új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Ezzel a poszttal véget ért egész napos közvetítésünk az augusztus 20-i ünnepi eseményekről. Köszönjük megtisztelő figyelmüket, tartsanak velünk máskor is. Jó pihenést kívánunk!

  • Elkezdődött a 2024-es augusztus 20-i tűzijáték. A Tűz és fények játéka névre keresztelt látványosságot a Petőfi hídtól egészen a Margit-sziget alsó harmadáig, csaknem öt kilométer hosszan lehet megcsodálni.

    A látványtéren több mint negyvenötezer különálló pirotechnikai effekt jelenik meg, emellett egyedi fényfestést kap a Parlament Duna felőli és déli oldala, valamint a Lánchíd teljes felülete. A műsort ezerháromszáz drón összehangolt repülése teszi még varázslatosabbá.

    Sokáig kétséges volt a tűzijáték sorsa, ahogyan arról alábbi cikkünkben folyamatosan beszámoltunk, az operatív törzs először délután három órára ígért döntést, majd óránként újraértékelte a helyzetet. Kovács Zoltán 19 óra után arról számolt be, hogy megtartják a tűzijátékot, majd nem sokkal 21 óra előtt bejelentette, hogy a bizonytalan körülmények miatt egy órával elhalasztják a kezdést.

    Mindenkinek köszönjük a türelmet! Az időjárási helyzet minden szempontból biztonságos, 22 órakor elkezdődik a tűzijáték

    – írta végül este tíz óra előtt néhány perccel az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője Facebook-bejegyzésében.

  • A vasúttársaság igazodik a megváltozott időben megrendezésre kerülő ünnepi tűzijátékhoz, ezért több esti mentesítő járat késéssel fog indulni:

    • a Nyugati pályaudvarról 22.35-kor Szolnokra induló Z50-es vonat (2698) 60 perces késéssel, 23.35-kor indul;
    • a Nyugati pályaudvarról 22.37-kor Szobra induló S70-es vonat (2408) 60 perces késéssel, 23.37-kor indul;
    • a Nyugati pályaudvaról 23.05-kor Vácra induló S71-es vonat (2598) 30 perces késéssel, 23.35-kor indul;
    • a Nyugati pályaudvarról 23.15-kor Esztergomba induló S72-es vonat (2188) 15 perces késéssel, 23.30-kor indul;
    • a Nyugati pályaudvarról 23.00-kor Szegedre induló gyorsvonat (17008) 45 perces késéssel, 23.45-kor indul.
  • Az Európa keresztény értékeit ért támadásokról, a Krisztus-követés nehézségeiről a mai világban és Szent István király szellemi örökségéről beszélt Aurel Perca bukaresti érsek a Szent István-napon tartott ünnepi szentmisén kedden a Szent István-bazilikában – számolt be róla az MTI.

    Aurel Perca homíliájában emlékeztetett, hogy Európa a görög–római humanizmusra és a kereszténységre épül, ma azonban meginogni látszik a keresztény kultúra, amely fejlődést, jólétet hozott, és biztosította az egyén és a társadalom kiteljesedését.

    Nagy csaták tanúi vagyunk, amelyeket az egyház és Isten ellen vívnak, mintha Európa keresztény nyomait akarnák eltörölni

    – fogalmazott, hozzátéve, hogy amíg egyesek „Isten és keresztény értékek nélküli Európát akarnak, addig Európa veszélyben van”.

    Aurel Perca szerint ebben a helyzetben Szent István öröksége adhat útmutatást. Istvántól nemcsak a koronát örököltük, hanem ránk hagyta lelki, szellemi végrendeletét is. Ma Szent Istvánt tisztelve és közbenjárását kérve sziklára és nem homokra kell építenünk életünket és létünket. Ez a sziklára épült ház pedig nem pusztán hitbeli tanítások, törvények és tanácsok gyűjteménye, hanem mindenekelőtt a keresztény élet szilárd tanúságtétele – mondta.

  • „A kormány és az operatív törzs életeket kockáztat” – jelentette ki Magyar Péter pártelnök a Tisza Párt sajtóközleménye szerint.

    A kormány és az operatív törzs jelenleg presztízskérdésből emberéleteket kockáztat. A kormány annak ellenére nem mondta le a tűzijátékot időben, hogy több százezer ember tartózkodik a rakparton, és folyamatosan villámlik az egész városban. 20 perccel a tűzijáték kezdete előtt fél Budapesten óriási vihar van. Az egész városban villámlik, több százezer ember vár a rakpartokon, de az állampárt ünnepelni akart

    – fogalmazott a politikus, hozzátéve, hogy „időközben már a belvárost is elérte a vihar, amit legalább egy órája látni lehetett”, a párt elnöke követeli a felelősök megnevezését. 

  • Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden átvette a Veszprém város díszpolgára címet Porga Gyula (Fidesz–KDNP) polgármestertől a bakonyi vármegyeszékhely ünnepi rendezvényén – számolt be róla az MTI.

    A polgármester úgy fogalmazott, hogy Navracsics Tibor munkásságával már régóta Veszprém díszpolgára, „de most már papírja is lesz róla”.

    A veszprémi városi önkormányzat a településért végzett több évtizedes elkötelezett és áldozatos munkája, a helyi közéletben betöltött aktív szerepe, valamint az EKF-program megvalósításában végzett kiemelkedő tevékenysége elismeréseként adományozott díszpolgári címet Navracsics Tibornak.

  • A nemzeti ünnep alkalmából Magyar Péter utcára, pontosabban a Margit-szigeti nagyrétre hívta szimpatizánsait. A Tisza Piknik nevű rendezvényre az Index stábja is ellátogatott, röviddel megérkezésünk után azonban a szervezők biztonsági őrök kíséretében szólítottak fel minket a távozásra.

    Arról, hogy mivel indokolták az akciót, alábbi videós anyagunkból bővebben tájékozódhat.

  • Nem sokkal 21 óra előtt Kovács Zoltán ismét bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, és azt írta, hogy csúszik a kezdés.

    Kérjük a tűzijátékra érkezőket, hogy a következő fél órában húzódjanak fedett helyre. Az időjárás alakulásának függvényében 22 órakor tervezzük elindítani a tűzijátékot

    – írta.

    A 2024-es, Tűz és fények játéka névre keresztelt látványosságot és a nemzeti ünnep alakulását az Index folyamatosan nyomon követi, a legfrissebb információkat alábbi cikkünkre kattintva érheti el.

  • Hagyományosan augusztus 18–20. között rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját, ahol többek között meg lehet kóstolni a az ország kenyereit, de sok más finomság is várja az odalátogatókat. A rengeteg ínycsiklandó ételtől alighanem mindenkinek összefut a nyál a szájában.

    Nézze meg a Magyar Ízek Utcájáról készített galériánkat!

  • Kollégánk tájékoztatása szerint mindössze néhány lejátszott dal után megszakította koncertjét a Budapesti Műszaki Egyetemnél (BME) a Parno Graszt nevű zenekar, a fellépés az időjárási helyzet miatt ért véget.

    A környéken villámlik, ráadásul már az eső is szakad.

  • „Három plusz egy kérdés” – jelentkezett Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke Facebook-oldalán kedden. A magyar államalapítás ünnepére a politikus feladvánnyal készült követőinek az új kenyér ünnepéhez kapcsolódóan.

    Ki dagasztotta a kenyeret? Ki sütötte? Ki szegte meg, majd vágta fel? Ki ette meg?

    – ezekre a kérdésekre várta a választ Gyurcsány Ferenc.

    A válaszadóknak csak valamivel több mint öt órájuk volt a helyes tippek megtételére, ugyanis a DK elnöke végül megadta a megfejtést.

    A kenyeret én dagasztottam és sütöttem. Klára szegte meg és vágta fel. Marci pedig megette a barátaival

    – írta a politikus, hozzátéve, hogy „és ha most meg azt vennéd észre, hogy ez egy másik kenyér, akkor is igazad van”.

  • Lezajlott az államalapítás és államalapító Szent István király ünnepén tartott szentmise a Szent István-bazilikában. A hagyományoknak megfelelően a díszőrök felvonultatták a Szent Jobb-ereklyét, valamint Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek megszentelte az új kenyeret.

    A szentmisén részt vett többek között Sulyok Tamás köztársasági elnök és felesége, Nagy Zsuzsanna, Áder János korábbi köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita is.

  • Nem sokkal 19 óra után Kovács Zoltán, az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője a Facebook-oldalán jelentkezett, ahol bejelentette, hogy megtartják az augusztus 20-ai tűzijátékot.

    „Az operatív törzs egész nap intenzíven figyelemmel kísérte és óránként értékelte az időjárással kapcsolatos fejleményeket – írta Kovács Zoltán. – A jelenlegi előrejelzés és tudásunk szerint szerint Budapest felett az esti órákban az időjárás kedvezően alakul,

    így a tervezett időpontban, 21 órakor megtartható a Szent István-napi ünnepi tűzijáték.

    nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár hozzátette, amennyiben váratlanul kedvezőtlen változás lesz az időjárásban, az operatív törzs azonnal be tud avatkozni, valamint haladéktalanul tájékoztatást ad.

  • Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Jakartában az egyik legikonikusabb épületet, a Telkom Landmark Towert a magyar zászló színeivel világították ki.

  • A kormány 2038-ra Esztergom Szentkirály nevű városrészét nemzeti emlékhellyé kívánja fejleszteni, ami majd méltóképpen szolgálja a múltat és az eljövendőt – mondta Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter kedden, Esztergomban.

    A tárcavezető az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából az Erzsébet parkban megtartott ünnepségen arról beszélt, hogy 

    a mai nap, az 1000 éves államiság ünnepe, emlékeztet arra, hogy mi, magyarok, az úgynevezett barátaink jótanácsa nélkül is el tudjuk dönteni, hogy mely értékeket vallunk a magunkénak, ahogyan eldöntöttük azt Szent István király korában is.

    Hangsúlyozta, hogy „ezek a nemzetet formáló, nemzetet erősítő, keresztény hitünkön alapuló értékek, amelyeket továbbra is vallunk, őrzünk, sőt erősítünk”.

    A magyar nemzetnek nincs szüksége iránymutatásra, mert tudjuk, hogy kik vagyunk, honnan jöttünk és hol van a helyünk a világban, mi otthon vagyunk Európában – mondta a miniszter az MTI szerint.

  • Magyarország évezredes történelme bizonyítja, hogy a háború nem érdekünk, Magyarország nem a hódításaira büszke, hanem a szabadságharcaira – hangsúlyozta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter az államalapítás napja alkalmából tartott, kitüntetések átadásával egybekötött ünnepségen kedden Budapesten, amiről az MTI is beszámolt.

    A tárcavezető úgy fogalmazott, hogy ezer esztendő alatt a magyarok látták a béke évszázadait, háborúkat és testvérharcokat, „államiságunk második fél ezrede pedig a megmaradásért vívott küzdelem volt”. Magyarország fénykora nem a gyarmatosításokhoz, hanem a függetlenség és szabadság időszakaihoz kötődik – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy Szent István óta „szilárd alap és mozdíthatatlan cél” az, hogy Magyarország sorsáról Magyarországon döntsenek.

    „Büszkék vagyunk arra, hogy ezer évvel ezelőtt Szent István szilárd alapra helyezte a magyar államot, és a keresztény Európa részévé tette” – mondta Gulyás Gergely, aki kijelentette azt is, hogy a magyarság évezredes megmaradása a sok nagyszerű emberi teljesítménynek köszönhető.

  • Kovács Zoltán 17 órakor újabb Facebook-poszttal jelentkezett, amelyből kiderült, hogy továbbra is kérdéses a tűzijáték sorsa.

    Az előzetes jelzéseknek megfelelően a HungaroMet kiadta a riasztást, hamarosan heves zápor-zivatar várható a fővárosban. Kérünk mindenkit, hogy vegye komolyan az értesítéseket és a figyelmeztetéseket, szükség esetén húzódjon biztonságos helyre. Az esti időjárással kapcsolatban több kérdőjel van még, így a tűzijáték megtartásáról vagy elhalasztásáról később adunk tájékoztatást

    fogalmazott az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője

  • A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) közösségi oldalán osztotta meg, hogy Deutsch Péternek, a szövetség vezérigazgatójának, eredményes edzői és sportolói pályafutása, valamint az MTK fejlesztése mellett számos jelentős sportlétesítmény megújításában is példaértékű sportmenedzseri tevékenysége, különösen a tavalyi budapesti atlétikai világbajnokság előkészítésében és lebonyolításában vállalt szerepe elismeréseként augusztus 20. alkalmából Sulyok Tamás köztársasági elnök – Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter javaslatára – a Magyar Érdemrend lovagkeresztjének polgári tagozatát adományozta.

  • „A kereszténység felvétele nem szélcsendet ad, hanem kapaszkodót a viharok során…” – írta keddi, augusztus 20-i ünnepi Facebook-bejegyzéséhez Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

    A posztjához egy kalocsai mintás miseruháról készült fotót is mellékelt, közeledve a nap egyik fontos, 17 órától kezdődő budapesti programjához, a Szent István-bazilikában hagyományosan megrendezésre kerülő ünnepi szentmiséhez és az Országos Szent Jobb-körmenethez.

  • Cser-Palkovics András a Facebook-oldalán jelentette be: „A teljesen bizonytalan, kiszámíthatatlan időjárási helyzet miatt, a vendégek, nézők, fellépők biztonsága és a technikai eszközök épsége érdekében azt a szomorú, de meggyőződésem szerint felelős döntést hoztuk a szervezőkkel, hogy a ma esti ünnepi operaest nem kerül megtartásra.”

    A székesfehérvári polgármester hozzátette: „A Hunyadi László operaestet egy későbbi időpontban, szintén ingyenes előadásként szeretnénk pótolni. Minden további, mai programról később, az időjárás függvényében tudunk dönteni és tájékoztatást adni.”

  • Orbán Viktor miniszterelnök közösségi oldalán is gratulált Krausz Ferenc Nobel-díjas kutatónak a Szent-István-rend átvétele után. 

    A legmagasabb állami kitüntetés legújabb birtokosa az Indexnek is nyilatkozott, amit IDE kattintva olvashat.

  • „Nem látjuk még pontosan előre az estét, éppen ezért úgy döntöttünk, hogy óránként értékeljük a helyzetet, az emberek és a rendezvények biztonságát szem előtt tartva, folyamatosan értesítjük az embereket a fejleményekről” – jelentette be délután Kovács Zoltán az ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs vezetője.

  • A katona olyan természetes része a magyarság életének, mint a lélegzetvétel – mondta a honvédelmi miniszter a nemzeti ünnep alkalmából, a tárca és a Magyar Honvédség központi ünnepségén kedden Budapesten, a Bálna Honvédelmi Központban. Szalay-Bobrovniczky Kristóf úgy fogalmazott:

    Magyarország háborúban született, fegyverrel szereztük meg, és fegyverrel is védtük meg, ezért a magyar katona olyan természetes része a magyarság életének, mint a lélegzetvétel.

    A miniszter hangsúlyozta, miközben megadjuk az előttünk járóknak a tiszteletet, mi magunk is épülünk ebből a tiszteletadásból, és a példák, amelyeket magunk elé állítunk, sokat mondanak arról, mit tartunk fontosnak a szolgálatban, vagy hogy milyen módon tesszük fel a kérdéseket, és hogyan keressük a megoldásokat a mindennapi problémákra.

    A miniszter felidézte: a hidegháború végével felcsillant annak az illúziója, hogy nem lesz többé háború, nem lesz szükség hatalmas hadseregekre, drága fegyverekre, kiképzésekre, katonákra. „Ma már világosan látjuk, hogy a terrorizmus elleni világméretű küzdelem, a kisebb helyi háborúk csak az előjátékai lehettek a világ hatalmi berendezkedése átrendeződésének. Ennek legvilágosabb és kézzelfogható példája az Ukrajnában többszázezrek életét követelő orosz–ukrán háború.”

    Ezért szükségünk van nekünk, magyaroknak is olyan haderőre, amely biztosítja, hogy a magyar emberek nyugodtan alhassanak, mert vagyonuk, kultúrájuk, nyelvük, gyermekeik biztonságban vannak. Ez a mi feladatunk

    – tette világossá a tárcavezető, példaként említve, hogy az elmúlt két évben a honvédtiszteknek 37,5 százalékkal emelkedett az illetményük. Folyamatos a honvédség „átfegyverzése”, érkeznek a „nagyvasak”, a harckocsik, páncélozott gyalogsági harcjárművek, tüzérségi eszközök, helikopterek. Új alakulatokat hoznak létre, épül a nehézdandár, és egymás után állnak fel a területvédelmi tartalékos ezredek. Megújultak a szolgálatteljesítés keretei, amellyel a rugalmas hadrafoghatóság, az alapos és életszerű kiképzés, a felesleges bürokrácia csökkentése került a fókuszba, és amellyel az állományilletékes parancsnokok kapnak soha nem látott felelősséget és lehetőséget – sorolta a miniszter, jelezve azt is, az 55. életévüket betöltött katonák pedig aktív életük végéig állami szolgálatban maradhatnak.

    Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: Magyarország mindent megtesz azért, hogy megőrizze a békéjét, ehhez pedig olyan katonák kellenek, akik elkötelezettek és hűek a hazájukhoz, akik Szent István szavai szerint „országunk védőfalai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói”. „Magyarország volt és van. Az, hogy milyen lesz, most a mi nemzedékünkön múlik” – mutatott rá a miniszter.

    Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke köszöntőjében arról beszélt, a haza védelme nem elvont, hanem nagyon is kézzelfogható, hiszen a mindennapjaink védelmét jelenti. Hozzátette: korábban nem volt szükséges azon gondolkodni, hogyan védjük meg a hazát, de ma a háború itt van a határaink mentén, ezért valós tétje van a hadsereg 6-7 éve kezdett átalakításának.

  • Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál – jelentette ki a közigazgatási és területfejlesztési miniszter, amikor az állami ünnep alkalmából kitüntetéseket adott át kedden Budapesten. Navracsics Tibor azt mondta, hogy az augusztus 20-i kitüntetések és azok átadása Szent István hagyatékának ápolásába illeszkedik. Szent István hagyatékának és hagyományának folytatása ugyanis nem pusztán sikeres csatákat és átfogó reformokat jelent, hanem olyan hétköznapi cselekedeteket is, amelyekkel folytatjuk elődeink munkásságát.

    Akik elismerésben részesülnek, azok ilyen értelemben is Szent István örökösei, mert mindenki a saját területén tett azért, hogy Magyarország összetartó és nemzetközileg is elismert közösségként létezzen, egy olyan időszakban, amely válságoktól terhes, amikor sokak számára a jövő bizonytalan

    – hangsúlyozta a miniszter, hozzátéve: a kitüntetésben részesülők tettei, munkája az, ami lehetővé teszi, hogy amikor Magyarországról gondolkodunk, akkor a jövőről is gondolkodunk, és „olyan példaképeket találjunk magunknak, akik értékeikben, munkáikban, hozzáállásukban és életpályájukban megtestesítik az a jövőt, amit szeretnénk Magyarországnak”.

    Navracsics Tibor arról is beszélt, hogy a kitüntetések átadása mindig megtisztelő szerep, ezen keresztül egy egész közösség értékeli azoknak a munkáját, akik kiemelkedőt alkottak, és különösen megtisztelő ez Szent István napján. „Szent István hagyatéka minden magyar számára iránytűként szolgál a mindennapjainkban, a kiemelkedő tettek megítélése során, s az nem maradhatott volna fenn, ha magyarok milliói nem tartották volna saját maguk számára mércének” – húzta alá a politikus.

    Az ünnepségen a miniszter Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, Magyar Érdemrend Lovagkeresztje, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt kitüntetéseket, valamint Életmentő Emlékérmeket adott át.

  • Az idén 51 mentőegység vigyáz az augusztus 20-ai fővárosi tűzijáték nézőire – közölte az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-vezetője kedden az MTI-vel. Győrfi Pál azt írta, a mentőszolgálat idén is komplex mentési terv alapján hajtja végre az augusztus 20-i tömegrendezvények egészségügyi biztosítását.

    A legtöbb látogatót vonzó programelem, a fővárosi tűzijáték idején a mentőegységek már a közönség érkezése előtt a Duna pesti és budai oldalának összesen 51, gondosan kiválasztott pontjára települnek, felállítási helyüket a mentők által külön erre a célra készített digitális térképen bárki pillanatok alatt megkeresheti (https://mentok.hu/tuzijatek ). A térkép a több mint 700 ezer felhasználó okostelefonján már működő, ingyenesen letölthető ÉletMentő applikáción keresztül is elérhető.

  • Krausz Ferenc, a Németországban élő Nobel-díjas kutató, fizikus vehette át idén a legmagasabb állami kitüntetést, a Szent István-rendet. 

    Egészen különleges ez a kitüntetés, nem lehet két nap alatt megemészteni

    – mondta az Indexnek.

    Arról, hogy mit szólt az elismeréshez, számított-e rá, hogy idén ő kapja a kitüntetést, részletesen beszélt lapunknak, amit itt olvashat el.

  • A rendőrség közleménye szerint rosszul lett és összeesett egy idős nő a budai felső rakparton, a Batthyány tér közelében augusztus 20-án 10 órakor. Az asszony unokája az ünnepi rendezvények biztosításában részt vevő rendőröktől kért segítséget. Az újraélesztés után az asszonyt stabil állapotban vitték kórházba.

  • „Legyél büszke, Magyarország” – írja augusztus 20-i Facebook-posztjában Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke kifejtette: „Tudják, hogy kik voltak a herulok? Nyilván nem tudják. Én se tudtam. A herulok a Rajna mellett éltek. Azt mondják, hogy Odoaker, a »herul«, 476-ban a Nyugatrómai Birodalmat megdöntve Itália királya lett. Talán így volt, mégis elfelejtettük őket. Ahogy sok száz ókori népet. Mert nem tudtak államot alapítani.”

    Mi, magyarok államot alapítottunk, és a mai napig saját államunk van. A közel kétszáz független ország egyike vagyunk. Nép, amely államot tudott alapítani és építeni és őrizni. Legyünk büszkék erre, a legtöbb népnek ez nem sikerült. Nekünk igen. A nép legnagyobb teljesítménye, hogy államot alkot. Saját akarata szerint szervezve életét, történelembe foglalva a hétköznapokat. Mi, magyarok, képesek voltunk, vagyunk erre. Vigyázzunk Magyarországra!

    – hangsúlyozta a volt miniszterelnök.

  • Délelőtt a Duna felett, a Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszon megtartották az augusztus 20-i légi parádét is.

    A bemutatón a Gripenek mellett részt vettek H145M, H225M és Mi-24-es helikopterek, Zlin-143 és 242L típusú kisrepülőgépek, valamint a honvédség egyik Airbus szállítógépe.

  • „Dehogy fogadjuk el” – mondta Bábel Balázs kalocsa–kecskeméti érsek az Indexnek adott interjújában arról, hogy a katolikus egyház elfogadhatja-e a nemváltást. A Szent Istvánnak Rómából koronát hozó Szent Asztrik utódja többek között arról is megosztotta gondolatait, hogy

    • mit gondol a párizsi olimpia megnyitójáról,
    • mivel magyarázza a hívek számának csökkenését,
    • mi az egyház álláspontja a másság, a nemváltás kérdéséről,
    • megbocsátott-e azoknak a társainak, akik jelentettek róla a rendszerváltás előtt,
    • mi az álláspontja Tamás Gáspár Miklós Jézusról alkotott elképzeléseivel kapcsolatban,
    • szabad-e misét tartani Orbán Viktorért,
    • hogyan tanult meg cigány nyelven,
    • mi a véleménye arról, hogy kereszt kerül a Szabadság-szobor talapzatára.

    A teljes interjút itt tudják elolvasni.