Ez a poszt a következő Percről percre része:

Gázválság percről percre

Fontosabb részletek
  • Az orosz Gazprom december 31-én este jelentette be: miután nem tudott megállapodni az ukrán Naftogazzal a 2009-es tarifákról, január 1-jén reggel 8-kor leállítja az ukrajnai gázszállítást.
  • Már január első napjaiban csökkent a gázszállítás egyes európai országokba.
  • Magyarországra január 5-ig még elég gáz érkezett, de a korábbinál kisebb nyomással, aznap a 38 milliós mennyiséget 30 millióra csökkentették.
  • Múlt hét kedden leállt a balkáni, töredékére esett a közép- és nyugat-európai gázszállítás, délután teljesen leállt a magyarországi szállítás is. Szerdán a teljes európai gázszállítás leállt.
  • A hét elején majdnem megegyeztek, néhány órára meg is nyitották a gázcsapokat. De a vita elmérgesedett és megint elzárták a csapokat.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A gázkorlátozás miatt szerdán részben, csütörtöktől pedig az egész üzemben leállt, illetve leáll a termelés a nagyatádi cérnagyárban. Ezt Horváth László, a Coats Crafts Hungary Kft. termelési vezetője közölte. Elmondta: a gyár kettes kategóriájú nagyfogyasztó, ezért a központi fogyasztási korlátozás rájuk is vonatkozik, más energiahordozó használatára pedig nincs lehetőségük.

    A délutáni műszakosok egy része már el sem kezdte a munkát, néhány részlegben még szerda délután és éjszaka dolgoznak, ám csütörtöktől teljesen leállnak, a mintegy 500 dolgozó a héten szabadságon lesz - közölte a termelési vezető. Hozzátette: amennyiben hétfőn ismét munkába tudnak állni, s ezt nagyon remélik, akkor nem lesz jelentős a kiesés. (MTI)

  • Bulgáriában számos vállalat termelésének a leállítására, vagy csökkentésére kényszerült amiatt, hogy leállt az orosz gázexport Ukrajnán át. Bulgária kedd reggel óta nem kap orosz földgázt. Ennek a hatására jelentősen csökkentették a termelést a vegyipari, a fémipari és az üvegipari cégek.

    A görög Sidenor céghez tartozó Stomana Industry acélipari vállalatnál teljesen leállt a munka. A termelés jelentős visszafogásáról számolt be egyebek között az elemgyártó Monbat és a francia tulajdonú autóalkatrész-gyártó Montupet. Már kedden leállította a termelést a balkáni ország két vezető műtrágyagyártója, a Neochim és az Agropolychim.

    Bulgária napi vesztesége a termeléskiesések miatt csaknem 500 millió leva (348,2 millió dollár), ami tovább rontja az ország amúgy is megrendült gazdasági helyzetét a globális gazdasági válság miatt. (MTI)

  • A Mol 90 ezer liter fűtőolajat szállít a ferihegyi reptérre, az első szállítmányt szükség szerint továbbiak követhetik, amivel hosszú távon is megoldható a fűtés és a melegvíz-szolgáltatás a reptéren - mondta Szollár Domokos, a repteret üzemeltető BA szóvivője szerdán délután. A Budapest Airport még az éjszaka intenzív tárgyalásokat kezdett a Mollal, hogy a mintegy 80 ezer litert kitevő stratégiai fűtőolaj tartalékkészletén felül is biztosítsa a repülőtér fűtőanyag igényét.

    Szerdán hajnaltól ugyanis a reptérre is vonatkozik a gázkorlátozás, mint második kategóriába tartozó ipari fogyasztóra, ezért a fűtést és a melegvizet előállító kazánokat olajtüzelésre kellett átállítani. A BA stratégiai olajkészlete azonban csak néhány napig fedezte volna szükségletet. A korlátozás a reptér működését nem érinti.

  • A Hír6 információ szerint leállították a termelést a Gyulai Húskombinátban is. Ruck János vezérigazgató a hírportálnak elmondta, két telephelyük közül a nagyobbikba a szokásos 1250 köbméter helyett csak 250 köbméter gáz érkezik óránként, amivel csak az irodai és szociális helyiségeket tudják fűteni. A vezérigazgató azt nem tudta megmondani meddig tart a leállás, ám azt közölte, hogy nagyon komoly károkat fog okozni. (MTI)
  • A gázkorlátozás miatt kénytelen volt csökkenteni a termelést szerdán a Pick Szeged Zrt., a cég központi telephelyén leállították a sertésvágást is. Az élelmiszeripari cég szegedi Maros utcai telephelyén teljes egészében leállította a gyártást, csak "állagmegóvási" munkák folynak. A központi telephelyen kénytelenek voltak felfüggeszteni a sertésvágást, a termelést azonban a munkafolyamatok széthúzásával folytatni tudják - mondta a vezérigazgató. A Pick Szeged Zrt. más üzemeiben is kénytelen volt jelentősen csökkenti a termelést, de azt csütörtökön - mivel az élelmiszeripari cégek mentességet kaptak a gázkorlátozás alól - újraindíthatják. (MTI)
  • Hackl Mónika, a Tesco Magyarország szóvivője elmondta: szakembereik dolgoznak azon, hogy ha a vállalatnál is vissza kell fogni a gázfogyasztást, hogyan tudnak takarékoskodni - írja a Portfolio.hu az MTI hírére hivatkozva. Tervet készítenek arra, hogy ha szükséges, melyik kisebb áruházakat és milyen sorrendben zárjanak be átmenetileg.

    Gillemot Katalin, az Auchan szóvivője azt mondta a hírügynökségnek, hogy áruházaik nem tudnak átállni alternatív tüzelőanyagra. Hozzátette, hogy náluk is folynak már az egyeztetések az esetleges intézkedésekről. (Portfolio.hu)

  • Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) a gázenergia takarékosabb felhasználására kéri a kereskedelmi vállalkozásokat. Felhívásában egyebek mellett azt javasolja, hogy a kereskedelmi létesítményekben csökkentsék 15-16 fokra a belső hőmérsékletet.

    A bevásárlóközpontokat, áruházakat, az értékesítőhelyeket, raktárakat, logisztikai központokat arra kéri a szövetség: a fogyasztók által nem használt terekben alacsonyabb hőmérsékletet tartsanak, ott pedig, ahol a műszaki feltételek lehetővé teszik, gáz helyett használjanak más energiaforrást. A felhívásban javasolják, hogy a nyílászárókat csak a szükséges esetekben és a legkisebb időszakokra tartsák nyitva, a több bejárattal rendelkező létesítményekben a legkisebb számú ki- és bejáratot működtessék. (MTI)

  • Reggel nullára kellett csökkenteni a földgázvételezést a Pannontej Zrt. zalaegerszegi és répcelaki telephelyén, délután azonban újraindulhatott a kényszerűségből leállított termelés, közölte a zalaegerszegi központú társaság igazgatóságának elnöke. Besenyei Ferenc elmondta, szerda reggel 8 órától kellett leállítaniuk a gázfogyasztást, a kétműszakos munkarendben dolgozó üzemekben délre sikerült a megkezdett technológiai folyamatokat befejezni, ezt követően már csak a rendszerek lefagyása ellen fűtötték a csarnokokat. Szerződésük szerint Zalaegerszegen óránként 530 köbméter maximális vételezési lehetőségük van, Répcelakon 614 köbméter. A cég két telephelyén naponta összesen 120 ezer liter tejet dolgoznak fel. (MTI)
  • A norvég állami energiakonszern, a StatoilHydro nem tudja kiegyenlíteni az orosz gáz kiesését, mert gázüzletága már most is teljes kapacitásán termel - mondta szerdán a konszern gázrészlegének szóvivője a Die Weltnek. A StatoilHydro a Gazprom után Európa nagyságra második gázszállítója. Norvégia aligha tud pótlólagos földgázmennyiséget készültségbe állítani, földgáztermelése nagy részét hosszú távú szerződések keretében már eladta. (MTI)
  • A várható nemzetgazdasági következmények miatt nem a termelő üzemek gázfogyasztását kellene elsősorban korlátozni, hanem például az oktatási intézményekét, mivel ezek leállása nem jár beláthatatlan gazdasági károkkal - mondta Sinkó Ottó, a Videoton Holding Zrt. vezérigazgatója. Átlagos országos kibocsátással számolva, minden egyes munkanap kiesése a termelésből önmagában körülbelül 0,4 százalékos ipari termelés csökkenést eredményez éves szinten. A vezérigazgató elmondta, a szomszédos országokban több helyen nem a termelőket, hanem az oktatási intézményeket korlátozták először. (MTI)
  • Magyarország saját ellátási gondjai miatt nem ad kölcsön gázt Szerbiának - nyilatkozta szerdán Újvidéken a szerb állami gázellátó vállalat vezetője, miután hazatért a magyar fővárosból. Dusan Bajatovic, a Srbijagas vezérigazgatója azért utazott Budapestre, hogy az országának nyújtandó segítségről tárgyaljon. Szerbia napi 10 millió köbméteres gázfogyasztásának mintegy 95 százalékát eddig az Ukrajnán és Magyarországon keresztül érkező orosz gáz fedezte, de a szállítás kedd délután óta szünetel.

    Bajatovic arra kapott csak ígéretet, hogy mihelyt megszületik a gázszállítások felújítását lehetővé tevő orosz-ukrán megállapodás, Magyarország azonnal gázt küld Szerbiába akkor is, ha a gázáram valójában még nem is indult el. Szerbiának nincsenek gáztartalékai - egyetlen komoly tározójában 500 ezer köbméter gáz található, s ugyanannyi a napi hazai termelés. Ez az egymillió köbméter arra sem elegendő, hogy a gázellátó rendszert működésben tartsák. (MTI)

  • A gázszolgáltatás korlátozása miatt csökkenti termelését a General Electric (GE)nagykanizsai gyára - tudatta közleményben a cég magyarországi érdekeltsége. A tájékoztatás szerint a GE 13 magyarországi gyára rendelkezik a különböző fokozatú korlátozások esetére forgatókönyvekkel, szerdán a II-es fokozatról szóló értesítés alapján az érintett üzemek elkezdték a termelés csökkentését. Ennek értelmében a nagykanizsai fényforrásgyár szerdán átmenetileg minimálisra korlátozta termelését, a veresegyházi Energy gyár pedig felkészült a nagyobb turbinák néhány hét múlva esedékes tesztelésének esetleges elhalasztására. (MTI)
  • Az orosz elnök közölte ukrán partnerével, hogy azután indul újra a gázszállítás Ukrajnába, ha új megállapodást kötnek, méghozzá európai piaci árakon. Egyebek között ezt közölte Dmitrij Medvegyev orosz elnök, amikor szerdán telefonbeszélgetést folytatott Viktor Juscsenko ukrán államfővel. Előzőleg az ukrán Naftogaz gázvállalat jelezte: ragaszkodik ahhoz, hogy legföljebb 201 dollárt fizet ezer köbméterenként az orosz földgázért idén, és ezer köbméterenként és száz kilométerenként 2,05 dollárt kér a Gazpromtól tranzitdíj gyanánt az Európába tartó orosz gázexport után. A Gazprom átlagban 450-500 dollárt kér ezer köbméterenként európai vásárlóitól. Tavaly Ukrajna ezer köbméterenként 179,50 dollárt fizetett, és 1,70 dollár volt a tranzitdíj. (MTI)
  • Montenegrónak nem okoz komoly gondot az orosz gázszállítás leállása, mivel elhanyagolható mértékben használja ezt az energiahordozót - közölte szerdán az ország gazdaságfejlesztési miniszterének tanácsadója. Miodrag Canovic az Antena M podgoricai rádiónak nyilatkozva emlékeztetett rá, hogy országában alig használják fűtésre a földgázt, a távfűtési rendszerek sem azzal üzemelnek. Az ipart mint ágazatot sem fenyegeti nagy veszély. Montenegró legnagyobb, a GDP-termelésben is komoly súllyal részt vevő üzeme, a Podgoricai Alumíniumkombinát, s a Zeljezara nevű vasmű is csak kevés földgázt használ. (MTI)
  • Oleg Dubina, az ukrán gázimportőr Naftogaz vezetője csütörtökön Brüsszelben tesz munkalátogatást, amelynek során találkozót tervez Alekszej Miller Gazrpom-vezérigazgatóval - jelentette be szerdán este Kijevben Valentyin Zemljanszkij, a Naftogaz szóvivője. Ugyancsak szerdán este Dmitrij Medvegyev orosz elnök leszögezte: az Ukrajnának szóló gázszállítások felújításához az szükséges, hogy létrejöjjön az új szerződés "európai piaci árakkal, engedmények és kedvezmények nélkül". Emellett rámutatott, hogy az ukrán adósság kérdése sincs megoldva, s ennek sürgős, teljes rendezése is szükséges. (MTI)
  • A Gazprom és az ukrán gázimportőr Naftogaz vezérigazgatói szerdáról csütörtökre virradó éjszaka Moszkvában tárgyalást folytattak - jelentette be reggel Alekszej Kuprijanov, a Gazprom szóvivője. A megbeszélések részletei egyelőre nem ismertek. (MTI)
  • Az enyhébb időjárásnak, a korlátozások elrendelésének és a felelős fogyasztói magatartásnak köszönhetően szerdán csak 61 millió köbméter gáz fogyott Magyarországon – közölte honlapján a Földgázszállító Zrt. A cég ezért megvizsgálja az elrendelt II. kategóriás korlátozások feloldásának a lehetőségét. Az óránkénti 500-2500 köbméternyi gázt felhasználó, nem kommunális cégeket érintő korlátozást szerda reggel rendelték el, ám ezek a cégek télen csak a napi fogyasztás mintegy 3 százalékát használják el.

  • Megszületett a miniszteri rendelet a stratégiai földgázkészletek felhasználásáról. A közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter rendelete szerint a biztonsági készletből 500 millió köbmétert értékesíthet az E.ON és az EMFESZ Első Magyar Földgáz és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. értékesítheti. Az E.ON 400, az EMFESZ 100 millió köbméter gázt vásárolhat a startégiai készletekből. A gázt a zsanai és a szőregi tározókból emelhetik ki. A most felhasznált biztonsági készletet legkésőbb október 1-jéig kell visszapótolni. (MTI)

  • Napi 100 ezer köbméter földgázt termelnek ki a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Penészlek határában talált új gázmezőn - írta a Kelet-Magyarország. A múlt év augusztusában megnyitott gáztermelő kút teljes kapacitással működik - mondta Tóth Tamás, a PetroHungária Kft. ügyvezető igazgatója a lapnak. A Penészleken kitermelt földgázt a hajdúszoboszlói gázüzembe továbbítják, s onnan jut el a fogyasztókhoz. A nyírségi gáztermelő kút kicsinek számít, hozzájárulása az ország gázellátásához nem jelentős, hiszen jelenleg, a korlátozásokat követően is napi 64 millió köbméter a gázfelhasználás. (MTI)
  • A bolgár kormány az orosz földgázszállítások kiesése miatt drasztikus takarékossági intézkedéseket jelentett be. Eszerint az országos gáztartalékokból csak azok az ipari üzemek juthatnak gázhoz, amelyek nem tudják a termelést teljesen leállítani. Minden más vállalatra gázfelhasználási tilalmat rendeltek el. A hőerőművek nyersolajra való átállítását már korábban megkezdték. A takarékossági program célja az, hogy a korábbi napi 12 millió köbméternyi fogyasztást legfeljebb 7 millió köbméterre szorítsák le - közölte Petar Dimitrov energetikai miniszter. Bulgária kedd reggel óta nem kap orosz földgázt, márpedig az ország egyedüli forrása a korábban Ukrajnán át érkező orosz földgáz. (MTI)
  • Teljesen elfogyott Szerbiában a gázkészlet - olvasható a helyi médiumok csütörtöki internetes kiadásaiban. A helyzetet súlyosbítja, hogy fűtőolajból is kevés van. A becslések szerint mindössze 7 napra elegendő a tartalék. A belgrádi kabinet emiatt válságstábot hívott össze. A vezetés most megpróbál alternatív forrásokból gázt szerezni- de egyelőre sikertelenül. (Független Hírügynökség)
  • Ma, január 08-án 09.30 órától az FGSZ Zrt. feloldja a II.-es kategóriájú gázfogyasztási korlátozást. A bizonytalan forráskészletekre és időjárási előrejelzésre való tekintettel szükség esetén a korlátozást újra elrendelheti a rendszerirányító FGSZ Zrt.
  • A tegnapi 2,5 millió után csütörtökön már 4 millió köbméter gáz érkezik Ausztriából a HAG vezetéken: a növekmény hátterében az állhat, hogy az E.On mellett már a Gaz de France is biztosít gázt Magyarországnak. Az emelkedés hozzájárulhatott ahhoz, hogy a Földgázszállító Zrt. visszavette a fogyasztási korlátozást a második szintről az elsőre.
  • cikkünk a témában:

    Titkos tárgyalások a Gazprom és a Naftogaz között

    Európa alternatív energiaforrásokat keres, több ország leállított atomerõmûve beindítását fontolgatja.
  • Több mint ezer iparvállalat korlátozza szerda reggel óta a gázhiány következtében tevékenységét Szlovákiában - közölte a pozsonyi ipari tárca sajtóosztálya. A korlátozások csütörtökön is érvényben maradtak, mert a gázszállítás továbbra is szünetel, s nem lett felújítva. A korlátozás a gyakorlatban azt jelenti, hogy minden olyan cég, amely évente több mint 60 ezer köbméter gázt fogyaszt azonnali hatállyal leállt, nem termel, s berendezéseit csak a technológiai minimumon működteti. A lakossági gázellátást, valamint a kórházak, iskolák és néhány más hasonló létesítmény gázellátását az állami tartalékokból oldják meg. Ezekből naponta 22 millió köbmétert lehet felhasználni. A válságstáb legújabb becslése szerint a jelenlegi fogyasztásnál ez a tartalék maximum 72 napra lenne elegendő. Más becslések szerint 40 napra elegendőek a gáztartalékok. (MTI)
  • Csehország földgáztartalékai a legújabb adatok szerint mintegy 40 napra elegendőek. A legnagyobb gázimportőr, az RWE Transgas szerint a legközelebbi napokban nem lesz semmi probléma, mert a cég az úgynevezett északi útvonalon bebiztosította a norvégiai gázimport mennyiségének a növelését. Csehországnak naponta mintegy 50 millió köbméter gázra van szüksége, s Norvégiából jelenleg napi mintegy 20 millió köbméter érkezik - közölte Martin Chalupsky, az RWE Transgas szóvivője. Chalupsky szerint a norvég gáz ára megegyezik az orosz gáz árával, s ezért a fogyasztóknak nem kell drágulással számolniuk. A Hospodárské Noviny című politikai és gazdasági napilap szerint a csehországi iparvállalatok körében "nyugtalanság" tapasztalható, s a cégek igyekeznek felkészülni a rosszabb időkre, a problémákra. (MTI)
  • cikkünk a témában:

    Marad a gázkorlátozási rendszer

    Ipari szereplők szerint a lakosság és közintézmények fogyasztását kéne a termelők helyett korlátozni, a miniszter szerint erre nincs lehetőség.
  • A mezőgazdasági és élelmiszeripari üzemek számára a differenciált energiabiztosítás jelenleg megoldást jelent, ám a hosszú távú teendőkön tovább kell gondolkodni - mondta Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke. A Magosz szerint ugyanakkor a gázkorlátozással kapcsolatban kevés információ állt a mezőgazdasági és élelmiszerfeldolgozó üzemek rendelkezésére ahhoz, hogy felkészüljenek egy ilyen intézkedés hatásaira. Jakab István úgy vélte: szükség lenne egy olyan krízistervre, amely hasonló helyzetekre kész megoldási javaslatokat tartalmazna. (MTI)
  • Az orosz-ukrán gázvita nyomán Németország új szállítási útvonalakat keres. Csütörtöki értesülések szerint berlini politikai és gazdasági körökben egyaránt felerősödtek a tranzitútvonalak diverzifikálását célzó követelések, s a legfőbb nyertes a tervezett, s az elmúlt időszakban sokat vitatott Balti-tengeri földgázvezeték lehet. A Balti-tenger mélyén, Viborgtól a német partokig húzódó gázvezeték tervében évekkel ezelőtt állapodott meg Gerhard Schröder akkori német kancellár és Vlagyimir Putyin volt orosz államfő. A vezetéken keresztül Oroszország - a Baltikumot és Lengyelországot kikerülve - szállítana gázt Németországba, illetve Nyugat-Európába, ami ellen mind a balti államok, mind Varsó az elmúlt időszakban hevesen tiltakozott. Mindennek ellenére a gázvezeték tervét a jelenlegi, Angela Merkel vezette német kormány is felkarolta, egyben igyekezve eloszlatni a baltiak és a lengyelek aggodalmát. (MTI)
  • II. kategóriájú gázkorlátozás feloldását követően csütörtökön újraindítja termelését a Hankook rácalmási gumiabroncs gyára; a munkát a délutáni műszak kezdi meg - mondta el a cég szóvivője. Roy Katalin tájékoztatása szerint a szerdai leállás miatt három műszak termelése esett ki. A gyárban naponta 14-15 ezer gumiabroncsot készítenek különböző gépkocsi típusokhoz. A korlátozás feloldásának bejelentését követően azonnal munkához láttak a cégnél a karbantartók, s megkezdték a rendszer újbóli beprogramozását, "felfűtését". A dolgozók készenlétben voltak, így a délutáni műszak munkavállalóit időben sikerült értesíteni a termelés újraindításáról. A leállás idejére egyébként fizeti a dolgozók munkabérét a Hankook. (MTI)