Több egészségügyi szakember nyilatkozata szerint a járvány az Egyesült Államokban elérte a csúcspontját, de nem mutat erőteljes csökkenést.
A legfrissebb adatok szerint csütörtök estétől péntek estig 1635 amerikai halt meg a koronavírus okozta, tüdőgyulladásos betegségben, és ezzel a járvány
AMERIKAI HALÁLOS ÁLDOZATAINAK SZÁMA MEGHALADJA A 77 EZRET.
Közben több tagállamban felgyorsították a vírusteszteléseket is, melyről itt olvashat bővebben.
Dömös és Visegrád szinte összeér, de teljesen más szabályok vonatkoznak rájuk, mivel még Pest megyében nem lehetett enyhíteni a korlátozásokon. Dömösön már kinyithatnak a kerthelyiségek és az éttermek teraszai, a helyiek pedig már nem csak alapos indokkal hagyhatják el az otthonaikat. Riporterünk utánajárt, milyenek most a mindennapok a két településen.
Brit légitársaságok úgy tudják, hogy a lazítások első fázisában csak úgy lehet majd beutazni Nagy-Britanniába, ha a belépés után kéthetes karanténba vonulnak az utasok. A brit kormány vasárnap este hirdeti ki az új szabályokat.
Világszerte 3 939 119-en fertőződtek meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 274 917, a gyógyultaké pedig 1 322 289 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem összesítése szerint szombat reggel. A járvány a világ 187 országában van jeen.
3213 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma, 1904 aktív eset van. Meghalt újabb 13 idős krónikus beteg, velük együtt 405 főre emelkedett az áldozatok száma, 904-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból