Kirúgják a Fideszt az Európai Néppártból?
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Néppárt: Alaptalan az értesülés
Teljesen alaptalannak nevezte a maszol.ro hírportál értesüléseit az Európai Néppártnak és a párt frakciójának szombati közleménye a dubrovniki kihelyezett pártvezetőségi ülésen tartott vacsorával kapcsolatban, amelyen állítólag a Fidesz esetleges kizárása is napirenden lett volna.
A Kosztasz Szaszmatszoglu szóvivő által jegyzett kommüniké szerint Joseph Daul, a néppárti képviselőcsoport vezetője, Antonio López-Istúriz White, a párt főtitkára, és Viviane Reding, a konzervatív európai pártcsaládhoz köthető, alapjogokért, igazságügyért és állampolgárságért felelős unós biztos nem tartott olyan vacsorát, amelyen a Fidesz jövője lett volna a téma.
A közlemény ismerteti, hogy Antonio López-Istúriz White, a párt főtitkára ott sem volt a horvátországi Dubrovnikban tartott vezetőségi ülésen, Joseph Daul a párt európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke pedig semmilyen megbeszélést nem folytatott a Fideszről Dubrovnikban. Az Európai Néppárt alig várja, hogy Strasbourgban, a párt frakcióülésén üdvözölhesse Orbán Viktor miniszterelnököt - zárul a közlemény.
Rosszul tette a Fidesz, hogy nem képviseltette magát az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakciójának dubrovniki vezetőségi ülésén. A kolozsvári Új Magyar Szó beszámolója szerint ugyanis eldőlt: ha a magyar kormánypárt egy heten belül nem enged az Európai Bizottságnak az alaptörvény negyedik módosításának kérdésében, kitessékelik az Európai Parlament konzervatív pártszövetségéből, az EPP-ből.
A lap egy Viviane Reding igazságügyi és alapjogi biztos közvetlen környezetébe tartozó forrásra hivatkozva azt írja, hogy Reding, Joseph Daul néppárti frakcióelnök és Antonio López-Istúriz White, az EPP főtitkára a csütörtök esti vacsorán tárgyalt a Fidesz sorsáról.
Orbán Viktor korábban tíz évig az EPP alelnöke volt, de 2012. szeptemberében nem jelöltette újra magát, mert a kormányfőség mellett inkább a Kereszténydemokrata Internacionálé alelnöki feladataira koncentrált.
Viviane Redingnek jóideje komoly konfliktusai vannak a budapesti kormánnyal az közjogi átalakulás alapjogi hiányosságai miatt. Legutóbb a European Voice című brüsszeli lapban Navracsics Tibor igazságügyminiszter azzal vádolta Redinget, hogy bírálatában a magyar ellenzéket visszhangozza. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktornak írt mai levelében közölte, hogy Brüsszel kötelezettségszegési eljárást indít Budapest ellen a negyedik alkotmánymódosítás miatt.