Térkép, Galéria, Videó
Kapcsolódó térkép
vizallaskep

A kék oszlopok az adott szakaszon mért aktuális vízállást mutatják, a vörös oszlopok a folyó ottani legnagyobb vízállását.

Ez a poszt a következő Percről percre része:

Lassan minden a helyére kerül

Írja meg tapasztalatait vagy küldjön fotót erre a címre: tema@mail.index.hu

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Most érkezett a hír, hogy Lévai Anikó, a miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete élelmiszer- és higiéniai csomagokat visz a Viktor Speciális Otthon kitelepített lakóinak. Ez a sződligeti általános iskolában lesz délután kettőkor.

  • Nemcsak a KIM jólfésült kormánytisztviselői, hanem az MSZP aktivistái is hamarosan a gátakon lesznek, legalábbis ezt jelentette be tegnap este Mesterházy Attila, a párt elnöke.

    Az árvízi védekezésben az MSZP a teljes infrastruktúráját felajánlja segítségként. Kinyitjuk a párt irodáit és arra kérjük az aktivistáinkat, hogy segítsék a védekezésben résztvevők munkáját!

    Őszintén reméljük, hogy azért a katasztrófavédelmisek is odaférnek majd a munkához az öltönyös főosztályvezető-helyettesek és járókeretes nénik hadától.

  • Csökkent ugyanis a Duna vízállása szerda reggelre a kritikus helyeken Ausztriában, bár a veszély még nem múlt el teljesen. Wachauban az éjszakai órákban tetőzött a Duna, Grein településnél pedig a víz a legmagasabb vízálláskor sem lépte át jelentősen a mobil gátak peremét. Greintől ötven kilométerre keletre, Kremsnél is csökkent a vízállás, de a Krems folyón egy átázott földgát miatt négy településről kétezer embert készítettek fel a kitelepítésre. (MTI)

  • Már nemcsak telefonon, hanem online is lehet jelentkezni önkéntesnek Budapesten. Csak egy kérdőívet kell kitölteni, két perc az egész. (Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság)

  • Tovább emelkedik az Elba vízállása a folyó németországi szakaszán, a Duna mentén csökkent a veszély ma reggelre. Az Elbán Csehország felől érkező árhullám évszázados rekordokat dönthet meg, és a mellékfolyók is áradnak. A Saale vízállása 400 éve a legmagasabbra, 8 méter fölé emelkedett Hallénál, ahol június elején 3 méter körüli a megszokott vízállás. Drezdában több száz embert kell biztonságba helyezni, és több utcában nincs áram. (MTI)

  • Durván áll a város, csak szólok

    – írta a Facebookon egy kollégánk.

    Ön is ezt tapasztalta? Van jól bevált egérút, amit másokkal is megosztana? Írja meg!

  • Megalakult a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács az árvízi veszélyhelyzet elhárításában szerepet vállaló segélyszervezetek, szeretetszolgálatok részvételével. A Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter vezetésével működő testület tagszervezetei ezentúl összehangolják majd segítő tevékenységüket. A szervezetek között van a Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt, valamint a Belügyminisztérium és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. (MTI)

  • Olvasónk, Csaba írja:

    Ha vészhelyzet van akkor, le van zárva a rakpart, akkor Batthyány téren miért csak egy mozgólépcsővel lehet le illetve fel jutni metróból. Eddig is nagy volt az emberi torlódás, de most már kész rémálom...

  • Tavaly az elmúlt öt évtized legsúlyosabb árvize pusztított Thaiföldön, a helyiek pedig minden kreativitásukat bevetették a védekezésben. Van mit tanulnunk tőlük, például a motorok fellógatását a fákra, vagy éppen az autók bezacskózását.

  • A figyelmeztető előrejelzés szerint ma főleg az ország középső és északi részén lehet felhőszakadás. Azt írják, hogy intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-nél több csapadék hullhat. (OMSZ)

  • Pozsonynál egy nap alatt közel 120 centiméterrel emelkedett a Duna vízszintje, amely szerda reggelre elérte a 9,7 métert. Ez már alig marad el a 2002-ben mért több mint száz éves rekordtól, ami 9,9 méter volt. A Morva vízszintje egy nap alatt több mint egy métert emelkedett, jobb oldali rakpartja Ligetfalunál már víz alatt van. (MTI)

  • 383555 365357830232446 868273302 n
    Fotó: Plus36.hu / Facebook
  • Szép kis közlekedési káosz kezd kialakulni Budapesten. Kollégánk írja:

    Áramszünet miatt állnak az 1-es és 14-es villamosok a Róbert Károly körút és a Lehel út kereszteződésében.

    Pár perc múlva kollégánk következő levele:

    És persze mire elindulok gyalog, helyreáll a rend...

    Az realtime közvetítés szépsége!

  • Kollégánk írja:

    A Batthyány tér aluljárójának Duna felőli falánál a fenti mozgólépcsőt is körberakták zsákokkal. Az Erzsébet híd budai hídfőjénél pakolják a homokzsákokat az alsó rakparton, a Lánchíd után a Halász utcánál meg már részben elöntötte a víz az alsó rakpartot. Amúgy a lezárt rakparton most sok a bringás.

  • Az aktuális toptémára leggyorsabban a bioétel-fetisiszták reagáltak. Az alábbi csodát a Facebookon osztják: „Barátom bio-bolgár kertészetét Szigetmonostoron a Duna pár napon belül teljesen elönti. Menthetetlen, de egyedül a friss zsenge fokhagymát ma ki tudtuk menteni! Ha éppen kéne egy kiló tényleg primőr árú, jó áron, hívd az alábbi számot! Tel: 06 20 290 xxxx

    Ha csak megosztod az is sokat segít!

    Fokhagymakrém recept: Fokhagyma, Só, Botmixer ;)"

  • ... leállnak a vonatok délelőtt tízkor, mondta Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. (kemma.hu)

  • A vízilabdázókkal is kicseszett a Duna, úgy volt, hogy

    csütörtökig a szigeten maradhat a Világliga cseljabinszki Szuperdöntőjére készülő férficsapat, végül a keddi nap intézkedései a szó átvitt és szoros értelmében is betették a kaput.

    homok2
    Fotó: Gergely István / Waterpolo.hu

    Noha a medencében még lehetne edzeni, de a hatóságok lezárták a szigetet, így nem lehet eljutni a Hajós Alfréd-uszodába, még gyalog sem. Ezek után a válogatott átslattyog a Komjádiba, de előtte még, szerda reggel bemelegítésként a Római parton, a Nánási út és a Rozgonyi Piroska utca sarkán részt vettek a homokzsák-pakolásban.

  • a Margitszigetet, amelynek fővárosi kisajátításáról elvileg hétfőn dönt a parlament. A XIII. kerület lakosai szerettek volna valamiféle egyeztetést tartani az ügyben, de közbeszólt az ár, így szomorúan jelentjük, hogy „a Fórum a Margitsziget jövőjéről természetesen elmarad. Ezzel együtt felszólítjuk a törvényt benyújtó Navracsics Tibort és a kormányt, hogy a lezáratlan társadalmi vita miatt vonja vissza a törvényjavaslatot. Kérjük a Fidesz kormányt, hogy ne használják az országot és Budapestet sújtó árvizet politikai sunyizásra. Legalább amíg homokzsákot pakolunk, amíg meg kell védeni a várost, addig ne a budapesti közvagyon átjátszásán rafináltkodjanak."

  • Az OMIT (Országos Műszaki Irányító Törzs) legfrissebb adatai szerint Budapestnél 664 centiméter a Duna vízszintje, ezzel elérte a rakpartok szintjét. Az eddigi legnagyobb vízállást Budapesten 2006-ban rögzítették (860 centiméter). (MTI)

  • Gyurcsány Ferenc a helyi DK-sokkal és civilekkel kora reggel óta készíti Százhalombattán a homokzsákokat az árvízi védekezés érdekében

  • A cink.hu írja:

    A víz mára virradóra alámosta a Parlament mellett épülő, a Duna áradása miatt 8 méter vízzel feltöltött mélygarázs földből rakott rámpáját, ami beleszakadt a vízbe. (...) Számítottak rá, hogy a laza földból rakott rámpa, amin a munkagépek elhagyták a gödröt, a feltöltés után összeroskadhat, ami meg is történt.

  • Az árvízi védekezés miatt Komárom-Esztergom megyében utakat zártak le.

    Teljes útzár:

    • a 10-es főuton Dunaalmás és Almásfüzitő, a 71-es és a 75-ös kilométer között
    • a 11325-ös jelű, a Pilismarót és Basaharc között a komphoz vezető úton
    • Esztergomban a Mária Valéria hídhoz vezető 11326-os úton

    Félpályás forgalomkorlátozás:

    • a 11-es főúton Esztergomnál a 63-as kilométerszelvénynél, 200 méteren
  • cikkünk a témában: SzBF

    Az árvíz nem zavarja a filmeseket

    Áradás ide vagy oda, Prágában sztálinista gyerekgyilkosról, Pesten Herkulesről forgatnak. A Cinematrix cikke.

  • Budakalászon a város központjában folyó Barát-patak mentére csoportosítják az árvízvédelmi erőket, mert ha a Duna visszaduzzasztja a patakot, az több száz lakóházat önthet el. Jelenleg 100-150-en dolgoznak ott, de szükség esetén további erőket is toboroznak. A polgármester, Rogán László számít Pomáz és a főváros korábban megígért segítéségre is.

    A Lupa-szigetet két napja már elöntötte a Duna, a zömmel cölöpökön álló nyaralóházak tulajdonosai azt, amit lehetett, az emeletre hordták fel. A folyó budakalászi hullámterét nem tudják megvédeni. Mintegy 50 ingatlan található ott. (MTI)

  • cikkünk a témában: SzBF

    Viszi az árvíz a motort?

    A víz önmagában nem akkora probléma, mint elsőre gondolnánk, azonban a benne lévő sár és az utána következő lassú száradás korróziót okozhat. A Totalbike cikke.

  • Vízátfolyás és árvízvédelmi munkálatok miatti több helyen utakat zártak le Győr-Moson-Sopron megyében. A kisalfold.hu összegyűjtötte:

    • A Rábapatonai hídon a hídra vezető úton kialakult vízátfolyás miatt nem lehet közlekedni. Kerülési útvonal úticéltól függően a 83. sz. és 85. sz. főútvonal felől.
    • A Mecséri hídat védekezési munkálatok miatt lezárták. A szigetközi 1401. sz. út felől gépjárművel behajtani tilos. Az 1. sz. főút felől Mecsér település kizárólag célforgalommal közelíthető meg
    • Bolgányi hídon Kunsziget és Dunaszentpál között csak árvízvédekezési munkálatok céljából lehet közlekedni.
    • • Az 1. sz. főúton  Győrszentiván – Kertvárosnál folynak az árvízvédelmi munkálatok, emiatt  az 1-es sz. főút lezárásra kerül a 19-es főút Győr-Likócsi csomópontjától a Komáromig terjedő útszakaszon. A rendőrség ez idő alatt a forgalmat az M1-es autópályára tereli. A terelés ideje alatt az autópálya érintett szakaszát díjmentesen lehet igénybe venni.
    • Győr-Gönyű között az 1-es úton teljes útzár van érvényben.