Ilyen, amikor Orbán Viktor szomorú

2014.09.12. 09:11 Módosítva: 2014.09.12. 11:46
  • Megvertek és megerőszakoltak egy fiatal lányt egy gólyatáborban. Az elkövető egy fotós-szervező, aki képeket is készített a nemi erőszakról, hogy majd azokkal zsarolja áldozatát, és kényszerítse őt újra szexre. Korábban másokat is megerőszakolt, visszaeső szexuális bűnöző.
  • Egy másik gólyatábor táborozói trágár dalt énekeltek, ami egy furcsa, régi jogászhagyomány. Viszont annak a karnak a rendezvényéről van szó, ahová Orbán Viktor járt, fia most is jár. Meg a Fideszt is jó sok ÁJK-s alapította.
  • A kettő közül az egyiken a miniszterelnök állítólag nagyon kiakadt.
  • Kitalálja, melyiken?

Igen kellemetlen telefonbeszélgetése volt múlt szerdán a reggeli órákban Mezey Barnának, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektorának. 

Letelefonáltak neki a kormányból.

Három nappal korábban robbant a hír, hogy az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar fonyódligeti gólyatáborában egy K. Sándor Szilárd nevű fotós-szervező megvert, majd megerőszakolt egy elsőéves lányt. A súlyos bűncselekményből országos felháborodás lett. Akkora, hogy a népharag még a Class FM-et is bocsánatkérésre kényszerítette, miután műsorvezetőik a nemi erőszakot bagatellizálták, viccelődtek vele.

Az ELTE rektora mindenkit nyilvánosan megkövetett, akit bármiféle sérelem ért a gólyatáborokban, az áldozatnak pedig egy személyes hangú levelet írt. Információnk szerint úgy, hogy a kilétét szándékosan nem akarta megtudni, inkább egy a lányt ismerő személyen keresztül juttatta el hozzá az együtt érző üzenetet.

Teljesen érthető tehát, ha egy ilyen bűncselekmény után még a kormányból is azonnali cselekvésre buzdítják az egyetem vezetését, ha elvárják az ELTE-től, hogy tegyen meg mindent a hasonló esetek elkerüléséért. Vagyis érthető lenne, csak éppen nem egészen így történt. 

Persze, ami ehelyett történt, az is teljesen érthető.

Múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján Mezey Barna rektor személyesen is megismételte, hogy belső vizsgálat indul a fonyódligeti gólyatáborban történt erőszakolás miatt, illetve hogy felfüggesztik az ELTE TÓK hallgatói önkormányzatának működését.

Egy részeg fazon a segged után nyúl

Arról is beszélt, hogy az Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK) HÖK-jére is ez a sors vár, ugyanis sajtóértesülések szerint az ottani gólyatáborban „az állam- és jogtudományi kar normáival ellentétes rigmusokat énekeltek”. Az egyetemi vezetés betiltotta a kari instruktori köröket is, vagyis az elsőévesek beilleszkedését segítő, illetve különféle karitatív rendezvényeket szervező csoportokat.

Az érvelés szerint minderre végső soron egy Index-cikk miatt került sor. Múlt hét hétfőn több olvasónk is jelezte, hogy az ÁJK gólyatáborában egy Majomház induló című, a Majomház elnevezésű instruktori kör weboldalán elérhető dal is benne van a repertoárban, ilyen sorokkal:

A menetnek vége, kijössz az ágyból,
A tangádban ezer geci táncol.
Egy részeg fazon a segged után nyúl,
Te nem tudod miért, de újra megdugott.

Megkérdeztük az ELTE-t, mit gondolnak a dalról, ezt válaszolták

„Sajtómegjelenések alapján olyan rigmusok, »dalok« obszcén szövegeivel találkozhatott a nyilvánosság, amelyek egyetemista csoportok, szakmai vagy egyéb szubkultúrák köreiben terjednek. Ezek a szövegek sokak, így az ELTE vezetésnek ízlésével és morális érzékével is szemben állnak. Ezért az ELTE égisze alatt zajló rendezvények, köztük a gólyatáborok szervezőinek nyomatékosan felhívtuk a figyelmét, hogy a programok során használatukat akkor sem tartjuk megengedhetőnek, ha korábban hagyományuk volt, illetve, ha egyes szakmákban vagy más egyetemeken is szokásban vannak. Az érintett szervezők garanciát vállaltak arra, hogy ezt az elvárást betartják.

Mindazonáltal hipokrízis úgy tenni, mintha az ilyen vaskos, durva dalok ne volnának évszázadok óta, jó néhány társadalmi csoportban, bizonyos közösségi szórakozások alkalmain ismertek és használtak, az pedig súlyos aránytévesztés és ízléstelenség, ha ezt összefüggésbe hozzák egy egészen más helyen történt, nyomozati szakaszban lévő, megengedhetetlen bűncselekménnyel. Természetesen helytelennek tartjuk, hogy elsőéves diákokat ilyen dalok éneklésére ösztönöznek, ezen értelmű állásfoglalásunkat közöltük a szervezőkkel. Ugyanakkor felnőtt, nagykorú polgárokkal szemben nem kívánunk ízlésrendőrséget működtetni, ahogyan elleneznénk azt is, hogy például nagy olvasottságú médiatermékek időnként hasonlóan durva szóhasználatához való jogát a hagyományos közízlésre hivatkozva korlátoznák."

(A választ az ELTE még szeptember 2-án küldte meg.)

Illetve a dalok között volt a jogászinduló is, ilyen versszakokkal:

Szombat este hogyha feláll a farkunk

Elmegyünk a bordélyházba és jó nagyot baszunk

Kurvák sikongása minket nem riaszt

Mert mi bátran nyomjuk a faszt, a FASZT, a FASZT

Olvasóink jól érezték, eleve nincs rendben, hogy gólyáknak ilyesmit kell énekelniük, az ELTE TÓK táborában történt bűncselekmény fényében azonban még visszásabbnak tűnt a szöveg. Az egyik elsős hallgató apjának beszámolója szerint ráadásul a Déli pályaudvaron zendítettek rá az egyetemisták a dalra, megbotránkoztatva az utazókat: „a Fradi B-közép műsora ehhez képest ministráns gyerekek találkozója″, írta az Indexnek a szülő.

Az ELTE vezetéséből úgy tudjuk, az ÁJK-n zajló vizsgálatban egyelőre az összes szervező tagadta, hogy a gólyatáborban elénekeltették volna a Majomház indulót. Ugyanakkor a szervezők azt elismerték, hogy a pályaudvaron valóban elhangzott a dal. A jogászindulót információnk szerint a gólyáknak hagyományosan már a tábor elején megtanítják és sokszor elénekeltetik velük. Ez valóban hosszú évek óta így megy: a Youtube-on található több, a 2008-as gólyatáborról készült videó is, melyekben szerepel (itt és itt) a jogászinduló.

Bármennyire is nőalázó és undorító egy rigmus, illetve bármennyire hozzájárulhat egy olyan hangulat megalapozásához, ahol nők sérelmére szexuális erőszakot követhetnek el, egy másik kar rendezvényén történt konkrét bűncselekményhez nyilván nem lehet köze. A joghallgatók és tanáraik utóbbival érvelnek, ezért most súlyos igazságtalanságként élik meg a felfüggesztést.

Hogy mi?

Vaskuti András, a Büntetőjogi Tanszék oktatója például nyílt levélben állt ki a kari hallgatói érdekképviselet mellett, sőt, szolidaritásból a gólyatáborban kapott HÖK-ös pólóban tartja manapság az óráit. A karra járó hallgatók arról számoltak be, azóta más tanárok is csatlakoztak a pólós szolidaritási akcióhoz. További három oktató, Horváth István, Siklósi Iván és Petrovics Zoltán szintén nyílt levélben részletezi, hogy tapasztalatuk szerint a kari HÖK semmi rosszat nem követett el. A jelenlegi jogász HÖK vezetője ráadásul nem is túl sok ideje került pozícióba, miután a tavalyi, szintén botrányos véget ért gólyatáborba belebukott az addigi vezetés.

A jogászhallgatók és tanáraik nem értik, miért kezelik az ő karukat is úgy, mint azt a másikat, ahol a nemi erőszak történt. A vizsgálat már egy hete folyik, ezen a héten szerdán is voltak meghallgatások. Úgy tudjuk azonban, hogy míg az ELTE TÓK hallgatói vezetőjének súlyos következményekkel kell számolnia – ami a fegyelmi eljárás után valószínűleg elbocsátást fog jelenteni –, addig az ÁJK-n nem várható komolyabb retorzió, legalábbis ami a személyi felelősöket illeti. Bejelentés már pénteken várható.

ELTE-ÁJK jogászinduló

Jogászok vagyunk mi fasza gyerekek
Dőlnek utánunk a sörös üvegek
Az egyetem téren van egy iskola
De mi nem járunk oda soha, SOHA

Körúton a TTK-sok
Meg a buzi közgazdászok
Kurva hülyék mégis tudják
Hogy a bölcsészek mind nullák, NULLÁK

Jogászok vagyunk mi fasza gyerekek
Tőlünk származnak a zabigyerekek
Nő és pia nálunk megszokott dolog
Ez a legszebb mesterség, SÉG, SÉG, SÉG

Szombat este hogyha feláll a farkunk
Elmegyünk a bordélyházba és jó nagyot baszunk
Kurvák sikongása minket nem riaszt
Mert mi bátran nyomjuk a faszt, a FASZT, a FASZT

Hogyha már megbasztunk minden jó pinát
Letöröljük faszunk végét és úgy baszunk tovább
Kurvák sikongása minket nem riaszt
Mert mi bátran nyomjuk a faszt, a FASZT, a FASZT

Jogászok vagyunk mi a legjobb csajok
Dőlnek utánunk a legjobb pasasok
Hús vagy vérfasz nálunk egyre megy
Csak ma éjjel legyen meg, MEG, MEG

Hogyha már leszoptunk minden jó faszit
Kinyalatunk minden jó puncit
Kurvák sikongása minket nem riaszt

Mert mi bátran szopjuk a faszt, a FASZT, A FASZT

Fidesz=ÁJK

Több, az egyetem vezetésének ügyeire rálátó forrással is beszéltünk, hogy megpróbáljuk megérteni, akkor mégis mi és miért történik az ÁJK-n, miért lett ilyen horderejű ügy belőle. 

Információink szerint múlt szerdán azt közölték a telefonban, hogy Orbán Viktor ki van akadva. Talán még a kormányülésen is szóba hozza az ÁJK-s dal ügyét.

Felháborító, hogy közpénzből ilyen programokat szerveznek a gólyáknak, érvelt a telefonáló, ráadásul az ilyen dalok súlyosan csorbítják az intézmény hírnevét.

Márpedig az ELTE ÁJK helyzete különleges, hiszen ez a miniszterelnök alma matere. 

Orbán Viktor 1987-ben diplomázott az ELTE jogi karán, a Fideszt pedig az egyetem Bibó István Szakkollégiumának klubhelyiségében alakították jórészt erre a karra járó fiatalok 1988. március 30-án. Itt tanult jogot többek között Kövér László, Áder János, Deutsch Tamás és Szájer József is. A kormányfő  fia, Orbán Gáspár jelenleg is az ELTE ÁJK joghallgatója és a kari diákélet egyik ismert, aktív szervezője. Az egyetemen több kormánypárti politikus is tart, illetve tartott órákat, így például Navracsics Tibor is.

Egyik forrásunk szerint a fentieken túl a kormány környezetéből később azt is jelezték az egyetem felé, hogy a botrányok után ne nagyon fűzzenek nagy reményeket ahhoz, hogy különösebb beleszólásuk lehet abba, ki legyen a befutó az ELTE kancellári tisztségére pályázó 12 jelölt közül. Gazdasági ügyekben a kancellárok gyakorlatilag élet-halál urai lesznek majd az egyetemeken. A jelenlegi vezetésben többen Rónay Zoltán főtitkárt támogatnák a posztra, de egyelőre nincs egyértelmű többsége intézményen belül sem.

Mivel a Fidesz-közeli Magyar Nemzet újságírói ekkor már egy ideje azt is tudakolták Mezey Barnától, nem akar-e lemondani, a rektori hivatalban eleve nem volt túl jó a hangulat.

Ha a kerítésen kívül történik...

A rektor és az ELTE HÖK különmeccse

Magától értetődő, hogy az ELTE TÓK-on zajló vizsgálat meg fogja állapítani a kari hallgatói önkormányzat felelősségét. Főleg, ha igaz az az értesülés, hogy Galántai Tamás HÖK elnököt már hónapokkal korábban figyelmeztették arra, hogy az erőszakoló, K. Sándor Szilárd komoly kockázatot jelent. A valódi kérdés az, mi lesz a Tanító- és Óvóképző dékánjával, Mikonya Györggyel. Mikonya ugyanis mindenki megdöbbenésére azt nyilatkozta a Magyar Nemzetnek, maga is tisztában volt K. Sándor Szilárd „aberráltságával", de állítása szerint arról nem tudott, hogy a férfi is a tábor szervezői között van. Utóbbi információ viszont teljesen nyilvános volt, a gólyatábor oldalán bárki elolvashatta. Az ELTE egyetemi hallgatói önkormányzata információnk szerint kikelt az ellen, hogy a vizsgálat végén (főleg egy ilyen nyilatkozat után) minden felelősséget a HÖK-re hárítsanak, és ragaszkodtak hozzá, hogy a dékán szerepét is vizsgálják meg.

Mikonya György 2009 óta vezeti az ELTE TÓK-ot, tavaly választották újra, megbízatása 2018 közepéig szól. 

Úgy tudjuk, a rektor a szerda reggeli telefon után mindössze pár órás határidővel, még aznap délelőttre kért egy intézkedési tervet, ami felvázolja, hogyan kellene átalakítani a gólyatáborok szervezését, hogy meg lehessen akadályozni az újabb botrányokat. Az intézkedési terv részben az előző délután egy MTI-közleményben már megjelent pontokra épült, az egyetemi vezetés munkatársai és a hallgatói érdekképviselet közösen állították össze, rohammunkában. A tervnek, mely az ELTE vezetésének reményei szerint megnyugtatja a magas pozícióba került jogász öregdiákokat, az egyik kormánytag asztalán kellett landolnia.

Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a mindenkire a frászt ráhozó telefonhívás, melyről forrásaink nekünk beszámoltak, már azután érkezett, hogy az ELTE egy közleményben kedden bejelentette a két kar, így az ÁJK hallgatói önkormányzatának is a felfüggesztését. Az egyetemi vezetés tehát az igen magasról érkező presszionálás előtt sem akarta szőnyeg alá söpörni a botrányokat. Egyik informátorunk arról beszélt, az ELTE vezetői egyrészt meggyőződésből is fel akarják tárni a visszaéléseket, másrészt a botrány miatt végre elérkezettnek látják az időt a sokak által korruptnak és diszfunkcionálisnak tartott hallgatói önkormányzati rendszer megroppantására. Ebben pedig az összes feszültség ellenére a jelenlegi kormány természetes szövetségesük lehet.

És hogy mit gondolt a sokkal inkább az ELTE ÁJK hírnevéért, mintsem az ELTE TÓK-on történt nemi erőszak miatt aggódó titokzatos kormányzati telefonáló ? Nos, ezt hagytuk a végére, mert igazából az egész történetből ez a legtanulságosabb. Forrásaink szerint azt, hogy

amennyiben az erőszak a tábor kerítésein kívül történik, igazából nem is lenne ekkora hír.
 

Ki lehetett a vonal túloldalán?

Az egyetem a kérdésünkre adott hivatalos válaszban határozottan tagadta, hogy a rektor Orbán Viktor miniszterelnökkel vagy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel ilyen tartalmú beszélgetést folytatott volna. A rektor a múlt héten Balog Zoltán miniszterrel és Palkovics László felsőoktatásért felelős államtitkárral is többször egyeztetett. Fábri György kommunikációs főigazgató az Indexnek azt mondta, „ezen beszélgetések során Mezey Barna természetesen tájékoztatta a fenntartói képviselőit az eseményekről és az ELTE álláspontjáról és lépéseiről." Fábri azt is hozzátette, hogy az egyetemen nincs kormányzati nyomás.

Jó, de akkor most tényleg ki telefonálhatott le? Szavazzon!