Gulyás Gergely szerint nincs összefüggés a kínai Sinopharm-vakcinával beoltottság és a kórházba kerülés között. Akik már a harmadik oltást is megkapták, ők gyakorlatilag nincsenek kórházban, vagy legfeljebb nagyon kevesen. A kórházban ápoltak 45 százaléka oltott – mondta el Gulyás Gergely, de hivatalos statisztika nélkül, csak az orvosok és a kórházvezetők álláspontjára hivatkozva.
Hozzátette, a kórházban ápolt, vakcina által védett betegek közül a legtöbbeket a Pfizer-vakcinával oltották be. Ennek nem az a magyarázata, hogy kevésbé lenne hatásos a Pfizer-vakcina, hanem az, hogy a legidősebb korosztály ezt a védőoltást kapta.
Az elmúlt napon 2361 új fertőzöttet azonosítottak Magyarországon, meghalt húsz beteg.