Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Vesztes meccsbe viszi az országot Orbán

mt
2019.04.24. 07:29
Orbán Viktor az év elején deklarálta, hogy a magyar cégeknek ugyanannyi profitot kell termelniük külföldön, mint a külföldieknek Magyarországon. Az első látásra nemes cél ugyanakkor egyszerre irreális és értelmetlen: eléréséhez elképesztő mennyiségű pénzt kellene kivinni az országból, aminek lenne jobb helye itthon is; miközben a kiegyenlítés vágya mögötti premissza, azaz hogy a multik kiszipolyozzák a pénzt az országból, nem áll meg. Cserébe bőven okozhat károkat, ha elkezdik erőltetni a tervet.

Orbán Viktor még év elején a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előtt körvonalazta gazdasági elképzeléseit, és tűzött ki ambiciózus célokat Magyarország elé. Ezek egy jó része eddig is ismert volt, a demográfiai fordulat szükségessége, az (elég sajátosan értelmezett) energiafüggetlenség és Kelet-Közép-Európa állítólagos növekvő gazdasági szerepe korábban is alapvető elemei voltak a miniszterelnök beszédeinek.

Volt viszont egy különösen érdekes újdonság a célok között, aminek teljesítése drámai fordulatot kívánna a magyar gazdaságtól: Orbán azt akarja, hogy

a magyar cégek legalább annyi profitot termeljenek külföldön és hozzanak haza, mint amennyit a külföldi cégek megtermelnek és kivisznek Magyarországról.

Az biztos, hogy ez a célkitűzés politikai szlogennek kitűnő: a magyar közbeszéd egyik kedvelt fordulata, hogy a multik kiszipolyozzák a pénzt Magyarországról és Kelet-Közép-Európából. A profitkivitel a közelmúltban magyar és régiós kormánytagok, hazai kormánypárti és nyugati baloldali közgazdászok, hazai balos gazdasági magyarázók és piaci szereplők körében is témává vált. A helyzet kiegyenlítése pedig eleve fair cél, amelynek jogosságát nehéz tagadni. Ugyanakkor fairség és jogosság ide vagy oda, azért van pár probléma a dologgal. Például hogy:

  • Belátható időn belül irreális: nagyságrendileg százmilliárd euró befektetésére lenne szükség, ami a magyar GDP több mint kétharmada.
  • Ebben a formában nem nagyon van értelme, mert az Orbán által citált adat önmagában keveset mond egy gazdaság állapotáról. A magyarországi külföldi tőke nem feltétlenül szipolyoz ki minket, és a létező problémák oka nem önmagában a profit kivitele.
  • Cserébe ha tényleg komolyan el akarja érni ezt a célt a kormány, azzal nagy károkat tud okozni. A magyar gazdaság ugyanis eleve tőkeszegény, kevés a hazai beruházás. Nincs értelme támogatni a tőke kivitelét, mert arra itthon lenne szükség.
  • A legnagyobb gond pedig az, hogy Orbán beszéde Donald Trump amerikai elnök rengeteg kárt okozó nemzetközi gazdaságszemléletéhez hasonló, népszerűsége dacára idejétmúlt ideológiát tükröz, amely meccsként tekint a világgazdasági folyamatokra, és önkényesen kiválasztott adatok kiegyenlítését tűzi ki célul.

Megy a pénz

Orbán beszéde alapján a következőképpen ítéli meg a helyzetet:

  • A magyar gazdaságnak szüksége van a külföldi tőkére és technológiára, „a külföldi működőtőke nélkül a magyar gazdaság a saját céljait nem tudja elérni”. Ezért az ország nem zárhatja el magát a külföldi befektetések elől, ezzel csak magának ártana.
  • A külföldi cégek viszont kiviszik a profitot, amelyet itt termelnek, ami Orbán olvasatában baj.
  • Erre a helyzetre a miniszterelnök szerint két válasz van. Egyfelől el kell érni, hogy a külföldiek minél több pénzt forgassanak vissza Magyarországon, újra befektessék nálunk az itt megtermelt profitjukat.
  • Másfelől a magyar cégeknek legalább annyi profitot kell megtermelniük külföldön és hazahozniuk Magyarországra, mint amennyit a külföldi cégek kivisznek innen. “Bele kell szállni ebbe a versenybe, és a meccset legalább döntetlenre kell hozni” - fogalmazott.
  • Ez utóbbi érdekében „ki kell fektetni” a magyar gazdaságból, ami az orbáni szóhasználatban azt jelenti, hogy növelni kell a külföldi befektetéseket és ezáltal a külföldön megtermelt profitot.
  • Ezt jegybanki és kormányzati eszközökkel tervezik ösztönözni, bár az nem világos, hogy ezek mik lesznek; Orbán csak a vállalkozások tőkéhez juttatását nevezte meg konkrétan.

Ami ebből tagadhatatlan tény, hogy a külföldiek jóval több pénzt termelnek Magyarországon, mint a magyarok külföldön. A befektetési jövedelmek egyenlege (a valós gazdasági tevékenységet jellemzően nem folytató speciális célú vállalatok nélkül) 2010 óta

évi 6-9 milliárd eurós, GDP-arányosan 6-9 százalékos deficitet mutat, ami nemzetközi összevetésben is nagy mínusz.

Hogy ez hogyan áll össze, pontosan mennyit vittek ki a pénzből, illetve hogy mindez valóban baj-e, annak eldöntéséhez előbb érdemes megnézni, hogy mit csinál a külföldi tőke Magyarországon.

Jön a pénz

A nemzetközi befektetéseknek három csoportját szokás megkülönböztetni:

  • Az első a nemzetközi hitelezés.
  • A második portfólióbefektetéseké, amelyek a klasszikus pénzügyi befektetések: tőzsdei részvények, kötvények, befektetési jegyek, egyéb értékpapírok. Ez esetben a befektetés passzív, “a pénz dolgozik”.
  • A harmadik pedig a működőtőke-befektetéseké (bevett nemzetközi rövidítéssel: FDI), ahol a külföldi befektető aktívan jelenik meg, akár úgy, hogy egy helyi vállalatban jelentős, a cég irányításába beleszólást engedő részesedést szerez; illetve Magyarországon jellemzően inkább úgy, hogy leányvállalatot hoz létre. Ez esetben nem közvetlenül a pénz dolgozik, hanem a pénz létrehoz például egy gyárat, ami termel, értékesít, és ezáltal jövedelmet ér el.

Az mindhárom csoportra igaz, hogy (jó esetben) jövedelmet (hasznot) termel a külföldi tőketulajdonosok számára. Az első két kategóriát gyakran emlegetik negatív dologként, és valóban volt már rá jó pár példa, hogy a nemzetközi eladósodás és a spekulatív külföldi befektetések, illetve azok gyors ki- és beáramlása pénzügyi válságokat idézett elő (jellemzően eleve elhibázott gazdaságpolitikájú fejlődő államokban). Másfelől a kölcsöntőke, ha értelmesen, megtérülő beruházásokra használják fel, nagyon is hasznos tud lenni, tehát nem az ördögtől való dolog.

A hitelezés hasznaként 2010-2012 között valóban sok pénz távozott Magyarországról, azóta viszont ez jelentősen csökkent. A portfólióbefektetések jövedelme pedig nem spekulációból származik, annak 70-80 százaléka egy évnél hosszabb lejáratú állampapírokon elért hozam volt: külföldiek nagy tételben vettek magyar államkötvényeket, és ezért cserébe Magyarország kamatot (hozamot) fizet nekik.

Bár manapság a kormány erősen próbálja magyar (lakossági) kézbe terelni az államadósságot, pár éve még nagyon is szüksége volt az országnak a külső finanszírozásra, egész egyszerűen azért, mert többet költött, mint amennyi bevétele volt, és nem volt elég szabad belső forrás ennek finanszírozására. Ezekre a külföldi pénzekre tehát Magyarországnak szüksége volt. 

Működik a tőke

Az MNB adataiból az is látszik, hogy a portfólióbefektetések kicsi és egyre csökkenő szeletét adják a külföldi jövedelmeknek: 2017-ben már csak 14 százalék volt az arányuk. Ezzel szemben a külföldi befektetési jövedelmek döntő és növekvő részét, 60-80 százalékát működőtőke (FDI) termeli. Ez első pillantásra jól rímel arra a gyakran hangoztatott nézetre, hogy Magyarországról a multik zsákszámra lapátolják ki a pénzt. Ám ahogy már korábban is írtuk, ha kicsit mélyebbre túrunk a statisztikákban, kiderül, hogy ez így, ebben a formában nem igaz.  

Miből lesz a jövedelem?

Ahogy Oblath Gábor, az MTA Közgazdaságtudományi Intézetének főmunkatársa korábbi cikkeiben levezette, az FDI-jövedelem adatok értelmezése elég bonyolult.

A profit legtisztább mutatója a külföldi tulajdonú cégek adózott eredménye: mennyivel volt több bevételük mint kiadásuk.

Ám a statisztikák nem ezt, hanem a befektetési jövedelmeket tartalmazzák. Ezt úgy kapják, hogy kivonják az adózott eredményből a nem a “normál” üzletmenethez tartozó tételeket, elsősorban a cég vagyonának átértékelődését.

Egy harmadik mutató írja le a külföldi tulajdonosok zsebébe jutó pénzt: az osztalék az az összeg, amit kivettek a cégből.

2013 óta pedig külön (tőkekivonásként és nem jövedelemként) számolják a cég éves eredményét meghaladó, "kiugró" osztalékot.

A jövedelem és az osztalék különbsége az újrabefektetett jövedelem, ez a pénz (elvben) a cégben marad.

Ennek két oka van. Az egyik, hogy az FDI-jövedelem nem egyenlő sem a profittal, sem az országból “kivitt” pénzzel, hanem egy relatíve bonyolult módszertan szerint számított mutató (a részletekért ld. a keretes írást, illetve a táblázatot). Ha a miniszterelnök szavait jól értelmezzük, akkor őt a magyar gazdaságból távozó nyereség zavarja, ezt pedig legjobban a külföldiek által itthoni cégeikből kivett osztalék írja le. Ez egy jóval alacsonyabb összeget tesz ki, mint a jövedelmeké, bár még mindig évi nettó 3-4 milliárd euróra rúg.

A másik ok, amiért a pénzkilapátolás narratívája sántít, az az FDI-jövedelmek eloszlása. A jövedelmek fele az iparban keletkezik, nagyságrendileg negyede az üzleti szolgáltatások terén, a közbeszédben gyakran (és nem feltétlenül helyesen) pénzszivattyúnak tekintett pénzügyi szektor és kiskereskedelem eredménye jóval mérsékeltebb.

Az ipari és üzleti szolgáltatási befektetések az ezzel foglalkozók szerint a megfelelő körülmények között kifejezetten jótékonyak tudnak lenni a helyi gazdaság számára: technológiát és tudást hoznak be, növelik a hazai hozzáadott értéket, több és jobb munkahelyeket teremtenek, és jó esetben javítják a helyi cégek termelékenységét is. Erről beszél Orbán Viktor is, amikor azt mondja, szükségünk van a külföldi tőkére.

Behozzák, kiviszik 

A szektoriális eloszlással kapcsolatban a másik fontos szempont, hogy a magyar ipari termelés döntő hányada külföldre megy. A Magyarországon termelő külföldi ipari cégek nem a magyarok pénzét szipolyozzák ki, hanem az itthon gyártott Audik, Mercedes-ek, Bosch-gépek, stb., külföldi vásárlóinak pénzéből fizetik a magyar dolgozók (egyébként valóban emelésre szoruló) béreit.

Ezt a kormány is támogatja: Magyarország rengeteg pénzt ad multik termelőberuházásaira, és részben tőkevonzási céllal csinált kisebb céges adóparadicsomot hazánkból. A külföldi működőtőkétől való túlzott függésnek ugyan vannak valós veszélyei, az viszont tényszerűen nem igaz, hogy a külföldi működőtőke a magyarok pénzét szipolyozná ki.

És ez még nem minden

Mindemellett a magyarországi ipari cégek nagy részének exportbevétele vállalatcsoporton belül keletkezik, például a győri Audi a német Audinak adja el termékeit. A vállalaton belüli elszámolások során a cégek úgynevezett transzferárakat használnak, amelyeknek elvileg a piaci árakat kell tükrözniük, de a gyakorlatban elég nagy a bizonytalanság azt illetően, hogy ez teljesül-e.

Nemzetközi kutatások szerint a nagyvállalatok gyakran használják adóoptimalizálásra (azaz adóelkerülésre) a transzferárazást, és magyarországi jövedelmüket inkább hajlamosak alulárazni.

Ugyanakkor a bizonytalanságot jelzi, hogy az év eleji Audi-sztrájk kapcsán a G7.hu először azt írta, az Audi a transzferárakon keresztül rontja a magyar leányvállalata eredményét, majd nem sokkal később azt, hogy az Audi a transzferárakon keresztül, adóoptimalizálás céljából javítja a magyar leányvállalata eredményét.

Ez utóbbit jelzi, hogy miközben az ország befektetési jövedelmi egyenlege negatív, a folyó fizetési mérleg pozitív. Ez konyhanyelven azt jelenti, hogy összességében több pénzt jön be Magyarországra, mint amennyi távozik. Ha Orbán fenti beszédéhez hasonlóan "meccsben" gondolkodnánk, mondhatnánk azt, hogy Magyarország elveszi a külföldiek pénzét – pont erre hivatkozva hadakozik Donald Trump is Kínával, és ugyanezért támadja ő és mások is a németeket.

Ennek az az oka, hogy Magyarország sokkal több terméket és szolgáltatást ad el külföldre, mint amennyit külföldről megvesz. Az exportnak pedig négyötödét a külföldi tulajdonú cégek bonyolítják. 

Tehát az, hogy a külföldi ipari cégek exporttermelése rontja a befektetési jövedelmi egyenleget, törvényszerű – és pont a kormány gazdaságpolitikájának eredménye. 

Nem viszik, de mégis viszik

Ezzel a jelek szerint Orbán Viktor is tisztában van, amikor arról beszél, nem a külföldi tőkét kell kiutálni, hanem el kell érni, hogy nőjön az újrabefektetett jövedelem mértéke, azaz a külföldiek az itt megtermelt profitot ne vigyék el.

Ezzel kapcsolatban kisebb önellentmondás, hogy az újrabefektetés célja a további jövedelemtermelés, tehát ha az a baj, hogy a külföldiek profitot termelnek, akkor ez nem gyógyír. Ennél egy fokkal reálisabb megközelítés, hogy az újrabefektetett tőke nagyobb hozzáadott értéket, magasabb hazai fizetéseket, stb. finanszírozzon. Látszólag a kormány is erre vágyik, amikor a magyar gazdaság dimenzióváltásáról beszél.

Ez esetben viszont a cél nem annak befolyásolása, hogy mennyi a profit és ebből mennyi hova megy, hanem hogy a külföldi tőke segítse a magyar gazdaságot – ami a jövedelmi egyenleg értékétől független dolog. Ebben a vélt dimenzióváltást cáfoló adatok alapján nem túl sikeres Magyarország, azaz az FDI fent idézett, potenciális áldásos hatásai nem nagyon érvényesülnek.

A fő gond, hogy Magyarországon kevés ragad a hazai cégekre az itt működő, hatékonyabb külföldiekről (más szóval kevés a valós tudás- és technológiatranszfer, angol szakszóval spill-over). Ez részben tényleg a nagy külföldi vállalatcsoportok üzleti-beszállítói szisztémájából fakad, részben azonban a magyar üzleti kultúra és a gazdaságpolitika évtizedes hiányosságaiból is. Utóbbiakon vélhetően egyszerűbb lenne javítani, mint a jövedelmi egyenlegen.

Mi mennyi?

A másik probléma, hogy az újrabefektetett jövedelem értéke elég bonyolult téma. Papíron például nagyon jól áll Magyarország: az utóbbi pár évben a külföldi működőtőke-jövedelmek több mint felét, 2017-ben egyenesen kétharmadát visszaforgatták a tulajdonosok.

Ugyanakkor Oblath Gábor tanulmányából kiderül, hogy az utóbbi évek nemzetközi módszertani változásai jelentősen növelték a kimutatott újrabefektetett jövedelem értékét. Ezt a fenti táblázat, illetve a keretes magyarázat foglalja össze. Így állhat elő az a furcsa helyzet, hogy miközben papíron a pénz nagy részét visszaforgatják, valójában a külföldi tulajok által kivett osztalék meghaladja az adózott eredményüket. Magyarul a szó hagyományos értelmében az egész profitjukat kiviszik. 

A helyzet azonban még bonyolultabb, mivel a bejövő tőkét külön tételben számolják a statisztikák, tehát ha a BMW behoz egymilliárd euró tőkét, abból épít egy gyárat, majd utána tíz éven át kivisz évi százmillió euró profitot a gyárból, akkor ugyan egálban van, de a jövedelmi egyenlegben mindez mínusz egymilliárd euróként jelenik meg (a pénzügyi mérlegben pedig plusz egymilliárdként). 

Mindezzel együtt az tény, hogy országból "kivitt" befektetési haszon csökken, de ez elsősorban a hitelezési jövedelem csökkenése miatt van így.

Nem elég a befektetés

Az Orbán által vázolt másik cél, a “kifektetés” szintén felvet pár kérdést. Ha Mercedes- és BMW-gyárak jönnek Magyarországra, akkor ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a mérleg, Magyarországnak ehhez hasonló volumenű, és ehhez hasonlóan jövedelmező külföldi befektetéseket kellene eszközölnie. Ami kapcsán felmerülhet, hogy miből, mibe és minek. 

Az tény, hogy jóval kevesebb a magyar befektetés külföldön, mint a külföldi itthon, részben ez is magyarázza, hogy kevesebb profitot ér el Magyarország. A miniszterelnök és jegybankelnök ezt a jelek szerint annak a számlájára írják, hogy a magyar cégeknek nincs elég tőkéjük, a helyzetet pedig a hitelhez jutás megkönnyítésével akarják orvosolni. 

Korábban ezt célozta a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja is, a költségeihez képest mérsékelt sikerrel. Most Szijjártó Péter arról beszélt Orbán tervei kapcsán, hogy az Eximbank hiteleiből támogatnák magyar cégek nyugat-balkáni beruházásait. A különbség azonban százmilliárd eurós nagyságrendű: az MNB tartalékvagyona nélkül 97 milliárd euróval több tőke van itthon, mint magyar tőke külföldön. Utóbbi összeg több mint a magyar GDP kétharmada, amely még évtizedes távlatban is nehezen betömhető lyuk. Ráadásul az MNB adatai tartalmazzák a külföldi cégek magyar leányvállalatainak külföldi befektetéseit is, tehát a magyar tulajdonú cégek külföldi befektetései vélhetően még alacsonyabbak.

A másik kérdés, hogy mibe. A hitelezésen 2010 óta csökken Magyarország külföldi bevétele; a portfolió-befektetések mértéke elhanyagolható, és csökkenti a tőkekivitelt, hogy a magyar kormány a megtakarításokat magyar papírok felé tereli. Így látszólag egyedül az FDI terén reális a nagy volumenű kifektetés, Szijjártó is erről beszélt.

Mibe fektessünk?

Az FDI-nak négy nagyobb fajtájáról szokás beszélni:

  • Természeti erőforrások megszerzésére irányuló FDI. Ilyen például a Mol, amely kénytelen külföldön olajat fúrni, mert Magyarországon nem nagyon van. Ám a Molon kívül nem nagyon reális e szektor feltörését várni. (Bár pont a bányászatban pozitív a magyar jövedelmi mérleg, de a plusz összege elhanyagolható.)
  • Hatékonyságnövelésre irányuló külföldi befektetés: ilyenek például az olcsó bérek miatt Magyarországra települő gyárak és szolgáltatóközpontok; de a másik végleten ilyenek a Szilícium-völgyben a helyi IT-tudás kiaknázása végett kutatás-fejlesztési részleget létrehozó kínai (és más külföldi) cégek is. Szijjártó a termelés kitelepítését is említette, és a munkaerőhiány és a növekvő magyar bérek fényében a termelőcégek számára ez vélhetően egyre inkább reális cél (ezt jelzi, hogy az olcsó külföldi munkaerő behozatala már itthon is megindult). Ezt azonban államilag támogatni nem feltétlenül tűnik bölcs dolognak: napjainkban az ipar leépülése a tőkekihelyezéshez köthető gazdasági változások egy sor fejlett országban komoly társadalmi problémákat okoznak; a nyugati országoknál sokkal rosszabb képzettségi mutatókkal bíró Magyarországnak nem biztos, hogy helyes lenne jelen fejlettsége mellett erre az útra lépnie. Főleg, hogy közben a kormány az ország újraiparosítását hirdeti.
  • Piackereső FDI: egy hazai cég, miután kellően megerősödött, kilép a külföldi piacokra, és ott árulja termékeit és szolgáltatásait. Ennek fő példája az OTP, ám pont az OTP példája jelzi, hogy a sikeres régiós terjeszkedésre csak a magyar piac leghatékonyabb (ami sokszor egyet jelent azzal, hogy legnagyobb) szereplői képesek. Ahhoz, hogy több külföldön is versenyképes cég legyen, előbb a hazai hatékonyságuk növelését kellene támogatni. És azt sem mindegy, hogy hogyan: hiába hoz jövedelmet, a gazdaság fejlődését egyáltalán nem segíti, ha például Mészáros Lőrinc állami támogatással külföldi szállodákat vesz. 
  • Persze elképzelhető olyan, a kínaihoz hasonló stratégia, amely során magyar cégek állami támogatással külföldi technológiát vásárolnak fel, hogy így fejlesszék termelésüket. Ezt hívják stratégiai eszközökbe befektető FDI-nak, a kevés magyar példa egyike a Richter gyógyszergyár. Az ilyen befektetések segítik a cég nemzetközi versenyképességét és ezáltal profitját is. Mindazonáltal a magyar gazdaság jelenlegi fejlettségi szintje mellett az lenne a kívánatosabb, ha a fejlettebb technológia visszacsorogna hazánkba (tehát például ha a Mészáros és Mészáros Kft. vesz egy amerikai technológiai céget, akkor utána ne Amerikában működtesse tovább a céget, hanem valamennyit hozzon haza a technológiai háttérből), ami rövid távon erodálja a pénzügyi egyenleget (kimegy a pénz, bejön a technológia).

Látszólag tehát elég kevés olyan opció van, ami reális, növelné a külföldi befektetési jövedelmet, és általában véve jól járna vele a magyar gazdaság.

Kevés a profit

Így nehéz észszerű választ adni a harmadik kérdésre, azaz hogy minek. Hogy a külföldi befektetések növelésétől nem feltétlenül lesz jobb, az abból is látszik, hogy

nemcsak a tőke mennyiségével van gond, hanem azzal is, hogy a külföldi magyar tőke nem fial jól.

2010 óta a Magyarországon befektetett külföldi vagyon értéke csökkent (bár ez a kölcsöntőke csökkenése miatt van így, FDI-ból több lett), míg a külföldön befektetett magyar vagyon értéke nőtt; a jövedelmi egyenleg mégis romlik. Ha a tőkejövedelmeket leosztjuk a tőkeállománnyal, akkor az jön ki, hogy a külföldi magyar tőke évi 2-3 százalékos eredményt produkál, míg a magyarországi külföldi tőke 5-6 százalékot.

Magyarul kétszer olyan jövedelmező bizniszekbe fektetnek be nálunk a külföldiek, mint a magyarok külföldön. Mivel a mostani nagyobb tőkekihelyezők eleve a legtőkeerősebb és legversenyképesebb magyar cégek (Mol, OTP, Richter), a tőkekivitel állami erőltetése esetén a megtérülési mutató vélhetően romlana, hiszen kisebb és gyengébb cégek kezdenének el külföldön kifektetni. 

Ha mindenki kifektet, ki fektet be?

Az alacsony megtérülés már eleve kétségbe vonja a kifektetés értelmét. Ám ennél is fontosabb kérdés, hogy ha a magyar cégeket a kormány tőkekivitelre ösztönzi, akkor ki fog befektetni Magyarországon. Hazánk egyik fő gondja a rendszerváltás óta pont hogy a tőkeszegénység volt, azaz hogy nem volt elég hazai pénz a hazai beruházások finanszírozására, ezért csak lassan és a külföldi tőke farvizén tudunk felzárkózni a fejlett világhoz. 

Ez a helyzet pedig a jelek szerint ma is fennáll: 

A HAZAI BERUHÁZÁSOKNAK CSAK A FELÉT VÉGZIK HAZAI CÉGEK, EZEN ADAT ALAPJÁN BŐVEN LENNE MIRE ELKÖLTENI A PÉNZT ITTHON IS. 

A gazdaság akkor tud fejlődni, ha pörögnek a beruházások, viszont ha a magyar tőke nagyobb arányban megy kifelé, relatíve kevesebb pénz marad a hazai fejlesztésekre. A kifektetés, illetve annak támogatása tehát legalábbis korainak tűnik: előbb azt kellene elérni, hogy a magyar cégek többet fektessenek be Magyarországon, növeljék hatékonyságukat, fejlesszék technológiai bázisukat, exportáljanak, több jövedelmet termeljenek, nagyobb béreket adjanak. 

Hogy erre mekkora szükség lenne, azt jelzi, hogy az Eurostat adatai szerint az Európai Unióban a magyar gazdaságban a legkisebb a hazai cégek által megtermelt hozzáadott érték, és következésképpen a legnagyobb a külföldi cégek hozzáadott értéke. Ennek fényében joggal gondolhatná az ember, hogy fontosabb lenne a magyar cégek hazai teljesítményét javítani, mielőtt elkezdenénk kicsatornázni a pénzüket az országból. Ezt egyébként pont a napokban vette elő a kormány is, a külföldi tőke régi kárhoztatója, az ex-századvéges György László gazdaságstratégiai államtitkár jelentette be, hogy állami támogatással akarnak kitermelni magyar multicégeket.

Nem vagyunk egyedül

Hogy mennyire nehéz célt szabott Orbán Viktor, azt jelzi, hogy az Európai Unió 28 országából mindössze nyolc, a Nemzetközi Valutaalapnak adatot szolgáltató 171 országból 29 volt, amely 2017-ben több befektetési jövedelmet ért el külföldön, mint fordítva. 

Ráadásul ez nem is minden esetben pozitív dolog: a hagyományos profittermelők, az Egyesült Államok, Németország, Japán vagy Franciaország mellett a pluszosok között van például Kelet-Timor, Haiti vagy Afganisztán is, ahol a pozitív érték oka, hogy a külföldi tőke nem megy oda, a hazai tőke pedig menekül külföldre, mert helyben nincs biztonságban. A legnagyobb mínuszt produkáló ország (GDP-arányosan) pedig az uniós adóparadicsomként funkcionáló Írország, ahol nem olyan rossz az élet. De mínuszban van a bezzegország Kína, Hongkonggal együtt is (bár ennek bonyolultabb okai is vannak).

Tehát önmagában ez a mutató keveset mond egy ország fejlettségéről vagy sikerességéről. 

Pont ezért is baljós dolog “meccsként” tekinteni a nemzetközi jövedelmi egyenlegre, és harcolni a kiegyenlítéséért. Ez a fajta felfogás, miszerint a világgazdaság egy zérus összegű játék, ahol vagy mi vesszük el a pénzt, vagy más veszi el tőlünk, inkább Donald Trump amerikai elnökre jellemző, akinek protekcionista lépései sokmilliárd dolláros kárt okoztak az amerikai cégeknek és fogyasztóknak. 

Az persze nagyon is helyes cél, hogy a magyar cégek vegyenek részt a világgazdasági versenyben, terjeszkedjenek a régióban és a világban, és a profitot a magyar gazdaságot fejlődését támogató beruházásokba fektessék. Ez azonban nem attól a mutatótól függ, amit Orbán Viktor kipécézett magának.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)