Kedd éjszaka is több ezer zsákot töltöttek meg az önkéntesek, a tűzoltók, a katonák és az illetékes szervek munkatársai Vácott.
Matkovich Ilona, Vác polgármestere a Facebookon jelentette be, hogy folyamatosan halad a munka. Elmondása szerint a Duna vízállása csütörtökön várhatóan átlépi a 700 centit, a tetőzés pedig 750 cm felett lesz.
Továbbra is várjuk az önkénteseket. Kérem, minél többen csatlakozzanak! Védjük meg közösen Vácot
– szólított fel a polgármester.
A miniszterelnök Kismarosról jelentkezett, ahol honvédek is védik a települést az árvíztől. Orbán Viktor elmondta, hogy a falu az egyik legnehezebb helyzetben lévő település. A honvédség segítségére volt szükség, hogy sikeres legyen a védekezés. Hódmezővásárhelyről és Debrecenből is érkeztek alakulatok.
Több százan dolgoznak itt, fantasztikus munkát végeztek, le a kalappal, hálásak vagyunk érte.
− hangsúlyozta a miniszterelnök a magyar honvédség fontosságát és áldozatos munkáját az árvízi védekezésben. A helyi önkéntesek, tűzoltók és katonák együttműködése sikeresen védik meg a falut.
„Meg fogjuk védeni, meg tudják csinálni” − zárta gondolatait Orbán Viktor.
Budakalász mélyen fekvő területeit már elöntötte a Duna – közölte Vitályos Eszter kormányszóvivő a Facebook-oldalán.
Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere élőben jelentkezett be Facebook-oldalán.
A videóban többek között elmondta, hogy épül a mobilgát a Dagály uszodánál, valamint felhívta a figyelmet a „katasztrófaturizmusra” és arra kérte a járókelőket, hogy fokozott figyelemmel sétáljanak a Duna-part környékén, valamint ne zavarják az ott dolgozó embereket.
A városvezető beszámolt a közösségi közlekedést érintő változásokról, a Batthyány térre a H5-ös HÉV nem tud behajtani, így a szentendrei és békásmegyeri járatok csak a Margit hídig közlekednek.
Több mint 200 büntetés-végrehajtási dolgozó rendkívüli helytállásról tesz tanúbizonyságot – írja a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében.
„A bv. saját buszai biztosították munkatársaink kijutását a Margit-szigetre, ahol a munka éjszaka sem állt le: kollégáink két műszakban töltik a homokzsákokat, amelyeket ezután egymásra pakolva védművet alakítanak ki a futókör vonalán. Munkájukat a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és civil mentőszervezetek szakemberei koordinálják” – fogalmazott a szervezet.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentkezett be Kismarosról, ahol az árvíz pénteken tetőzhet.
Nehéz lesz, de a honvédeink állják a sarat. Meg fogjuk csinálni!
– jelentette ki Orbán Viktor.
Kismaroson többek között ifj. Schóbert Norberttel és Rajczi Péter korábbi válogatott labdarúgóval együtt kísérik figyelemmel az eseményeket.
„Ez az a pont, ami órákon belül lezárásra kerül, onnantól a település csak légi és vízi úton lesz megközelíthető” – mondta az Indexnek Molnár Csaba, Kisoroszi polgármestere azon az útszakaszon állva, ahol a Duna egyelőre még csak az aszfalt alatt ömlik át a mezőgazdasági területre, de az áteresztő kapacitása hamarosan nem lesz elegendő a víz elvezetéséhez. Ez az egyetlen szárazföldi út, amely összeköti Kisoroszit a külvilággal.
A helyszíni riport ide kattintva érhető el.
Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) arra kéri az embereket, hogy ne akadályozzák bámészkodással, fotózkodással az árvízi védekezésben dolgozók munkáját. Mint írták, ezzel nemcsak hátráltatják a munkát, hanem saját testi épségüket is veszélyeztethetik. Az áradó folyó veszélyes, könnyen elsodorhat bárkit – számolt be róla a police.hu.
A szakemberek és az önkéntesek megfeszítve dolgoznak a védekezésben. Kérik, hogy az emberek segítsék a munkájukat azzal, hogy ne kelljen nézelődő embereket kerülgetniük. Fotózkodás helyett inkább önkéntes munkájukkal segítsék a védekezést! – hívta fel az ORFK a figyelmet.
A vízügyi szakemberek szerint a töltések állapota napról napra változik a rájuk nehezedő víznyomástól, ezért a helyszíneket járművel és gyalogosan is tilos megközelíteni.
A lezárt területekre tilos bemenni és parkolni, mert ott vagy víz van, vagy hamarosan az lehet.
A közlekedők ne hajtsanak át elárasztott úton, mert már a bokáig érő víz is elsodorhat egy embert vagy károkat okozhat az autóban. Ráadásul a víz alatt egyéb veszélyes tárgyak lehetnek, akár elmozdult csatornafedél is. Az elöntött területeken a fák gyökerei meglazulhatnak, és akár egy szellő is könnyen kidöntheti azokat – hangsúlyozták.
Az elkövetkező időszak válságos napokat hoz az erdei állatoknak is. A folyó elárasztja az élőhelyeket, ezért különösen fontos, hogy a szárazföldet kereső, menekülő vadak nyugalma és a saját biztonságuk érdekében kerüljék a gátak, erdők környékét, lehetőség szerint kutyájukat se arra sétáltassák.
Az állatok túlélését az emberek azzal segíthetik, ha minél kevésbé zavarják jelenlétükkel az erdészek, vadgazdálkodási szakemberek mentési tevékenységét.
A 12 órakor frissített adat szerint már 705 centiméter a Duna vízállása Budapesten, mindez az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) vízügyi honlapjának adataiból derült ki.
Az Országos vízmércelista ide kattintva érhető el.
Gál Kinga, a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke is felszólalt szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén Strasbourgban.
A kormánypárti politikus köszönetet mondott a gátakon és a vízzel elárasztott területeken dolgozók munkájáért. Felszólalásában üdvözölte, hogy a magyar soros elnökség gyorsan reagált, és „azonnal aktiválta az uniós válságelhárítási mechanizmust, ami lehetővé teszi a különösen sújtott országok számára a védekezési feladatok összehangolását”.
Közép-Európa, Magyarország ma egy emberként védekezik az árvíz ellen. Most az Európai Bizottságon a sor, hogy minden lehetséges eszközzel, anyagi támogatással hatékonyan segítse az árvíz elleni védekezést. Nem középtávú, nehezen kivitelezhető klímajavaslatokra van most szükség, hanem konkrét, gyors és hatékony segítségre a bizottság részéről
– hangsúlyozta a Fidesz–KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.
Dézsi Csaba András, Győr leköszönő polgármestere a Facebook-oldalán közölt képeket arról, hogy hogyan védekeznek az árvíz ellen. Mint írja, „köszönhetően a pár éve átadott zsiliprendszernek, nem duzzadnak vissza a nagy Duna felől, így ha a Mosoni-Duna és a Rába ki is lép picit a medréből, nem veszélyezteti a várost”.
Hozzátette, hogy a nagy Duna szintje már 2 méterrel magasabban van, mint a Mosoni-Duna szintje. Jelenleg az ártérben homokzsákokkal mentik, ami menthető. Dézsi Csaba András köszönetet mondott a szakembereknek és önkénteseknek is, akik részt vesznek az árvíz elleni védekezésben.
Mint írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Rétvári Bence társaságában vizsgálta meg az árvízhelyzetet Nagymaroson, majd Kismaroson.
A miniszterelnököt a vízügyesek és a katasztrófavédők arról tájékoztatták, hogy Nagymarosnál rövid szakaszokon, bekötések lezárásánál van szükség homokzsákos zárásra. A védművek kiépítése folyamatos, az árvízvédelmi fal kiépítettsége 100 százalékos, jelenleg a mobil gát minőség-ellenőrzése és a szivattyúk telepítése zajlik. A szivattyúk a lezárt belterületi csatornákból vezetik a vizet a Dunába.
A kormányfő szerint Nagymaroshoz közelít a legmagasabb árhullám, amely kedden lépett be Magyarország területére. Hozzátette, hogy a településen teljesen felkészültek a védekezésre, és egy példaértékű megoldást választottak a helyiek.
Ez a mobil gát az egyik első magyarországi mobil gát, még a korábbi árvizek tapasztalata alapján építették föl. Ők is kezelik, ők is raktározzák, és minden alkalommal, ha kell, ők szerelik fel. Tehát azt hiszem, hogy Nagymaros példát mutat mindannyiunknak a lakosság és a civil összefogásából. A vízügyesek meg jól kiegészítik a védekezést, tehát biztosan mondhatjuk, Nagymaroson nem lesz baj, a víz nem fogja elérni azt a mobilgát-szintet, amit már megépítettek, de ha szükséges lenne, akkor még 80-90 centivel meg is tudnák emelni. Nagymaros meg tudja csinálni
– hangsúlyozta videójában Orbán Viktor.
Kismaroson is folyamatosan zajlik a munka, eddig mintegy 100 ezer homokzsákot használtak fel, a védművek kiépítettsége 70 százalékos. A vízügyeseken kívül 600 katona, tűzoltó és önkéntes segíti itt a védekezést.
A több tízezer önkéntes megfeszített munkája nélkül sehol nem működne a védekezés – közölte a Tisza Párt elnöke szerdán az MTI-vel.
Magyar Péter közleményében azt írta, hogy vasárnap óta egyre többen dolgoznak a gátakon, miközben „a kormány öt nap alatt odáig jutott el, hogy 1600 katonát tudott szerdára kivezényelni”.
„Már szó sem esik a 12 ezer önkéntes tartalékosról, akiket az adófizetők fizetnek, pont az ilyen válsághelyzetek esetére. Miközben gyerekek is töltik (helyesen) a homokzsákokat, aközben a honvédség épp hadgyakorlatot tart a Bakonyban” – közölte a politikus.
Magyar Péter óriási dolognak nevezte a nemzeti összefogást, és szerinte „megsüvegelendő dolog” a civilek helytállása, „de egy normálisan működő kormányzatnál nem a hivatásos állomány egészítené ki a civilek munkáját, hanem fordítva”.
„Továbbra is arra kérünk mindenkit – tette hozzá –, hogy „segítsen megvédeni a falvainkat és a városainkat. Együtt sikerülni fog.”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf közlése szerint a Magyar Honvédség katonái az éjszaka négy helyszínen voltak jelen. Szerdán 12 helyszínen teljesít szolgálatot a honvédség hivatásos és területvédelmi tartalékos állománya – adta hírül az MTI.
Vácon 53 katona dolgozik, ők ahhoz a 156 tagú csoporthoz tartoznak, amely a vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred állományából érkezett – tette hozzá a miniszter.
Minden tervszerűen történik, nincs kapkodás, nincs fejetlenség, nincs rohanás, balesetmentesen, egymásra figyelve kell dolgozni
– hangsúlyozta a miniszter.
A honvédelmi tárca vezetője azt mondta, hogy nagyon büszke a „területvédelmis” katonákra, akik arra esküdtek fel, hogy megvédik az országot. Hozzátette, hogy a honvédség eszközparkja is rendelkezésre áll, a helikoptereket már bevetették felderítésre, és amennyiben szükséges, a kétéltű járművek is használhatók, más eszközökkel együtt.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf a katonáknak azt mondta, hogy most vizsgázik a területvédelmi tartalékos erő, amelynek a gátakon lévő katonák az elöljárói. Hozzátette, mindenkit fegyelmezett, nyugodt, higgadt munkavégzésre kér.
Karácsony Gergely főpolgármester közösségi oldalán ismertette, hogy kedd éjszaka elérte a Duna vízszintje az alsó rakpart mélyebben fekvő területeit. Az autóút szerdán teljes egészében víz alá került.
Mint írta, a Hajógyári-szigetet – ami ártérként funkcionál ilyenkor – már lezárták a katasztrófavédelem munkatársai. A Margitszigeten két napja folyamatosan épül homokzsákokból az ideiglenes védmű. A sziget nagy részére már csak a védekezésben részt vevők léphetnek be.
Kiemelte, hogy az áradó folyót sokan szeretnék megnézni, de
A vízszint gyors emelkedése és a Duna sodrása különösen veszélyessé teszi, ha valaki túl közel merészkedik a folyóhoz.
Hozzátette, hogy a stabilnak tűnő fák a felázó talajban akár váratlanul is kidőlhetnek. Karácsony Gergely arra kért mindenkit, hogy aki nem vesz részt a védekezésben, az csak távolról, legfeljebb a felső rakpart vonalából tekintse meg az áradó Dunát. A védekezés kiemelt helyszínét, a Bem tér és a Batthyány tér közötti szakaszt érdemes elkerülni.
A Dunán levonuló árhullám a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több fürdőjét is érinti, ezért a társaság megtette a szükséges intézkedéseket a fürdők megvédésére.
A társaság szerdán közölte az MTI-vel, hogy a Margitsziget lezárásával egyidejűleg a Palatinus fürdő sem látogatható az árvíz levonulásáig. Munkatársaik már a hétvégén megkezdték a fürdő eszközeinek áthelyezését az alagsori és földszinti épületrészekből a vízmentes emeleti szintekre – írták.
A mintegy 10 hektáros területen egész napos felügyeletet tartanak az árvíz idején, figyelve a strand területén az esetleges buzgárok kialakulását, őrizve a kutak és medencék állapotát. Ehhez munkatársaik a Fővárosi Csatornázási Művek által szállított 75 köbméternyi homokból már összekészítettek több mint 4 ezer homokzsákot, amelyeket a kritikus helyeken azonnal fel tudnak használni.
A Duna budai oldalán délről észak felé haladva az extrém magas vízállás a Gellért, a Rudas, a Rác, a Király, a Lukács fürdőt és a Pünkösdfürdői strandot is veszélyezteti.
„A Gellért és a Rudas szakemberei a két fürdő alatti táróban közösen ügyelik a forrásokat, amelyek a közlekedési edény elve alapján a Duna vízszintjét követve ilyenkor szintén megemelkednek. Továbbá körültekintően üzemeltetik a medencéket, figyelve töltés-ürítéskor a csatornarendszer észszerű terhelését. A Rác fürdő forrásának szintje az idén júniusi árhullámhoz képest várhatóan magasabb lesz” – írták.
A Király fürdő a Lukácsból kapja a gyógyvizét, ezt az árvízre tekintettel lezárták. Mivel ez a budai part egyik mély pontja, a pinceszinteken szinte biztosan számolni kell a víz megjelenésével. A Lukács fürdő közvetlen összeköttetésben áll a Rózsadomb tövében található Malom-tóval, ezért itt a hegyről hirtelen érkező nagyobb mennyiségű víz elvezetése jelenthet gondot. A fürdő medencéit is folyamatosan figyelik a Duna magas vízszintje miatt – olvasható a közleményben.
Hangsúlyozták, hogy minden veszélyeztetett fürdőben szivattyúkkal, aggregátokkal, homokzsákokkal készülnek az árvízvédelemre. Kiemelten kezelik az ipari műemléknek számító, több mint 100 éves és ez évben felújított hullámgép megóvását – tették hozzá.
Ki akarták venni a részüket az árvíz elleni védekezésből, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) úgy döntött, hogy a saját tulajdonában álló autóival és önkéntesekkel segítséget nyújt az Országos Vízügyi Főigazgatóságnak – mondta az Agrárminisztérium (AM) élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős államtitkára szerdán sajtótájékoztatón Gödöllőn.
Az MTI beszámolója szerint Nobilis Márton úgy fogalmazott: a jelenlegi helyzetben fontos, hogy mindenki megtegye a tőle elvárható legnagyobb segítségnyújtást. Kiemelte, hogy van olyan iskolájuk, ahol a tanulók által sütött pékárut felajánlották a védekezésben részt vevőknek. Ezenfelül a szakképzésben tanuló diákok közül nagyjából 100-an napi szinten vesznek részt a védekezésben Vác környékén.
Igyekeznek mindenkinek minden segítséget megadni – mondta az államtitkár, hozzátéve: „abban hiszünk, hogy meg fogjuk tudni oldani ezt az árvizet”.
Juhász Béla, Sződliget polgármestere a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy a 2-es út csütörtöki lezárása miatt autópálya-matrica nélkül használhatják majd a közlekedők az M2-es gyorsutat, amely terelőútként funkcionál majd az árvíz idején.
Emellett egy másik sikerről is beszámolt, ugyanis az árvízi vészhelyzetre való tekintettel elhalasztják az M2 gödi csomópont szeptember 18–19-re tervezett lezárását.
A gyorsforgalmi úton a Budapest felé tartó le- és felhajtó ágakat szerdán és csütörtökön zárták volna le.
Szentendrén várhatóan szombaton tetőzik az árvíz. A településen már hétfő óta dolgoznak az önkéntesek, hogy megvédjék homokzsákokkal a város azon részeit, amelyeket nem véd a mobil gát.
Fülöp Zsolt, Szentendre polgármestere elmondta, hogy az árteret nem tudják megvédeni, azonban a város többi pontja biztonságban lesz. A helyi Postás strand már elesett, többen az autójukban töltik a következő napokat. Helyszíni riportunkról ebben a cikkben olvashat bővebben.
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerda reggeli élő bejelentkezésében osztotta meg gondolatait az árvízről.
A megoldás egyszerű. Víztározókat kell építeni. Miért mondom ezt? Azért, mert Magyarország az a sajátos hely, ahol egyszerre van árvíz, látják, és egyszerre van aszály. Erről meg hallanak nagyon sokat mostanában. Egészen abszurd dolog, hogy védekezünk a víz ellen, miközben kellene a víz a földekre. Egy megoldás van, meg kell fogni tározókban a vizet, és amikor szükséges, ezekből a tározókból öntözni is kell
– emelte ki Gyurcsány Ferenc.
Felidézte, hogy utoljára a kormányzása alatt épültek víztározók Magyarországon. Hozzátette, hogy a DK azt javasolja a kormánynak és a parlamentnek, hogy döntsön egy átfogó, nagy víztározó-építési programról.
Dunakeszit is ellepte az áradó Duna, többek között a városban található révállomást is, amelyről az Index olvasói képet is küldtek – sok más fénykép mellett.
Meghalt egy tűzoltó, akinek a járművét elsodorta egy áradat a heves esőzések sújtotta Dél-Olaszországban – közölte szerdán az olasz belügyminiszter.
Az MTI beszámolója szerint Matteo Piantedosi azt mondta: „Mélyen elszomorít annak a tűzoltó szakaszvezetőnek a tragikus halála, akinek a járművét elsodorta egy áradat, miközben ő és csapata a lakosságot mentette” a pugliai Foggia térségében.
Egy másik tűzoltó, aki együtt ült társával a járműben, megsérült és kórházba került. Médiajelentések szerint a két tűzoltó egy olyan személynek segített, akinek kedd este lerobbant az autója. A hirtelen érkező áradat ekkor sodorta el az autójukat.
A kedd este óta eltűnt tűzoltó holttestét szerda reggel találták meg a búvárok.
A korábban Közép-Európát sújtó heves viharok kedden érték el Olaszországot. A polgári védelmi szolgálat szerdán narancssárga riasztást rendelt el a közép-olaszországi Emilia-Romagna tartományban, a magasabb, piros fokozatot megelőző második riasztási fokozatot.
A félszigetet alkotó 20 tartományból 11 másikban sárga riasztást rendeltek el. Heves esőzések voltak más olasz régiókban, így Toscanában is, ahol több folyó kilépett a medréből, valamint a déli Campania tartományban, ahol főleg az Amalfi-tengerpartot sújtotta az ítéletidő.
Mint írtuk, Ausztriában a hétvégén szintén meghalt egy tűzoltó a vészhelyzeti munkálatok közben. A férfi éppen a víz kiszivattyúzásán dolgozott, amikor leesett a lépcsőn.
Segítségét ajánlotta föl a Duna áradása miatt esetleg veszélybe kerülő közgyűjteményeknek a szentesi Koszta József Múzeum – tájékoztatta Irsai Farkas László igazgató szerdán az MTI-t.
A muzeológus elmondta, a Duna áradása miatt a következő napokban, hetekben a folyó menti közgyűjtemények és más közművelődési intézmények, városi múzeumok tagintézményei, főként kisebb települések filiái, közösségi terei veszélybe kerülhetnek.
A legnagyobb honfoglalás kori leletanyagot őrző régészeti múzeumként az intézmény szakemberei komoly tapasztalatot szereztek a műtárgyvédelemben.
A múzeum a fenntartó szentesi önkormányzattal egyetértésben felajánlotta segítségét az állományvédelmi megelőző munkák és az esetleges mentések elvégzéséhez.
A közgyűjtemény technikusai egy-két napos váltásokban tudnak az adott helyszínen dolgozni – tudatta az igazgató.
Irsai Farkas László közölte, több nagyobb Duna menti közgyűjtemény vezetőjével közvetlenül is egyeztetett, a Pulszky Társaságon, illetve a Magyar Múzeumi Egyesület Kismúzeumi Tagozatán keresztül pedig megkeresték az érintett intézményeket.
Az igazgató felidézte, nem példa nélküli, hogy az árvíz miatt egy múzeumban az állomány védelme érdekében biztonsági intézkedésekre kényszerülnek. Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban a mai napig rekordot jelentő 2006-os árvíz idején a Vármúzeum alsó szintjét kiürítették, és a központi épület alagsori raktáraiból is a felsőbb szintekre pakolták a műtárgyakat.
Orbán Viktor miniszterelnök Rétvári Bence társaságában vizsgálta meg az árvízhelyzetet Nagymaroson. „Még kilátszunk!” – írta a Facebookon a kormányfő, miközben térdig érő vízben állnak.
Latorcai Csaba, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára közösségi oldalán hívta összefogásra az embereket. A politikus szerint a Dunakanyar többi települése már biztonságban, de továbbra is éjjel-nappal dolgoznak, hogy megvédjék Vácot.
Minden dolgos kézre szükség van. A politikusok, országgyűlési képviselők már napok óta kiveszik a részüket a munkálatokból. Arra kérjük azon tagtársaikat, szimpatizánsaikat, akik ma érkeznek Vácra, hogy csatlakozzanak a küzdelemhez, és segítsenek az árvíz elleni védekezésben!
– hívta fel rá a figyelmet Latorcai Csaba.
Kárpáti-Kelemen Katalin, a Fidesz–KDNP helyi képviselőjelöltje friss fotókat is megosztott, amelyeken már a kiöntött Duna látható.
Szombaton tetőzhet Budapesten az elmúlt évek legnagyobb árvize. Ugyanakkor a Duna mentén található ivóvíztermelő kutak és így az ivóvízellátás biztonságban vannak, véli a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont szakembere. Az ökológus szerint ilyenkor a legfontosabb természetesen az árvízhelyzet kezelése, de hosszú távon a víz megtartására is gondolni kell.
Szombatra várják a Duna tetőzését Budapesten a szakemberek. Bár az előrejelzések szerint nem fogja elérni a 2013-as 891 cm-es rekordszintet (várhatóan 850 centiméter körül tetőzik majd a folyó).
Mint írják, az árhullám közeledtével felvetődik a kérdés, hogy biztonságban van-e a főváros ivóvízellátása, azonban a kutatóközpont szerint nem kell aggódni.
Idén tavasszal ért véget egy ötéves kutatás, a „Tiszta Ivóvíz” Nemzeti Kiválósági Program, amelynek konzorciumi tagja volt a HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) is.
A kutatás szakmai vezetője, Engloner Attila elmondta, azt is vizsgálták, hogy árvíz esetén biztonságban van-e Budapest ivóvize. Eredményeik szerint a Duna parti szűrésű rendszere annyira hatékony, hogy egyelőre nem kell attól tartani, hogy veszély fenyegetné Budapest ivóvízellátó rendszerét. Ugyanakkor a nagy árhullámok, csakúgy, mint a nagyon alacsony vízszintek, folyamatos kihívást jelentenek.
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság honlapja szerint szerdán reggel már 693 centiméteres magasságon volt a Duna Budapesten.
Mint írtuk, Orbán Viktor miniszterelnök szerdán tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy arra számítanak, hogy Budapesten szombat délután, estefelé tetőzik a Duna, 846 centiméteres magasságon.
A fővárosban 2013-ban 891 centiméterrel dőlt meg az eddig mért legmagasabb árvízi Duna-vízállás rekordja. A kormányfő szerint ezt a szintet valószínűleg nem érjük el, így átlagosan 40-50 centiméterrel maradhatunk el a korábbi rekordtól. A budapesti rakpart felszabadulása a jövő hét közepe, vége felé várható.