért.
Ostrom alatt a Budapest Airport.
Vitézy Dávid: Már a zavarokról is hazudnak.
Az, hogy valaki nemorbán, még nem másik ajánlat.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index keddi hírösszefoglalója.
Az eddigi bizonyítékok alapján jócskán túlléphették a sebességkorlátozást.
Ideje letenni az Instagram-filtereket, a tökéletes baba-mama képeket, és végre őszintén beszélni a valóságról.
Az Európai Bizottság az idén is számunkra fogalmazta meg a legtöbb ajánlást.
A benzin ára viszont nem változik.
Egy kisfiú szerint izgalmas lett a vásárlás.
A kizárás után a második óvásig viszont már el sem jutottak a versenyirodában.
A fenntartható életmód már a bevásárlókocsinál elkezdődik.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozást indított.
Az ország autóállományának harmada dízel, jellemzően 15 évnél idősebb jármű.
Kocsis Máté: A munka téged sosem érdekelt a Fideszben, csak a feleségedtől kizsarolt milliós kamuállásaid és szerződéseid.
Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is beszámolt az örömhírről.
A munkáltatók sem örülnek.
Üzentek az éppen külföldön tartózkodó ügyfeleknek is.
Észre sem vesszük, de szépen lassan megöljük a természetet.
A zivatarok a vasúton is komoly fennakadásokat okoztak.
Rendőrségi eljárás nem indult, ráadásul a kutyákat már távolabb, Piliscsabán látták újra.
A legtöbb határon átnyúló panasz mögött az e-kereskedelem és a légi közlekedés áll.
Nem csitulnak a hullámok.
Válasz Pusztay János „Hogyan mérjük a nemzeti tudomány értékét?” című cikkére. Kenesei István írása.
Néhány vonalon még indokoltak a változtatások.
Ukrán részről is reagáltak Szentkirályi Alexandra videójára.
Kétszettes előnyben volt a világelső ellen, amikor derült égből jött a villámcsapás.
Nem volt felhőtlen a kapcsolatuk.
A Manchester City klasszisa után újabb PL-játékos érkezhet Nápolyba.
A PSG ellen szárkapocscsonttörést szenvedő játékos Münchenben lábadozhat tovább.
Debrecenben „az előző szezonnal ellentétben a következő csodálatos lesz”.
Az MTK–Ferencváros-örökrangadót szombaton 20.15-kor rendezik meg.
A Metz kivásárolta a szerződéséből a világbajnoki ezüstérmes játékost.
A női ranglista negyedik helyezettje búcsúja után szakított az edzőjével.
Az eszközöket egy nemzetközi szerződés majdnem harminc éve betiltotta.
Segítő kezet nyújt az állam az utasoknak.
A helyiek soha nem láttak még ilyet.
Életútja sikereit és nehézségeit idézte fel a színésznő.
Feltárták a jogállami visszásságokat, és négy területre csoportosították.
Sokakat megdöbbentett a kijelentése.
311 kérvény érkezett a köztársasági elnökhöz.
Szinte az egész országra figyelmeztetést adtak ki.
A lenyűgöző felvételen a ló halálmegvető bátorsággal küzd az eltökélt farkasok ellen.
Minden cica egyéniség! A fajta csak támpont, a viselkedést a nevelés és a gének is formálják.
Honnan jött, kinek való, mit bír el? Aszódi György és Zsámbok Zsolt tenyésztőkkel beszélgettünk.
A fel nem dolgozott terhek bennünk élnek.
Őze Áron színházról, édesapjáról és harcművészetről is beszél.
Honnan jött és hogyan tud közel 20 éve hatalmon maradni?
Erdélyi Zoltán a tibeti megközelítést választotta. Miért?
Mi kell ahhoz, hogy valaki odakerüljön? A HR-szakértő elárulja.
A Tisza párt nélkül ez a város működésképtelen.
Még csak előszériás járműveket láthatunk.
Nem fordítanak hátat a villanyautóknak, de inkább a hibridekre költenek.
Fordulat jöhet.
Jöjjenek az F1-es Brit Nagydíj legfontosabb beszédtémái!
Donald Trump salátatörvénye nem állítja meg a villanyautó-forradalmat.
Maradt ugyanaz a beteg technika, amit a tavalyi Octában láthattunk, viszont eldobták a színes ceruzákat és csak grafit maradt a készletben.
Stohl András ebben a műsorban húsz nővel ismerkedik meg, miközben időről időre döntenie kell, kik állnak a legközelebb hozzá.
A tipográfia a márkaépítés egyik alapköve. Ha például meglátjuk azt a bizonyos N betűt, már be is villan a tudum, a Netflix hanglogója.
Július 6-án mintegy harminc hazai előadó lép színpadra a Puskás Szoborparkban, hogy a székelyföldi árvízkárosultakat támogassa.
A Fortepan nyári fotóiból válogattunk, és meglepődtünk: már akkor is létezett vizuális környezetszennyezés – koncentráltan, a medencék mellett!
A MediaFuture-nek a VML Magyarország mutatta be az AI-alapú marketing operációs rendszert, amely elsőként kínál ilyen komplex megoldást a a piacon.
Az 50 évvel ezelőtt lezárult vietnámi háború végkimenetelének okairól.
Egyre több fiatal próbál ki ezt a hálószobai játékot, ami nemcsak ájuláshoz, de akár stroke-hoz és agykárosodáshoz is vezethet.
Íme 5 alkotás azoknak, akik nem félnek egy kis agytornától!
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei. Galéria!
Nem ritka jelenség, hogy érettebb férfiak a náluk jóval fiatalabb nők társaságát keresik – de vajon mi ennek az oka?
Olvassa el ma is reggeli hírösszefoglalóját!
A szakember szerint ez a három kérdés lényegében elárulja, hogy boldog-e a párkapcsolata.
Sokan nem értették, miért nem volt ott Szoboszlai a temetésen, de most egy megható poszttal tisztelgett elhunyt csapattársa, Diogo Jota emléke előtt.
A hét első Instahíradójában is megmutatjuk, mit osztottak meg magukról legutóbb a hazai és külföldi hírességek!
Óriási széllel és jégesővel csapott le a vihar az országra. Mutatjuk, mit tegyen legközelebb, ha nem akarja, hogy a kocsija megsérüljön.
Majka nem gyakran enged betekintést a magánéletébe, most azonban kivételt tett. Íme a fotó.
Tudományosan bizonyították, hogy egy dal javítja a kedvet és csökkenti a stresszt.
Miközben Ozzy Osbourne a színpadon elbúcsúzott a közönségtől, a háttérben lánya, Kelly élete egyik legboldogabb pillanatát élte át.
Hetek óta kenyérbogarak zabálják a Pannonhalmi Főapátság ritka és értékes könyveit.
Olvassa el ma is, hogy mit osztottak meg magukról a külföldi és hazai hírességek.
Stephen Hawking zseniális elméje csapdába esett egy lebénult testben – de a mesterséges intelligenciának köszönhetően így tudott beszélni.
Pusztító vihar söpört végig az országon – A károkról döbbenetes felvételek kerültek fel a netre.