Konvergálunk, konvergálunk?

2011.04.17. 09:10

Elküldte Brüsszelnek a kormány a konvergenciaprogramot, és nemcsak a saját magának előrehozott határidővel, de ezúttal azzal is betartotta ígéretét, hogy minden eddiginél konkrétabb, részben valóban strukturális jellegű átalakításokból elérni tervezett költségvetési megtakarításokat mutatott be.

A 902 milliárd forintos egyenlegjavításhoz módosítják a foglalkoztatás szabályokat, csökkentik a munkanélküli ellátás idejét, megszüntetik a korengedményes nyugdíjat, átalakítják a gyógyszerkassza finanszírozását – a pénteken elküldött tervből igazi újdonság már nem derült ki, a Széll Kálmán tervben vázolt, illetve azóta folyamatosan szivárgó vagy bejelentett tervek konkretizálódtak. A péntek délutáni közzététel miatt a komolyabb szakmai vélemények a jövő hét elejére csúsznak, de az megelőlegezhető: a piac összességében pozítivan fogadja majd a pakkot. Akkor is, ha a kedvező fogadtatásban akár kimondatlanul is benne lesz az a kritika, amit a héten Mellár Tamás, a Századvég Gazdaságkutató korábbi kutatási igazgatója fogalmazott meg: a kormány elkésett a reformokkal, a teljesíthetetlen célok beismerése a Széll-terv.

Komoly bírálatot kapott a kormány az első Orbán-kabinet volt gazdasági miniszterétől, Chikán Attilától is. Szerinte távol került a szakma a politikától, nem tudjuk, hogy mit jelent az új közgazdaságtan, kevés az elemzés, kicsit misztikus a kormányzati döntés-előkészítés.

A forint és tőzsde mindenesetre már az elmúlt hónapban lereagálta azt, amit a hazai gazdaságpolitikai fordulat, a konkrét intézkedések terve jelenthet az árfolyamoknak. A konvergenciaprogram jegyében telt héten így lényegében kizárólag a nemzetközi hatások érvényesültek.

  15. heti záró 14. heti záró
BUX 24 194
24 432
OTP 6240 6321
Mol 25 300
25 350
Richter 37 000
38 500
Magyar Telekom 614 614

A tőzsde ugyan nem tudta tartani a múlt héten elért, 11 hónapos csúcsokat, az esés csekély, a BUX stabilan 24 ezer pont, az OTP 6000 forint fölött maradt. A forint a hét második felében már egyértelműen és folyamatosan gyengült (a tőzsdei cégek egyébként nem is örültek az erős forintnak), de az euró így is bőven 270 forint alatt maradt, péntek délután kicsivel 267 forint fölött volt az árfolyam. A frankkal szemben már jelentősebb az elmozdulás, a múlt héten 200 forint közelébe mérséklődő ár után 207 forint körüli árfolyammal zártuk a hetet, de ebben az euró frankkal és dollárral szembeni gyengülésének is komoly szerepe volt, az eurózóna ismét, vagy inkább továbbra is billeg.

Az egyik ludas újra Görögország: az államcsődkockázat napról napra döntötte a rekordokat, az összeomlástól való félelem kezd újra eluralkodni a piacokon, miközben a spanyolok sem állnak jól, Írország besorolását a Moody's két fokozattal rontotta, Portugália pedig éppen csak elkezdte a tárgyalásokat az európai segélycsomagról.

Fránya nyugat

A nyugatot most nem csak periféria országai miatt átkozhatjuk. A mosopórgyártók kartelleztek, de most eurószázmilliókkal lakolnak. (Itthon meg a taxisok kartelleztek megint egy kicsit.) Azt viszont egyelőre még nem tudni, lesz-e egyáltalán büntetés azért, hogy nekünk rosszabb minőségű terméket szállít több multi is. A név és a csomagolás egyezik, de más a kávé, más a kóla, más a fűszer az unió keleti és nyugati felén. A szlovákok lebuktatták többek között a Kotányit és a Tschibót, Milkát viszont vehetünk bárhol, ugyanazt kapjuk.

Azért ne csak bántsuk Európát, az unió hősei számunkra a héten a németek lehetnek, akik egyre aktívabb exportjukkal a magyar külkereskedelmet, ésezzel a GDP-t is megránthatják.

A lengyeleknek meg azért lehetünk hálásak, mert kiderült, hogy a válságot követő években bezzegállamként emlegetett országban sem minden stimmelt a statisztikákkal, a befektetők most Magyarországra esküsznek, így profitálhatunk Lengyelország bénázásából.

Indulhatnak a kilakoltatások

Ez persze nem vigasztalja majd azokat, akiknek lakását elárverezik: bár Matolcsy György még a konvergenciaprogramot beharangozva is azt hangsúlyozta, senki nem kerülhet utcára, pénteken részben lejárt az addigi árverezési moratórium: a védelem mostantól júliusig csak azokra vonatkozik, akiknek nincs egyéb komoly, például közüzemi tartozásuk. A moratórium feloldása (és a kiszámítható gazdaságpolitika) mellett érvelt pénteken a bankrendszer stabilitása érdekében Király Júlia, az MNB alelnöke. (Ha lakásokra a jövő héten még nem is lehet rögtön licitálni, az adóhatóság komplett utcát is árverez, de nyestvédelmi sprayt is az apehosoknál érdemes keresnie, akinek szüksége van rá.)