Az olimpiai kormánybiztos elmondta, hogy Győrben lesz az olimpia. Idén. De nem a nagy, hanem az ifjúsági. Ehhez gratulált. Beszélt még a vizes vébéről is, milyen jól kihasználta Magyarország az adódó helyzetet.
Borkai Zsolt MOB-elnök a jobb oldali árkádsor árnyékában Fürjes Balázs olimpiai kormánybiztossal előrehatolt a pulpitus közelébe. Valószínűleg már nagyon el szeretné mondani, milyen fontosnak tartja az olimpiát. Mindjárt hallhatjuk.
A költségvetést elfogadták.
Fotósunk lekapta a MOB-elnököt, amint feszülten üldögél egy széken a kamerák mögötti első sorban.
Az éppen tárgyalt költségvetési rendelettervezet az önkormányzat költségvetési bevételét 256 milliárd 290 millió 892 ezer forintban, kiadásait 381 milliárd 457 millió 690 ezer forintban állapítja meg. Az így keletkező 125 milliárd 166 millió 798 ezer forintos hiányt az előző év költségvetési maradványának - 17 milliárd 786 millió 763 ezer forintos - igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 56 milliárd 495 millió 782 ezer forintból, valamint a lekötött bankbetétek megszüntetéséből - 50 milliárd 884 millió 253 ezer forint - finanszíroznák. (MTI)
A Magyar Olimpiai Bizottság elnökének felszólalásával kezdődik majd az olimpiai vita. Megkérdeztük, megérkezett-e már. Azt a választ kaptuk, hogy igen, de nem árulják el nekünk, hol van.
A költségvetés tárgyalása mindig nagyon hangulatos, Horváth Csaba MSZP-s képviselő már a közgyűlés előtti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Tarlósék képtelenek megbirkózni a várossal, és két év múlva már semmilyen érdemi fejlesztés nem lesz a városban. Közgyűlési felszólalásában megismételte, és kiegészítette azzal, hogy úgy tűnik, mintha Tarlósék már úgy számolnának, hogy 2018 után nem ők vezetik ezt a várost. (Főpolgármestert 2019-ben választanak legközelebb)
Első napirendi pontként Budapest 2017-es költségvetési tervét tárgyalják a fővárosi képviselők, és csak ezután jön majd az olimpia ügye. Jelenleg az ellenzék a büdzsét szapulja éppen:
Ez a költségvetés semmiről nem szól.
– foglalta össze sommás véleményét Gy. Németh Erzsébet (DK).
Gundel Takács épp a múlt héten adott egy hosszabb interjút az Origónak, melyben azzal indokolta távozását, hogy szakmai kérdésekben, illetve a köztévé kommunikációs megoldásaiban akadtak olyan döntések, amelyekkel már nem tudott egyetérteni. A lap, amely képes majdnem egy hétig is kint tartani egy-egy interjút címlapján, ezt két óra után leszedte.
A BOM most azt írta: "A Táncsics Mihály-díjas magyar újságíró, műsorvezető, sportriporter és kommentátormostantól a BOM szóvivőjeként támogatja a Budapesti Olimpia ügyét és a BOM ösztöndíj programját."
Míg a képviselők a napirenddel szórakoznak, foglalja el magát nagyszerű olimpiai kvízjátékunkkal, amiben tíz rövid idézetet mutatunk, a feladat pedig önre vár: döntse el, ki mondta őket!
Karácsony Gergely, a PM fővárosi képviselője közgyűlés előtt tartott sajtótájékoztatóján közölte: az egyetlen tisztességes döntés, amit ma a közgyűlés hozhat az olimpia ügyében az, hogy kiírja a népszavazást. Hozzátette: az olimpiai biztos korábban garanciákat ígért arra, hogy a megrendezés költségei nem fognak elszállni. Ezeket a garanciákat most nem látják, ezért elszállt a bizalom. Karácsony szerint az ellenzék nem az olimpiai eszmével fordult szembe, hanem az olimpiát erőltető politikusokkal.
Már a közgyűlést megelőző sajtótájékoztatókból is látszott, hogy az olimpiai népszavazás mellett a Rác fürdő eladása az, amit az ellenzéki politikusok kifogásolnak: zárt ülésen tárgyalt, pályáztatás nélküli eladás. A DK-s képviselő úgy fogalmazott, hogy akik ezt megszavazzák, azok egy Polt Péter-mentes ügyészségen komoly elszámoltatásra, felelősségre vonásra számíthatnak.
A közgyűlés végül megszavazta, hogy nyílt ülésen tárgyalják az eladást.
Az eladás körülményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.
Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője szerint hiába akarja a Fidesz az ellenzékre kenni a felelősséget az olimpia ügyében, ők már korábban megmondták, hogy az ország gazdasági állapota nem teszi lehetővé egy olimpia rendezését. A párt szerint ki kell írni a népszavazást, minden más csak hangulatkeltés.
Az MSZP-s politikus szerint az, hogy az olimpia elveszítette nemzeti jellegét kizárólag a Fidesznek és a fideszes városvezetésnek köszönhető. Ők az elvi támogatást megadták korábban, de mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy tájékoztassák a budapestieket a részletekről.
Sőt, 2015-ben ők maguk kezdeményeztek népszavazást a dologról, amit Tarlós István azzal söpört le, hogy a budapestieknek nincs elég információjuk róla. Molnár szerint pontosan ez a baj, erről beszélnek két éve. Azóta sem történt érdemi tájékoztatás, csak néhány óriásplakát került ki. Horváth szerint, ha csak megduplázódna az olimpia költségvetése az komplett államcsődöt jelentene.
Az MSZP-s Szaniszló Sándor arról beszélt, hogy azt fogják kérni, vegyék le a napirendről a Rác fürdő eladásának kérdését, mivel azzal milliárdokkal károsítanák meg a fővárost. A legalább nyolcmilliárdot érő fürdőt ugyanis hárommilliárdért adnák el, ráadásul a Magyar Fejlesztési Bank mögött álló titokzatos vevő minden bizonnyal Orbán veje, Tiborcz István fémjelezte oligarcha kör. Már-már bűncselekmény kategória, ahogy néhány év alatt fillérekért játssza át a főváros az utolsó nagy értékű tulajdonát egy oligarcha körnek.
Az MSZP-s Horváth Csaba arról beszélt a közgyűlés előtt, hogy a budapestiek szívesen látnának egy tisztességes olimpiát, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján tudják, hogy ez most a korrupcióról szólna (az öt karikából négyet ellopnának). Ők benyújtják a javaslatukat, amivel felgyorsítanák a népszavazás előkészítését, így reményeik szerint akár már április végén kiírható lenne.
A közgyűlés előtt minden párt sajtótájékoztatót tartott, így a Jobbik is. Szilágyi György elmondta, hogy az emberek Budapesten azért írták alá az olimpiáról szóló népszavazás íveit, mert elegük van a nagyképű, arrogáns Fideszből és a korrupciós rendszerből, amit a Fidesz és az MSZP az elmúlt 27 évben felépített. Szerinte nem volt olyan beruházás az elmúlt hat-hét évben, ahol ne nyúlták volna le a pénzt a Fidesz-haverek, ahol ne szállt volna el a költségvetés. Így Szilágyi szerint most meg kellene fontolni az olimpiai pályázat visszavonását, hogy esetleg egy későbbi időpontban nagyobb eséllyel tudjon Budapest pályázni.
A fővárosi önkormányzat rendészeti tanácsnokának helyszínen kiosztott javaslatából következtetni lehet arra, hogy szerdán nem lesz végső döntés az olimpia ügyében. A javaslat megállapítja, hogy a nemzeti egység felbomlásáért azok a pártok (az ellenzék) a felelősek, amelyek szembefordultak korábbi, olimpiát támogató döntésükkel, és elárulták az olimpia ügyét. Ezért azt javasolja, hogy a főváros folytasson még tárgyalásokat a kormánnyal és a MOB-bal, van-e értelme olimpiát rendezni.
Ha nincs idege kivárni, mit döntenek a fővárosi képviselők az olimpiáról, vagy egyáltalán nem is bízik benne, hogy döntésre jutna, ragadjon billentyűzetet, és döntsön saját maga az Index szavazásán.
Az ellenzéki pártok soron kívüli népszavazást szeretnének kikényszeríteni, Tarlós István várhatóan az ellenzék vezéreit fogja ekézni. Négyféle határozat születhet, részletesen itt olvashat róluk.