Mi lesz Orbán vejével most, hogy lesz nyomozás?

Az államigazgatásunk valamiért nem tartotta említésre méltónak, de a Wall Street Journal cikkéből kiderült, hogy őrületesen nagy csalás gyanújára figyelmeztette az Elios közbeszerzései miatt Magyarországot az uniós pénzek elcsalása elleni független hivatal, az OLAF.

Az OLAF nagyjából 12 milliárd forintot (40 millió eurónyi uniós pénzt) kérne vissza a 2011-2015 közti megbundázottnak tűnő vonatkozó magyar közbeszerzések miatt (más hírek szerint 2009-2014 közti közbeszerzéseiket nézték, hiszen az első nagy világításos tenderüket 2009-ben írták ki, Lázár János Hódmezővásárhelyénél). Ez egyrészt tényleg sok pénz, másrészt az ügynek komoly politikai szálai is vannak. Tekintve, hogy Orbán veje és bizalmasa, Hamar Endre tulajdonosként is (Tiborcz több mint négy évig vezetőként is) feltűntek a cégben, annak legaktívabb időszakában.

Mintha nem okoskodták volna túl

Korábban is lehetett hallani, hogy a gazdasági csoda pusztán a "fideszes kötődésnek" köszönhető a Közgép szárnyai alól kinőtt cégnél, Jávor Benedek már 2011-ben ugrált az Elios korrupciósnak tűnő felára miatt, illetve, hogy az EU végül majd visszafizetteti velünk az elcsalt pénzt.

De hiába, onnantól kezdett csak igazán beindulni a biznisz. Mintha nem tudtak volna olyat csinálni, hogy ne ők nyerjenek a nagy értékű közbeszerzéseken. A különösebb tapasztalat, tőke és humánerőforrás nélküli cég felfutása ezért vagy annak volt köszönhető, hogy Tiborczék a valaha volt legjobb magyar üzletemberek közül valók, vagy súlyosan tisztességtelen folyamatok eredményeképp gazdagodtak meg.

Sokféle gyanús megoldás került elő a közbeszerzéseiknél, mégis, a legfeltűnőbb az a módszer volt, ahol Hamar Endre egyik cége (Sistrade Kft.) segített előkészíteni a közbeszerzéseket különböző állami szereplőknek, hogy aztán az adott pályázatot a Tiborczcal egy ideig nyíltan közös cége, az Elios megnyerje.

De számtalan egészen egyszerűnek tűnő megoldásra felkaphattuk a fejünket. Például amikor a győri egyetem 17 ezer forint híján 150 milliós pályázatán nyertek meghívásos alapon. Ehhez jó tudni, hogy 150 millió forint felett kellett volna nyílt pályázatot kiírni.

De olyan is volt például Szekszárdon, hogy Hamar cége, a Sistrade segített összerakni a közbeszerzési kiírást a közvilágításra, az Elios nyerte meg több mint félmilliárdért, aztán a későbbi karbantartást megkapta a Sistrade. Az Átlátszó 2014 végi cikke után egyébként feljelentést tett az LMP, nagyjából 2015-től kezdtek el új irányt is venni az események.

Olaf, metál!

Pár hónap csúszással el is indult a rendőrségi nyomozás az ügyben 2015-ben. Másfél év után viszont a Nemzeti Nyomozó Irodánk (NNI) minden kétséget kizáróan megállapította, hogy nem történt semmi. Pontosabban részben arra jutottak, hogy az szerintük nem lehet kartellszerű bűncselekmény, ha a kiíró segítője játszik össze a győztessel, mert csak az lenne nekik kartell, ha versenytárs cégek játszottak volna össze.

A kartellügyekben igazán illetékes GVH egyébként végig feltűnően csendben maradt, ők nem találták a sajtóban egyre gyakrabban megjelenő Elios-húzásokat eljárásra érdemesnek se. Közben Tiborcz kiszállt a cégből, időközben pedig az is kiderült, hogy az unió csalás elleni hivatala, az OLAF is vizsgálja már az ügyet. A szervezetre pedig a magyar kormánynak nincs befolyása.

Az OLAF-nál két évig nézegették az elérhető adatokat, a szervezetnek ugyanis nincs erős nyomozati jogköre, még csak nem is követhetnek embereket, pláne nem jöhetnének ide mondjuk adathordozókat lefoglalni egy rajtaütéssel.

Az OLAF tevékenységének vége egy jelentés, amit elküldenek az adott ország ügyészségének, így nálunk Polt Péteréknek. A meglátásaikat alátámasztva átadják, onnantól nem avatkoznak bele az ügyeinkbe, a magyar ügyészség és rendőrség dolga lesz eljárást indítani.

Magát a jelentésüket sem hozzák nyilvánosságra, nem is válaszolnak adott ügyek részleteire. Annyit lehet tudni, hogy  35 darab, 2011 és 2015 közötti közbeszerzést vizsgáltak, és nemcsak a szabálytalanságokra, hanem közbeszerzési összeférhetetlenségre is felhívták Polték figyelmét. 

A lánc végén ott a magyar ügyészség, rendőrség

Ennek kapcsán pedig

Tekintve, hogy a rendőrség már mintha a lehetséges probléma értelmezésénél teljes kudarcot vallott volna a korábbi nyomozásakor.

A másik gond, hogy mintha ügyészség se tudná jól használni az OLAF információit. Legutóbb egy még nagyobb ügyben, a Rogánékhoz kötődő 15 milliárdos belvárosi egypályázós felújítási korrupciógyanúnál azt hozták ki, hogy tévedhetett az OLAF, sehol semmi látnivaló. Minden vagy elévült vagy nem is történt igazából kár. 

Eddig minden OLAF által jelzett ügyben indult nálunk ügyészségi eljárás, ott senkinek nem lehet egy szava se, hogy mi nem teszünk meg mindent az igazság felderítéséért. (Hiába készül egyébként egy uniós szintű ügyészség, mi ehhez a nemzeti szuverenitásunk védelmében nem csatlakozunk, nálunk nem ugrálhatnak majd.)

Az OLAF egyébként már régóta jelzett nekünk, hogy valamiért megdöbbentően kevés csalást jelent Magyarország. Két magyarázat lehetséges:

- mondta még az OLAF igazgatója, Giovanni Kessler egy budapesti előadásán. Másik oldalról, ha valami mégis befut hozzájuk, ott meg jóval nagyobb arányban találnak nálunk feltűnően gyanús dolgokat, mint más uniós országokban. Ezek a bejelentések is főleg magánforrásból jönnek. Értékben viszont kiugróan nagy eseteket találtak eddig, még Bulgáriához, Szlovákiához vagy Romániához képest is. 

Tavaly jelezték nekünk azt is, hogy a magyar hatóságok ugyan viszonylag sok ügyet derítettek fel, de a térségbeli országokhoz képest ezeknek a legkisebb a relatív értéke. Csak a források 1,22 százalékát érintik, miközben Lengyelországban 1,6-ot, Bulgáriában 1,74-et, Szlovéniában kettőt (a csehek és románok öt százalék, a szlovákok 13 százalék feletti eredményeiről ne is beszéljünk). Ez jelentheti azt, hogy nálunk általában csak kicsiben csalnak és el is kapják őket, de akár arra is utalhat, hogy a nagyhalak nem nagyon akadnak fenn a hatósági hálón.

Borítókép: Tiborcz István és apósa, Orbán Viktor. Fotó: Orbán Viktor / Facebook.