Janukovicsot leváltották, de feszült a helyzet

2014.02.19. 14:22

A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Így nézett ki rendezettebb napjaiban a tér:

  • A 2-es fokozat van érvényben, azaz fokozott biztonsági kockázatot rejtő országgá nyilvánították Ukrajnát, jelentették be a Külügyminisztériumban tartott sajtótájékoztatón. 7-800 fős magyar kolónia él Kijevben, segélykérés nem érkezett tőlük. A külügy arra kéri azokat a magyarokat, akik Kijevbe mentek volna, hogy halasszák el az utazást. A főváros 1 km-es körzetét is kerüljék el, és este se menjenek utcára. Magyarország támogatja a szankciókat, amennyiben arról döntenek majd az EU-s külügyminiszterek rendkívüli ülésén csütörtökön.

    Ukrajnában most tiszteletbeli konzuli hálózat működik és három külképviselet van. A magyarok a kormany.hu oldalon tájékozódjanak. Arra kérnek mindenkit, minden kiutazó rendelkezzen külképviseleti adatokkal. Azt írták, hogy Viktor Janukovics elnök határozatlansága szerintük súlyosbítja a polgárháború közeli helyzetet.

  • Sérülteket akartak elvinni a rendőrök a Kijevhez közeli Brovari város kórházából. Nem sikerült nekik, mert az emberek gyorsan reagáltak, visszatartották a rendőrséget és megmentették a sérülteket. A tüntetők jelenleg élőlánccal őrzik a kórházat és készek bármeddig maradni. A kórházban van még hely sérülteknek és a jelenlévők azt is felajánlották, hogy akár a saját házukban is ápolnak sérülteket, ha kell.

  • Tiszti becsületszavát adta Ungváron a megyei állami közigazgatási hivatal épületét elfoglaló egyetemisták kérésére Kárpátalja megye rendőrfőkapitánya, hogy a belügyi erők nem alkalmaznak erőszakot a tiltakozó megmozdulások résztvevőivel szemben. A 60 kárpátaljai rohamrendőr közül 59 még mindig az állomáshelyén van, és nem is fogja elhagyni azt, egyetlen rendőrt sem enged Kijevbe vezényelni majd. A tüntetők azzal kapcsolatos kérdésére, hogy miért küldtek kedden Kárpátaljáról Kijevbe egy mikrobusznyi közlekedési rendőrt, Varcaba közölte: a biztosok új járőrautókért mentek a fővárosba. (MTI)

  • Az Index tudósítója is ott van a Külügyminisztériumban, ahol most kezdődik Kaleta Gábor, a KÜM sajtófőnökének rendkívüli sajtótájékoztatója „az Ukrajnában kialakult válsághelyzetről, illetve a magyar állampolgárokra vonatkozó ukrajnai utazási tanácsokról".

  • Délben még mindig ötezer tüntető van a kijevi Majdanon. (Interfax)

  • Egy tíz tankból álló konvoj halad az odesszai autópályán Kijev felé a tüntetők egyik Facebook-oldala szerint. Az espresso.tv munkatársai szerint a tankok rendőri felvezetéssel közelednek a fővároshoz.

  • Halottnak tettik magukat az ukrán ellenzék támogatói Brüsszelben az Európai Parlament előtt. A tüntetőkkel szimpatizálók ukrán zászlók alatt, a földön fekve a zavargások kedd éjjeli áldozatait szimbolizálják.

  • Bajnai Gordon tumblrjén reagált az ukrajnai eseményekre. Azt írja, minden tisztelete az ukrán ellenzéké, együttérez az elhunytak családtagjaival és elfogadhatatlannak tartja a karhatalom erőszakosságát. És persze odaszúr a Fidesz-kormánynak:

    A magyar kormány pedig szégyellje magát, hogy a paksi paktum miatt tétovázik és késlekedik a megszólalással Ukrajna ügyében. A jelen helyzetben a magyar diplomáciának az lenne a kötelessége, hogy a jogállami megoldások mellett emeljen szót, ezt azonban a paksi megállapodás küszöbén már politikailag nem teheti meg.

    A külügyminisztérium sajtótájékoztatója egyébként pár perc múlva kezdődik, így gyorsan kiderül, tényleg erről van-e szó.

  • A tüntetők oszlatásáról szóló hírek nem felelnek meg a valóságnak az ukrán védelmi minisztérium szerint. A védelmi minisztérium a úgy értékeli a kialakult helyzetet, hogy "a társadalmi-politikai" helyzet megromlása miatt szükségessé vált megakadályozni, hogy az emberek fegyvereket zsákmányoljanak. "A fegyveres erők most minden szükséges lépést megtesznek annak érdekében, hogy megfelelően őrizzék a katonai bázisokat és raktárakat" - írta egy közleményben a minisztérium.

  • EUrológus: A kijevi ördöglakat

    A paksi bővítéssel Putyin hosszú távú célja Magyarországgal is ugyanaz, mint Ukrajnával.

  • Megdöbbenéssel figyeltük a keddi kijevi eseményeket. Az Ukrajnában maradt családunkra és szeretteinkre gondolunk, és megteszünk mindent, hogy a sportteljesítményünkkel tisztelegjünk előttük Szocsiban

    – írták közleményükben, és részvétüket fejezték ki az áldozatok családtagjainak.

  • Kijevi orvosok szerint a 25 áldozat közül 19-en is lőtt sebtől haltak meg, írja a KyivPost. Vitalij Zsaharcsenko belügyminiszter ugyanakkor korábban azt állította, a rendőrök nem használtak lőfegyvereket kedd este, „gumilövedék kilövésére alkalmas különleges eszközöket" vetettek be a tüntetők táborának rohamakor.

  • A lengyel határőrség megerősítette, hogy ukrán tüntetők elzárták az utat a Korczowánál lévő határátkelőnél. (Reuters)

  • hogy mikor kell a keleti nyitást reklámozni.

    unnamed.png
  • Több mint négyéves tetőpontjára emelkedett az ukrán CDS-felár, vagyis az államcsőd esetére kötött biztosítási csereügyletek (credit default swap, CDS) középárfolyama. Ez azt jelenti, hogy a befektetők szerint megnőtt az ukrán államcsőd veszélye. A CDS-árazás meredeken, a keddi 1271 bázispontos záró értékről 89 ponttal, 1360 pontig emelkedett szerda délelőtt. A tízéves ukrán dollárkötvény hozama a keddi záró értékhez képest 22 bázisponttal, 11,1 százalékra emelkedett, és ötéves mélypontra, 8,97-ig gyengült az ukrán fizetőeszköz, a hrivnya a dollárral szemben. (MTI)

  • cikkünk a témában:

    Németország támogatja a szankciókat

    Németország a keddi eseményekre reagálva már meg is fenyette Ukrajnát a szankciók bevezetésével. "Azok, akik a vérontásért felelősek, számíthatnak arra, hogy Európa újra átgondolja a szankciók bevezetésének lehetőségét" - mondta Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter.

  • A pokol napjai Kijevben

    Képek, videók, élő közvetítés.

  • Túlnyomó részt fiatalokból állt az az egy-kétezres tömeg, akik elfoglalták a megyei állami közigazgatási hivatalt Ungváron. A hivatal vezetőjét, Alexander Ledidát nem találták bent, őt ugyanis közben gyorsan evakuálták az épületből. (Mukachevo.net)

    p 88646 3 gallerybig
    Fotó: mukachevo.net
  • Két ukrán sífutónő, Marina Liszogor és Katerina Szerdjuk nem állt rajthoz a klasszikus stílusú csapatsprint elődöntőjében a Szocsiban tartott olimpián. Egyes források szerint az ukrajnai események elleni tiltakozásul léptek vissza, de az biztos, hogy a tüntetők oldalán, az euromaidanon bojkottra kérték kedden a sportolóikat. A szocsi olimpia eseményeit itt követheti percről percre>>>

  • Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet felszólította az ukrán hatóságokat, hogy szavatolják az újságírók biztonságát, miután kedd éjjel a Vesztyi napilap újságíróját megölték. (BBC)

  • Viktor Janukovics ukrán elnök kedden éjjel megvitatta az Ukrajnában kialakult helyzetet Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Az orosz elnök szóvivője szerint Puytin nem adott tanácsokat Janukovicsnak, és ezután sem fog.

    Putyin szerint egyébként a szélsőségesek okozták a vérontást. Putyin azt is kijelentette, hogy csakis a legitim ukrán vezetés dönthet arról, hogy milyen módon oldja meg a helyzetet, ebbe senki nem szólhat bele.

  • Janukovics felszólította az ellenzéki vezetőket, hogy határolódjanak el „a szélsőségesektől". „Még nem késő megálljt parancsolni a konfliktusnak" – mondta. (BBC)

  • Elfoglalták a kárpátaljai közigazgatási hivatalt

    A diákok bedeszkázták az ablakokat Ungváron. A Kárpát­aljai Magyar Kulturális Szövetség mindkét tábortól próbál elhatárolódni. Az Ukrán-Magyar Business Club elnöke szerint az ukrajnai helyzet az 1956-os magyar eseményekhez hasonlít, kritikus hét jöhet.

    500x332xbedeszkaztak-karpataljai-kozigazgatasi-hivatal-ablakait.
    Fotó: karpatinfo.net
  • Vízágyúval és gumilövedékkel lövi a tömeget a Majdanon a rendőrség, írja a Guardian. A tüntetők Molotov-koktélokkal válaszolnak.

  • Ott van Ukrajnában, követi az eseményeket? Küldje el tapasztalatait, képeit, videóit a  tema@mail.index.hu -ra!

  • A visegrádi tagállamok folyamatosan egyeztetnek, és a magyar hatóságok is figyelemmel kísérik az ukrajnai helyzetet, azon belül kiemelten a kárpátaljai magyar kisebbség helyzetét, mondta Giró-Szász András kormányszóvivő. Magyarország felkészül – mind egészségügyi, mind menekültügyi területen – arra a helyzetre, ha az ukrajnai események miatt menekülthullám érné el az országot. (MTI)

  • Viktor Janukovics újrakezdené a tárgyalásokat az ellenzékkel - mondta egy német lapnak Vitalij Klicsko egykori nehézsúlyú boxbajnok, az ellenzéki UDAR párt egyik vezetője.

    Klicsko csak akkor hajlandó résztvenni a tárgyalásokon, ha a rendőrök abbahagyják a tüntetők elleni erőszakot. "A követelésünk egyszerű: nem szabad többet rendőröket bevetni a tüntetők ellen és tűzszünetet kell hirdetni a tárgyalások idejére" - mondta.

  • Vlagyimir Putyin szóvivője figyelmeztetett, hogy az Ukrajnának folyósított hitel következő részlete esetleg „nem érkezik meg". Oroszország korábban jelezte, hogy nem avatkozik be Ukrajnában, de figyelmeztette az ellenzéket, hogy „hagyjanak fel a vérfürdővel" Kijevben. Mint írták, minden befolyásukat latba vetik az erőszak beszüntetéséhez.