Elfogták a Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját
Elfogták a veszprémi Cozma-gyilkosság ötödik gyanúsítottját, B. Csaba 47 éves zalaegerszegi lakost, közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
A férfit a veszprémi nyomozók állították elő Zalaegerszegen, a helybeli rendőrök közreműködésével. B. Csabát Veszprémbe szállítják és ott hallgatják ki.
Közben a Veszprémi Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a gyilkosság negyedik gyanúsítottját. A 32 éves budapesti P. Gábort még hétfő este fogták el Budapest VIII. kerületében, kedden több órán át tartott a kihallgatása.
Ügyvédje elmondta, hogy védence részletes beismerő vallomást tett, a hatósággal együttműködik és segíti a munkájukat. Tagadja, hogy a gyilkossághoz köze lenne, de azt beismerte, hogy a bárban, a dulakodásban részt vett.
Pénteken szállítják Magyarországra Grazból a másik két gyanúsítottat. Őket még a gyilkosság napján, február 8-án este az A2-es autópályán fogták el az osztrák rendőrök.
Az ügynek még egy gyanúsítottja van. Ő február 12-én önként adta fel magát a rendőrségen.
Marian Cozmát, az MKB Veszprém játékosát február 8-án, vasárnap hajnalban szúrták le egy veszprémi szórakozóhelyen. Csapattársai, Ivan Pesics és Zsarko Sesum életveszélyesen megsérültek: Pesicsnek az egyik veséjét el kellett távolítani, mert teljesen szétroncsolódott, Sesum pedig arckoponya-törést szenvedett.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.