András herceg csúnyán megütheti a bokáját az Epstein-akták miatt
További FOMO cikkek
- A vidéki élet olyan kihívásokat gördített Árpa Attiláék elé, amilyenekre maguk sem számítottak
- Bódi Guszti Thaiföldről bejelentkezve köszönte meg, hogy díjat kapott Orbán Viktortól
- Delhusa Gjon megmagyarázta, hogy honnan szerzett rendőrségi igazolványt
- Váratlanul elkezdtek prédákra vadászni a mókusok
- Újabb hírek érkeztek Károly király állapotáról, folytatják a kezelését
Január első hetében kerültek napvilágra az Epstein-akták, amiknek közel ezer bírósági irat képezi részét. Mint ismert, a 2019-ben a börtönben elhunyt Jeffrey Epstein madame-jának tartott Ghislaine Maxwellt – aki szintén börtönbüntetését tölti – még 2015-ben perelte be rágalmazásért Virginia Roberts Guiffre, ennek az ügynek a részeként pedig dokumentumok tucatjai halmozódtak fel, mivel több mint 170 ember tett vallomást. Az akták nyilvánosságra hozását Loretta Preska New York-i bíró rendelte el, akinek döntése értelmében a napokban jelentek meg az első iratok. A dokumentumokban megemlítésre került többek között Bill Clinton, Donald Trump, Michael Jackson, illetve a királyi család kegyvesztett tagja, András herceg.
A herceg különösen érintett az ügyben, mivel a neve nemcsak Jeffrey Epsteinnel, hanem Ghislaine Maxwellel kapcsolatban is felmerült már. Virginia Roberts Guiffre még 2022-ben vádolta meg őt szexuális zaklatással, azt állítva, Epstein és Maxwell arra kényszerítették őt, hogy szeretkezzen velük. A feleknek végül sikerült peren kívül megegyezniük, ám arról nincsenek adatok, pontosan mekkora összegű kártérítésről lehetett szó. Úgy tudni, 12 millió fontról szólhatott az ügylet, azonban mindez csak találgatás. András herceg neve az Epstein-aktákban több mint hetvenszer merül fel, és annak ellenére, hogy a jogi hercehurca már lezáródott Guifrre-val, így a botrány is elhalt körülötte, a dokumentumokban szereplő állítások miatt újra közbeszéd tárgyává vált.
Orgiában vehetett részt
Az iratokban szerepel többek között Juan Alessi vallomása, aki 1991 és 2002 között Epstein házvezetőnőjeként dolgozott a Palm Beach-i kastélyában. Azt állította, András herceg és volt neje, Sarah Ferguson baráti viszonyban álltak az üzletemberrel, akinek a házában is jártak. Sőt, elmondása szerint a királyi sarj heteket töltött ott, rendszerint a fő vendégszobában szállt meg, ahol napi szinten megmasszírozták őt. Utóbbi azért fontos részlet, mivel korábban Guiffre és egy másik áldozat, Johanna Sjoberg is azt állították, Maxwell azért vette fel őket, hogy megmasszírozzák Epsteint. Sjoberg a vallomásában úgy fogalmazott, 200 fontot fizettek neki minden egyes masszázsért, amit 100 fonttal növeltek, ha annak szexuális töltete is volt. A nyilvánosságra került akta alapján Epstein egy másik házvezetője, Alfredo Rodriguez is eskü alatt vallott, akit arról kérdeztek, romantikus szálak fűzték-e egymáshoz Maxwellt és a herceget – ez a felvetés már korábban is felmerült. Rodriguez azt állította, sok kép készült Epsteinről és András hercegről, amint a Palm Beach-i birtokon együtt múlatják az időt.
Mindemellett a dokumentumok egyikében azzal vádolták meg a herceget, hogy kiskorúakkal együtt vett részt egy orgiában Epstein szigetén, a karibi Little St. Jamesen – amit pedofilszigetnek is neveznek. Egy 2014-es beadványban egy neve elhallgatását kérő személy arról számolt be, hogy kiskorúként kénytelen volt szexuális kapcsolatot létesíteni a herceggel, ami három különböző helyszínen történt meg: Ghislaine Maxwell londoni lakásán, New Yorkban és Epstein szigetén, ahol az orgia is történt. Az irat szerint Epstein azt mondta neki, hogy tegye meg, amit a herceg kér tőle, míg Maxwell elősegítette, hogy a királyi sarj szexuálisan zaklathassa őt, mivel Epstein madame-jaként működött közre. Ahogy azt Guiffre a korábbiakban már felidézte, 2001 környékén, amikor ő 17–18 éves volt, háromszor volt kénytelen szexelni a herceggel.
Az előbbieken kívül egy 2016-os bírósági irat szerint egy amerikai bíróság végzése nyomán Maxwell ügyvédeit arra utasították, vizsgálják meg az asszony elektronikus eszközeit, utánajárva, hogy bizonyos kifejezések felmerültek-e az e-mailekben – amelyek között volt a herceggel folytatott levelezése is. Ezen szavak közé tartozott: András, herceg, York, királyi, kiskorú, masszázs, rabszolga, szex, mellbimbó, dildó, fehérnemű, maszturbál és pedofil. Eredetileg arról határozott a bíróság, hogy 368 szóra kell rákeresni, amelyből végül 110 lett, miután Maxwell ügyvédje, Laura Menninger kifogásolta, hogy ellenkező esetben több mint egy hetet venne igénybe a folyamat. Végül körülbelül 9000 dokumentumot és üzenetet találtak, ám az nem derült ki, hogy a herceg is szerepel-e bennük. Emellett az sem tiszta, hogy a vizsgálat pontosan mit tárt fel, azonban Maxwell ügyvédei azt állították, sok hűhó volt a semmiért, és még mielőtt a bíróságon kezdték volna el kitárgyalni az ügyet, Guiffre és a herceg peren kívül megegyeztek.
Mi lesz a következmény?
András herceggel szemben a Republic nevezetű monarchiaellenes szervezet nyújtott be panaszt a bírósági dokumentumokban szereplő állítások nyomán, amelyek közlésük szerint ismételten alátámasztják, hogy szexuális kapcsolatot létesíthetett kiskorú lányokkal. A kilenc áldozat ügyvédje, Spencer Kuvin pedig arra szólította fel az FBI-t, hogy tegyék közzé az Epstein floridai birtokán lévő térfigyelő kamerák felvételeit, amelyeken a herceg is rajta lehet. A jogász kiemelte, az üzletember minden birtokán, minden szobában volt ilyen készülék, ami a nap 24 órájában működött. Mint mondta, az Epsteint övező botrány kirobbanásakor a hatóságok lefoglalták ezeket a felvételeket, amelyeket most ideje nyilvánosságra hozni, mivel az embereknek joguk van tudni, pontosan mi történt.
Átsétáltam Jeffrey Epstein otthonán, miután végrehajtották a házkutatási parancsot, és számos hiányzó kamerát és számítógép-merevlemezt vettem észre, ezen információk nagy részét az FBI nemcsak Palm Beachen, hanem a Virgin-szigeteken és Manhattanben is lefoglalta. Hol vannak a videók? Ezt látnia kell a lakosságnak
– mondta a TMZ-nek.
Hogy a királyi családi miképp fog reagálni a herceggel kapcsolatban felmerült vádakra, arról csak találgatni lehet. Tekintve, hogy II. Erzsébet a Virginia Roberts Guiffre által benyújtott kereset következtében már minden királyi címétől megfosztotta fiát, aligha van még mit elvenni tőle. A Daily Mail a napokban arról írt, hogy a herceget kilakoltathatják a windsori Royal Lodge-ból, ahol 2003 óta él – a költözés egyébként már korábban is felmerült, amikor III. Károly Harry hercegtől vette el a Frogmore Cottage-t. A lap informátora szerint a tíz hálószobás windsori otthonából egy kisebb lakóhelyre költöztethetik, amely jobban illik „lefokozott” státuszához, illetve az is egyre biztosabbá válik, hogy soha nem tölthet be újra királyi feladatokat.
A király, ha a bátyja nyilvános szerepvállalásáról van szó, nem visszakozik. Mindig is megvolt az a megállapodás, hogy András részt vehet a magán- és családi eseményeken, de nem lehet ott semmilyen nyilvános vagy hivatalos királyi programon
– magyarázta egy bennfentes, míg egy királyi szakértő, Kinsey Schofield úgy nyilatkozott a lapnak, a királyi család valószínűleg mindentől függetlenül ki fog állni mellette.
(Borítókép: Andrew York hercegének graffytije látható Shoreditchben, Londonban 2020. július 1-jén. Fotó: Guy Smallman / Getty Images Hungary)
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.