új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Gulyás Gergely bejelentette, hogy lemondtak a miniszterek – Varga Judit, Lantos Csaba, Varga Mihály, Lázár János, Nagy István, Szijjártó Péter és Navracsics Tibor – az egyetemi kuratóriumokban betöltött tagságukról.

    Gulyás Gergely közölte, minden kormányzati tisztviselőnek így kell eljárnia, ez vonatkozik az államtitkárokra, a miniszteri biztosokra és a kormánybiztosokra is, a döntést február 15-ig kell meghozniuk arról, hogy a kuratóriumi tagságot vagy a kormánytisztséget tartják meg.

    A miniszter újságírói kérdésre elmondta: azt nem tudják, hogy polgármesterek maradhatnak-e a kuratóriumokban, egyszerűbb lenne úgy tárgyalni, ha a Bizottság elmondaná, hogy mit szeretne, de az eddig elhangzottakból nem következett, hogy városvezetők ne lehetnének tagok.

    Gulyás Gergely szerint jó volt úgy, ahogy volt, de arra is nyitottak, hogy meghatározott ideig tartson a kuratóriumi megbízatás. A törvénymódosítást akkor nyújtják be, amikor megegyeztek.

    Az Erasmus-ügyről itt írtunk bővebben.

  • Az uniós tárgyalásokkal kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta: mielőbbi megállapodásra szeretnének jutni Brüsszellel, észszerű kompromisszumokat akarnak. Minden jó javaslatot örömmel fogadtak, azokról a javaslatokról is tárgyaltak, amelyek nem sértik Magyarország érdekeit, a kialakult helyzetet azonban sajnálják.

  • Gulyás Gergely elmondta: az egész Európát sújtó válság ellenére Magyarország teljesíti, amit ígért. A magas infláció és a szankciók ellenére a nyugdíjasoknak és a munkavállalóknál is teljesítették a kormány ígéreteit. Folyósítják a 13. havi nyugdíjat, fenntartják és az inflációval emelték is, még infláció felett is lehet, ha az egész évet nézik.

    Mindent megtesznek annak érdekében, hogy letörjék az inflációt, és leszorítsák 1 százalékra az év végére. A 2022-es évben 4,7 százalékkal növekedett a magyar gazdaság. Reális célnak nevezte, hogy a recesszió elkerülhető, az 1,5 százalékos gazdasági növekedés reális becslés, az ipari és mezőgazdasági fejlesztéseket folytatni kell. 2030-ig tartó energiastratégiát tekintettek át a kormányülésen. A prioritás: az atomenergia, megújuló energiák, napenergia-hálózatfejlesztésre van szükséges. (pl. földgáz-, villamos hálózat, 2030-ig 1 millió okosmérőt telepítenének). Az Adria-(földgáz)vezeték kapacitásbővítése szintén prioritás.

  • Gulyás Gergely a háromnapos kihelyezett kormányülésről elmondta: nem csupán egyes konkrét ügyekben hoztak döntéseket, hanem stratégiailag fontos kérdéseket is áttekintettek.

    Az első ügy egy tragikus, napirend előtti ügy volt, a törökországi földrengés. A Belügyminisztérium jelentése szerint a török hatóságok és civil szervezetek hétfő hajnal óta 110 ezer fős kutató-mentő személyzettel, több mint 5500 speciális járművel és munkagéppel végzik a munkálatokat, 5700 tagból álló nemzetközi csapat dolgozik a területen, Magyarországról is több csapat érkezett az országba, eddig összesen 27 túlélőt mentettek ki, és több tucat holttestet találtak. 156 fő és 26 kutya van a magyar kontingensben. Magyar érintettről nincs tudomás, a térségben tartózkodó magyar állampolgárok jól vannak.

    Magyarország minden lehetséges módon megpróbál segíteni az életek mentésében

    – jelentette ki Gulyás Gergely.

  • Legutóbb január 12-én tartott Kormányinfót Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra. Akkor a központi téma az Erasmus-ösztöndíjprogram volt. Az Index az önkormányzati rezsitámogatásról, a fürdők lehetséges támogatásáról, illetve a napelemes pályázati pénzek kifizetéséről kérdezte Gulyás Gergelyt.

  • Kedvező hírekről számolt be Navracsics Tibor január végén Brüsszelben, miután az Erasmus- és a Horizont-források ügyében tárgyalt szerda délután Mariya Gabriel és Johannes Hahn uniós biztossal. A területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter szerint két, nem túl bonyolult jogszabály-módosítással mindkét aktát lezárhatjuk már márciusban.

    Az Európai Bizottság korábbi döntése értelmében sem az Erasmus+, sem a Horizont Európa programból nem kaphatnak támogatást azok a magyarországi egyetemek, amelyek közérdekű vagyonkezelő alapítványi formában működnek. A kormány értetlenkedve és felháborodva fogadta a döntést, az ügyben megszólaló miniszterek szerint teljesítették azt, amit vállaltak. Kik ülnek a kuratóriumokban? Itt gyűjtöttük össze.

  • Lincshangulatban telt a debreceni akkumulátorgyár közmeghallgatása, ahol a főispánt lehazaárulózták, a képviselőknek pedig olyan mondatokat kiabáltak be, hogy „Az unokái le fogják köpni a sírját!”. Olyannyira elszabadultak az indulatok, hogy egy nőt meg is ütöttek – írtuk január végén.

  • Kihelyezett, stratégiai kormányülést tartott a kabinet Sopronbánfalván, Orbán Viktor a főtémák közé sorolta az Európai Unió szankciós politikáját és annak káros hatásait.

    A kormányülés témáiról Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a ma 10 órára meghirdetett Kormányinfón ad bővebb tájékoztatást, amit az Index percről percre közvetít.