Megismétlődött a Madoff-botrány
A tőzsdei ellenőrzési hatóság (SEC) közölte, hogy egy Philadelphia környéki pénzalap menedzsere, egy bizonyos Joseph Forte becsapta ügyfeleit: a korábbi befektetőket mindig az újabb befektetők pénzéből fizette ki. A Ponzi-sémára tökéletesen passzoló piramisjátékkal csalt tehát ki pénzt befektetőktől Forte.
A SEC - amelyet súlyos bírálatok értek, amiért éveken, sőt évtizedeken át nem volt képes felderíteni a Wall Street legnagyobb volumenű Ponzi-trükkjét, a Madoff-csalást - tegnap közölte: befagyasztotta Forte pénzügyi eszközeit.
A SEC vizsgálata szerint Forte azt hazudta ügyfeleinek, hogy kötvénybefektetésekben, valamint különböző deviza- és határidős ügyletekben forgatja meg azok pénzét. Jelentős hozamokról tett hamis jelentéseket a befektetőknek, miközben folyamatos veszteségei voltak; dollármilliókat vont ki magánhasználatra és az új befektetésekből fizette ki a korábbi ügyfeleket.
Mint kiderült, az 53 éves Forte legalább 1995 februárja óta működtette Ponzi-sémáját, 80 ügyfele volt, közöttük legalább egy jótékonysági alap. Legtöbb ügyfelét 2000 és 2002 között, a tőzsde egy hanyatló időszakában szerezte azzal, hogy különlegesen magas, időnként 30 százalékos kamatot ígért. Cége 1995 és 2008 között évi 37,96 százalékos hozamot számolt el úgy, hogy 1998 és 2008 között 3,3 millió dolláros nettó vesztesége volt.
Forte nem jegyeztette be cégét a SEC-nél, csalását nem a hatóságok leplezték le, hanem Madoffhoz hasonlóan saját maga vallotta be múlt hónapban, amikor a csalási rendszer összeomlott, és már nem tudta kifizetni ügyfeleit.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a philadelphiai pénzember hamis ügyletei eltörpülnek Bernard Madoff New York-i üzletember, az amerikai technológiai értéktőzsdének, a Nasdaq-nak volt vezérének csalása mellett, utóbbi ugyanis saját bevallása szerint ezerszer nagyobb, 50 milliárd dolláros kárt okozott.
Mint beszámoltunk róla, Madoff nagy volumenű csalássorozatára december elején derült fény. Saját családja sem tudott arról, hogy Bernard Madoff dollármilliárdokat sikkasztott el évek alatt. Fiai magas pozícióban voltak cégénél, de a cégvezető Madoff saját maga intézte az üzletnek ezt a részét. Ötvenmilliárd dollárnyi kár érte a befektetőket.