Így közlekedhet pénteken

2008.04.17. 13:44
Aki pénteken belátható időn belül el kíván jutni céljához, az válassza a gyaloglást, a biciklizést, a vonatozást vagy ezek kombinációját. Persze lehet Volán buszokkal és a BKV alvállalkozóinak buszaival is utazni, de csak azoknak, akik szeretnek órákat dugóban állni.

A fővárosban kevés a kerékpárút, mégis ez a leginkább használható közlekedési eszköz sztrájk idején. Ehhez az időjárás inkább reggel kedvez majd, délután eshet.

A biciklizés kombinálható a vonatozással. A személyvonatok mindegyikén szállítható kerékpár, 50 kilométeres távolságig, azaz Budapesten belül bármely viszonylaton 190 forintért. Ehhez természetesen hozzáadódik a kerékpáros menetjegyének ára.

A BKV éjszakai járatai péntekre és szombatra virradó éjszaka is teljes üzemidejükben menetrendszerint közlekednek. Aki tehát gyorsan és biztosan célba akar érni, induljon el hajnali háromkor, hogy fél ötig bizonyosan célba érjen.

A taxik várhatóan egész nap foglaltak lesznek, részben a sok rendelés, részben a dugó miatt. Erre tehát nem lehet számítani, még akkor sem egészen biztosan, ha a taxis társaság esetleg visszaigazolta a kérést. Az autózás várhatóan ellehetetlenül ismét a Hungária körúton és azon kívül, a városba vezető szinte valamennyi főúton. Az előző BKV sztrájk alkalmával a szokottnál egy-másfél órával hamarabb dugulni kezdett a város, várhatóan ez most még korábban bekövetkezik, és már reggel hatkor sem lesz minden útvonalon egyenletes a haladás.

Más részről a közlekedési társaságok arra számítanak, hogy aki csak teheti nem megy pénteken a városba. Az iskolások és a dolgozók egy részének elmaradása miatt nem várható zsúfoltság sem a Volán, sem a MÁV Start járatain. Így a Budapesten belül vonatra vagy sárga buszra szállók vélhetően felférnek a járatokra.

A Volánbusznál mentesítő járatok szükség szerinti forgalomba állításával igen, a menetrend, az útvonalak vagy a megállók változtatásával nem készülnek holnapra. Ez azt jelenti, hogy a városhatárt átlépő Volánbuszok a hivatalos, interneten is elérhető menetrendjük szerinti megállókat használják. Azok a járatok, melyek csak leszállás céljából állnak meg egy megállóban, a férőhely erejéig elvileg vehetnek fel utast. A sárga buszokon a BKV bérletek is érvényesek.

Kiegészítő vonatok pénteken

A Keleti pályaudvarról Kelenföldre Ferencvárosi megállással 7.55, 9.00, 10.40, 12.10, 14.40, 18.30, 20.00, 21.10, 23.15 indul kiegészítő vonat, Kelenföldről vissza 7.12, 8.32, 10.12, 11.17, 13.22, 15.12, 19.22, 20.27, 21.57 az indulások időpontja.

A Nyugati pályaudvarról Óbudára Újpesten át 5.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35, 13.35 a kiegészítő vonatok indulási ideje, Óbudáról a Nyugatiba pedig 6.47, 10.05, 11.05, 12.05, 13.05, 14.50. E vonatok Rákosrendezőn, Angyalföldön, Újpesten, Aquincum felsőn is megállnak.

A MÁV Start is elfogadja a BKV bérleteit már Budaörstől, Solymártól, Gyáltól, Gödöllőtől, Dunaharasztitól. Az InterCity járatok pénteken Budapesten belüli utazásra pótjegy és helyjegy nélkül vehetők igénybe, Kelenföld és a Keleti között Ferencvárosban is megállnak. Kelenföld és a Keleti, valamint Óbuda és a Nyugati között többletvonatok is közlekednek. A III., IV., X., XI., XVII., XVIII., XIX., XX., XXII., XXIII., kerületekből jellemzően félóránként közlekedik vonat a Déli, Keleti vagy Nyugati pályaudvarra.

A Nyugati – Újpest – Óbuda útvonalon 18:20 perckor indul az utolsó vonat. Ezt követően az Újpesti vasúti híd lezárása miatt vonatpótló autóbuszok közlekednek a Nyugati és Óbuda vasútállomás között a Margit-híd és az Árpád-híd budai hídfőjénél megállva.

A legrosszabbul a II., XII., XV., XVI. és részben a XI. kerületben lakók járnak a sztrájkkal. A II. és XII. kerületek lakói egyedül a Budakeszi felől a Moszkva térre közlekedő Volánbuszokra számíthatnak. Igaz Hűvösvölgy és Széchényi-hegy között 9:05 és 16:05 között óránként közlekedik majd a Gyermekvasút, amely a Szépjuhásznénál metszi a Budakeszi utat, ahol a Volánbuszok is megállnak. A XVI. kerületiek leginkább abban bízhatnak, hogy ismét lesz néhány sztrájktörő a gödöllői HÉV-nél, valamint utazhatnak a Cinkota felől a Stadionokhoz közlekedő Volán buszokkal is.

A XI. kerületben közlekednek az ottani szerződéses járatok, így a 14-114-es, a 41-es, és a 41 gyors. A XV. kerület nagy részéből viszont csak jelentős gyaloglással érhető el vasútállomás vagy Volán buszmegálló, ők a piros 170-es busszal mehetnek át Újpestre, illetve a bizonytalan sűrűségű 73-assal utazhatnak akár Kelenföldig.

A BKV alvállalkozói a sztrájk ideje alatt is közlekednek. E járatok zöme Dél-Budán és Újpesten közlekedik. A jelentősebb ezek között a Újpest – Keleti útvonalú 30-as viszonylat (mely a szokottnál ritkában jár), Budaörsről a Móriczra a ritkított 40-es gyors, az Újpest-Központ és az Árpád-híd közötti 120-as, a Budatétény, illetve Budafok és a Kosztolányi Dezső tér között a 14, 114, 250-es járatok, valamint a 83-as trolipótló. További alvállalkozói járat még Dél-Budán a 13-as, 113-as, 41-es, 41-es gyors, az 50-es, 58-as, 87-es, 88-as, 87A, 150-es és a 187-es, Újpesten a 147-es, 170-es gyors. A felsorolt járatok egy része a közúti torlódások miatt a menetrendjében szereplőnél lényegesen ritkábban fog közlekedni a nap jórészén.

Az alvállakozói buszok közül nem jár a 2-es és a 47-49-es villamospótló. Utóbbi járatokat az Etele tér és Újpalota között a Móricz Zsigmond körtéren, a Ferenciek terén, a Keleti pályaudvaron és a Bosnyák téren át közlekedő mindenütt megálló 73-as buszokhoz csoportosítják át.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

Egy autós négyszer is ugyanabba a traffipaxba hajtott két óra alatt

A sorozatos gyorshajtásokért összesen 450 ezer forintos bírságot kapott.

február 28., 15:56

  • Belföld
Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Petíciót indítottak azért, hogy ne kerülhessen szabadlábra a lúgos orvos

Jövő héten személyesen adják át az aláírásokat a Fővárosi Törvényszéknek.

február 28., 16:03

  • Belföld
Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Szentkirályi Alexandra: Vastag a bőr Magyar Péter arcán

Magyar Péter nőjogi konferenciát szervezne.

február 28., 14:53

  • Belföld
Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Zajlik a hajtóvadászat: több kilogrammnyi kábítószert és egy luxusautót is lefoglalt a rendőrség a dílerektől

Közleményükben, még a kábítószerfogyasztás negatív hatásait is felsorolják.

45 perce

  • Belföld
Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Tarifaemelésről tárgyaltak taxisszervezetek a fővárossal

Az is kiderült, hogyan alakulnának az árak Budapesten.

február 28., 16:04

  • Belföld
Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

Ezekben a kerületekben kezdődik a hétvégén a fővárosi lomtalanítás

A Mohu azt is közölte, milyen extrém tárgyakat tettek már utcára korábban.

február 28., 17:28

  • Belföld
Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

Többször kigyulladt a ruhám is – furcsaságokról beszélt a csengeri okosbörtön rabbrigádjának egyik munkása

A csengeri okosbörtön hamarosan Európa legmodernebb büntetés-végrehajtási intézeteként kezdheti meg a működését.

február 28., 14:37

  • Címlapon
Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Fico kettős játszmája: rájött, hogy börtönbe is kerülhet, és inkább másokat nyom víz alá

Tudtára adták, hogy nem tekintik szalonképes politikusnak.

4 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Karácsony Gergely biztos benne, hogy idén is lesz Pride

Lilu eközben Gulyás Gergelynek üzent.

február 28., 15:05

  • Belföld
Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Hétszáz gyermek fájdalmát enyhítette a VR-szemüveg a Bethesdában

Égési sérülést szenvedett gyermekeknél kötéscserekor is hatékony volt a módszer.

február 28., 12:23

  • Belföld
Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Tovább fogy a magyar, januárban sem javultak a demográfiai adatok

Nem csökken a természetes fogyás Magyarországon.

február 28., 12:14

  • Címlapon
Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

Az Európai Tanács vezetője szerint Magyarország elszigetelődött, rögtön jött is rá a válasz

António Costa is megszólalt az EU-csúcs után.

13 órája

  • Belföld
Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

Büszke vagy magadra, te senki? – Gyűlöletcunami zúdult az Orbán Viktorral fotózkodó Muri Enikőre

„Hajrá, Magyarország! Hajrá, Magyarok!” – írta az énekesnő a fényképhez.

február 28., 17:29

  • Belföld
Orbán Viktor: Nincs többé Pride

Orbán Viktor: Nincs többé Pride

A miniszterelnök ismét a Kossuth rádió vendége volt.

február 28., 07:46

  • Belföld
Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

Orbán Viktor megnevezte az elmúlt évek legnagyobb korrupciós botrányát

László András már pénteken elkezdheti a munkáját.

február 28., 06:42

  • Belföld
Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Frittmann János: Először megijedtem, amikor szóltak, névvel szerepelek a Bëlga egyik számában

Milyen bort isznak a fiatalok? Fogyasztási divatokat és a borminőség kérdéseit is körüljártuk.

február 28., 05:57

  • Belföld
Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

Gyurcsány Ferencéknél az MVM kikapcsolta a fűtést

A politikus szerint akár meg is fagyhattak volna.

február 28., 09:21

  • Belföld
Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Magyar Péternek állít csapdát a Fidesz?

Orbán Viktor bejelentette, a frakció dolgozik rajta.

február 28., 11:47

  • Belföld
Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Elromlott kazán miatt túlórázhatnak a tatabányai kórház dolgozói

Sterilizálásra más városokba kell küldeni az eszközöket.

február 28., 10:52

  • Belföld
A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A Duna ismét a budapestieké lehet: Nyáron nyitnak az új szabadstrandok

A kísérleti Duna-fürdő előkészítése a vártnál gyorsabban halad.

február 28., 11:44

  • Belföld
Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Döntött Orbán Viktor, itt az újabb kormányátszervezés: ez már Orbán Balázst is érinti

Rogán Antal egyértelmű feladatot kapott.

február 28., 10:08

  • Belföld
Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Egy Budapestről eltűnt, nyolcvanéves nőt keres a rendőrség

Az idős asszony pulóverben és papucsban hagyta el az otthonát.

február 28., 08:46

  • Címlapon
Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Szakértő a pozsonyi késelésről: „Azt hiszik, hogy az erőszak elfogadott eszköz lehet a problémák megoldására”

Külföldieket és színes bőrűeket is értek támadások Pozsonyban.

58 perce

  • Belföld
Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Helyreállt a forgalom, újra a teljes vonalon közlekedik a 4-es és 6-os villamos

Korábban egy baleset okozott fennakadást.

február 28., 11:08

  • Belföld
Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Nemzetközi akcióban csaptak le a hatóságok egy MI-vel gyermekpornót készítő hálózatra

Ez volt az első ilyen nagyszabású művelet.

február 28., 14:39

  • Belföld
Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

Beismerő vallomást tett a 10 éves kislányt szexuálisan bántalmazó férfi

A gyanúsított ügyvédje szerint ha a lénynál nem lett volna telefon, már nem élne.

február 28., 13:15

  • Belföld
Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Évekig tartó bujkálása után elfogta a rendőrség a tatabányai késelőt

Nemzetközi összefogás eredményeként sikerült elkapni az elkövetőt.

február 28., 13:01

Neked ajánlott