Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Összeállt a budapesti polgármesterjelöltek listája

7238D8C1-51AD-4B1D-BFBD-BDEBA66CE928
Nem varrnak el minden szálat a várva várt bejelentéssel: az LMP a Ferencvárosból indulhat országos bomlásnak, az MSZP pedig kényelmetlen helyzetbe került volt tagjuk, a ma is támogatott független polgármester, Szabados Ákos miatt. A Ferencvárosban valóban előválasztás dönthet.

Bejelentették az ellenzéki összefogás polgármesterjelöltjeit a fővárosban. Az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, a Momentum, a Jobbik és az LMP vezetői szimbolikus helyszínen, a budapesti Szabadság híd pesti hídfőjénél együtt ismertették azoknak a jelölteknek a névsorát, akik reményeik szerint egyetlen esélyesként állnak majd szemben az októberi önkormányzati választáson a Fidesz indulóival.

A NER lebontása a cél

Karácsony Gergely szerint a mai nap Budapest történetének fontos fordulópontja. „A falak építése után hidakat építünk egymás felé, összeköt minket a város szeretete és az, hogy mindannyian elkötelezettek vagyunk abban, hogy Budapest újra szabad legyen” – mondta a főpolgármester-jelölt.

„Az előválasztáson csapatkapitányt választottak a budapesti polgárok, a kapitány pedig most csapatot hirdet” – közölte a politikus, aki szerint hatpárti egyezség született a 23 polgármesterjelöltről. 

Létrejött az összellenzéki megállapodás, de az együttműködés csak egy szükséges feltétel. Nincs nyaralás, nincs uborkaszezon, munka van

– húzta alá Karácsony. 

Molnár Zsolt, a fővárosi egyezkedések főkoordinátora azt mondta, egy emberként állnak Karácsony Gergely mögött, aki létre tud hozni egy másik, egy szabad Budapestet. Szerinte a hatpárti szövetség el fogja söpörni a NER-t. Az MSZP budapesti elnöke bejelentette: a budapesti megállapodásnak a Jobbik és az LMP is része: az LMP-vel közösen indulnak, a Jobbikkal pedig megállapodtak soroksári jelöltjük támogatásáról és a koordinációról. Molnár szerint a szövetség teljessé vált, már nem személyi kérdések vannak a fókuszban, azok másodlagosak, a lényeg, hogy közösen alkotnak programot Budapesten. 

A DK részéről Gy. Németh Erzsébet kijelentette: megteremtették a lehetőségét, hogy ennek a városnak új vezetése legyen. Ez a város többet érdemel, mint amit az elmúlt kilenc évben kapott Tarlós Istvántól, mondta, hozzátéve és többször is megismételve:

A DK jó szívvel támogatja Karácsonyt. 

A Momentum örül a négypárti megállapodás kibővülésének. Hajnal Miklós elnökségi tag azt is elmondta, a Ferencvárosban az előválasztáson elindítják Jancsó Andreát, küzdeni fognak, de egyébként pedig Karácsony mellett állnak, hogy ősztől minden korrupciós ügy nyilvánosságra kerülhessen Budapesten.

A Jobbiknak azt kellett eldöntenie, hogy belemegy az egypártrendszerbe, vagy a többpárti demokrácia mellett száll be a versenybe, közölte Bencsik János, a párt budapesti elnöke. Országosan és Budapesten is a NER lebontása és a hitelét vesztett Fidesz valódi, jobboldali alternatívájának megteremtése a szándékuk, fogalmazott arról, miért állapodtak meg a többi ellenzéki párttal.

Kanász-Nagy Máté LMP-szóvivője és ügyvivője szerint zöld programjuk érvényesítése érdekében részt vesznek és együttműködnek, minden Budapesti kerületben képviseltetik magukat. Kanász-Nagy egyébként az Indexnek azt is mondta egy nappal korábban, a párt budapesti kongresszusi döntése egyértelművé teszi a tagság szándékát: részt kívánnak venni az ellenzéki együttműködésben.

A helyzet persze nem ilyen egyszerű

Az ellenzéki kavarásoknak ezzel még aligha van vége, noha a jelenlévők abban reménykednek, hogy a bejelentést övező szelíd erőszak végül egy sorba rendezi az egyébként széthúzó, sok kerületben nemhogy a polgármesterjelölt személyének ügyében, de még a 280 választókörzet esélyeseinek keresésén is egyezkedő pártokat.

Az már hónapok óta biztosnak tűnt, hogy a 2014-ben elnyert fővárosi kerületek mindegyikében a regnáló polgármestereit indítaná újra az ellenzék, de áprilisban döntés született arról is, mely kerületekben melyik együttműködő szervezet jelölhet. Az eredeti megállapodáshoz képest azonban mégis vannak jelentős változások, és nemcsak az európai parlamenti választások eredménye nyomán átrendeződött erőviszonyok, hanem néhány váratlan körülmény miatt. Olyanok miatt, amelyek még most is bizonytalansággal küzdő kerületeket eredményeznek.

Mindenesetre akik a mostani megállapodás értelmében megkezdik a kampányt: 

Egy előválasztás augusztusban

Az LMP és Baranyi Krisztina is célt érhetett azzal, hogy az MSZP–P kezdeményezésére az ellenzéki pártok, így a Momentum is beleáll a független polgármesterjelölt Baranyi által felvetett előválasztásba a IX. kerületben. Az előválasztáson tehát Baranyi és a Momentum jelöltje, Jancsó Andrea indul el, közülük augusztus közepére a ferencvárosiak dönthetnek.

A sajtótájékoztatón lapunk kérdésére Karácsony Gergely azt mondta, hogy mindkét jelöltet támogatja, és a főpolgármester-jelölt bízik abban, hogy mihamarabb lebonyolítják az előválasztást. 

Már az európai parlamenti választási eredményeket értékelve írtunk arról, nemcsak az főpolgármester-jelölti előválasztási versenybe szállt be a Momentum, de például a IX. kerületi kampány is felpezsdülhet. Köztudott, korábban mi is írtunk arról , hogy Fekete-Győr Andrásék az egykori LMP-s Jancsó Andreát indítanák, aki a Momentumhoz igazolt. Azt is megírtuk, Baranyi Krisztina nem fogadja el Jancsó jelölését, éppen ezért kezdeményezett előválasztást a kerületben. Szerinte ugyanis ő az esélyes jelölt, ráadásul a közös főpolgármester-jelölt is őt támogatja.

Tény, hogy Karácsony Gergely előválasztási kampányában, annak a hajrájában feltűnt Baranyi, az egykori együttes, jelenlegi független kerületi önkormányzati képviselő, akiről régóta köztudott, hogy ringbe kíván szállni októberben. Karácsony ugyanakkor információink szerint egy valóban valamennyi párt által támogatható jelöltet akar, szerinte ez a győzelem kulcsa a kerületben a fideszes Bácskai Jánossal szemben, aki kilenc éve mindössze 270 szavazattal nyert.

A helyzet márpedig úgy áll, hogy a pártok képviselői a háttérben egymásra mutogatnak: a szocialisták szerint a Momentum, a momentumosok szerint az MSZP és a DK, Baranyi szerint kizárólag a helyi MSZP nem akarja őt jelölni. különböző okokból.

Ezek között a legnyilvánvalóbb, hogy Baranyi rossz viszonyt ápol – elsősorban épp a parkolási maffia ügyében való érintettség gyanúja miatt – a helyi MSZP-vel és DK-val. De most már a Momentummal is, amelynek helyi alapszervezetét, ők legalábbis úgy élték meg, „úgy, ahogy van kollaborációval gyanúsította meg”.

Ezt és a Momentum 22 százalékos kerületi teljesítményét hangsúlyozza az MSZP is, szerintük nem lehet megkerülni Fekete-Győréket a kerületben, és az egyáltalán nem igaz, hogy Pál Tibor helyi szocialista vezető állna a kavarás háttérben, ő bármikor kész lenne félreállni.

Miközben azonban az MSZP és Karácsony, azaz a Párbeszéd is nyitott az előválasztásra, az is kérdéses, a DK hogyan tudná támogatni az abból esetlegesen győztesként kijövő Baranyit. Sőt, talán az egyik legőszintébb érvként ugyanis tőlük hangzott el: Gyurcsány Ferenc pártja egész egyszerűen azért nem áll be Baranyi mögé, mert ő nem lépett vissza 2018-ban Ara-Kovács Attila közös ellenzéki képviselő-jelölt javára, hanem elindult az Együtt színeiben.

Akkor egyébként a VIII. kerülettel közös egyéni országgyűlési választókerületben 12 – köztük jobbikos és LMP-s – jelölt is indult, végül a fideszes Kocsis Máté simán nyert (40%) . A győztes mögött a második a DK-s Ara-Kovács lett, 32 százalékos eredménnyel. Baranyi Krisztina 1454 szavazatot kapott, azaz 3,13 százalékot ért el.

Ettől még Baranyi kerületi teljesítménye megkérdőjelezhetetlen. A helyzetet forrósította, amikor csütörtökön kiderült, nemcsak a kétfarkúak, hanem az LMP, annak legalábbis IX. kerületi szervezete is beáll Baranyi Krisztina mögé. Csárdi Antal szerint a legalkalmasabb és a legesélyesebb jelölt Baranyi, akit ezért „az ellenzéki tárgyaláson részt vevő pártok figyelmébe ajánlottak”.

Aprócska pikantériája a helyzetnek, hogy az LMP országgyűlési képviselője és a helyi alapszervezet ezzel némileg ellentmondott a párt kongresszusi határozatának. Az LMP ugyanis néhány hete közleményben tudatta, budapesti szervezetük kongresszusa elfogadta a DK, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd ajánlatát az önkormányzati választásokra, így a párt támogatni fogja az előválasztáson győztes főpolgármester-jelöltet. A párton belül csaknem kétharmados támogatással megszavazott ajánlat része az volt, hogy

AZ LMP MINDEN KERÜLETBEN AZ ELLENZÉKI POLGÁRMESTERJELÖLT MÖGÉ ÁLL, CSERÉBE KERÜLETENKÉNT A PÁRT EGY ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐJELÖLTJÉT TÁMOGATJA AZ ELLENZÉKI EGYSÉG.

Csakhogy információink szerint ezt a határozatot és elsősorban Jancsó Andrea jelölését és támogatását Csárdi és a kerületi alapszervezet nem fogadja el. Csütörtökön rá is kérdeztük a honatyánál arra, mi lesz akkor, ha „ajánlása” ellenére a pártok nem Baranyit jelölik (ekkor még az előválasztás megvalósulásának esélye minimális volt).

Csárdi azt mondta az Indexnek:

nNm akarom növelni a feszültségeket ebben a helyzetben, ezért erre a kérdésre egyelőre nem kívánok válaszolni. Szerintem valamennyi ellenzéki pártnak az kell legyen az érdeke, hogy egységesen a legesélyesebb jelölt mögött sorakozzanak fel.

Mindez azt vetíti előre, hogy Csárdi és az általa mozgatott kerületi alapszervezet mindenáron kitart Baranyi jelölése, támogatása mellett. Az ugyanakkor Kanász-Nagy megnyilvánulásai alapján valószínűsíthető, hogy az LMP hivatalosan nem állna el a fővárosi megállapodástól Baranyi miatt. Csakhogy az e pártnál megszokott szervezeti káoszban még bármi, szó szerint bármi kijöhet.

Kanász-Nagy legalábbis azt mondta az Indexnek még csütörtökön:

Az LMP fővárosi tárgyalási delegációjának nem képezi álláspontját mindaz, amit Csárdi Antal bejelentett. Ez a IX. kerületi szervezet magánakciója volt, amely valóban kockára teheti a teljes fővárosi megállapodást. Az LMP budapesti kongresszusa hozott egy döntést, nekünk ezt kell végrehajtani. Ez a határozat előírja a megállapodásra törekvést, de abban Csárdi Antalnak igaza van, hogy a legjobb, legesélyesebb jelöltet kell támogatni.

Mindezek után Kanász-Nagy a maga részéről is tisztázta: az LMP az előválasztáson Baranyi Krisztinát támogatja.

Nagy kérdés tehát, hogy az aHang vagy más le tud-e bonyolítani egy reprezentatívnak tekinthető részvételű előválasztást a Ferencvárosban még az augusztusi, várható aláírásgyűjtés-kezdés előtt. Még nagyobb kérdés, hogy akár a Momentum és Jancsó Andrea, akár Baranyi Krisztina és az kerületi LMP tiszteletben tartja-e majd ennek végeredményét.

Az LMP számára mindenesetre ez az eset, ahogyan a közelmúltban több másik, ismét a szervezeti döntéshozatali mechanizmusai működésképtelenségét bizonyíthatja, hiszen egyetlen alapszervezet felülírhatja a párt országos és budapesti vezetésének döntéseit. Egy biztos: a fővárosi jelöltállítástól függetlenül 

a hétvégén tisztújító küldöttgyűlést tart az LMP, így az „irányvonal” még a pénteki bejelentést követően is változhat.

Egy nem akart jelöltváltás

Megerősítést nyert, hogy Balog Róbertet, a Főtáv korábbi szóvivőjét, mai kiemelt ügyfelek és termékfejlesztési főosztály-vezetőjét jelöli az MSZP az ellenzék közös polgármester jelöltjének Pesterzsébeten. Ám ehhez még a többi ellenzéki pártnak is lesz néhány szava, úgyhogy Balog hivatalos bemutatása egyelőre várat magára.

A XX. kerületi polgármester-jelölésben azután merült fel újabb csavar, hogy a HVG-re hivatkozva mi is megírtuk, mivel Fidesz 1994 óta nem tudott nyerni a döntően inkább baloldali beállítottságú XX. kerületben, most új taktikát eszelt ki: saját vagy „álcivil” jelölt indítása helyett a városrészt 21 éve irányító polgármestert készül támogatni.

SZABADOS ÁKOS NÉGY ÉVE FÜGGETLEN UGYAN, DE 17 ÉVIG MSZP-SKÉNT VEZETTE pestERZSÉBETET, RÁADÁSUL EGÉSZEN A HELYI FIDESZ VÁRATLAN HÚZÁSÁIG AZ ELLENZÉK KÖZÖSEN TÁMOGATOTT POLGÁRMESTERJELÖLTJE VOLT.

Ám ezután nem zárkózott el a Fidesztől, sőt a Klubrádióban is arról beszélt: el tudja képzelni, hogy elfogadná a Fidesz támogatását. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy az ellenzék egy másik jelöltet támogat vele szemben – mondta.

Mindezek nyomán az ellenzéki pártok még úgy is jelöltváltásra kényszerültek, hogy ebben rendkívül megosztottak, hiszen Szabados vitathatatlanul a legesélyesebb jelölt. A kerületben egyébként a Jobbik is polgármesterjelöltet állít, méghozzá a párt budapesti elnökét, Bencsik Jánost. Így akár még az is elképzelhető, hogy a soroksári modell érvényesül majd, azaz hogy hivatalosan a Jobbik jelölésével, ám valamennyi párt támogatásával indul el Szabadossal szemben Bencsik.

Egy kihívó az ellenzéki jelölt ellen

Moldován László, az LMP-ből alig néhány hete kilépett budapesti elnök is ringbe száll a VII. kerületben, ahol az ellenzéki megállapodás értelmében Niedermüller Péter DK-s volt európai parlamenti képviselő a közös jelölt. Mindennek fényében még inkább jelentősek Moldován lemondó/kilépő üzenetének gondolatai:

Lemondtam az LMP Budapest Elnökség elnöki pozíciójáról. Ennek két fő oka van: 1. Az LMP gyalázatos szereplése az EP-választáson. 2. A pártpolitikának egyelőre vége. Újra csak Gyurcsány és Orbán között választhatunk.

Az LMP volt budapesti elnöke és etikai bizottságának egykori vezetője hivatalosan persze csak annyit mondott, még nem tudja, elindul-e, ugyanakkor több Facebook-csoportban megosztotta hétoldalas erzsébetvárosi programját. 

Moldován 2014-ben is próbálkozott a kerületben, de tavaly áprilisban is elindult az országgyűlési választáson, amelyen csak 3000 szavazatot kapott, a kerületet és a mandátumot pedig a DK és Oláh Lajos vitte el.

Egy „elbénázott” kerületi összefogás

Csepel valamennyi közvélemény-kutatás, valamit az elmúlt tíz év voksolásai alapján is az ellenzék számára nyerhető kerületnek számít, nyilván az összefogott ellenzék számára. Ennek ellenére alaposan forrongnak az indulatok a kerületben.

Csepelen az MSZP–P most már fixen és nyilvánosan is Erdősi Évát javasolja polgármesterjelöltnek, és noha úgy tűnik, vannak még emiatt feszültségek, a Momentum és a DK is elfogadja, hogy a szocialisták ezen a módon élnek jelölési jogukkal, bár a történtekkel vannak fenntartásaik, amelyeket – főként a kerületi MSZP-t vezető Bangóné Borbély Ildikó sokak szerint elhibázott kommunikációja miatt – nyilvánosságra is hoztak a partnerek.

Noha a héten erősen kérdés volt, hogy a viták után sikerül-e rendezni a csepeli viszonyokat, most úgy tűnik, hogy a választókörzetek jelöléseivel próbálják ellensúlyozni a szocialisták okozta belső feszültséget a szövetséges pártok, a polgármester-jelöltet pedig leginkább a Párbeszéd tekinti magáénak, hiszen Erdősi Éva mellettük végzett eddig is aktivista munkát, egyébként pedig egy devizahiteleseket képviselő civil szervezet köthető a nevéhez.

Egy komoly átrendeződés

Hasonlóképpen a választókörzetek felosztása miatt érdekes a helyzet Zuglóban. Karácsony Gergely főpolgármesteri ambícióival és azzal, hogy a Momentum és a DK elfogadta, Karácsony helyéért Zuglóban az MSZP fővárosi politikusa, Horváth Csaba indul, komoly találgatások indultak a XIV. kerület jövőjéről. Karácsony egyértelművé tette, bízik abban, hogy Horváth Csaba az örökébe lép, más ellenzéki pártok azonban Tóth Csaba, a kerületet érintő egyéni országgyűlési választókerület MSZP-s országgyűlési képviselőjének túlzott befolyásától tartottak.

Úgy tudjuk, a szocialisták által eddig dominált, most is ellenzéki nyerési esélyes kerületben Horváth Csaba úgy lehet polgármester, hogy az ellenzéki győzelem esetén jelentősen átrendezett erőviszonyok között kell majd dolgoznia. Pontosabban: a még tárgyalás alatt lévő, ám konszenzusos mostani választókerületi leosztás alapján 5-5 körzetben a Momentum és a DK állíthat majd jelöltet, az MSZP-nek, a P-nek, az LMP-nek és a Jobbiknak tehát az így megmaradt 5 körzetben kell esélyes jelöltet találnia.

Úgy tudjuk, a zuglói helyzet feloldása érdekében Gyurcsány Ferenc személyesen is bevetette tekintélyét a tárgyalásokon, a DK elnöke ugyanis csakis így látta elkerülhetőnek a kollaborációs vádakat.

Mindez annyit tesz, hogy a szocialisták nem dominálják majd tovább a kerületi önkormányzat munkáját, és a Fidesszel való kerületi együttműködésük esélye is minimalizálódott. 

(Borítókép: Polgármester jelöltek sajtótájékoztatóján beszél Karácsony Gergely, mellette balról Gy. Német Erzsébet, jobbról Molnár Zsolt 2019. július 5-én. Fotó: Ajpek Orsi / Index)