Karácsony: A beton helyett a fákat választom

A Karácsony Gergely vezette új közgyűlés alakuló ülése percről percre

Vége
HUSZ2473
Index
2019.11.05. 17:21
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Itt olvashatja el, ha nincs kedve végigpörgetni a tudósításunkat.

  • Elfogytak a napirendi pontok, fél négykor Karácsony Gergely lezárja az új közgyűlés alakuló ülését. Hogy az ünnepélyességét megőrizzük, mondta a főpolgármester, hallgassuk meg közösen a Szózatot. 

    A legvégére jócskán elfáradt a lelkesedés, már alig néhányan maradtak a Városháza dísztermében.

  • Észszerű határidőn belül felmérik a főváros intézményeinek, cégeinek tulajdonában levő reklámozási célú felületeket, és egységes koncepciót készítenek a hasznosításukról, erről döntött a fővárosi közgyűlés utoljára. A döntéshez hozzátartozik, hogy a fővárosi cégek nem köthetnek egy évnél hosszabb reklámszerződéseket a koncepció elfogadásáig.

    Az ülés végén Karácsony Gergely megköszönte mindenkinek a részvételt, majd a képviselők a Szózat meghallgatása után távoztak a teremből.

  • Tordai Csaba alkotmányjogász, ügyvéd, a Gyurcsány- és Bajnai-kormány egykori államtitkára kiszállt az oknyomozó portálból, hogy a jövőben Karácsony Gergely főpolgármester jogi tanácsadója legyen. Az erről szóló cikkünket itt olvashatja.

  • „A kampány során sokat beszéltünk az egészségügy fejlesztéséről” – mondta Karácsony Gergely az utolsó előtti napirendi pont szavazása előtt. 

    Az Egészséges Budapest Program továbbfejlesztéséről szóló javaslat számos pontban kér egyeztetést annak érdekében, hogy a kormánnyal, a kerületekkel együttműködésben javítsák a kerületek egészségügyi ellátását és a szakintézményeket.

    Magáról a javaslatról nem sok érdemi vita alakult ki, de amellett hosszasan érveltek a képviselők, hogy vajon kinek a felelőssége az egészségügy jelenlegi katasztrofális állapota, és mikor romlottak le ennyire a kórházak.  Jöttek a személyes tapasztalatok is a János-kórházról, hogy aztán egyhangúlag megszavazzák a javaslatot, azaz továbbfejlesztik az Egészséges Budapestért Programot.  

  • Felismerve, hogy az éghajlatváltozás alapvető fenyegetést jelent a jólétre, a társadalmi békére és a jövő generációk életfeltételeire, a közgyűlés ellenszavazat nélkül megállapította, hogy klímavészhelyzet áll fenn. Emellett a főváros kötelességet vállalt az éghajlatváltozás elleni fellépésre, valamint vállalta, hogy intézkedéseket tesz, hogy a fővárosi önkormányzat és cégei karbonsemlegessé és zöldenergián alapulóvá váljanak reális határidőn belül.

    Déri Tibor (Momentum) felszólalásában kifejezte: örül, hogy a környezetvédelem kiemelt téma lett, külön bizottsággal, aminek ő lett az elnöke. Hozzátette: Budapestnek példát kell mutatnia a többi magyar város számára, hogy a klímakatasztrófát megelőzzük. 

    Láng Zsolt (Fidesz) elmondta, hogy a környezetvédelem az egyik legfelkapottabb és legdivatosabb téma a fiatalok körében, de meg kell próbálni higgadtan, tárgyszerűbben beszélni róla. Közölte, az, hogy a kormány nem csinál semmit ez ügyben, egyszerűen nem igaz, kibocsátási kvótákban sokkal előrébb járunk, mint számos nyugati ország, és Magyarország inkább betartja a szabályokat, mint a nagy európai országok. Hozzátette, hogy bár nem szavaz ellene, a vészhelyzet kifejezést nem egészen érti, mire vonatkozik pontosan.

    Baranyi Krisztina független képviselő elmondta, a klímavészhelyzethez tartozik, hogy egyre gyakrabban kell hőségriadót elrendelni, hogy a nagyobb esőzéseknél a Dunát elönti a fekália, tehát itt az ideje kinyilvánítani a vészhelyzetet.

  • Megtiltják-e a rabszolgatörvény alkalmazását az önkormányzati tulajdonú cégeknél? Erről szólt a következő napirendi pont.

    A javaslat arra hívná fel az önkormányzati cégek vezetőit (pl. BKK, FKF, Fővárosi Csatornázási Művek, Fővárosi Vízművek), hogy ne kössenek olyan megállapodást, amely alapján a kötelező munkaidő „önként vállalt túlmunka" megnevezéssel túlléphető lenne.

    Míg Borbély Lénárd, Csepel polgármestere a vita során azt kérdőjelezte meg, hogy az önként vállalt túlórák megszüntetésével Budapest képes lesz-e üzemelni a jövőben (példaként a lomtalanítást említette), Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes szerint inkább az a valódi kérdés, hogy a munkavállalók kizsákmányolása vagy a bérek rendezése a döntéshozók célja, amely értékválasztást jelent.

    László Imre, Újbuda polgármestere azt kérte felszólalásában, hogy ezt az embertelen törvényt semmilyen körülmények között se alkalmazza az új közgyűlés, mert ártalmas az egészségre. A Fidesz frakciójából viszont többen is azt sérelmezték, hogy átgondolatlanul, hatástanulmány nélkül döntenének erről. Szerintük Karácsony nem járta körül kellő alapossággal, hogy mi lesz a rendelet hatása a fővárosra.

    A közgyűlés hosszas vita után nagy többséggel elfogadta, nem lesz önkéntesen vállalt túlóra a fővárosi cégeknél.

  • Összesen 17 igen, 2 nem és ellenzéki tartózkodó szavazatok mellett elfogadták Karácsony Gergely Városliget-projektre vonatkozó javaslatát, aminek az a lényege, hogy új épületek már ne épüljenek a parkban. Horváth Csaba Zugló polgármestereként a következőket jelentette ki hozzászólásában: egy normális világban nem fordulhatott volna elő, hogy a Ligetet 99 évre átadja a kormánynak az előző városvezetés, és a zöld park elveszti zöld park jellegét. Közölte, hogy a civil tiltakozásoknak köszönhetően a terv sokszorosan módosult, de annyira mégse, hogy leálljanak vele, pedig a fővárosiak 85 százaléka eljutott oda, hogy utálja a projektet. A következőt tartotta fontosnak kijelenteni: „Ami zöld, az maradjon is zöld.” Hozzátette: „Ha úgy tetszik, kármentünk a kormány és az előző városvezetés után.”

    Karácsony Gergely a határozat birtokában megy a következő kormányülésre, ahol többek között a Városliget-projektről is szó lesz.

  • A Városliget-beruházás vitája következik, jóval többen szólnak hozzá, mint az eddigi napirendi pontokhoz. A teremben lévő Ligetvédők is csak erre vártak órákat, azonnal több molinó került elő a székek alól, melyekkel az építkezések leállítását és népszavazást követelnek.

    „A Városliget nem építési terület, nem szeretnénk beépíteni” – jelentette ki Karácsony. Hozzátette, nem szeretné lehetetlen helyzetbe hozni a kormányt és a budapestieket, ezért az előterjesztés arról szól, hogy nem szeretnének új épületeket a Városligetben. A javaslat nem ért egyet azzal, hogy olyan épületek megvalósítása induljon meg, amely kivitelezése még el se kezdődött, így például ellenzik az Új Nemzeti Galéria megépítését.

  • Túlnyomó többséggel (három tartózkodás mellett) elfogadta a Fővárosi Érdekegyeztető Tanács felállításáról szóló javaslatot a képviselő-testület. Kis Ambrus főpolgármester-helyettes közölte, hogy a testület hatásköre nemcsak a fővárosi költségvetést érintő, hanem a fővárost egészét érintő ügyekre is kiterjed majd. A határozat irányt határoz meg, hogy a 2010-ben eltűnt átfogó érdekegyeztető rendszer jöjjön vissza, de a pontos részletekről később döntenek.

  • Döntött a közgyűlés a Római-partra vonatkozó és november 4-én lejárt változtatási tilalom újra elrendeléséről. A döntés egyhangú volt.

  • A helyi civil szervezetek kérését meghallgatva a közgyűlés  felfüggesztette a Szent István-szobor munkálatait a XIII. kerületi Szent István parkban, nagy többséggel döntöttek erről. 

    Karácsony leszögezte, lesz Szent István szobor, de megvizsgálják, milyen más helyszínre lehetne tenni ezt úgy, hogy a zöldfelületek se csökkenjenek. 

    A Szent István-szoborról itt írtunk bővebben. 

  • Számadó Tamás lesz Budapest főjegyzője, jelentette be Karácsony Gergely. A jogász végzettségű 46 éves szakember november 11-től tölti be a tisztséget.

    A Napi.hu szerint Számadó dolgozott az Igazságügyi Minisztériumban, majd a Gazdasági és Versenyhivatalnál. Másfél éve a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hivatalának munkatársa.

  • A következő előterjesztés részeként a Transparency Internationalt képviselve, Ligeti Miklós ismertette az antikorrupciós „Ezaminimum” című csomagot, amely többek között a szerződések, vagyonnyilatkozatok átláthatóságát követeli meg a városvezetéstől.

    A javaslat alapján a jövőben nem szkennelt változatban lesznek feltöltve a fontosabb dokumentumok, szerződések a főváros honlapjára, hanem elektronikusan kereshető formában. 

    Az előterjesztést elsöprő többséggel szavazta meg közgyűlés.

  • Handl Tamást, a készenléti rendőrség korábbi alezredesét nevezte ki a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság (FÖRI) élére a közgyűlés. Handlt Karácsony Gergely javasolta Pető György, a korábbi igazgató helyére. Mint mondta, szigorúan szakmai alapon tett javaslatot az új jelöltre. Láng Zsolt a Fidesz részéről azt firtatta, hogy korábban Karácsony azt ígérte, hogy az új vezetőket pályázat alapján választják ki, Handl esetében pedig ilyenről nem tud. Karácsony azzal válaszolt, hogy az ígéret a cégekre vonatkozott, a FÖRI nem tartozik oda.

  • A közgyűlés megválasztotta a fővárosi önkormányzat bizottságainak tagjait. A Fidesz szerint a posztok elosztása nem tükrözi a képviselő helyek arányait, ezért egy képviselőt se delegált a testületekbe. Az MSZP-frakció a hiányt úgy hidalta át, hogy saját képviselőket ültetett a hiányzó néhány, a döntéshez épp szükséges bizottsági helyre. Így a bizottságok a hiányzó fideszes tagok ellenére is működőképesek lesznek.

  • Pokorni Zoltán a bizottsági tagok megválasztásának vitájában ismét előhozta az ülés elején hangoztatott érveit, miszerint a pozíciókat a képviselői arányoknak megfelelően lenne ildomos elosztani. Az MSZP-frakció erre szünetet kért, és visszavonult megtárgyalni az ügyet. A szünet közben kaptuk a hírt a bejárattól: valakinek nagy rakomány cipője érkezett a Városházára.

    Hogy ki a szerencsés cipőtulajdonos, nem tudni, de ezúton értesítjük: megjöttek a cipők!

  • A közgyűlés 70 százalékos többséggel elfogadta, hogy Tarlós István korábbi főpolgármester részére a törvény alapján járó háromhavi illetménynek megfelelő összegű végkielégítésen felül további végkielégítést fizessen a főváros. A Momentum, Baranyi és a DK nemmel szavazott.

    A döntés előtt Karácsony Gergely főpolgármester elmondta: amikor politikai riválisunkat megbecsüljük, akkor nemcsak a személyét, hanem a mögötte álló szavazókat is elismerjük.

    Soproni Tamás (Momentum) ugyanakkor elmondta, hogy nem sajnálják Tarlóstól a végkielégítést, de az emelésnek szimbolikus üzenete van: azt üzenik vele, hogy annyira jó gazda volt, hogy nem elég a végkielégítés, több jár neki. Biztosan jár-e ez a többlet, tette fel a költői kérdést a képviselő.

    Baranyi Krisztina (független képviselő) szerint a szimbólumok fontosak, az árkok betemetése fontos, de ehhez szerinte a díszpolgári cím elég, nem kell azt pénzzel kiegészíteni.

    A döntés után elmaradt a taps a közönség részéről.

  • Az SZMSZ apróbb módosítása után a főpolgármester-helyettesekről szavaztak a képviselők. A szavazás előtt Láng Zsolt (Fidesz) elmondta, hogy a frakció soknak tartja az öt helyettest, nem kellene ennyi embert az adófizetők pénzén fizetni (ekkor felzúdulás tört ki a teremben), igen, tette hozzá a képviselőknek, most egy darabig saját magukat fogják visszahallani. 

    A helyetteseket a közgyűlés titkos szavazással egyenként megválasztotta, minden esetben nagy tapssal kísérve.

    Az öt új főpolgármester-helyettes:

    • Gy. Németh Erzsébet (DK) a humán területekért,
    • Tüttő Kata (MSZP) a városüzemeltetésért,
    • Dorosz Dávid (Párbeszéd) a klímavédelemért
    • Kerpel-Fronius Gábor (Momentum) az átláthatóságért, a részvételiségért, az innovációért és a fenntartható fejlődésért, 
    • Kiss Ambrus pedig a pénzügyekért, a városháza üzemeltetéséért felel.
  • A napirend elfogadása előtt szót kért Pokorni Zoltán, fideszes képviselő, és elmondta, megható, milyen sokan jöttek el az ülésre, de igazából nem ezt akarta mondani, hanem azt, hogy megfontolásra javasolja a 4. és 5. (a bizottsági tagok és a fővárosi cégek felügyelőbizottsági tagok kijelöléséről, posztok elosztásáról szóló) napirendi pont levételét. Ez a két pont ugyanis a véleménye szerint nem a legalaposabban lett előkészítve: inkább a hatalmi osztozkodás függvénye, mint hogy a képviselői helyek aránya határozná meg. Karácsony Gergely erre válaszolva elmondta, hogy a cégeknek működni kell, ezért a döntést az fb-tagokról nem halasztaná el, a másik ügyben a halasztást mindenkinek a belátására bízza. A közgyűlési többség azonban mindkét ügyben leszavazta Pokorni kezdeményezését, majd elfogadta a napirendet. A döntést eddig szokatlan módon a jelenlevők tapsa kísérte.

  • Kijavították a hibát, vége a szünetnek, jelentette be Karácsony. 

  • Még mielőtt az első szavazásra rátértek volna a képviselők, Ughy Attila, a Fidesz-frakció képviselője észrevételt tett, hogy a szavazógép kijelzőjén rosszul tüntették fel a képviselők mögött az arányszámokat. Ezek az arányszámok a polgármesterek kerületeinek lakossági arányszámát mutatják a fővárosi összlakossághoz képest. (A 33 tagú közgyűlés 23 képviselője kerületi polgármester.) Az arányszám azért fontos, mert egy-egy szavazásnál a közgyűlési többség eléréséhez nemcsak a képviselők felénél több kell, hanem a szavazó polgármesterek kerületi lakosságarányának a többsége (a képviselt lakosság többsége) is. Karácsony közölte Ughyval, hogy ezeket a számokat a választási irodától kapták, majd rövid gondolkodás után technikai szünetet rendelt el, a szavazógép képernyője pedig elsötétült.

  • A napirendi pontok tárgyalása előtt Temesi István, a Fővárosi Választási Bizottság elnöke ismertette a bizottság munkáját. 

    Mint elmondta, idén újdonság volt, hogy olyan pártok, egyesületek és jelölőszervezetek is kérelmezhették a nyilvántartásba vételüket, amiknek nem Budapesten van a székhelyük.

    „A választási kampány meglehetősen aktív volt” – fogalmazott Temesi. Rengeteg jogorvoslati kérelem érkezett a választási bizottság felé, melyek elsősorban a plakátkihelyezést, a kampány módját és eszközeit kifogásolták.

    Összesen 288 határozatot hozott a választási bizottság, és 40 esetben kérték ezek felülvizsgálatát. Temesi összességében eredményesnek értékelte a választási bizottság munkáját, és sok sikert kívánt a megválasztott képviselőknek. 

  • A főpolgármester beszédének folytatásában felsorolta: előnyben fogják részesíteni a közösségi közlekedési formákat, figyelnek majd a belső és külső kerületek egyenletes fejlődésére, ösztönzik a kultúra fejlődését, de elutasítják a vegzálását, minden döntés előtt kikérik az érintettek véleményét, és nyitott, átlátható, korrupciómentes városházát akarnak.

    Karácsony közölte: Budapest a nemzet fővárosa, azaz mindannyiunké, bal- és jobboldaliaké, férfiaké és nőké, bringások és autósoké, tehát mindenkié. Hozzátette: mindenkinek a partnere lesz, aki a budapestiekért tenni akar, és ellene lesz azoknak, akik a budapestiek ellen lesz. 

    Mint mondta, mindig az életminőség mellé fog állni: a beton helyett a fákat választja, a stadionok helyett az egészségügyi intézményeket. Ennek szellemében hozzák meg döntéseiket is az alakuló ülésen.

  • Az ülés előtt Horváth Csaba zuglói polgármester tartott gyors sajtótájékoztatót, aminek a lényege, hogy MSZP-nek lesz a legnagyobb képviselőcsoportja a Fővárosi Közgyűlésben. Bejelentette azt is, amit már korábban tudni lehetett: Tüttő Kata lesz a városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes. Az MSZP-frakció tagjai: Horváth Csaba, Zugló polgármestere, Tóth József (XIII. kerület), Gajda Péter (Kispest), Szaniszló Sándor (XVIII. kerület), Kiss László (Óbuda), Örsi Gergely (II. kerület) polgármesterek és Tüttő Kata.

  • Karácsony azt ígéri, három pillér alapján fogják vezetni a várost az elkövetkező öt évben. „Senki nem dönthet a budapestiek nélkül, senki nem veheti el a budapestiektől azt, ami az övéké, és senki nem veheti el a budapestiek jövőjét” – mondta.

    Hozzátette, az új vezetés nem engedi gyengíteni vagy szűkíteni a város autonómiáját, sőt visszakövetel olyanokat, amelyeket az elmúlt évtizedekben elvettek tőle.

    „Azt fogjuk tenni, amit ígértünk” – jelentette ki az új főpolgármester, utalva arra, hogy szerinte az ellenzék programja alapján kaptak felhatalmazást a városvezetésre. Kijelentette, mától megszűnt a pártok ellenzékisége, mert ők lettek a köztársasági többség. 

  • 11 óra után pár perccel megérkezett Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is, aki köszöntötte a közgyűlést, majd közösen meghallgatták a Himnuszt. 

    HUSZ2421
    Fotó: Huszti István / Index

    Ezután Karácsony és a képviselők letették képviselői eskűjüket. 

  • „Aki szerint Wass Albert náci, az magyargyűlölő” feliratú molinóval fogadták Karácsony Gergelyt a közgyűlés előtt. 

    Karácsony az Index élő interjújában nevezte nácinak Wasst, erre utaltak az akcióval. Október 23-án egyébként Orbán Viktor – valószínűleg nem egy szimpla véletlen egybeesés miatt – Wass Albert-idézetet posztolt a Facebookra.

  • A megalakulás után rögtön 15 napirendi pontot tárgyal meg a frissen megválasztott fővárosi közgyűlés karácsony Gergely új főpolgármester vezényletével. A menü: szoborállítás felfüggesztése, új rendészeti igazgató, korrupcióellenes csomag, klímavészhelyzet, reklámfelületek értékesítése, Római-part és Egészséges Budapest Program, valamint nem maradhat ki a saját fizetés meghatározása sem.

    Részletesebben itt olvashatnak minderről.

  • Szokatlanul nagy érdeklődés kíséri a fővárosi közgyűlés alakuló ülését. Már a Városháza kapujában sor áll a belépőkártyákért. Még egy városházi dolgozó is nehezen jutott be, Pikó András VIII. kerületi polgármester pedig először a gépkocsiknak fenntartott bejáraton, a sorompókon akart átmenni. Az érdeklődők között egyaránt megtalálható a szélsőjobbos megmondó, Bede Zsolt és a Ligetvédők bástyája, Indián is. A közgyűlési terem lassan dugig telik. Megjött Gyurcsány Ferenc is.