A Fidesz–KDNP jelöltje narancssárga dzsekiben, nemzeti trikolórral átkötött ívekkel jelent meg a választási iroda előtt. Rétvári Bence a jelöltállításhoz szükséges aláírások több mint háromszorosát gyűjtötte össze.
A Fidesz hivatalos közösségi oldalán tette közzé a hírt, hogy minden választókerületben összegyűltek az ajánlások.
A bejegyzésben azonban figyelmeztetnek, a kampány még csak most kezdődik, a kormánypárt aktivistái, valamint jelöltjei a következő hetekben is kint lesznek az utcákon, és tovább gyűjtik az aláírásokat.
Országszerte sok helyen sorokban álltak az emberek a pultoknál, hogy aláírásukkal támogassák az Egységben Magyarországért ellenzéki jelöltjeit. A pártszövetség országgyűlési képviselő-jelöltjei közül többen is egy-két óra alatt összegyűjtötték a szükséges 500 aláírást. Kora délutánra végül mind a 106 egyéni választókerületben összegyűlt az induláshoz szükséges mennyiség – áll Egységben Magyarországért közleményében.
Kovács József, a Fidesz Békés megye 3. számú országgyűlési egyéni választókörzetben induló jelöltje az önkormányzat tulajdonában álló házasságkötő teremben gyűjti az ajánlásokat, a Demokratikus Koalíció pedig a törvénytelenség miatt bejelentést tett a helyi választási bizottságnál.
– áll a DK közleményében.
Az induláshoz szükséges számú aláírás már össze is jött a független országgyűlési képviselőnek, Hadházy Ákos az ellenzék színeiben ennek ellenére folytatja a kampányolást Zuglóban a mai és a holnapi nap folyamán.
A Fidesz–KDNP jelöltje narancssárga dzsekiben, nemzeti trikolórral átkötött ívekkel jelent meg a választási iroda előtt. Rétvári Bence a jelöltállításhoz szükséges aláírások több mint háromszorosát gyűjtötte össze.
Immár az Egységben Magyarországért közös kőbányai és kispesti ellenzéki jelöltje, Arató Gergely is a gyorsan 500 aláírásig jutó jelöltjek egyike.
Az örömhírt, hogy két óra alatt összegyűjtötték a szükséges ajánlásokat, Arató Gergely, a DK országgyűlési képviselője a párt elnökével, Gyurcsány Ferenccel együtt jelentette be.
A Párbeszéd társelnöke és frakcióvezetője Óbudán gyűjtötte az ajánlásokat, végül két óra alatt 2500 szignót tudhatott magáénak a képviselő.
A Jobbik országgyűlési képviselője is összegyűjtötte a szükséges 500 aláírást, így az ellenzék jelöltje is leadhatja azokat a választási irodánál.
Szilágyi György a XVII. kerületben indul a fideszes Dunai Mónika ellen. Ő szintén sikeresen abszolválta a kampányidőszak első napját.
Újpest és Angyalföld közös ellenzéki jelöltje, Varju László már szombat délelőtt összegyűjtötte az aláírásait, és azóta Karácsony Gergellyel, Budapest főpolgármesterével kampányol a Gyöngyösi sétányon – írta a képviselőjelölt a hivatalos Facebook-oldalán.
Győri Ottilia oldalán kezdte meg a kampányt a Fidesz–KDNP jelöltje Budakeszin. Délre már össze is gyűlt a szükséges 500 ajánlása, így a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára Széll Bernadett-tel mérkőzhet meg helyben április 3-án.
Baranya megye 1. választókörzetében indulhat ismételten az ellenzéki összefogás jelöltje, Mellár Tamás. Az aláírások alig néhány óra alatt gyűltek össze Pécsett a Facebook-bejegyzése szerint.
A Fidesz–KDNP és az ellenzék közös jelöltje is összegyűjtötte a szükséges aláírásokat Vas megye 1. körzetében. Czeglédy Csaba ezer szignóval jelentkezett be a választási iroda elől, míg az egykori honvédelmi miniszter az 500 ajánlás megszerzése után sem áll le, folytatja tovább a támogatások gyűjtését.
Nem csupán a közös ellenzéki jelöltnek, hanem a Fidesz–KDNP színeiben induló Simicskó Istvánnak is összegyűltek az ajánlásai Újbudán. Az országgyűlési képviselő viszont nem áll meg az 500 aláírásnál, három helyen még továbbra is várják a támogatást:
A Rózsadomb Centerhez már ne gyertek aláírni, elfogytak az ívek, ahogy a többi pulttól is sorban jönnek hasonló hírek. Úgy tűnik, másfél óra alatt összegyűlt a szükséges aláírásszám duplája! Köszönöm, Buda!
– tette közzé Facebook-oldalán Tordai Bence országgyűlési képviselő, a Párbeszéd frakcióvezető-helyettese, akire így már nagy eséllyel voksolhatnak április 3-án a II. és a III. kerület ellenzékkel szimpatizáló lakosai.
Alig pár óra alatt a honvédelmi államtitkár is összegyűjtötte a szükséges szignókat, így ismét a XXI. és a XXIII. kerületben indulhat a Fidesz–KDNP színeiben.
A gyors eredményen kívül talán még az is feldobta a hangulatot, hogy a kampány közben Németh Szilárd a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi jelöltjével, a csirkejelmezbe öltözött Csizmadia Csekével fogott kezet.
Döme Zsuzsanna Suzi, az MKKP elnöke egy Facebook-bejegyzésben számolt be az ajánlásgyűjtés első óráiról:
„Izgalmas, mint mindig: Sátoraljaújhelyen a polgi küldte arrébb a pultunkat, hogy az az ő helye, Nyírbátorban beszólogatott a fideszes jelölt a jelöltünknek az ívátvevéskor, Siófokon meg már másodjára ment rá a rendőrség Magyar Gáborra, hogy ne kampányoljon olyan hangosan, és amúgy is, van-e engedélye... Jó buli lesz!”
Csepelen egy kis celebkedés is belefért Németh Szilárddal, a kerület Fidesz–KDNP-jelöltjével.
Navracsics Tibor Tapolcáról jelentkezett be a Facebookon a hírrel, hogy ma reggel helyben felvették a jelöltséghez szükséges ajánlóíveket, és már át is lépték az indulásra lehetőséget adó 500 aláírást. Ennek ellenére folytatják a gyűjtést a tapolcai áruház előtt a nap folyamán.
Navracsics Tior mostani jelöltsége azért is érdekes, mert Veszprém 3-as számú, Tapolca székhelyű választókerületében Fenyvesi Zoltáné lett a mandátum 2018-ban. 2022-ben viszont Navracsics Tibor méretteti meg magát a kerületben, azt követően, hogy a Fidesz egyik legrégebbi motorosa, egyben legismertebb politikusa 2006–2014 között volt már országgyűlési képviselő, négy évig vezette a Fidesz frakcióját, betöltötte a miniszterelnök-helyettesi pozíciót, valamint közigazgatási és igazságügyi, majd külügyminiszter is volt.
Az ellenzék közös jelöltje a XXI. és XXIII. kerületben gyűjtötte össze a szükséges aláírásokat. A tavaszias időben Csepel és Soroksár jelenlegi országgyűlési képviselőjének csak az SZTK mellett már 500 szignót sikerült bezsebelnie.
Az ellenzéki pártok közös 6. kerületi jelöltje, Jámbor András és csapata is elsőként gyűjtötte össze a 6-os választókerületben a szükséges 500 ajánlást, hogy indulhasson az országgyűlési választáson.
Facebook-videóban jelentkezett be a XI. kerület közös ellenzéki jelöltje, hogy bejelentse, összegyűltek a szükséges aláírások. Ezzel a momentumos alpolgármester neve is szerepelni fog a szavazóíveken az április 3-i választáson:
A független országgyűlési képviselő szintén Facebook-oldalán közölte, hogy összegyűjtötték a jogszabály szerinti ötszáz aláírást.
Most indulok tovább Solymárra, aztán Budaörsre, és szerte a választókerületben gyűjtünk 17 településen megállás nélkül
– írja Szél Bernadett, hozzátéve, hogy amikor kávéért ment a pékségbe, akkor is csatlakoztak hozzá aláírni, valamint futók is lassítottak, sőt egy babakocsis édesanya is szakított rájuk időt.
Ha valaki ma nem is csatlakozik az early bird rekorder gyűjtők csapatához, a jelöltek egészen február 25-én, pénteken 16 óráig gyűjthetik az ajánlásokat.
A leadott íveket az adatokkal és aláírásokkal az országgyűlési egyéni választókerületi választási iroda három napon belül ellenőrzi.
A részletes választási menetrendről ebben a cikkünkben írtunk, mi minden vár még ránk az április 3-ig következő 50 napban.
Rekord gyorsasággal gyűlt össze Aradszki Andrásnak az aláírás. Egy Facebook-bejegyzésben köszönte meg mindenkinek a szignót. Reméli, hogy áprilisban is marad az aktivitás.
A szükségesnél egy kicsivel több ajánlást tud leadni Lázár János: 500 helyett 800 aláírást kapott az egykori miniszter, jelenlegi fideszes kormánybiztos.
A Széll Kálmán téren gyűjtötte az aláírásokat a Budapestért felelős államtitkár. Itt is rekordsebességgel gyűltek össze az ajánlások, hiszen ebédidő előtt pár perccel már sikerről számolt be a II. és a XII. kerület fideszes jelöltje.
Fürjes Balázs és csapata végül több mint 1700 támogató aláírást adott le a Választási Irodán.
Elsőként a budai 3-as választókerületben, a 2. és 12. kerület képviselőjelöltjei közül, délután 2 órakor leadtam a szükséges ajánlások több mint háromszorosát
– írta közösségi oldalán Fürjes Balázs, aki hozzátette, folytatják az aláírásgyűjtést.
Hivatalos Facebook-oldalán jelentette be Hajnal Mikós is, hogy összegyűjtötte a szükséges 500 ajánlást Budán, hogy hivatalosan ő is rajtvonalhoz állhasson az április 3-i országgyűlési választáson mint mint II. – XII. kerület országgyűlési képviselőjelöltje.
A képviselőjelölt azt is elújságolta, hogy kevesebb mint két óra alatt gyűjtötte össze az 500 ajánlást. Ennek ellenére tovább gyűjtik az aláírásokat, és ezeket már vasárnap leadják.
A DK képviselője, hivatalosan az ellenzék közös jelöltje Érden és környékén Bősz Anett is lassan összegyűjti a szükséges aláírásokat.
A 11 órakor kiadott helyzetjelentése szerint lassan kifogynak az ívekből.
Hivatalos közösségi oldalán jelentette be Kunhalmi Ágnes, hogy rekord idő alatt, már délelőtt 11 előtt összegyűltek a szükséges ajánlásai. Az MSZP társelnöke, aki egyben a XVIII. kerület (Pestszentlőrinc és Pestszentimre) egyéni országgyűlési képviselője, egyúttal megköszönte támogatóinak az aláírásokat.
A hivatalos kampányidőszak első napján, azaz szombat délután tart évértékelőt Orbán Viktor. A miniszterelnök mai beszéde a tervek szerint délután 15 órakor kezdőik.
A kormányfő beszédében várhatóan
Az Indexen percről perce tudósításban fogunk beszámolni Orbán Viktor évértékelőjéről.
Hivatalosan is elstartolt a 2022-es országgyűlési választás kampánya. Számos jelöltet már bejelentettek a pártok, de ahhoz, hogy hivatalosan is megmérethessék magukat április 3-án, szükség van még a választópolgárok támogatói ajánlására.
Az egyéni választókerületekben a jelöléshez legalább 500 – a választókerületben lakó – választópolgár érvényes ajánlása szükséges.