Lassan minden a helyére kerül

2013.06.12. 08:04
Térkép, Galéria, Videó
Kapcsolódó térkép
vizallaskep

A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.

Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „Ma van az a nap, amikor először kimondhatjuk, hogy győzelemre állunk” – mondta Orbán Viktor Győrújfaluban. Ehhez egy utolsó csatát kell megvívnunk Bajánál. „Jó reményeink szerint ha ott sikerrel járunk, akkor a tetőzés szombat hajnalban elhagyja Magyarországot”.

  • A Duna bal partján a terrorelhárítók, a jobb parton a katasztrófavédelem emberei várja az árhullámot. A bajai Petőfi-szigeten négyszáz katona segít. Orbán arra figyelmeztetett, hogy „Esztergomtól lefelé még nagyon kell figyelni, mert gátszakadások gyakran apadáskor következnek be”. Budapestnél reggel 813 centimétert mutatott a mérce, ez dél körül 800-ra csökkenhet. „Ha ez bekövetkezik, ott fel lehet lélegezni” – tette hozzá.

  • A kormány megkezdte a felkészülést az árvíz utáni munkákra, és helyreállítási megbízottnak nevezte ki Bakondi Györgyöt, közölte a kormányfő. Bakondi az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője.

  • Óránként 1-1,5 centimétert is csökkenhet a vízszint a Duna Fejér megyei szakaszán. A vízügyi szakember szerint 60-70 centiméternyi apadás kell ahhoz, hogy a gátaknál a szivárgások megszűnjenek, ehhez még egy-másfél napra van szükség. A gátak állapotát folyamatosan vizsgálni kell, mert az átázott töltések ilyenkor bírják legkevésbé a nyomást. Éjszaka két komolyabb szivárgás volt Adonynál, de rövid időn belül sikerült megszüntetni őket, jelezte a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. (MTI)

  • Itt vannak a legfrissebb vízállási adatok:

    Állomás

    Aktuális vízállás (cm)

    Mértékadó tetőzés magassága (cm)

    Mértékadó tetőzés időpontja

    Eddigi legnagyobb vízszint (cm)

    Az eddigi legnagyobb vízszint éve

    Nagybajcs

    589

    907 cm

    jún. 7. 21:00-tól jún. 8. 05:00-ig

    872

    2002

    Komárom

    640

    845 cm

    jún. 8. 17:00-23:00

    802

    2002

    Esztergom

    670

    813 cm

    jún. 9.
    04:00-07:00

    771

    2002

    Nagymaros

    635

    751cm

    jún. 9. 13:00-16:00

    714

    2006

    Budapest

    804

    891 cm

    június 9. 20:00-tól jún.10. 03:00-ig

    860

    2006

    Dunaújváros

    727

    755 cm

    június 11. 01:00

    742

    1965

    Dunaföldvár

    704

    721 cm

    június 11.

    04:00-11:00

    703

    1965

    Paks

    883

    891 cm

    június 11. 07:00-16:00

    872

    1965

    Dombori

    914

    916 cm

    június 12. hajnalban

    894

    1965

    Baja

    987

    995±10 cm

    június 12. este

    976

    1965

    Mohács

    953

    965±10 cm

    június 13. napközben

    984

    1965

  • Hende Csaba honvédelmi miniszter délelőtt Nagymaroson „tájékozódik a katonák árvízvédelmi munkájáról és a jelenlegi árvízi helyzetről”.

  • Holnap reggel szabaddá válhat a Kisorosziba vezető egyetlen út, mert 720 centiméterre apadhat a Duna. Csütörtök óta csak vízi vagy légi járművel lehet elérni a települést. A fővárosban dolgozóknak a polgármester állít ki igazolást a hiányzásról. (MTI)

  • Mohács belvízzel fenyegetett részén, több utcában körbefóliázással védik a házakat. A Sokac-rév és a csónakház árvízkapuját lezárták. A munkálatok a Bem utcában folytatódtak. A város árvízvédelmi töltéssel rendelkező szakaszán figyelőszolgálat működik, kétóránként olvassák le a vízmércék állását. (bama.hu)

  • Figyelmen kívül hagyta az árvíz miatt lezárt területet jelző táblát egy török férfi a Komárom-Esztergom megyei Dömösnél, és autójával belehajtott a fél méteresnél mélyebb vízbe. A sofőrt a rendőrök szabadították ki az autójából, végül egy honvédségi teherautó száraz helyre húzta a kocsit. A férfi nem sérült meg. (MTI)

  • A dunai árvíz miatt elmarad a triatlon Magyar Nagydíj jövő hétvégére kiírt, bajai fordulója, a VIII. Mogyi Triatlon. Borbély Miklós, a házigazda Mogyi SE klubvezetője azt mondta, reményeik szerint egy új időpontban – várhatóan a nyár végén vagy az ősz elején – meg tudják rendezik a viadalt. (MTI)

    A bajai Halászpart jelenleg így fest
    A bajai Halászpart jelenleg így fest
    Fotó: Lőrinczi Csaba
  • Az Országos Műszaki Irányító Törzs szakmai véleménye szerint Budapest árvízzel érintett részein továbbra is indokolt a terület, az utak, közterek zárva tartása, annak ellenére, hogy bizonyos helyekről a víz már visszavonult. Példul a Margitszigeten a talaj teljes felázása miatt akár fakidőlésekre is lehet számítani

    – figyelmeztetett közleményében az OMIT.

  • A Duna folyamatos apadásával Komárom-Esztergom megye gátjain védekezési munkálatokra már nincs szükség, néhány településen még figyelőszolgálat működik, és szivattyúznak. A más megyéből érkezett tűzoltók most pihennek, hogy a Duna alsóbb szakaszain részt tudjanak venni a védekezésben. (MTI)

  • A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szakemberei tegnap este nyolckor megkezdték a Bem felső rakparton a Jégverem utca és Margit híd közötti szakaszon az árvízi védekezéshez korábban kihelyezett homokzsákok elszállítását. (Főpolgármesteri Hivatal)

  • Az FKF Zrt. munkatársai jelenleg mosó- és önfelszedő seprőgépekkel a III. kerületi Mozaik utcát (a Hajógyári szigetre vezető K-híd és az Árpád híd közötti szakaszát), és a Pók utcai lakótelepet takarítják, miután a területről visszahúzódott az ár. (Főpolgármesteri Hivatal)

  • Kétméteres a víz Rácalmáson, a vízitelep udvarán, hiába áll cölöpökön a csónakház és az öltöző vadonatúj épülete, a víz mindenhova befolyt. A dunaföldvári csónakházat szinte elzárta a külvilágtól a Duna, hétfő éjszaka be is tört a víz a hajótárolóba. Dunaújvárosban és Pakson nem okozott komoly károkat az ár. (Magyar Kajak-Kenu Szövetség)

  • Ma estig Esztergomtól nyugatra erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órára kisüthet a nap, zápornak is kicsi a valószínűsége, zivatar nem valószínű. Esztergomtól keletre és délre alapvetően felhős idő várható, néhány órás napsütéssel. Éjszakára mindenütt jelentősen csökken a felhőzet, és megszűnik a csapadék. Napközben 23-24, éjszaka 12-15 fok lesz. (OMSZ)

  • Mindenki megnézte a rekordméretűvé duzzadt Sugovicát. (baon.hu)

  • A belügyminiszter jelentős védelmi erőket csoportosított át Baranyába. Polgárőrök, tűzoltók, katasztrófavédelmi szakemberek, rendőrök és önkéntes mentők érkeznek. A Duna csütörtökön Dunaszekcsőnél várhatóan 980, Mohácsnál 965 centiméteres magasságon tetőzik. (MTI)

  • Egy állatvédő írta a Facebookon:

    Köszönet a BRFK rendőreinek! Ma hajnali 6 órakor lakossági bejelentések alapján két vaddisznó mentése érdekében intézkedtek. A vaddisznók látogatást tettek a III. ker. Lajos utcában, az Aquincum szállónál, a Vörösvári 103-ban, majd a Flóriánnál. Több járőrkocsival próbáltuk útjukat követni..Egyikük a Dunába menekült, a viz lefelé sodorta a Szabadság hídig. Sikerült meglasszózni és a Petőfi hídnál befogni, de meglépett, átkerült a sodrással a Csepeli oldalra, ahol azonban sikeresen az erdőbe terelték. A másik még bujkál, keressük.

  • Megkérdeztük Pécsi Norbert Sándort, a Magyar Közút szóvivőjét, mikor szabadulhat fel Kisoroszi. Ezt a választ kaptuk:

    Amennyiben a Duna apadását követően levonul a víz a Kisoroszi településre vezető útról, akkor a Vízügyi Igazgatóság, a Megyei Katasztrófavédelem és a Megyei Védelmi Bizottság szakembereivel átvizsgáljuk az érintett szakaszt, majd minden érintettnek el kell végeznie a szükséges teendőket ahhoz, hogy az utat újra megnyithassuk a közlekedők számára. Ehhez többek között a homokzsákokat el kell szállítani, az útszakaszt le kell tisztítani, fertőtlenítési munkákat kell ellátni. Ezen kívül ellenőrizni fogjuk a burkolat és a padka állapotát is, a felméréseket követően a szükséges javításokat elvégezzük, illetve gondoskodunk a megfelelő közúti jelzések kihelyezéséről.

    A felsorolt munkálatok minimum egy, de akár több napot is igénybe vehetnek, attól függően, hogy milyen mértékű helyreállítási munkákra lesz szükség.

  • Az Ökumenikus Segélyszervezet holnap dunabogdányi családoknak ad tisztító- és fertőtlenítőszereket tartalmazó csomagokat. Ebben két jószolgálati nagykövetük, Lévai Anikó és Kovács Koko István is részt vesz.

  • Átszakadt a gát a Duna Baja feletti szakaszán fekvő, Gemenchez tartozó Veránka-szigeten, a víz elárasztott csaknem kétszáz hektárt. A víz csak az erdőben tehet kárt, ingatlan, gép, műszaki eszköz nincs veszélyben. (MTI)

  • Győr-Moson-Sopron megyében az árhullám levonulása után is várják az önkéntesek jelentkezését, jelentette be a megyei védelmi bizottság. Az önkéntesek segítségére főképp a megtöltött, de végül ki nem helyezett homokzsákok kiürítéséhez lenne szükség az árvízi védekezésben érintett településeken. A feladatra továbbra is a 96/515-729 és a 96/529-539 telefonszámokon várják a jelentkezőket. (MTI)

  • Buzás Mihály írása>>>

    Amikor a lapok utolsó oldalain apróbetűsen megjelenő vízállásjelentések átköltöznek a címoldalra, és a helynek megfelelő betűméretet öltenek, akkor baj van. Ehhez szabályszerűen párosul az a gyakorlat is, hogy csak a közvetlennek látszó veszéllyel foglalkozunk, a távolabbi folyószakaszok történései elkerülik figyelmünket. A dunai árhullámokkal kapcsolatban bokros tapasztalatokkal rendelkezők számára ugyanakkor aranyszabálynak számít, miszerint a Felső-Duna történéseit sohasem szabad figyelmen kívül hagyni.

  • Újabb áldozatokat követelt az ítéletidő Romániában, kedd este a moldvai Andrieseni községben egy hetvenéves férfit és hároméves unokáját sodorta el a hegyoldalról lezúduló áradat. (MTI)

  • Ingyen végez vízminőség-vizsgálatot a szlovák közegészségügyi hivatal az árvíz sújtotta területeken. (Új Szó Online)

  • Friedrich Anna írása>>>

    Szép lett volna, ha a szerb fél elfogadja az ajánlatot, hogy ezer magyar katona is részt vegyen az árvizvédelemben itt Bezdántól kezdődően, de ugyanúgy szép lett volna, ha korábban a szerbek ajánlanak segítséget Magyarországnak.

  • Ha nem akarnak lemaradni a legérdekesebb, legfontosabb anyagainkról, akkor kövessenek minket egy like-kal a Facebook-on.

  • Egy hét alatt majdnem negyvenezer embernek nyújtott segítséget a Magyar Vöröskereszt. A hazai legnagyobb humanitárius szervezethez eddig beérkezett adományok összértéke eléri a 28 millió forintot, közölték.

  • 3,2 milliárdos a kár Budapesten

    Gyorsan kiszámolták, mekkora kárt okozott Budapesten az árvíz: a fővárosi közgyűléshez délután benyújtandó előterjesztés kalkulációja szerint a védekezés becsült költsége 1,73 milliárd forint volt, a helyreállítás előzetesen becsült költsége pedig 1,52 milliárd forint, azaz összesen 3,25 milliárd forint.