![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
![](https://kep.index.hu/1/0/5746/57466/574665/57466561_4250385_dc3f1029e490aa7cad6e629fe644ee08_wm.jpg)
Bóka János emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottságnak alapvető feladata együttműködni a tagállamokkal. A bizottság hozzáállása nem befolyásolja a soros elnökség munkáját és sikerességét. A soros elnökség dönti el, hogy milyen rendezvényeket kezdeményez, milyen témákban, és az eddigi rendezvények sikeressége ezt bőven alátámasztja. Tehát nem igaz az, hogy ezek sikertelenek lesznek, ha nem képviselik ezen magas szinten magukat a tagállamokat.
Gulyás Gergely szerint Orbán Viktor kormányfő saját kezdeményezésére tehet és tett lépéseket a háború befejezésére, de ezt nem a soros elnök személyeként tette meg, és a kettőt nem szabad összekeverni.
Azokkal az országokkal vettük fel a kapcsolatot, amelyek – magyar vélemény szerint – tenni tudnak a béke érdekében. Idetartozik az Európai Unió mellett az USA, Kína és Ukrajna.
Szintén csütörtöki hír volt, hogy egymilliárd euró hitelt vett fel kínai bankoktól a magyar állam tavasszal. Mindez az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) oldalán megjelent adatokból derült ki, ahogyan az is, hogy a kormány április 19-én már le is hívta a teljes összeget.
A devizahitelt a Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól, valamint a Bank of China magyar ágától vették fel hároméves futamidőre. A kamat, a törlesztés ütemezése és az egyéb részletek azonban egyelőre nem ismertek.
Egyelőre nem tudni, hogy milyen bejelentésre készül a Miniszterelnökséget vezető miniszter és a kormányszóvivő. Az azonban szűkíti a lehetséges témák körét, hogy ezúttal jelen lesz Bóka János, az európai uniós ügyekért felelős miniszter is.
Elképzelhető, hogy a mostani Kormányinfón ez is szóba kerül. Az viszont biztos, hogy Orbán Viktor politikai igazgatója az egyik tusványosi panelbeszélgetésen elárulta, hogy miért csatlakozott a Fidesz végül az Európai Parlamentben újonnan alakult frakcióhoz, a Patrióták Európáért nevű formációhoz.