Bekeményített az IMF és az EU
További Magyar cikkek
Dugába dőlt a kormány terve a költségvetés fellazítására, az IMF és az EU jottányit sem enged az idei és a 2011-es költségvetésihiány-célokból – ez vált világossá a kabinet számára tegnap, amikor az Orbán Viktor kormányfő vezette magyar tárgyalódelegációval ült egy asztalhoz a két szervezet, értesült az Index több forrásból.
Nem akartak újabb kiigazítást
Úgy tudjuk, a kabinet, hiába állt ki egészen eddig a 3,8 százalékos idei deficitterv mellett, el szerette volna érni, hogy 4 százalék fölötti, inkább 4,5 százalék körüli GDP-arányos hiányra bólintson rá a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság hazánkban tárgyaló küldöttsége. Azért lett volna fontos a kormány számára a magasabb 2010-es hiány, mert a büdzsé továbbra sem fest fényesen: a költségvetésért felelős Nemzetgazdasági Minisztériumban még mindig küzdenek azon, hogy a pár héttel ezelőtt bejelentett 120 milliárd forintos idei zárolásból intézkedésekkel egyelőre alá nem támasztott 50-60 milliárd forintot megspórolják, ráadásul az államháztartási alapfolyamatok azóta kicsit még romlottak is. Az IMF és az EU azonban hajthatatlan maradt, és a június közepi ígéret, a 3,8 százalékos hiánycél betartására szólította fel a kormányt.
A kabinetnek ezért most gyorsan össze kell állítania egy újabb kiigazító csomagot, amivel meggyőzik Brüsszelt és Washingtont, hogy tudjuk tartani a deficittervet. Erre három napja van a kabinetnek, ugyanis a hét végéig meg kell állapodni a két szervezettel. Lapunk információi szerint a büdzséért felelős, Matolcsy György vezette tárcánál ma nekiláttak a százmilliárd forint körüli csomag összeállításához, ami elsősorban kiadásoldali intézkedéseket foglalhat magában. A kormány ugyanis el szeretné azt kerülni, hogy adóemeléssel tömje be a költségvetési lyukat, az idei adócsomagban foglaltakból pedig nem kíván visszalépni.
2011 sokkal tisztább ügy
A 2011-es államháztartási pálya vonala még egyértelműbb volt. Az EU-nak jogi lehetősége sincs igazából, hogy engedjen a konvergenciaprogramban vállalt 3 százalék alatti hiányígéretünkből. Ha nem tartanánk a vállalást, azzal a túlzottdeficit-eljárásban szabott határidőt is átlépnénk a hiány elfogadható szintre való szorítására, márpedig épp a héten hozott uniós döntés lehetővé tenné ebben az esetben, hogy közösségi forrásokat vonjanak meg hazánktól.
A kormány mégis tett egy kísérletet a 2,8 százalékos vállalás módosítására. Nemrég, még a tárgyalások megkezdése előtt Matolcsy György jelezte is: 3-3,8 százalék közé szeretnék vinni az új tervet. Az EU azonban ebbe sem ment bele, ahogyan az IMF sem. A Valutaalap ütőkártyája az volt, hogy a kormány egy új készenléti hitelkeretet szeretne kérni tőle, Washington pedig egyértelművé tette, addig szó sem lehet új megállapodásról, amíg a kormány lazítani kíván.
Három nap alatt B-terv kell
Gyorsan - ugyanúgy, ahogyan a kormány felállása után szinte azonnal, a háromnapos rendkívüli kormányülésen összeállított első akciótervnél történt - B-tervet kell tehát kidolgoznia a kormánynak, ami kezelné az idei és jövő évi költségvetési feszültségeket. Az alternatív tervre azért is szükség van, mert értesüléseink szerint az IMF a bankadó koncepciójával sem ért maradéktalanul egyet. Információink szerint az idei 200 milliárd forintos extraadót nyugtázta a Valutaalap, azonban határozottan érzékeltette, jövőre jóval kevesebb pénzt szedjen be bankadóból a kabinet, hiába is kívánná a kormány törvénybe iktatni 2011-re is a 200 milliárd forintos bevételelőirányzatot.
Azt, hogy a tárgyalási folyamat ennyire nehézzé válik a kormány számára, lehetett sejteni. Mint beszámoltunk róla a minap, információink szerint az IMF berágott a kormányra, mert az lényegében kész tényekkel várta az egyeztetéseken a szervezetet, az idei adócsomagot már benyújtotta a parlamentnek és arról jövő héten zárószavazást is tarthatnak, holott néhány szakmai kifogása volt a Valutaalapnak a pakkal. A jövő évi költségvetési terveket pedig elnagyoltnak ítélték. A Hírszerző, illetve a hvg.hu pedig úgy értesült, hogy a bajba jutott devizahitelesek kimentésére szolgáló Nemzeti Eszközkezelő Társaság kormány által prezentált koncepciója nem nyerte el az IMF tetszését.
Szombat délben a Magyar Távirati Iroda kormányzati forrásokra hivatkozva cáfolta az Index értesülését, és leszögezte: az IMF és a kormány közötti tárgyalásokon valóban vannak vitás kérdések, de semmilyen megszorító csomagot nem készít elő a kabinet.