Sztrájkmoratóriumot kért a hétfői tárgyaláson Hagyó Miklós és Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes a szakszervezetek képviselőitől addig az időpontig, amíg a fővárost értesítik arról, hogy megkapja-e a BKV Zrt. a 18,5 milliárd forint idei, plusz állami forrást. A szakszervezetek ezt elfogadták, és vállalták, hogy az állam válaszától teszik függővé a következő sztrájkot.
Gulyás Attila, a Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnökhelyettese szerint a hétfő késő délután kezdődött, több orás egyeztetésen a főváros képviselői kezdeményezték, hogy a szakszervezetek várják meg, amíg megérkezik a válasz a múlt pénteken, a városvezetés által a pénzügy-, a gazdasági és a kancelláriaminiszterhez írt levélben foglaltakra, amelyben 18,5 milliárd forintnyi plusz állami forrást kérnek a BKV Zrt.-nek.
A szakszervezeti vezető szerint Hagyó Miklós csütörtökre ígérte a választ.
A BKV-s szakszervezetek a járatritkítások, az emiatt tervezett elbocsátások és a társaság finanszírozási gondjai miatt hirdettek sztrájkot. A BKV az elbocsátásoktól már a hétvégén elállt, a járatritkításokról szóló döntésbe beleszólást biztosított a szakszervezeteknek. Arra viszont csak ígéretet tudott adni, garanciát nem, hogy az állam és a tulajdonos, a fővárosi önkormányzat bevonásával megoldást talál a társaság finanszírozási gondjára.