Hella
16 °C
28 °C

Kivonult Németh Szilárd a nemzetbiztonsági bizottság üléséről

2018.01.25. 08:34 Módosítva: 2018-01-25 09:37:24

A nemzetbiztonsági bizottság csütörtök reggeli üléséről kivonult Németh Szilárd, a testület fideszes alelnöke, mondván nem fog olyan ülésen részt venni, amin Szél Bernadett jelen van, aki a Soros-hálózat része. Németh Szilárd után kiment az ülésről Csizi Péter, Lezsák Sándor és Móring József KDNP-s képviselő is, így a kormánypárti képviselők kivonulása után a bizottság határozatképtelen lett.

Az ülés összehívását az MSZP kezdeményezte azután, hogy Altusz Kristóf külügyi helyettes államtitkár a Times of Maltanak azt mondta: tavaly titokban 1294 menekültet kellett befogadni az országba, de ezzel a kormány nem állt ki a nyilvánosság elé. Az MSZP szerint ezzel a kormány tulajdonképpen titokban végrehajtotta azt a "Soros-tervet", ami ellen minden eszközzel kampányol.  Molnár Zsolt az atv.hu-nek azt is mondta: a titkosszolgálati vezetők eddigi beszámolói szerint nincs Soros-terv.

Németh Szilárd, a bizottság fideszes alelnöke az ülés kezdetén megismételte: az LMP-s Szél Bernadett jelenléte egy olyan ülésen, ahol a "Soros-tervről", a "Soros-hálózatról" van szó, nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ezért nem járulnak hozzá a bizottság munkájához.

Eközben Molnár Zsolt, a bizottság elnöke a teremben arról beszélt, hogy most bizonyíthatta volna Orbán, hogy létezik a Soros-terv, de ezt nem tette meg, mert nem jelent meg az ülésen. Molnár szeretné, ha a véget érne a Soros-hazugság, amit a kormány folytat, és ezért levélben fordult Soros Györgyhöz, hogy ő válaszoljon ezekre a hazugságokra személyesen - ne a sajtón keresztül. Németh erre azt reagálta, hogy ha Molnár levelet ír Soros Györgynek, akkor túllépi a hatáskörét, és különben is vele Molnár nem egyeztetett erről.

Molnár Zsolt most közölte, még a parlamenti ülésszak kezdete, február 8-ára ismét összehívja a testületet, így Orbán Viktor kormányfőnek is lesz még egy esélye arra, hogy válaszokat adjon a "Soros-tervről". A jobbikos Mirkóczi szerint az ülésre meg kéne hívni Pintér Sándor belügyminisztert is, aki elismerte, nincs arról tudomása, hogy Soros György illegális bevándorolást támogató szervezkedést folytatna, és Altusz Kristóf helyettes külügyi államtitkárnak is számot kell adnia a befogadott menekültekről.

Szél Bernadett a csütörtöki ülésen azt javasolta, hogy forduljanak Kövér Lászlóhoz, miután Németh Szilárd megpuccsolta az ülést, az ellenzéki tagok támogatják az ötletet. Szél azt is szeretné, ha az igazságügyi bizottság is véleményezné a nemzetbiztonsági bizottságban történteket.

De íme az egész nap összefoglalva egy videóban:

Az elmúlt 8 év legabszurdabb napja

A Nagy Kivonulás után először a jobbikos Mirkóczki Ádám tartott sajtótájékoztatót. Elmondta, hogy a kormánypárt részéről ez egy szánalmas menekülés, a kormány 3 évig milliárdokat költött egy olyan propagandára, amivel kapcsolatban egyre inkább hazugságspirálba keveredik. 

Szél Bernadett arról beszélt, az elmúlt 8 év egyik legabszurdabb napja ez. Azt mondta, nem érti, hogy egy nyílt ülésen, ahol ott lehet a teljes magyar és nemzetközi sajtó, bárki, miért éppen ő a probléma, hogy ott van. Gyakorlatilag a Fidesz ezzel megpuccsolta a nemzetbiztonsági bizottság működését, mondta, és hozzátette, ez nem megengedhető, ez maga a nemzetbiztonsági kockázat.

A teljes felelőtlenség kategóriája ez. Szél Szerint nem mondhatja Németh Szilárd, hogy bojkottálja az ülést egy olyan ember miatt, akit átvilágítottak. Hozzátette, hogy azért választották ki őt erre, mert olyan dolgokkal szembesítette őket, ami nekik kényelmetlen, például, hogy a Soros-terv nem létezik, csak internetről összeollózott papírokat mutattak neki, amit viszont titkosítottak. Most azt kérte, hogy a dokumentumokat adják át neki, ami alapján a jelentést elkészítették. A Fideszre pedig szerinte ezután tör rá ez az abszurd viselkedés,

"miután rájöttek arra, hogy gyakorlatilag én a következő hónapokban tönkretehetem azt a plakátvalóságot, amit ők fel akarnak építeni, és ami valóban egy tömény sorosozásból áll"

- mondta Szél.

Frissítés: Németh Szilárd is megszólalt. Sőt, talált még valakit, aki szintén nemzetbiztonsági kockázat. Ezt Molnár Zsoltra, a bizottság MSZP-s elnökére mondta azután, hogy Molnár bejelentette: levélben fordul Soros Györgyhöz, hogy mi az igaz ebből az egész Soros-tervezős kormányzati kommunikációs hadjáratból.

Mint ismert, a botrány előzménye az volt, hogy január 15-én Németh Szilárd bejelentette, hogy "a Fidesz szerint Szél Bernadett és pártja, az LMP Soros György érdekeit szolgálja, ezért az ellenzéki képviselő nem vehet részt egy olyan nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, amely a Soros-tervvel foglalkozna". Szél Bernadett erre azt válaszolta, hogy őt a Fidesz nem tilthatja ki, mert őt átvilágították, és megválasztották a bizottságba. Molnár Zsolt, a bizottság MSZP-s elnöke pedig azt közölte meg, hogy ez a Fidesz kampányfogása, és ilyet nem is tehetnének meg. 

Ezután a kormányközeli Hirado.hu azt közölte, hogy Szél Bernadett  a migrációs válság közepén egy olyan külsős szakértő-munkatársat jelölt a bizottságba, akinek az átvilágítása során problémák merültek fel. Ezzel kapcsolatban mind Szél, mind afgán származású, magyar állampolgárságú tanácsadója azt mondta, ezek hamis állítások, megteszik a szükséges jogi lépéseket.