Gyerekként faragtak sztárt belőle, most milliók bíznak a visszatérésében

GettyImages-1986723928
2024.03.30. 06:52
56. születésnapját ünnepli minden idők leghíresebb kanadai énekesnője, Céline Dion, akit mostanában igen kevésszer lehet látni a nyilvánosság előtt. Betegsége miatt világ körüli turnéja is abbamaradt, ám a rajongók bíznak a visszatérésében.

Ezen a héten, március 26-án lépett volna fel Budapesten a ma 56. életévét betöltő Céline Dion, akinek előbb a koronavírus-járvány miatt kellett eltolnia egy évvel a világ körüli turnéját, ami aztán még egyszer halasztásra kényszerült, míg végül 2023 decemberében lemondta a turnét. Ennek hátterében az áll, hogy a stiff-person-szindróma néven ismert betegséget diagnosztizálták nála, ami egy neurológiai rendellenesség, és lehetetlenné teszi számára a koncertezést.

Sajnos ezek a görcsök a mindennapi életemre is hatással vannak, néha a sétálás is nehézséget okoz, és a hangképzésemet is akadályozza, nem tudok úgy énekelni, mint szoktam

– nyilatkozta korábban.

Az énekesnőt a bejelentés óta nemigen lehetett látni a nyilvánosság előtt, ám az idei Grammy-gálán visszatért, és ő adta át az este egyik legfontosabb díját, ami a legjobb albumnak járt. Dion saját szemével láthatta, amint a kategóriában győzedelmeskedő Taylor Swift történelmet ír, ugyanis nála többször még semelyik előadónak nem ítélték oda ezt az elismerést. Tekintve, hogy Dion milyen ritkán mutatkozik nyilvánosan, sokakat bőszített fel, hogy Swift a színpadra fellépve szinte tudomást sem vett pályatársáról – akivel végül a színfalak mögött rendezte a kisebb nézeteltérést. 

Céline Dion több évtizedre kiterjedő pályafutása során már sokat letett az asztalra, és még csak ötéves volt, amikor arról álmodozott, hogy világszerte ismert előadó lesz belőle. Egy 14 gyermekes családban nevelkedett, a kanadai Charlemagne-ban, és 12 éves volt, amikor megírta első dalát, a Ce n’était qu’un rêve-et (Nem volt más, mint egy álom). Végül René Angélil ügynöknek – aki később a férje lett – köszönhetően futott be, aki hajlandó volt még jelzálogot is felvenni a házára, hogy sztárt faragjon belőle. Első lemeze a La voix du bon Dieu volt, ám nemzetközi szinten csak akkor vált ismertté, amikor 1982-ben a Yamaha Music Fesztiválon, Tokióban megnyerte a legjobb előadó díját.

Később angol nyelven is elkezdett kiadni szerzeményeket, a pontot az i-re pedig A szépség és a szörnyeteg című film tette fel, ami elhozta számára az igazi áttörést. A film főcímdalát Peabo Brysonnal duettben énekelték, és olyannyira bejött a kritikusoknak, hogy egy Oscar- és egy Grammy-díjjal is jutalmazták az énekesnőt. Dalai kezdetben főleg a balladákhoz hasonlítottak, ám sok zenei műfajban próbálta már ki magát – a poptól kezdve a kortárson át a rockig. Legtöbben az It’s All Coming Back to Me Now, az All by Myself, a The Power of Love, illetve a Titanic című filmben hallható My Heart Will Go On dalokat ismerhetik tőle.

Ugyan 2000-ben egyszer már visszavonult, amikor férjénél, René Angélilnél rákot diagnosztizáltak, de két évvel később visszatért – a férfi viszont 2016-ban elhunyt. Mivel az énekesnő jelenleg kényszerpihenőn van a betegsége miatt, a rajongók bíznak abban, hogy ahogy korábban is, főnixmadárként támad fel hamvaiból, és hamarosan ismét láthatják majd őt a színpadon szerepelni. Amennyiben további érdekességeket szeretne megtudni a ma születésnapos énekesnőről, tippelje meg a válaszokat az alábbi kvízben!

(Borítókép: Getty Images)