39 ezres frankhitele van Németh Lászlónénak

2012.01.24. 17:07 Módosítva: 2012.01.24. 17:08

Közzétette a fejlesztési minisztérium Németh Lászlóné fejlesztési miniszter vagyonbevallását (pdf). Az új miniszternek a dokumentum szerint három fővárosi ingatlanban van résztulajdona. Egy III. kerületi 116 négyzetméteres lakóház felerészben az övé – ezt 2000-ben vették –, egy VII. kerületi 53 négyzetméteres lakásban 3/20-ad tulajdonrésze van – ezt 2008-ban vásárolták –, míg egy VI. kerületi, örökölt, 78 négyzetméteres lakás felerészben az övé. Szintén örökség útján lett a tulajdonosa egy 36 négyzetméteres üdülő felének és a hozzá tartozó száz négyzetméteres telek felének.

Az új miniszternek egy 2000-es évjáratú Toyota Yarisa van, megtakarításait részben euróban, részben OTP-s önkéntes nyugdíjpénztárban tartja. Ez utóbbiban 14 millió forintja van, egy ING-s euróalapban 11 500 eurója gyűlt össze, ami nagyjából három és félmillió forintnak felel meg. Bankszámlán nagyjából félmillió forintja van, emellett arany és ezüst ékszereket vallott be, de nem írta le, hogy ezek értéke mennyi.

A miniszter 39 ezer svájci frankos hitelről számolt be, ez szintén OTP-s, és forintban nagyjából 9,7 milliónak felel meg.

A minisztériumtól tavaly decemberben egy HP Notebook Elite laptopot, egy Nokie E72-es telefont, idén januárban egy iPad-et kapott, és a vagyonbevallása szerint a hivatali autója egy Skoda Superb.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Elektromos furgonokkal tör be a magyar piacra egy kínai autógyár

Csaknem 15 millió forintnál kezdődik a nyitóár.

február 27., 13:32

  • Gazdaság
Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Sikertelen bértárgyalások után sztrájkra készülnek a Budapest Airport dolgozói

Mélyül a bérválság Ferihegyen.

február 27., 15:05

  • Gazdaság
A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A bankok újabb lépése már mindenkit sokkol, ismét díjemelés jön

A tranzakciós illeték miatti korábbi emelések után ismét drágulnak a számlaköltségek.

február 28., 10:05

  • Gazdaság
„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

„Őrületes” keresletről beszél Nagy Márton

Az első negyedévben mintegy 550 milliárd forint kamatkifizetés várható.

február 27., 19:02

  • Gazdaság
Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Kapaszkodjon meg: hajszál híján átutaltak valakinek 81 ezer milliárd dollárt

Az utolsó pillanatban vette észre a hibát a bank.

február 28., 11:06

  • Gazdaság
Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Itt egy remek lehetőség a családoknak, mégis kevesen élnek vele

Összefoglaltuk, mit kell róla tudni.

február 27., 14:35

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

27 perce

  • Címlapon
Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

Bejelentést tett a Richter, új korszak kezdődik a gyógyszergyártásban

A vállalat bemutatta a 2035-ös stratégiáját.

3 órája

  • Gazdaság
Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Tíz százalékkal emelkedik a politikai üldözöttek járandósága márciustól

Az 1945–1963 között üldözöttek juttatásait növelik.

február 28., 11:29

  • Címlapon
Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

Nem érzékeny adat, ez közpénz – Péterfalvi Attila reagált Schmidt Mária kérdésére

A NAIH elnöke is megszólalt az adatigénylés ügyében.

33 perce

  • Gazdaság
Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

Ígéretet tett a kormány, ezt várhatják a magyarok a költségvetéstől

A 2026. évi hiánycélt a kormány a GDP 3,5 százalékában javasolja meghatározni.

február 27., 12:43

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

8 órája

  • Gazdaság
Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Elon Musk politikai ámokfutása nem tesz jót a Teslának

Fordulat történt az elektromosautó-piacon.

február 26., 06:24

  • Gazdaság
Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

Visszahívták a közkedvelt croissant-t, többekre is veszélyes lehet a termék

A megvásárolt termékek árát visszatérítik.

február 28., 12:38

  • Gazdaság
Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Ugyan a költségvetésben szerepel, mégsem kapták meg a pluszforrásokat a kórházak

Adósságuk emiatt tovább emelkedik.

február 26., 07:28

  • Címlapon
Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Tarjányi Péter: A béke várat magára, Oroszország pedig még nem szólalt meg

Trump és Zelenszkij nyilvános vitája történelmi jelentőségű volt. A szakértő szerint ilyen vita szövetségesek között talán még sohasem történt.

27 perce

  • Gazdaság
Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

Új szabályok jönnek: szigorúbban léphetnek fel a gyűlölködő kommentek ellen

A közösségi médiában is felelősek lesznek a kiadók a cikkeik alatti gyűlölködő tartalmakért.

február 28., 13:09

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

Orbán Viktor elárulta, hogyan kapják meg az áfa-visszatérítést a nyugdíjasok

A kormány tervei szerint havonta 10-15 ezer forintot kaphatnak vissza az idősek.

február 26., 10:33

  • Címlapon
Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Továbbra is mindenki olcsóbb élelmiszerárakat szeretne: itt a kezdeti lépés

Fel van adva a lecke, de van hozzá rekordmértékű támogatás.

3 órája

  • Gazdaság
Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Figyelem, magyarok: érdemes lépni, mert jobban járhatnak

Minden ötödik lakás még most is jelentősen alulbiztosított – itt az újabb lakásbiztosítási kampány.

február 26., 15:03

  • Gazdaság
Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

Orbán Viktor döntött, alapjaiban változtatja meg az adózást Magyarországon

A kormányzati lépés 1 millió 715 ezer embert érint.

február 26., 16:42

  • Gazdaság
A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

A kormány módosítana az özvegyi nyugdíj szabályain

Mindössze egy mondattal kellene kiegészíteni.

február 26., 15:47

  • Gazdaság
A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

A Mol fontos megállapodást kötött a tengeri olajjal kapcsolatban

Az európai szállítási díjaknál magasabb áron.

február 26., 18:46

  • Gazdaság
Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

Nem ismeri a féket ez a magyar húzóágazat

A kormány még pörgetőt is ad a szektornak.

február 27., 09:52

  • Címlapon
Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

Meghan Markle sorozata bicskanyitogatóan makulátlan, de tele van szeretettel

A Netflixen debütált Szeretettel, Meghan betekintést enged a gazdag kaliforniai háziasszonyok életébe.

2 órája

  • Címlapon
Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

Újabb csapás Kijevre: Donald Trump a katonai segély után a hírszerzési együttműködést is felfüggeszti

A jövőben Ukrajna kénytelen lesz „részben vakon” harcolni.

5 órája