Junior Prima díjas Gábor Zoltán, az Index újságírója

ZS 8988
2024.10.24. 14:29
Hatalmas elismerésben részesült kollégánk: az Index Magazin rovatának újságírója, Gábor Zoltán Junior Prima díjat kapott ismeretterjesztés és média kategóriában. Immár harmadik egymást követő évben kapja meg szerkesztőségünk egyik tehetsége ezt a díjat.

A díjat még 2003-ban alapította Demján Sándor azok számára, akik a kultúra, a tudomány területén példát mutatnak szakmai és emberi szempontból egyaránt. Célja a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet, kultúra és sport fejlesztésének erősítése egy olyan, hatalomtól és politikától független kitüntető cím adományozásával, amelynek megkérdőjelezhetetlen értéke van a közvélemény szemében. A Prima Primissima díj rangját e hitelességre törekvés mellett azon díjazottak személye emeli még magasabbra, akik az elmúlt egy évtizedben a legjobbakká váltak a jók között. A díjazottak valódi példaképek, akiknek teljesítménye, emberi tartása, értékrendje követendő lehet.

2007-ben született meg a döntés az alapítók részéről, hogy a fiatalok között is jutalmazni kívánják a legkiemelkedőbbeket. Innentől kezdve a 30 év alatti tehetségeknek külön lehetőségük adódott a megmérettetésre. A díj segítséget és további ösztönzést kíván nyújtani szakmai céljaik megvalósításához azzal, hogy eredményeiket honorálja, visszajelzést ad a díjazottaknak arról, hogy jó úton járnak, teljesítményük és munkásságuk nem maradt észrevétlen.

A Junior Prima díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Energetika Zrt. a zene, a Docler Holding Kft. a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az MBH Bank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja. A korábbi győztesek nevét ide kattintva olvashatja.

Az ismeretterjesztés és média kategória díjazottjai között az elmúlt években mindig volt indexes kollégánk. 2022-ben Kocsmár-Tóth István a sportrovat, 2023-ban Holló Bettina, a Közélet rovat újságírójának munkáját ismerte el a zsűri. 

Ahogy az elmúlt években, így idén is hatan kapták meg a díjat, köztük az Index Magazin rovatának munkatársa, Gábor Zoltán, aki a díj átvételekor így fogalmazott: 

Szavakban kifejezni is nehéz, mekkora megtiszteltetés most itt állni. Nem csak azért, mert az Index csapatát erősítve sorozatban harmadik éve veheti át szerkesztőségi tag a Junior Prima díjat, hanem legfőképp azért, mert egy sport- és egy közéletrovatos kolléga után most egy, a technológia és tudomány területén jártas újságíróhoz került az elismerés. Hozzám. Bár hajlamosak vagyunk megfeledkezni róla, a technológia teljes egészében átjárja a mindennapjainkat. Egy olyan világban élünk, ahol mindösszesen a zsebünkben lapuló telefonunkkal és a félelmetesen gyorsan fejlődő mesterséges intelligenciával olyan képeket/videókat/hanganyagokat generálhatunk, amelyek megtévesztésig hasonlíthatnak a valóságra – ezekkel pedig végtelenül könnyen manipulálhatóvá válhatunk. De nem minden esetben. Legyen ugyanis az az MI bármennyire is fejlett, vannak jelek, amelyekkel kiszúrhatjuk, hogy turpisságról van szó; ehhez azonban elengedhetetlen, hogy folyamatosan lépést tudjunk tartani a technológia örökké rohanó fejlődésével. Többek között ezt érzem egyik feladatomnak is: írásaimban mindig arra törekszem, hogy a techvilág legbonyolultabb fejlesztéseit is érthető, fogyasztható módon tálaljam még a hozzá nem értők felé is – hogy aztán ők is hozzáértőkké válhassanak.

Zoli 2022-ben végzett a Budapesti Metropolitan Egyetem kommunikáció és médiatudomány szakán. Újságíró pályafutását a Blikkben kezdte, 2021-ben igazolt az Indexhez. 2022 szeptembere óta szerkeszti az Index Tech rovatát.

Rendszeresen ír részletes és átfogó készülékteszteket a legkülönfélébb technológiai újdonságokról (telefonok, okosórák, tabletek, fülhallgatók, laptopok, monitorok stb.), emellett jelen van a világ legjelentősebb technológiai kiállításain (MWC, IFA stb.) és termékbemutatóin is. Gyerekkora óta szenvedélye az írás és a technológia, így nem meglepő, hogy írásaiban és tesztcikkeiben a precizitásra, illetve a teljes körű tájékoztatásra törekszik fiatalos, könnyen olvasható írói stílusban. Az Indexen megjelent írásai közül kiemelkedik az F1 angliai technológiai és médiaközpontjából írt riportja; nyolcrészes, az Index Ma is tanultam valamit rovatában futó tudományos cikksorozata, amelyben hétről hétre, bolygóról bolygóra haladva mutatta be a Naprendszer planétáit; exkluzív interjúja Mark Chabannal, a Microsoft közép- és dél-európai, közel-keleti és afrikai vezetőjével.

Az Index vezérigazgatója, Starcz Ákos így fogalmazott Zoltán sikere után:

Kocsmár-Tóth István és Holló Bettina után ismét egy fiatal, tehetséges kollégánk elismerésére lehetünk büszkék. Ez az újabb fontos díj nemcsak az Indexben folyó szakmai munkának szól, hanem annak a csapatépítésnek is az elismerése, amellyel a piacvezető lapunk arra törekszik, hogy egyre több fiatal, saját szakterületén meghatározó kollégát adjunk a magyar sajtónak. Folyamatosan törekszünk arra, hogy a szerkesztőségben egyre több ügyes, fiatal újságíró, szerkesztő dolgozzon, mert hisszük, hogy általuk még közelebb hozhatjuk tartalmainkat a fiatalabb generációkhoz. Gábor Zoli díja bizonyítja, hogy megtaláltuk a helyes utat, és ezen haladunk tovább.

Rónai Egon a közösségi oldalán méltatta az ifjú tehetséget, kiemelve, hogy most adta át a Junior Prima díjat a legfiatalabb tehetséges kollégák egyikének. 

Gábor Zoltán az index.hu technika-tudomány rovatát viszi lényegében egyedül, alapos tesztekkel, átfogó ismeretterjesztő tartalommal. Alig huszonévesként ő volt a legfiatalabb díjazott! Sikeres, tartalmas pályafutást kívánok neki, és valamennyi, a zsűri által arra érdemesnek talált fiatal kollégának

írta a műsorvezető Gábor Zoltánról. 

Idén Gábor Zoltán mellett kitüntették Varga Bencét, a Fidelio, Ács Sándor Bencét, a Portfolio, Farkas Mártont, az MTVA, Mészáros Gergőt, a VG és Debreceni Kamillát, az Ungvár TV újságíróját is.

(Borítókép: A Junior Prima díjas Gábor Zoltán 2024. október 24-én. Fotó: Szollár Zsófi / Index)