-
Dolgozatával állami cég díját kapta meg, amit minisztériumi főosztályvezetőként az oktatója adott át, a bírálók között ott voltak a főosztály dolgozói.
-
A helyesírás olyan, mint a foci: véres vitákat szül. Szerencsére elindult az MTA helyesírásgépe.
-
Május elsején ismét változik a KRESZ, a maximális pénzbírság több lesz a nettó átlagbérnél.
-
Az első komoly verést terhesen kapta, volt, hogy disznóvágáson a gázpörkölőt fordította felé a férfi.
-
Máthé Attila volt hajdúsámsoni alpolgármestert, a párt helyi elnökét milliós vesztegetéssel vádolják.
-
Mosolyt szeretnének csalni az emberek arcára.
-
Bevándorlókat inzultált. Magyarország nacionalista, idegenellenes, ezért tetszik neki.
-
Tekintse át térképen, hogy hol kinek a kije nyert trafiküzemeltetési jogot!
-
Az antikorrupciós munkacsoportból kiszállnak a civilek, miután kedden a parlament megkönnyítette a közpénzes mutyizást. A trafikügy lehet a háttérben.
-
A ceglédi nő egy ágyban aludt a kisbabájával, álmában véletlenül elzárta előle a levegőt. Az ítélet szerint gondatlan emberölés történt.
-
Gyulay Zsolt húgának férje két trafikot nyithat.
-
A fesztiválturizmussal foglalkozott, egy kicsit önmagát is beleírta. Olvassa el a győztes munkát!
-
A férfi társával együtt egy fára felhúzva vallatta a traktor eltűnésével vádolt solti juhászt.
-
Ismeretlenek 300 méternyi vezetéket gurítottak el éjjel az újszegedi ligetben. 300 ezer a kár.
-
Elfogadta a parlament a köznevelési törvény módosítását: bővülhetnek az osztálylétszámok.
-
Előfizetett a tévécsatornákra, aztán az interneten osztotta a hozzáférési kódokat. Bárki nézhette.
-
Elveszti önállóságát a Turizmus Zrt., a Balassi, és az agrármarketing is, gigaszervezet jön.
-
231 igennel fogadták el a közpénzekbe való betekintés csorbítását. Bencsik és Ángyán tartózkodott.
-
A közpénzek átláthatóságának korlátozásáról tárgyalnak Navracsiccsal. Ha nincs eredmény, kilépnek.
-
A budapesti férfi összeveszett az élettársával, két kisgyereken vezette le a feszültséget. Elfogták.
-
Ezúttal Vas megyében sült el véletlenül egy puska.
-
Nyolcvan éves volt az 1956-os forradalmár.
-
A 74 éves férfi által használt pisztolyt megtalálták a helyszínen.
-
„A napfényes Izraelből” kívánt jó reggelt „minden demokratának”. Héberül tanul, délutánonként kondi.
-
Hadházy Ákos szerint a szekszárdi Fidesz-frakció egyesével véleményezte az ismerős pályázókat.
-
Szervezési okokból lehetne két úszásóra egy nap, de így nem lenne mindennapos a testnevelés.
-
Csak kedden szavazza meg a törvényt a parlament, de addigra mindenkit be kell íratni.
-
Több mint 2 milliárdért vették meg az alcsútdobozi pályát, de nem sikerült befejezni a klubház felújítását.
-
A pénztelenség gyötrő kínjai a kecskeméti hőségben, ahová Bajnai Gordon vitte el a tündöklő, mesés jövő ígéretét. Nyugdíjasok, ellentüntetők, kitiltás, haribo.
-
A fideszes politikusa egy aukciós oldalon hirdette meg a Louis Vuitton táskáját.