Az építkezés az után folytatódhat, hogy a bíróság a napokban hivatalosan feloldotta az építkezés felfüggesztését elrendelő korábbi határozatát, miután a felfüggesztést kezdeményezők visszavonták keresetüket.
A Köki Terminál több tízmilliárd forint értékű beruházást jelent a környék számára, aminek egy jelentős részét közösségi célú fejlesztések, például a teljesen megújuló busz- és metróvégállomás alkotják. A közlekedési fejlesztések mellett háromszintes bevásárló-, és szórakoztatóközpont épül, amelyben több mint 200 üzlet kap majd helyet.
Épül egy új barkácsáruház, de lesznek irodahelységek, ügyfélszolgálatok, éttermek, kávézók és egyéb szórakoztató egységek is. A tervek szerint új gyalogos-felüljáró is épül a területen, az átépített metróállomásról érkező utazókat pedig egy teljesen új, a metró peronjával párhuzamosan elhelyezkedő, fedett autóbusz-végállomás fogadja majd.
A teljes rekonstrukción átesett metróállomás két új gyalogos híddal is bővül. A megújult KÖKI csomópont területén könnyebbé válik a mozgásukban korlátozott utazók közlekedése is, hiszen az akadálymentesség jegyében több lift is épül, a közösségi fejlesztések további eredményeként pedig ötszáz fölé emelkedik a P+R parkolóhelyek száma.
A környék lakóinak képviselői azután vonták vissza az építkezés felfüggesztését kezdeményező keresetüket, hogy a beruházó az elmúlt hetekben és hónapokban több alkalommal is egyeztetett a környék lakástulajdonosaival, házközösségeivel, részletesen tájékoztatta őket a Köki beruházás paramétereiről.
A lakók az egyeztetések során meggyőződhettek arról, hogy a beruházással a Köki és teljes környezete megújul, az itt élők életminősége javul - áll a beruházó keddi közleményben.