56-58 millió köbméter gáz kell szombatra Magyarországnak. Ebből 53 milliót ki lehet venni a tározókból, honi termelésből van még 9 millió, és importálunk Ausztriából 4 milliót.
Pénteken 57 millió köbmétert fogyasztott az ország és exportra is jutott, Szerbiába és Bosznia-Hercegovinába adtak el magyarországi cégek gázt.
Ukrajnában az üzemek és a lakosság is kezdi érezni a gázkorlátozás hatásait. Csütörtökön az állami Naftogaz gázvállalat felszólította az ország vezető vegyipari vállalatait földgázfelhasználásuk 50 százalékos csökkentésére. Kilátásba helyezte, hogy a fémipari vállalatok fogyasztását is korlátozhatják. A vegyipar adja az ország exportjának 12 százalékát, és jelentős az ország acélipari kivitele is. A kereslet csökkenése miatt már egyébként is nehéz helyzetbe került két ágazat most további bajokkal birkózhat: az ország legnagyobb vegyipari gyárában például teljesen leállt a termelés a gázkorlátozás miatt. A kijevi lakosság egyelőre csak azt érzi, hogy hidegebb van a főként távhővel fűtött lakásokban. Előzőleg Oleg Dubina, a Naftogaz vezérigazgatója kijelentette, hogy biztosított valamennyi ukrán fogyasztó gázzal való ellátása, és nem tervezik a lakossági fogyasztás korlátozását.
A gáznyomás csökkenése miatt részleges olajfűtésre állította át villamos erőműveit az ukrán fővárost távhővel is ellátó Kiejevenergo vállalat. Az intézkedés lehetővé teszi a kijevi lakások minimális fűtési szintjének fenntartását és a hőerőművek berendezéseinek megóvását. A jelenlegi, csökkentett gáznyomás mellett a fűtőolaj vésztartalékával a TEC-5 típusú hőerőművek négy napig, míg a TEC-6 típusúak tíz napig működtethetők, közölte szerdán a liga.net internetes ukrán gazdasági hírportál a Kijevenergo sajtószolgálatára hivatkozva. A Kijevenergo az után csökkentette jelentős mértékben a földgázfelhasználást, hogy a gázellátó vállalatok - a januári földgázkvóta hiányára hivatkozva - kedd hajnaltól kevesebb energiahordozót szállítanak a hőerőműveknek. A fűtőolaj-vésztartartalék felhasználásával eddig sikerült fenntartani a hőerőművekben a megfelelő üzemhőmérsékletet.
Az FGSZ Zrt. csütörtökön 16.00 órakor - a Srbijagas szakembereivel történt műszaki egyeztetést követően - megkezdte a Szerbia részére biztosított 2 millió köbméter földgáz kiszállítását.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök korábban bejelentette, hogy a szerdán elmaradt fogyasztási csúcs lehetőséget ad arra, hogy Magyarország gázt adhasson el Szerbiának.
Mint mondta, a gázeladást naponta újratárgyalják, és csak addig folytatják, amíg az nem jár Magyarország számára aránytalan korlátozással.
(MTI)
Ukrajnának piaci árat kell fizetnie a gázért, ebben az esetben Oroszország is piaci díjat fizet majd a tranzitért - jelentette ki csütörtökön este Vlagyimir Putyin orosz kormányfő.
Putyin a gáz piaci árát ezer köbméterenként 470 dollárban jelölte meg, a tranzitdíjat ezer köbméter/száz kilométerenként 3-4 dollárban.
Újabb fordulat az orosz-ukrán gázvitában: Kijev nem egyezett bele, hogy orosz szakértőket is bevonjanak a gáztranzit ellenőrzésébe.
Ezért - miután Ukrajna elfogadta - Oroszország elutasította azt a tervet, hogy az Európai Unió megfigyelőket küldene az orosz gáz ukrajnai szállításának ellenőrzésére. Ezt az EU energiaügyi biztosa, Andris Piebalgs és az EU soros elnökése nevében Martin Riman cseh kereskedelmi miniszter jelentette be csütörtökön Brüsszelben.
Az egyeztetések folytatódnak a felek és az unió között, mondta Piebalgs.
Az "elsötétülés" veszélye fenyegeti Szlovákiát az orosz gázszállítások kiesése miatt, jelentette ki Robert Fico csütörtökön este Pozsonyban a visegrádi kormányfők tanácskozása utáni sajtóértekezleten.
"Az Európai Uniónak egységesen kell fellépnie és erős szolidaritást kell tanúsítania tagjai iránt. Ukrajnával és Oroszországgal szemben világos és kemény álláspontra van szükség" - mondta a szlovák miniszterelnök.
"Kötelező érvényű szerződéseink vannak, s Oroszország és Ukrajna kétoldalú vitája nem érdekel minket. Követeljük, hogy az Oroszországi Föderáció teljesítse kötelezettségeit" - tette hozzá.
"A V4 országai közül a Szlovák Köztársaság helyzete a legkritikusabb, mert az ipari termelés biztosítására legfeljebb tíz napra elegendő gázunk van. Az áramtermeléshez gázt is használunk, ezért a teljes elsötétülés veszélye fenyeget bennünket" - szögezte Robert Fico.
(MTI)
Szerbia mostantól napi 3 millió köbméter gázt kap Németországtól - jelentette be csütörtökön Boris Tadic államelnök.
Ezzel - s a csütörtökön elindított napi mintegy 2 millió köbméter magyarországi gázzal - már péntektől megbízhatóvá válik a távfűtéses szerbiai lakások hőellátása.
Szerbiában több százezer ember él gázra alapozott - központi fűtéses, vagy helyi tüzelésű - lakásban, s náluk már több mint egy napja nincs fűtés.
További százezrek használnak alapvetően gázfűtést, de szerencséjükre az őket meleggel ellátó hőerőművek - a gázhiány miatt - képesek voltak átállni gázolajra, amelyből mintegy 6 napra elegendő van Szerbiában.
(MTI)
Oroszország megállapodott az Európai Unióval azokban a feltételekben, amelyek alapján megfigyelők ellenőrizhetik az Európai Unióba Ukrajnán keresztül érkező gázszállításait - jelentette be az EU soros elnöksége csütörtök késő este kiadott közleményében.
Az ellenőrök telepítésének el kell vezetnie ahhoz, hogy helyreálljon az EU-tagállamok Oroszországból származó ellátása - áll a cseh elnökség Brüsszelben publikált nyilatkozatában, amely Mirek Topolánek cseh és Vlagyimir Putyin orosz kormányfő telefonbeszélgetésére hivatkozik.
Az uniós gázellátást is megzavaró gázvita két főszereplője, az ukrán Naftogaz az orosz Gazprom cég vezetése előzőleg Brüsszelben tárgyalt uniós illetékesekkel és egymással, és az orosz fél - korábbi EU-közlés szerint - elutasította a megfigyelőmissziót, ha azzal párhuzamosan nem mehetnek orosz szakértők is Ukrajnába.
A szöveg úgy fogalmaz, hogy a megállapodás szerint az ellenőrök bármely olyan helyszínen megfigyeléseket végezhetnek, amelynek szerepe van a gázáramlás biztosításában.A késő esti cseh közleményből nem derül ki, hogy mi vezetett Moszkva álláspontjának megváltoztatásához.
(MTI)