Nemzetközi pályázatot írt ki kedden a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottsága a BKV vezérigazgatói posztjára. A testület egy, a helyszínen kiosztott városvezetői javaslat alapján döntött a pályázatról, amelyre június 30-ig lehet jelentkezni. A vezérigazgatói posztot augusztus elsejével töltheti be a pályázat nyertese, aki öt évre szóló kinevezést kap.
Hutiray Gyula (Fidesz) javaslatára a bizottság úgy módosította a városvezetés által benyújtott kiírás szövegét, hogy abban előírták az ötéves vezetői gyakorlatot. A városvezetés javaslatában nem volt ilyen kikötés. Ugyancsak a fideszes politikus indítványára a tervezetben szereplő több éves államigazgatási és per- vagy közszolgáltató szektorban szerzett vezetői tapasztalatot két évben konkretizálta a bizottság. Határoztak arról is, hogy a tervezetben megfogalmazottakkal ellentétben nem több, hanem csak egy idegen nyelv, angol vagy német tárgyalási szintű ismeretét várják a jelentkezőktől.
A pályázati feltételek között szerepel egyebek közt a műszaki-gazdasági egyetemi végzettség és a stratégiai látásmód is. Előnyt jelent a pályázat elbírálásakor a reorganizáció, a vállalati válságkezelés és a krízishelyzetben, sztrájkhelyzetben szerzett tapasztalat.
Antal Attila, a cég korábbi vezérigazgatója, akit pályázat nélkül, Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes személyes javaslatára 2007 januárjában nevezett ki a közgyűlés többsége, egészségügyi okok miatt, saját kérésére április 15-ével távozott posztjáról. A céget azóta Balogh Zsolt általános vezérigazgató-helyettes irányítja. Őt Antal Attila nevezte ki tavaly szeptemberben vezérigazgató-helyettesnek, röviddel azután, hogy beruházási irodavezetőként áprilisban belépett a céghez.