Havasi Zoltán (Fidesz) a külső kerületek többlettelítettségének elkerülése érdekében azt javasolta, hogy az új szisztéma bevezetését megelőzően a külső kerületekben P+R parkolókat kell építeni. Ennek hiányában a még nem fizetőzónákban jelentősen megnövekedhet a parkoló autók száma.
Szepesfalvy Anna (Fidesz) szerint a készpénz fizetési lehetőséget meg kell tartani, ugyanis ennek a kérdése az egyéni szabadságok körébe tartozik.
Böröcz László (Fidesz) I. kerületi polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy a budai várba érkező turisták egy része jelenleg környezetszennyező nagy turistabuszok behajtása révén érkezik, ez pedig sérti az ott lakók érdekeit. Az új javaslat azonban nem ezen buszokat zárná ki a várból, csupán az önkormányzat által engedélyezett, eseti engedéllyel tehetnék ezt a jövőben. Azt is megjegyezte, hogy az I. kerületi tapasztalat szerint az autósoknak csak 10-12 százaléka fizet készpénzzel a parkolóautomatáknál, a többiek mobilparkolást indít, ebben az eloszlásban pedig valóban nem gazdaságos a készpénzes üzemeltetés.
Az új parkolási rendszerről itt írtunk részletesebben.
Baranyi Krisztina nagyon sajnálja, hogy levették a napirendről a helyettesek megválasztását. Vitézy Dávid helyében nem lenne megnyugodva, mert már két olyan megállapodási kísérlet esett kútba, amelyet a főpolgármesteri, illetve helyettesi pozícióra kötött. Baranyi Krisztina arra figyelmeztetett, hogy ez a folyamat pár hónap múlva elvezethet a közgyűlés feloszlatásához, és ebben nem csak a főpolgármesternek van felelőssége, hanem a legnagyobb frakcióknak, és Vitézy Dávidnak is.
Vitézy Dávid azzal kezdte, hogy meg van nyugodva, amikor napirend előtti vitában egyszerre vádolja Szentkirályi Alexandra és a Gyurcsány-párt is, hogy kikkel kötött paktumot. A Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője szerint ez alapján minden rendben van. Vitézy Dávid mindenkinek jó munkát kívánt.
Porcher Áron azzal szállt be a vitába, hogy nem a Tisza kezdeményezte a végén történő szavazásokat, hanem a jelenlegi szmsz alapján ez a főpolgármester hatásköre. Megnyugtatta Szentkirályi Alexandrát, hogy tudják tartani a tempót.
Szentkirályi Alexandra első felszólalásában arról beszélt, hogy szerinte a Tisza abszolút nem tudja követni, hogy mi történik a közgyűlésben, ezért is támogatják a tiszások azt a javaslatot, hogy a végén, egyben szavazzanak az előterjesztésekről. A Fidesz frakcióvezetője boldog lenne, ha vissza tudnák hozni azt, hogy előterjesztésenként tudnak szavazni.
Szentkirályi Alexandra azt is sajnálja, hogy nem lehet dönteni a helyettesekről, kezd komolytalanná válni a helyzet. A Fidesz képviselője arról beszélt, hogy a szivárványkoalíciós paktum újabb és újabb fejezeteit láthatják heti szinten. A helyettesi jelölésekből pedig lehet látni, hogy kik a paktum résztvevői. A politikus hangsúlyozta, jó lenne, ha már törvényes alapra kerülne a közgyűlés működése, ezt joggal várják a szavazók a balliberális városvezetéstől.
A frakcióvezető a drogstratégiára is kitért, a mostani dokumentumban hajmeresztő dolgokat lát. A Fidesz javaslatára új Drogellenes Stratégiát dolgozhatnak ki.
Barabás Richárd javaslatát 18 igennel elfogadta a közgyűlés, így levették a napirendről a főpolgármester-helyettesekről szóló döntést.
Ordas Eszter, a Tisza Párt frakcióvezetője első felszólalásában többek között egy ingatlanról beszélt. Déri Tibor erre válaszolva jelezte, hogy az ingatlanhoz semmi köze nincs a Fővárosi Önkormányzatnak. Arra kérte a Tisza képviselőit, hogy olvassák el az előterjesztéseket, állítása szerint a tegnapi bizottsági ülésen is az volt a probléma, hogy „azt sem tudták, melyik bolygón vannak”.
A pábeszédes Barabás Richárd a főpolgármester-helyettes választással kapcsolatban elmondta, nem úgy tűnik, mintha konszenzus alakult volna ki, ezért azt javasolta, hogy engedjék el most ezt a szavazást.
Nem egyeztetett a városvezetéssel főpolgármester-helyettesi jelöléséről, és az ehhez szükséges feltételeiről. Ezek közül az egyik, hogy az SZMSZ-t a főpolgármesternek újra elő kellene terjeszteni, és a „képviselők demokratikus jogait vissza kell állítani", például a cégvezetők kiválasztása kapcsán.
A jelölést csak akkor tudja elfogadni, ha válaszokat kap arra, hogy választási programelemei miként valósíthatóak meg. Erre tekintettel ilyen jellegű személyi döntés véleménye szerint ma nem fog születni.
A törvényes működést helyreállító személyi kérdésnél fontosabbnak nevezte azonban, hogy sikerül-e megszabadulni Budapesten a parkolási maffiával fel tudják-e venni a harcot és sikerül-e leszámolni a parkolóautomata lobbival. Jelenleg ugyanis ennek a rendszernek a működtetésre milliárdok folynak ki az önkormányzatok költségvetéseiből.
Perceken belül kezdődik a Fővárosi Közgyűlés ülése, a Momentum több politikusa – köztük Tompos Mártonnal, Bedő Dáviddal és Gelencsér Ferenccel – egy Népszavazást az olimpiáról! feliratú molinót tartanak az ülésteremben.
Miután kiderült, hogy Karácsony Gergely Vitézy Dávidot és Kiss Ambrust javasolja főpolgármesternek-helyettesnek, rögtön érkeztek a reakciók:
Előzetes megállapodás hiányában Karácsony Gergely a szerdai közgyűlésig hivatalosan nem is jelölt főpolgármester-helyetteseket. Helyettes nélkül Budapest Főváros Kormányhivatala felszólíthatja a Fővárosi Önkormányzatot a mulasztás pótlására, ha pedig a közgyűlés ezután sem dönt, a kormányhivatal jelölhet ki valakit erre a pozícióra. A közgyűlés viszont képes lehet meghekkelni ezt a döntést. A lehetséges forgatókönyvről korábbi cikkünkben részletesen is írtunk, itt olvashatja.
Az Index percről percre közvetíti a szerda 9 órára kiírt Fővárosi Közgyűlést.
Az első napirendi pont rögtön az egyik legtöbb vitát kiváltó kérdés: ki legyen, vagy kik legyenek a főpolgármester-helyettesek? Karácsony Gergely Vitézy Dávidra, a Podmaniczky Mozgalom frakciójának vezetőjére, valamint Kiss Ambrus korábbi helyettesre, jelenlegi főigazgatóra tett javaslatot.
A főpolgármester-helyettesekről szóló döntés mellett többek között szerepel a napirenden:
A teljes napirend itt olvasható.
Tartsanak velünk, kövessék nálunk az eseményeket!