Újbudán akciós krumplival kampányol. 10 kiló, 500 forintért, ha van helyi lakcímkártyája.
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
A gond az, hogy név kezdőbetűnként osztották be az embereket, és hajkurásszák az A-tól J-ig kezdődő vezetéknevűeket, miközben a többiek már diszkrimináció miatt kiabálnak és kérik a választási iroda vezetőjét...Az N betűsök tehát várhatnak, míg a J betűs pár perc alatt végez, mert belőlük nincs sok...Sikerült kitalálni megint egy jó rendszert
– jelentkezett Balázs, aki már egy órája vár a sorban átjelentkezőként Zuglóban. Egy másik olvasónk is arról számolt be, hogy aki a névsor közepén van, annak akár másfél órát is kell várakoznia.
– jelenti fotósunk.
Közben egy kétéves kisfiú azt kiabálja, hogy vááá – írja Gát Anna a helyszínről.
Az Index-logó mellett a címlapon van egy gomb, nyomja meg, és legyen büszke arra, hogy szavazott!
A Roma Sajtóközpont tudósítója szavazatot próbál vásárolni Tiszavasváriban, a Széles úti telepen; ajánlata természetesen nem volt komoly. A találomra megszólított helyiek 6000 forintban határozták meg szavazatuk árát, az RSK tudósítója alkudozni kezdett velük. Végül kiderült, hogy több, a telepen élő választópolgár akár 150 forintért is hajlandó lett volna munkatársunkkal elmenni a szavazókörhöz; ekkor azonban tudósítónk „visszalépett” „ajánlatától”.
A Szocdemek ételosztásán paprikás krumpli a menü, körülbelül tizenöten állnak sorba, és vagy kétszer ennyien jóízűen esznek. A program egyig tart, kétezer adag ételt osztanak ki. Schmuck programja ezután két nyugdíjasotthon meglátogatásával folytatódik, 5-re pedig orvoshoz megy, mert pakolás közben tegnap ráesett valami a lábujjára, és fáj.
Gyurcsány Ferenc nem sokkal fél 12 után szavazott az Áldás Utcai Általános Iskolában feleségével Dobrev Klárával, majd arról beszélt, hogy 68 százalék feletti részvételre számít. Molnár Csabával egy pohár sörben fogadtak erre. Gyurcsány szerint az eddigi adatokból átlagos részvételre lehet következtetni.
Az 1990 utáni választásokon eddig csak az 1994-es első fordulóban (68,9 százalék), illetve a 2002-es első (70,53) és második (73,51) volt 68 százalék feletti részvételi arány.
Folyamatos a sorban állás az átjelentkező szavazóknak kijelölt budapesti szavazóköröknél.
A Pétervárad utcánál, ahol az átjelentkezők szavaznak, körülbelül 150-200 ember áll az utcán, arra várva, hogy szavazhasson
– írta Tamás nevű olvasónk.
Már kb. 45 perce állunk sorban a VIII. kerületben, a Ludovika tér 1. alatt. Nagyjából még fél óra lesz...
– jelentette Attila egy másik szavazókörből.
A Szegedre átjelentkezettek 50-60 perc vidám sorban állással számolhatnak. Ráadásul két szavazókör van itt, és a szegedi szavazók közül is sokan beállnak a sorba, pedig nekik nem kellene. Időnként a szervezők közül kimegy valaki az utcára, és kiabálva próbálja beterelni a helyi szavazókat, írja olvasónk.
Az MTI továbbra sem adott ki fényképet Orbán Viktor reggel 8-kor leadott szavazásáról. Korábban megírtuk, hogy bár a hírügynökség fotósa ott volt, az utolsó pillanatban felhívták, hogy mégse fotózzon. Egyelőre nem tudjuk, csak sejtjük, milyen szempont játszhatott közre a döntésben.
Áder János a védjegyeként ismert, komoly hangulatban érkezett a Zugligeti úti szavazóhelyiségbe. Hangulatában akkor történt jelentős változás, amikor megpillantotta az óriási, kamupártokkal teli szavazólapot. Feleségével várakozás közben hosszan, nevetgélve tanulmányozták az ismeretlen pártnevekkel teli lapot, tréfálkoztak a sajtóval és jókedvűen távoztak.
– írja olvasónk, Gáspár Miklós, aki előtt legalább több tucat ember áll még, a gyerekek közben az udvaron játszanak.
Bent elég nagy a sor, 25 percet kell várni az észak-magyarországi megyékhez kialakított teremben, de a budapesti szavazókörökhöz tartozó helységben alig lézengenek.
A VI. kerület 003. szavazókörből jelezte az MSZP-EKP-DK-PM-MLP jelölő szervezet szavazóköri delegáltja, hogy a névjegyzék nem pontosan névsorban van kinyomtatva, a lista egyes oldalak alján összekeveredik.Emiatt ma reggel bizonyíthatóan legalább 5 szavazót elküldtek a szavazóhelyiségből, hogy nem szavazhat, mert nincs a névjegyzékben, olvasható a Népszava online-on. Oláh Lajos azt kéri a kerületi jegyzőtől, hogy vizsgálja ki az esetet, és azt is, hogy a szavazatszámláló bizottság elnöke miért nem volt hajlandó jegyzőkönyvbe venni a történteket.
Epilepsziás roham miatt a földre esett egy szavazó a Fejér megyei Rácalmás 1-es számú szavazókörében, mentőt hívtak hozzá. Ezért a szavazást negyedórára függesztették fel, utána folytatódhatott.
A Roma Sajtóközpont tudósítója a szolnoki Motor úti telepen, ahonnan több mint félezren mehetnek szavazni, a Fidesszel szövetséges Lungo Drom helyi aktivistáival találkozott, akik nem rejtették véka alá, hogy a napjuk a három szolnoki telep lakóinak mozgósításáról szól.
Szolnok a Lungo Drom „szülővárosa”; innen származik a szervezettel 1998-ban az Országos Cigány Önkormányzat elnöki tisztségét meghódító Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő.
Kozák Ferenc helyi Lungo Drom-vezető az RSK helyszínen tartózkodó munkatársának elmondta, hogy az Üteg utcai telep és Szandaszőlős lakóinak mozgósítása már reggel megtörtént, most a Motor utcaiak jönnek. A kampánycsend intézményének eltörlése miatt a választás napi mozgósítás most először legális Magyarországon.
A Tiszavasváriban található két telep lakói közül a „Büdi telepiek” zöme a Fideszre szavaz, hogy megbüntesse a várost négy éve irányító Jobbikot; a Széles úti telepen élők jelentős része viszont a baloldalra – legalábbis ez az RSK helyszínen tartózkodó munkatársa által végzett rögtönzött felmérés eredménye.
Hétfőn kezdik kézbesíteni az érintett több mint nyolcmillió választópolgárnak a májusi európai parlamenti választásról szóló értesítőt.
Több mint 130-an várakoznak a Kertész utca és a Wesselényi utca sarkán, ahol a VII. kerületben várják az átjelentkezőket. Itt is külön szavazhatnak az átjelentkezők és a szavazókörnél lakók. A választási bizottság az átjelentkező szavazók türelmét kéri, mivel ebben a szavazókörben 2150 átjelentkező választót várnak összesen a nap folyamán. A sor elején állók 40 percet vártak, de egyelőre gyorsabban gyarapodik a sor, mint ahogy le tudnak szavazni a sorban állók, így most már bő egyórás várakozásra is számítani kell.
Áder János köztársasági elnök a Zugligeti úti általános iskolában adta le szavazatát.
Kilencvenméteres sor áll az újlipótvárosi Üteg utcában. A hangulat nyugodt, az épületben is kacskaringózó egyórás sor ellenére a várakozók nyugodtan kivárják, hogy sorra kerüljenek.
Azt hallottam, hogy négy éve is sokat kellett itt várni
– mondta egy átjelentkező szavazó. A 65-ös szavazókör ugyanis az a hely a XIII. kerületben, ahol az átjelentkezőket is fogadják. Azok közül, akikkel beszéltünk, mind átjelentkezők voltak.
Négy éve is ugyanarra szavaztam, akire most fogok, így nincsen nehéz dolgom. Az, hogy nincsen kampánycsend, furcsa, de nem befolyásolt a döntésben.
– mondta egy másik átjelentkező, aki nem hisz abban, hogy bármelyik párt szervezetten kérné meg támogatóit, hogy átjelentkezzenek egy billegő körzetbe.
Az átjelentkezések miatt több helyen is nagy sorok vannak, az erről szóló cikkünket itt olvashatja.
Nem merült fel olyan adat, hogy az informatikai rendszerrel bármilyen probléma lenne, közölte a Nemzeti Választási Iroda az MTI érdeklődésére vasárnap délelőtt.
Az MTI azzal kapcsolatban kereste meg az NVI-t, hogy az MSZP közölte: több, Londonban regisztrált magyar választópolgár nem tudott élni szavazati jogával, mivel nem szerepeltek a választói névjegyzékben. A párt szerint a hiba a választási informatikai rendszer problémájára utal, mivel e polgárok korábban megkapták az értesítést arról, hogy felvették őket a szavazóköri névjegyzékbe. (MTI)
Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői felkerestek egy szavazókört a XIV. kerületben a Szent István Gimnáziumban. Azt mondták, hogy elégedettek az eddig látottakkal, mindent rendben találtak, de még korai lenne végleges véleményt mondaniuk a szavazás lebonyolításáról, több szavazókörzetbe is elmennek még napközben. A Nemzeti Választási Iroda honlapján közzétett lista alapján az EBESZ 79 munkatársa regisztrált nemzetközi megfigyelőként a választásra. Az EBESZ megfigyelői hétfő délután tartanak majd sajtótájékoztatót, írja az MTI.
Odabent több alkalmazott volt, mint szavazó, kicsit úgy érzem magam, mint egy szülinapi bulin, ahol több a lufi, mint a vendég. Szavazófülke valamiért nincs, örömmel konstatálom, hogy a mellettem ikszelő úrral ugyanarra voksolunk. Este több eredményváró buliba is hivatalos vagyok, van például egy, amit kifejezetten síróbuliként hirdetnek. Majd meglátom, milyen lesz a hangulatom – írja Gát Anna Londonból.
Most éppen 75-en várakoznak a 6. kerületi Eötvös utcában, a 26-os választókörzetnél, ahol az átjelentkezőket is fogadják. Az átjelentkezéses szavazókra készülve külön adminisztrálják a kerületben lakókat, oda nem vár éppen senki. Az átjelentkezőként érkezőknek viszont nagyjából félórás sorbanállásra kell felkészülniük.
Párizsban a magyar konzulátuson reggel kilenckor egy lélek sem állt előttünk szavazáskor. A hétszáznegyven regisztrált magyar állampolgárt két asztalnál fogadják és szintén két szavazófülkében lehet behúzni az ikszeket, nyoma sincs azonban a londoni, müncheni vagy brüsszeli felfokozott magyar hangulatnak. Csak álmos és békés vasárnap reggelről tudunk beszámolnia, amit tavaszi napsütés és friss croissant koronázott meg – írja az Eurológus Franciaországból.
Ez elmarad a négy évvel ezelőtti első forduló 24,78 százalékától, de magasabb, mint az akkori második fordulós 19,37 százalék.
Gyöngyös Duranda nevű telepén 15-20 romával beszélt az RSK tudósítója – ők elmondásuk szerint kivétel nélkül a Fideszre szavaztak. A Heves megye 2. számú egyéni választókerületéhez tartozó telepen Horváth László Dezső (Fidesz) és Vona Gábor (Jobbik) küzd a romák szavazataiért; az ötpárti baloldal dr. Sós Tamást indítja velük szemben.
A körzetben a Magyarországi Cigány Párt (MCP) is indított jelöltet, ám Rézműves Róbert és pártja országos vezetése között az RSK tudósítójának beszámolója szerint feszült a viszony, hogy az megnehezítette Rézműves kampányát.