Schmitt Pál megjön, és elszállnak a gondok

A leendő köztársasági elnök az „emberek embere” szeretne lenni. Azt még nem tudjuk, kik lesznek az emberei, de azt sejtjük, hogyan fog dolgozni. A Demokrácia és Dilemma Intézet elemzői demokratikus dilemmák felett merengenek ezen a héten, és megállapítják, hogy Gyurcsány Ferencből nem lesz mártír a közeljövőben.

Nem állítható, hogy karizmatikus köztársasági elnöke lesz az országnak a következő években. Természetesen tisztában vagyunk vele, hogy ebbe a pozícióba – legalábbis egyelőre – hazánkban eleve nem fontos nagy formátumú személyiségeket ültetni, és tudjuk azt is, hogy a Fidesznek pont olyasvalakire volt szüksége, mint Schmitt Pál. Ezzel együtt el tudtunk volna képzelni szórakoztatóbb forgatókönyveket is.

Így azt sem zárhattuk ki, hogy Orbán Viktor és pártja – Sólyom Lászlót a kormányoldal akarata ellenére öt évvel ezelőtt ők emelték az államfői székbe – kitart a jelenlegi elnök mellett. Végső soron ez lett volna az egészséges, már ha a jobboldal kétharmados többsége birtokában fontosnak tartaná, hogy erősebb legyen felette a kontroll. A jelek szerint Orbánék ezt nem tartják fontosnak. Határozott céljuknak tűnik, hogy elképzeléseiket minél kisebb ellenállás mellett valósíthassák meg, amiben egy valóban autonóm, szilárd elvekkel rendelkező köztársasági elnök csak akadályozhatja, és nem segítheti őket.

Schmitt Pál és a víziók

Ebből kiindulva Schmittnél alkalmasabb jelöltet nem találhattak volna. Lojalitása megkérdőjelezhetetlen, súlya minimális, vízióiról nincsenek információink. Arról még nem tudunk, hogy milyen csapatot szervez majd maga köré, de elemzőink alighanem joggal feltételezik, ritkábban fogja kifejezni alkotmányos aggályait, mint ahányszor Sólyom László tette. Egy Göncz Árpádnál és Mádl Ferencnél is kevésbé jelenlévő államfőre számítunk.

Schmittnek egyetlen előnye van elődeivel szemben: charme-jának és bizonyos életvezetési szokásainak – mint amilyen például a motorozás – köszönhetően minden adott, hogy egyfajta vén kujon típusú, népszerű figurát faragjanak belőle. Olyat, aki a bulvárlapokban és a bulvártelevízióban is jól mutat. Bemutatkozó szövege azt sejteti, lesz ilyen törekvés, az emberek elnökének az emberek között a helye. Ahol az elnök megjelenik, ott mindenki jól érzi magát, mert úgy érzi, hogy itt volt a köztársasági elnök, mondta. Kiindulópontnak ez éppen tökéletes.

Nyilván az is érdekes dilemma, hogy Schmitt kitölti-e ötéves mandátumát, vagy pártja valóban meg akarja reformálni a közjogi rendszert oly módon, hogy erős elnököt állít a középpontba. Erre vonatkozó utalásokat nem tesz a Fidesz – Pokorni Zoltán hónapokkal ezelőtti félmondatán kívül semmi sem jut eszünkbe –, a feltételezés mégis tartja magát. Talán azért, mert az egyértelmű cáfolattól is tartózkodik a kormányoldal.

Ám a rivális politikai elemző mondandójában is van igazság, amikor azt firtatja, miért lenne érdeke Orbán Viktornak egy közvetlen választás 2012-ben. Akárhogy is, az megint biztos, hogy Schmittel könnyebb lesz megbeszélni a megbeszélendőket, ha annak jön el az ideje.

108 híres értelmiségi

Mióta kiderült, hogy a Fidesz kétharmaddal kormányozhat ebben a ciklusban, azóta rendre feltesszük a kérdést, hajlamos lesz-e a Fidesz az önkorlátozásra, képes-e és akar-e gesztusokat tenni az ellenzéknek és a civil társadalomnak. Bihari Mihály és Warvasovszky Tihamér megjutalmazása után igazán nagyot és vicceset dobhatott volna a kormánypárt, ha nemcsak meghallgatja Balogh Andrást, a szocialisták államfőjelöltjét, hanem egyenesen felsorakozik mögötte.

Világos, hogy ezzel a gondolatmenettel eljátszani már-már sarlatánságszámba megy, de hadd vigyük végig. Ha Orbánék azt mondják, miért ne lehetne elnök Balogh, ezzel hosszú időre kifogták volna a szelet a demokráciaféltők dagadozó vitorlájából. Sokat nem veszítettek volna, Balogh nem az a tipikus gyurcsányista, aki minden lépésnél keresztbe tett volna nekik.

Komolyan természetesen nem merült fel ilyesmi, de azt legalább mulattató volt látni, ahogy Lázár János fideszes frakcióvezető és Lendvai Ildikó, a szocialisták erős asszonya össze-összedugta a fejét a legnagyobb képviselőcsoport ülésén. A demokráciáért ezzel együtt tovább lehet aggódni – nemcsak a médiaszabályozás egyelőre bizonytalan léptékű átformálása miatt –, akiknek ez a szerepük, azok nem is hagyják ki a lehetőségeket.

Gyurcsány Ferenc szabadlábon

Ha szabad ennyi szubjektivitást belevinni egy természetéből fakadóan objektív elemzésbe: kár, hogy a rendszeres nyíltlevél-aláírók tevékenysége a harmadik magyar köztársaság huszadik évében óhatatlanul kontraproduktív. Egyrészt az aláírók személye, másrészt az aggódás tárgya miatt. Megítélésünk szerint ebben a pillanatban korai tiltakozni Gyurcsány Ferenc tervezett bebörtönzése ellen. Erre irányuló szándékot nem tapasztalunk.

Amikor Kövér László leendő házelnök arról nyilatkozik, hogy a bukott miniszterelnöknek bíróság előtt kellene felelnie tetteiért, az nem egy véres terv konkrét lépéseinek ismertetése, hanem politikai ijesztgetés. Semmire sincs kevésbé szüksége a Fidesznek – érdekei egybeesnek az MSZP aktuális vezetésének szempontjaival –, mint hogy tragikus hőst faragjon Gyurcsányból, és így saját kezűleg újralegitimálja. Amúgy az egyértelmű, hogy maga Gyurcsány szívesen vállalná ezt a szerepet, ez legutóbbi blogbejegyzéséből könnyedén kiolvasható.

Ne kapkodj, fiam, ne kapkodj

A demokratikus szabályokkal kapcsolatos fideszes magatartás ezzel együtt téma marad a továbbiakban is. Voltaképp meglepő, hogy a Fidesz ekkora fölény birtokában is hajlamos feszegetni a korlátokat. Hogy első parlamenti ciklusában ezt tette, az érthető. Többsége csekély volt, az ellenszél nagy – nemcsak a parlamentben, a médiában is –, nem csoda, hogy politikusai paranoiával küzdöttek. Most azonban alapvetően más a helyzet, ez egyértelmű az első hetek intézkedéseinek támogatottsága alapján is.

De hiába más ez a helyzet, a fideszesek mégis úgy érzik, sietniük kell, muszáj tűzön-vízen átvinni javaslataikat, elfoglalni a pozíciókat. Hogy megint a konkurencia meglátásához folyamodjunk: a hosszú távú berendezkedésnek nem a pozíciószerzés a záloga, hanem a hitelesség és a bizalom megőrzése. Feltéve persze, hogy az úgynevezett narancsuralmi rendszer bevezetésének nem demokrácián túlmutató lépések jelentik a végpontját.

Kicsik és még kisebbek

Két kis pártról is kell írnunk néhány mondatot ezen a héten. Az egyik az MSZP, amely teljesen összezsugorodott. Miközben a Fidesz népszerűsége érthető módon egyre növekszik – választások után mindig a győzteshez húznak az emberek –, addig az MSZP-é összeomlott. Hat százalékuk mindössze eggyel több az LMP ötjénél, ami – túlzás nélkül fogalmazhatunk így – elképesztő adat. Lesz dolga a rövidesen a párt élére is kerülő Mesterházy Attilának.

Vele ellentétben Makay Zsoltnak, aki a hétvégén lett az MDF elnöke, már csak annyi a feladata, hogy ott legyen a rendszerváltó párt végleges elmúlásánál. A történet szomorkás momentuma, hogy közben Dávid Ibolyának, aki óriási politikai tévedéseivel alig fél év alatt semmisítette meg a fennmaradás esélyeit, mostanában másfajta nehézségekkel kell szembenéznie.