A kormány víziója a jövőről változatlan, olyan kormány kapott ugyanis felhatalmazást, amely hisz a nemzetállamban. Ennek a gondolatnak egész Európában reneszánsza lesz. A sorscsapások globálisak – járványok, háborúk, menekültáradat –, viszont a gyors válaszok lokálisak. A kormányfő szerint megerősítjük szövetségünket a többi európai állammal, Magyarország jövőjét az unión belül képzeljük el. A NATO tagjai vagyunk és azok is maradunk.
A sürgős teendők közül a legfontosabb a béke megőrzése. Minden befolyásunkat bevetjük a tűzszünet megteremtése érdekében, amelyet egy európai békekonferenciának kell követnie.
Továbbá fontos a családok védelme is. Európában közeleg egy gazdasági válság, amely Orbán Viktor szerint az oroszok ellen meghirdetett szankciók következménye. Említette, hogy tettünk javaslatot a magas energiaárak kérdésének megoldására. Az árak emelkedését a háború alatt meg kell állítani, ehhez három dolgot kell felfüggeszteni.
Az első lépésben fel kell függeszteni az ETS-rendszert, amely a fosszilis energiahordozókra vonatkozik. Fel kell függeszteni azt a rendszert egy időre, amely összekapcsolja a villamos energia és a gáz árát. Végül ki kell mondani, hogy átmenetileg ne legyen kötelező bioüzemanyagot keverni a hagyományoshoz.
Az embernek mindig vannak titkos reményei – válaszolt arra a kérdésre Orbán Viktor, hogy számított-e ekkora választási sikerre. A kormányfő két dologban hisz. Az egyik, hogy a választás szenvedély kérdése, van-e valami közös ügy, ami összeköti őket a választókkal, a nemzeti alap egy közös szenvedély. A másik, hogy az igazsághoz mi a viszonya az embernek.
Orbán Viktor azt is hozzátette, hogy futballöltözőkben sok bölcsességet szed össze az ember, az egyiket Buzánszky Jenőtől tanulta: a győztes azt mond, amit akar, a vesztes meg mondhat, amit akar.
A kormány víziója a jövőről változatlan, olyan kormány kapott ugyanis felhatalmazást, amely hisz a nemzetállamban. Ennek a gondolatnak egész Európában reneszánsza lesz. A sorscsapások globálisak – járványok, háborúk, menekültáradat –, viszont a gyors válaszok lokálisak. A kormányfő szerint megerősítjük szövetségünket a többi európai állammal, Magyarország jövőjét az unión belül képzeljük el. A NATO tagjai vagyunk és azok is maradunk.
A sürgős teendők közül a legfontosabb a béke megőrzése. Minden befolyásunkat bevetjük a tűzszünet megteremtése érdekében, amelyet egy európai békekonferenciának kell követnie.
Továbbá fontos a családok védelme is. Európában közeleg egy gazdasági válság, amely Orbán Viktor szerint az oroszok ellen meghirdetett szankciók következménye. Említette, hogy tettünk javaslatot a magas energiaárak kérdésének megoldására. Az árak emelkedését a háború alatt meg kell állítani, ehhez három dolgot kell felfüggeszteni.
Az első lépésben fel kell függeszteni az ETS-rendszert, amely a fosszilis energiahordozókra vonatkozik. Fel kell függeszteni azt a rendszert egy időre, amely összekapcsolja a villamos energia és a gáz árát. Végül ki kell mondani, hogy átmenetileg ne legyen kötelező bioüzemanyagot keverni a hagyományoshoz.
Orbán Viktor úgy válaszolt erre a kérdésre, hogy ezzel megvárják a francia választást, és utána ülnek le azokkal a pártokkal, amelyekkel már megkezdték az együttműködés kialakítását az elmúlt évben. A Marine Le Pennek adott magyar bankhitelről viszont nem kell, hogy véleménye legyen.
Orbán Viktor újságírói kérdésre elárulta, hogy tegnap Donald Trumppal, ma pedig Vlagyimir Putyinnal beszélt, ráadásul elég hosszan. A miniszterelnök szerint azonnali tűzszünetre van szükség Ukrajnában. Azt javasolta, hogy az ukrán, a francia, az orosz elnök és a német kancellár Budapesten tartson megbeszélést, ami nem béketárgyalás lenne, hanem egy azonnali tűzszünetről szóló megállapodás. A válasz pozitív volt, de az azonnali tűzszünetnek feltételei vannak.
A kormányfő hangsúlyozta: kétszázezer magyar van Kárpátalján, nekünk az ő életükért van elsősorban felelősségünk.
Politikai alapszabályt tör meg a sajtótájékoztató, mert a győztesek vicceket mesélnek, a vesztesek sajtótájékoztatókat tartanak – kezdte Orbán Viktor. A miniszterelnök azzal folytatta, hogy minden idők legjobb választási eredményét érték el vasárnap.
Soha egyetlen párt sem kapott ennyi szavazatot.
Orbán Viktor szerint mindenkinek lesz néhány gondolata arról, hogy minek köszönhető ez a győzelem, de az ő rövid, hárompontos elemzése úgy szól, hogy egyrészt a magyarok békét akarnak, és arra szavaztak, aki nagyobb garanciát jelent a békére. Itt megjegyezte, hogy hárman is próbálkoztak Moszkvában a békével, ő volt az első, „mindig a kicsit küldik előre”.
A siker második körülménye, hogy Magyarország sikeres ország, Európa két legsikeresebb országa Lengyelország és Magyarország, ezekben az országokban a legmagasabb a gazdasági növekedés, a legalacsonyabb a munkanélküliség.
A harmadik körülmény az ellenzékről szól. Orbán Viktor azt gondolja, hogy ez egy csak a hatalomért koalíció volt, ami tiszteletlenség a választókkal szemben. Őket csak az érdekelte, hogyan lehet megnyerni a választást, hogyan lehet hatalomra kerülni.
A választás sosem a politikusokról, koalíciókról, miniszterelnök-jelöltekről szól, hanem a választókról.
Ezzel szemben a Fidesz a szív és szenvedély programját, kampányát, kultúráját képviselte. A választók legsúlyosabb lenézésének azt tartja, hogy a hatalomért még azt is megengedhetőnek tartotta az ellenzék, hogy a fasiszták és kommunisták is megtalálhatják a helyüket a koalícióban.
„Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését, és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát” – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán Facebook-oldalán, azt is jelezve: reggelre a minisztériumba kérették Ukrajna budapesti nagykövetét.
Ahogy arról beszámoltunk, hivatalosan is megindult a jogállamisági eljárás Magyarországgal szemben. Az Európai Bizottság továbbra is aggályait fejezte ki Magyarország és Lengyelország esetében, főképp az igazságszolgáltatás függetlensége és a korrupció miatt.
A Fidesz–KDNP sikerét hozta a vasárnapi országgyűlési választás, Orbán Viktor zsinórban negyedszer alakíthat kormányt, ráadásul újra kétharmados parlamenti többséggel a háta mögött.
A kormányfő 14 órától nemzetközi sajtótájékoztatót tart. Ez itt az Index percről percre közvetítése az eseményről. Köszöntjük kedves olvasóinkat!
A helyszínen Holló Bettina kollégánk tolmácsolja az Index kérdéseit.