Tényleg, a politikusok csak egymásnak gratulálnak, azoknak, akik végigdolgozták a hétvégét, meg senki. Tóth Zoltán választási szakértő pótolja a hiányt.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Szili Katalin Matolcsy Györggyel találkozik! Szili mozgalmának a meghívója szerint a Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt elnöke (Szili Katalin) kezdeményezte a megbeszélést a jegybank elnökével, aki pénteken fogadja is. Mi jöhet még?
Ő Kovács Lili, a Zöldek Pártja képviselőjelöltje, 1995-ben született. Tudnak fiatalabbat? Küldjék ide!
Na jó, legalábbis azt, hogyan ül egy kampányplakát-biciklin. Vagy mi ennek a neve.
Jutott eszünkbe, és gondoltuk, meg is nézzük gyorsan a honlapját. De el kellett szontyolodnunk.
Annyit azért megtudtunk a Facebookról, hogy ott volt kedden Lendvai Ildikó és Herényi Károly közös könyvének bemutatóján, és olvasni is kezdte a könyvet, alig tudta letenni.
nem egészen három hónap alatt. Ennyit adott le Fazakas András, a SEM Párt szigetvári jelöltje, aki
nem a kampány okozta stressznek, hanem eltökéltségének, edzésprogramjának és diétájának köszönheti a jelentős súlycsökkenést.
A Sportos és Egészséges Magyarországért Párt politikusa, aki testnevelő most, az edzésprogram harmadik hónapjának végén 119 kiló.
A fia a Szili-párt jelöltje Gödöllőn, ő is kampányol mellette.
A kisgazdák a múltkori budapesti földosztás után most a nagykanizsai földet osztják. Részleteket itt olvashat.
Mármint a felmérésükben résztvevők szerint: a megkérdezettek 58 százaléka szerint fölösleges a vita a „jelenlegi politikai helyzetben”, és csak 30 százalékuk szerint szükséges. Egyébként a felmérés egy másik kérdése szerint 77 százalék várja a Fidesz és csak 8 százalék a baloldal győzelmét.
A baloldal zalai jelöltje, Major Gábor társaságában. És az utcafórumnál is figyelemreméltóbb a zalai politikusnak az a posztja, miszerint a körzet valamennyi települését bejárta az elmúlt hetekben. Így néz ki névtáblásítva ez.
Jövő hétfőtől egész héten meghosszabbított ügyfélfogadási rendben dolgoznak az ország összes okmányirodájában, hogy biztosítsák az ügyfelek részére a választási jog gyakorlásához kapcsolódó ügyeik zökkenőmentes intézését - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerdán az MTI-vel.
A Kúria nem adott helyt a Földalapkezelő időhúzásának, így most már nincs több kibúvó, nyilvánosságra kell hozniuk az állami földbérlet pályázatok értékelési pontszámait és bírálati lapjait – közölte az imén Facebookján Szabó Rebeka (Együtt-PM). A politikus szerint nem lehet tovább titkolni, kinek milyen indokkal adták oda a földet.
hiszen csak 19 ezren regisztráltak. A szocialisták roma tagozata emellett felszólította a Magyarországi Cigány Pártot, hogy lépjen vissza a választásoktól, miután a párt vezetése
belekeveredett egy választási csalás feljelentésébe.
A szocialisták szerint az MCP ezzel a lépéssel csökkenteni tudnák a magyar cigányságnak okozott kárt.
Kocsis Máté állításait könnyű ellenőrizni a Népszínház utca József körút sarkán: nincsen kint semmiféle trágár felirat, riposztozott Pál Tibor lapunknak az előző posztot elolvasva. Csupán egy felirat olvasható a kereszteződésnél: Szabad oktatást!, ahol a dátum is kiderül (II. 19). A szocialista jelölt szerint egy aktivistájukat sem igazoltatták rendőrök eddig a kampány során.
Nem állítom, hogy Kocsis nem mondott igazat, csak a tények mondanak neki ellen.
– közölte Pál.
A józsefvárosi önkormányzat feljelentést tett a VIII. kerületi Rendőrkapitányságon rongálás vétsége miatt. Az önkormányzat közleménye szerint 2014. március 18-án éjjel három személy festékszórókkal és sablonokkal Pál Tibor szocialista jelölt érdekében álló, különböző trágár és sértő feliratokkal festette össze a Népszínház utca és a József körút sarkán található járda aszfaltját. Az aktivistákat a helyszínen beismerték tettüket a rendőröknek.
Közleményt adott ki az imént a baloldali pártszövetség az útlevelekről, ezt:
A nyilvánosságra tartozó adatnak tartják a kormányváltó erők azt az információt, hogy az országgyűlési képviselők rendelkeznek-e a Magyarországin kívül más úti okmánnyal. Ezért arra kérik valamennyi parlamenti pártot, hogy adjanak erről információt, hozzák nyilvánosságra, hogy képviselőiknek van-e más úti okmánya, illetve azt megalapozó állampolgársága a magyaron kívül. Ez a kötelezettség nem lehet diszkriminatív, nem korlátozódhat egyetlen országra vagy kontinensre, vagy nemzetközi szervezetre sem, de megakadályozhatja, hogy erre vonatkozó találgatások rombolják az országgyűlés tekintélyét.
– így összegzett Csöbör Katalin, a kormánypártok miskolci 1-es körzetének jelöltje a szirmabesnyői polgármesteri találkozó után.
A Német Gazdasági Klub csütörtöki, zártkörű vacsorával egybekötött estjének vendége lesz Szili Katalin, a KTI elnöke. A párt meghívója szerint a program témája: Gender Budget – Állami költségvetés női szemmel.
Rónaszékiné Keresztes Monika nem csak a Dallas-rajongókat ihlette meg, hanem a Vegtable Man művésznévre hallgató szobapop-előadót is. Az eredmény ez a nóta lett:
Az őstermelők és a korkedvezményes nyugdíjasok is miniszteri levelet kaptak a napokban arról, hogy mennyi mindent tett értük a kormány az elmúlt négy évben, írja az Átlátszó.hu. Fazekas Sándor a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalon keresztül, Balog Zoltán pedig az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságon keresztül üzent az érintetteknek.
Az MSZP szerint a kormány semmibe veszi a Kúria döntését, amikor folytatja a rezsicsökkentésről szóló kampányát. Braun Róbert MSZP-s politikus szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: a kormányzati hirdetések közzététele miatt az ötpárti ellenzéki szövetség a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordul, kérve, hogy a testület tiltsa el a további jogsértéstől a kormányt és a reklámokat sugárzó TV2-t. Egyúttal azt várják a választási bizottságtól, szabjon ki bírságot a TV2-re, amiért rosszhiszeműen eljárva tudatosan jogot sért a hirdetések közlésével. (MTI)
Az Együtt-PM Szövetség aktivistái szerdán jelképesen lezárták azt az elhíresült parkolóhelyet, melyen Orbán Viktor kisbusza rendszeresen parkol, amikor a miniszterelnök fodrászhoz megy – holott az adott helyen megállni tilos. A párt közleménye szerint az aktivisták felszívódó festékkel a járdára „Royal Parking”, azaz „Királyi Parkoló” feliratot írtak.
Kövér László, az Országgyűlés elnöke kistérségi járóbeteg-szakellátási központot avatott Csengerben szerdán. A házelnök szerint a 11 település 14 500 lakosát ellátó, 450 millió forintért készült intézmény létrehozása az eltelt négy év közös munkájának egyik sikere. (MTI)
A baloldali pártszövetség jelöltje most éppen Kunszentmártonban próbálkozik azzal, ami még a lelkiismeretes postásoknak se mindig sikerül: eljutni minden családhoz. Mennek házról házra, írja a Facebookon.
Pompásan elhelyezett reklám jelent meg a Népszava Még sincs afrikai útlevele Simonnak? című cikke, illetve Molnár Zsolt MSZP-kampányfőnök feje fölött.
A Várkert Bazár megújult épületegyüttesét április 3-án, nyilvános avatóünnepség keretében adják át a közönségnek, majd ezt követően április 6-ig tartó programsorozattal ünneplik a kétszáz éve született tervezőt, Ybl Miklóst, és a megújult műemléket.
Ha rákattint az LMP-s politikus Facebook-posztjára, megtudhatja, hogy kiknek és mit. És azt is, hogy hogyan jön ehhez az Index.
Az új szabályok szerint nem bűncselekmény, ha a választás napján is nyomulnak az aktivisták. A Fidesz és a kormányváltást akaró pártok azt ígérik, minden új lehetőséget ki fognak használni. Őrület lesz április 6-án.
Gyurcsány-párt. Aktivistáik több helyről erősítik meg azt, hogy fideszes politikusok zsarolják a közmunkásokat azzal:
csak akkor tarthatják meg állásukat, ha a szavazólapuk lefényképezésével bizonyítják, hogy a Fideszre voksoltak.
A DK közleménye szerint ma politikusaik az EBESZ hazánkban tartózkodó megfigyelőivel tárgyaltak. A közlemény kitér arra, hogy a nemzetközi szervezet előzetes jelentése
súlyos aggályokat fogalmaz meg a választási esélyegyenlőséggel kapcsolatban.
Példaként említik, hogy a választóköri határok újrarajzolása a Fidesznek kedvez, a közmédia egyoldalúan függ a kormánytól, szinte csak kormánypárti hirdetéseket lehet látni az utcákon és a sajtóban, a határon túli szavazókra nem egységes szabályok vonatkoznak és a Nemzeti Választási Irodán a fideszes delegáltak vannak többségben.