Gulyás Gergely: Büntetésre számít a kormány, naponta milliókat fizethetünk a külső határzár miatt

Gulyás Gergely és Vitályos Eszter tájékoztatója

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Vitályos Eszter kormányszóvivő két és fél órás tájékoztatója. 

  • A kínai–magyar megállapodás beruházási összértékéről Gulyás Gergely elmondta, hogy jogos és fontos a kérdés, de korai. Szándéknyilatkozatokat írtak alá, a projektek részleteinek kidolgozása zajlik. Jelentős kínai finanszírozás lesz ezek mögött.

  • A kormányszóvivő kapta a kérdést a Kis-Dunáról. Elmondta, nyaranta visszatérő probléma, hogyan teremtsenek egyensúlyt a Duna azon szakaszán, hogy ne következzenek be balesetek, és ehhez ismételten bevonják a vízi rendészet munkatársait. A gondot az jelenti, hogy egyre több a nagy, tengeri motorcsónakozásra készült kishajó, amelyek nagyon nagy sebességgel cikáznak a Dunán.

    A probléma kezeléséhez ismételten a vízi rendészet hatékonyabb bevonását fogja kérni.

  • A Nemzeti Közszolgálati Egyetem meghívására Budapesten tartott előadást Mahmúd Ahmadinezsád volt iráni elnök – írtuk május 8-án. Gulyás Gergely elárulta, az egyetem rektora megnyugtató választ adott az erre vonatkozó kérdésre, „nyugodjanak meg önök is”.

  • Gulyás Gergely Dobrev Klára tegnapi, Sulyok Tamásról szóló sajtótájékoztatóján elhangzottakról elmondta, a jó ízlés határain belül ilyet nem csinálnak, akik pedig megengedik maguknak ezt, távozniuk kellene a közéletből, legalább a stílusban valamilyen korlátot kellene tartani.

  • A Nemzetbiztonsági Szakszolgálatok tájékoztatták Gulyás Gergelyt a külügyminisztériumi hekkertámadásról, azok a szolgálatok, amelyeknek a feladata lett volna a minisztériumok informatikai védelme vagy a hekkertámadások megakadályozása, elhárítása. Gulyás korábban azt is mondta, hogy nem volt számonkérés, tehát azok, akik hibáztak a szolgálatoknál a hekkertámadások miatt, büntetlenül úszták meg – vitte tovább a gondolatot az újságíró. Az ehhez köthető személycseréket a miniszter nem ismerte el.

  • Gulyás Gergely a Matolcsy György utódjára vonatkozó kérdésre elmondta, a miniszterelnök jelöli és a köztársasági elnök nevezi ki, egyelőre nem tud ilyen jelölésről. Valószínűleg február végén várható jelölés.

  • Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter feljelenti Orbán Viktort rágalmazásért a háborúpárti kampány miatt, kijelentette: humorrovatot is nyitnunk kell a Kormányinfókon. Ha nyitnak ilyet, akkor ott majd ki lehet fejteni ezt a kérdést.

  • Szóba került a gödi Samsung tevékenysége is. Mostantól csak olyan tevékenységet folytathat a gyár, amelyre a környezetvédelmi engedélyre vonatkozik. Gulyás Gergely a gödi talajszennyezés miatt tartott tüntetésről úgy vélekedett, a megmozdulással valószínűleg csak a helyi jelölt kampányát támogatták, és nem a környezetvédelem fontosságára akarták felhívni a figyelmet.

  • Reális-e az, hogy a földszerződést készítő ügyvéd ne tudna arról, hogy miről készített szerződést? – hangzott el a kérdés. Tehát zsebszerződés esetén Sulyok Tamás államfő még ügyvédként ne tudott volna arról, hogy jogszabályt kerülnek meg vele. Gulyás Gergely szerint ennek nincs semmiféle alapja.

    A miniszter úgy véli, hogy egy jogszerű konstrukció alapján nem lehet arra spekulálni, hogy azzal majd valahol, valahogyan, valakik törvényt szegnek.

  • Gulyás Gergely arra a kérdésre, hogy a kormány várja-e Matolcsy György jegybankelnöki mandátumának végét, elmondta: gyerekkoromban vártam a születésnapomat, de ezen is túl vagyok, nem vár olyan időpontokat, amelyek mandátumok lejártát érintik.

  • Gulyás Gergely szerint jó esély van arra, hogy éves szinten 8-10 százalékos reálbér-növekedés legyen. Az infláció 4-5 százalék körül lehet reális, ha nem történik valami nagy változás.

  • A Mandiner felidézte, hogy nemrégiben Nádas Péter azért nem kapott meg egy rangos német irodalmi díjat, mert a politikailag korrekt ítészek szerint Nádas Péter „egy befutott, fehér férfi, akit szeretnek az újságírók”. Vagyis azért maradt alul, mert fehér és férfi. Mit szól ehhez miniszter úr? – tették fel a kérdést.

    Gulyás Gergely szűkszavúan csak annyit mondott, hogy az emberi méltóságot és a szabadságot időnként erős kihívások érik.

  • Belső-Erzsébetváros közbiztonsági helyzetéről szólt a kérdés. Ennek megoldásához sok sikert kívánt a miniszter, utalva arra, hogy egyébként Budapest kiemelkedően jó közbiztonsággal rendelkezik, a bulinegyed gondjait, helyi problémáit pedig a kerület oldja meg.

  • Harald Vilimsky úgy látja, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnököt kellene kinevezni az Európai Bizottság élére – írtuk korábbi cikkünkben. Gulyás Gergely leszögezte, Orbán Viktort nem érdekli az Európai Bizottság elnöki tisztsége.

  • Kérdésre válaszolva Gulyás Gergely szerint elutasítandó, ahogyan a szélsőbalos politikát időről időre támogatják bizonyos brüsszeli körök.

  • Gulyás Gergely arra a kérdésünkre, hogy ő vagy Orbán Viktor meglátogathatja-e Karsai Dánielt, elmondta: nem kapott ilyen megkeresést, ha kapna, akkor a meghívóval beszélne erről.

  • Gulyás Gergely lapunk kérdésére kifejtette, Németország a legnagyobb gazdasági partnerünk, ennek a mértéke csökkent, de így is kiemelkedően a legfontosabb külkereskedelmi partner. A német gazdaság nehézségei kihatással vannak Magyarországra, a tavalyi gazdasági nehézségek egy része a német recesszióból következett, a német recesszió veszélye idén is fennáll, de ettől függetlenül Magyarország leválhat a német negatív tendenciáról. 

  • Gulyás Gergely megerősítette, hogy van kommunikáció Matolcsy György és Orbán Viktor kormányfő között, annak ellenére is, hogy vannak véleménykülönbségek a jegybank és a kormány között.

    Kulcskérdésekben a kormányzat együtt tud dolgozni a Nemzeti Bankkal – erősítette meg a miniszter.

  • Gulyás Gergely az idei Békemenet céljáról elmondta, a célja, hogy béke legyen, ez soha nem volt annyira aktuális, mint manapság. Az is látszik, hogy az EP-választás legfontosabb tétje, hogy Európa és benne Magyarország hogyan áll a háborúhoz és a békéhez.

  • Magyarország azt támogatja, hogy a palesztinok és az izraeliek közvetlen tárgyalások révén igyekezzenek rendezni a konfliktust – mondta Gulyás Gergely azzal kapcsolatban, hogy Norvégia, Spanyolország és Írország bejelentette, május 28-án elismerik az önálló Palesztin Államot.

    Erre a magyar kormány nem készül, nem ért egyet a Palesztin Állam elismerésével, de figyeli az ENSZ-közgyűlés ezzel kapcsolatos vitáit, szavazásait.

  • A hétvégi verőcei hajóbaleset nyomán akar-e a kormány szigorítani a vízi közlekedés szabályain? A miniszter szerint ezzel csak a vizsgálat befejezése után foglalkoznak majd. Egyelőre nem látják úgy, hogy szükség lenne a vízi közlekedésre vonatkozó szabályok módosítására.

  • A Szuverenitásvédelmi Hivatalnak volt egy együttműködési ajánlata az ügyvédi kamara felé, Gulyás Gergely erről elmondta, az ügyvédi titok szent és sérthetetlen.

  • Gulyás Gergely Dobrev Klára Sulyok Tamásra vonatkozó állításaiból kiindulva elmondta, egy adásvételi szerződést tartalmaz, illetve azt, hogy a szerződés folytán tulajdonossá vált személy jelzálogjogot és talán használati jogot enged egy cégnek, ez jogszerű. Emellett van egy német nyelvű zsebszerződés, amivel kapcsolatban még az az állítás sem hangzik el, hogy Magyarországon készült volna.

    A miniszter kifejtette, van egy jogszerű konstrukció, amiből sok volt Magyarországon, a törvény egy rövid időre 1994-ben megengedte, hogy cégek tulajdont szerezzenek, ettől eltekintve a magyar jog azon az alapon állt, hogy cégek nem szerezhetnek tulajdont. 1997-ben ebből népszavazás lett volna, ezt azért sikerült elhárítani, mert a Horn-kormány visszalépett ettől.

    A miniszter összességében egy színvonaltalan, koncepciós hazugságnak nevezte Dobrev Klára állításait.

  • Kérdésre válaszolva a miniszter összefoglalta, mit is kell tudni a júliustól induló soros magyar elnökségről. Gulyás Gergely Bóka János minisztert idézte, aki azt mondta, hogy a magyar kormány semleges, tisztességes közvetítő kíván lenni.

    Négy kiemelt területre fognak koncentrálni, ezek pedig a következők:

    • a biztonság- és védelempolitika,
    • a versenyképesség javítása,
    • az agrárpolitika átalakítása,
    • a demográfiai problémák kezelése.
  • Az állításra Gulyás Gergely azzal reagált, hogy mind a DK részéről, mind Márki-Zay Péter részéről is bőségesen hallottunk olyan kijelentéseket, amelyek cáfolják a címben olvasható állítást.

  • A hvg.hu tudósítása szerint Kövér László Nyíregyházán arról beszélt, „akinek nincsen böcsülete, nincsen egzisztenciája, a politikából akarja azt megteremteni”. Kövér László szavairól Gulyás Gergely elmondta, arra a folyamatra utalt, hogy a magyar közéletet sikerült olyan szintre zülleszteni, ami miatt többszörösen meggondolja egy vidéki városban egy orvos, tanár, ügyvéd, hogy szüksége van-e arra, hogy a saját tekintélyével szolgálja a köz ügyét. Ez valószínűleg nemcsak a jobboldal, hanem valamennyi párt problémája is, ezért lenne jó tartani egy bizonyos színvonalat a közéleti megnyilvánulásoknál. Gulyás Gergely szerint elég megnézni Dobrev Klára tegnapi sajtótájékoztatóját ahhoz, hogy miért van egy ilyen folyamat.

  • A Magyar Nemzet is a Szuverenitásvédelmi Hivatal jelentésére kérdezett rá, és arra volt kíváncsi, hogy a 2019-es főpolgármesteri választásokat is körbelengte-e a befolyásolás kísérlete. Gulyás Gergely válaszában azt mondta: már 2019 óta tart a baloldal külföldi pénzügyi támogatása, és ezt kellene már végre Karácsony Gergelynek is cáfolnia, de legalábbis választ adnia a felmerült kérdésekre.

  • Visszalép-e Szentkirályi Alexandra a főpolgármester-jelöltségtől? Gulyás Gergely leszögezte, kormányülésen nem szoktak a főpolgármester-jelöltekről tárgyalni.

  • A külügyi tárcát ért kibertámadás miatt rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez az ellenzék. Gulyás Gergely szerint a kezdeményezés nem több annál, mint a baloldali választási kampány nem különösen érdekes, nem újszerű eleme, a kormánypárti képviselők reakciója sem fog eltérni a hasonló kezdeményezések esetében látottaktól. Olyanról nem tud, hogy a Miniszterelnökség védett rendszeréből kikerültek volna adatok, hekkertámadások viszont napi, heti gyakorisággal vannak állami nyilvántartásokkal szemben.