Emil, Csanád
9 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Őrület, Szíriában tényleg kitört a béke?

GettyImages-518332096
2016.04.04. 14:22
Persze, persze, a legkevésbé szexi hír a béke, de óvatosan és mértékkel azért ön is elkezdhetne örülni: Szíriában már több mint egy hónapja 90 százalékkal mérséklődtek a harcok, az országból elkezdték kiseprűzni az Iszlám Államot, helyette viszont érkeznek a segélyszállítmányok. De miért állt le hirtelen az öt éve dúló polgárháború? És ez már a béke kezdete vagy csak egy nagy levegővétel a háború új szakasza előtt? Megvizsgáljuk a XXI. század legvéresebb konfliktusának váratlan fordulatát.

Miközben a magyar kormány minden bevethető haderejét felsorakoztatja a menekültinvázió elleni imázsfilmjéhez, közben szépen elapadt a menekültek áradata. És nemcsak azért, mert az Európai Uniónak sikerült lekenyereznie a török hatóságokat, hanem azért is,

mert Szíriában már több mint egy hónapja tényleg szünetel a polgárháború.

A fegyvernyugvás még február 26-án lépett életbe, és kiterjed az összes Aszad-párti és ellenzéki fegyveres szervezetre; folytatódhatnak viszont az Iszlám Állam (IS) és az al-Kaida szíriai szervezete, az an-Núszra Front elleni támadások.

Valóságos csoda, hogy nem dörögnek a fegyverek

A fegyverszünetben senki sem hitt, még azok sem, akik kitalálták. És eleinte valóban úgy tűnt, a szkeptikusoknak van igazuk (én is közéjük tartoztam): a bevezetését brutális bombázások kísérték, de a harcok intenzitása az amerikai külügyminisztérium számításai szerint 80-90 százalékkal mérséklődött.

A tűzszünet be nem tartását monitorozó szervezet adatai szerint a napi rendszerességgel előforduló harci cselekmények elsősorban Aszad légierejének, illetve a terrorszervezeteknek a számlájára írhatók. Ezenkívül a korábbiaknál sokkal alacsonyabb intenzitással bár, de folytatódott az ellenzék és a kormány közti küzdelem az északnyugati Idlib tartományért, április elején pedig komolyabb összecsapások voltak Aleppóban is.

A harcok szüneteltetése igazi áldás a kivéreztetett és kiéheztetett lakosság számára. Fellélegezhettek végre a Szíriát észak-déli irányban metsző Aleppó–Homsz–Damaszkusz–Daraa városi tengely lakói, akik lényegében 2011 óta a frontvonalon éltek. Az ENSZ végre számottevő mennyiségben és széles terítéssel juttathatott el élelmiszerből és egészségügyi felszerelésből álló segélyszállítmányokat, és megkezdődhetett a szétlőtt infrastruktúra helyreállítása.

Az, hogy ez a fegyverszünet tényleg működik, valóságos csoda. Elsősorban azért, mert a polgárháború nem mutatta a leállás jeleit, sőt, még 2016 elején is úgy tűnt, a konfliktus egyre jobban magába szippantja az egész régiót.

Milyen okok vezethettek mégis a fegyvernyugváshoz?

A legkézenfekvőbb ok a szíriai felek kimerültsége. Az elsősorban a lakosság alig 12 százalékát kitevő alavita kisebbségre támaszkodó Aszad-rezsim már 2015 derekára kivérzett, fegyverre fogható férfilakosságának a harmadát elveszítette. Ezért a diktátor hatalmon tartásához nemcsak az intenzív orosz bombázásokra volt szükség, hanem több ezer iráni gárdista, iraki síita milicista és libanoni Hezbollah-katona Szíriába való átdobására is.

Az ellenzéki csoportok sincsenek sokkal jobb helyzetben, az ő embertartalékaik is megcsappantak, legjelentősebb utánpótlási vonalukat a kormányerők elvágták, készleteiket orosz bombázók semmisítették meg, a legnagyobb milíciák vezérkara óriási veszteségeket szenvedett.

A szponzorokkal sincs minden rendben. A szíriai háború legfontosabb szereplői már rég nem maguk a szírek, hanem a frakciók mögött álló iráni, török, szaúdi, katari, kuvaiti szponzorok. 2016 elején még úgy tűnt, hogy ők hajlandók lennének tovább fokozni erőfeszítéseiket, azonban több belső probléma vonhatta el a figyelmet és a forrásokat.

A legsúlyosabb helyzetbe Törökország került, mely Erdogan taktikai húzásai miatt polgárháborúba sodródott saját kurdjaival; az orosz Szuhoj lelövésének és az elmúlt években csak tessék-lássék üldözött Iszlám Állam merényleteinek köszönhetően megroggyant a gazdaság húzóágazatának számító idegenforgalom.

A Szíriában valóságos hadsereget állomásoztató Irán elnöke a reformista előretörést követően bejelentette, hogy 2500 katonát von ki Szíriából. Szaúd-Arábia pedig a saját komplex válsággócát próbálja megemészteni; ennek részeként nagyobb arcvesztés nélkül – konkrétan egy fegyverszünet tető alá hozásával, ami azért szintén nem rossz hír – igyekszik kivonulni a középhatalmi presztízsének sokat ártó jemeni polgárháborúból.

De a legfontosabb a nagyhatalmi nyomás. Nagyjából 2014–2015 fordulójáig a Nyugat stratégiai prioritása Szíriában elég világos volt: Aszad hatalomból való távozása. De ahogy a 2013-as ghutai gáztámadásra adott töketlen reakció mutatta, bár ez a prioritás világos, de nem túl erős; inkább csak emberi jogi megfontolások (ezek a nemzetközi politikában sosem számítanak igazán erős motivációnak), és regionális szövetségi szempontok vezették. Ezeket simán felülírta két új prioritás:

  1. meg kell állítani az Európai Uniót hónapok alatt mély válságba taszító menekültválságot,
  2. és meg kell semmisíteni az Iszlám Államot, mely sokkoló terrortámadások sorát hajtotta végre nyugati és orosz célpontok ellen.

2016-ra a Nyugatnak nem az volt a legfontosabb kérdés, hogy ki nyeri a szíriai polgárháborút, hanem az, hogyan miként lehet a leggyorsabban, akár a legminimálisabb feltételekkel is elérni a harcok beszüntetését. A diplomaták úgy látták, hogy ez a minimálfeltétele annak, hogy kicsit tisztuljon a kezelhetetlenül bonyolulttá váló helyzet, ne induljon útnak az így is túlterhelt Törökország felé több menekült, illetve a politikai és katonai erőforrásokat az Iszlám Állam elleni harcra lehessen összpontosítani.

Zsugorodik az Iszlám Állam hátországa

A menekültválság elsősorban európai probléma, de az Iszlám Államnak sikerült közös nevezőre hoznia a valóban potens játékosokat, Oroszországot és az Egyesült Államokat abban a kérdésben, hogy mindenféle szíriai megoldási kísérletet meg kell előznie a terrorizmus elleni harcnak. Ebből a szempontból a március közepén beharangozott orosz csapatkivonás jelentősége nem abban áll, hogy ténylegesen mennyivel gyengült, ha egyáltalán gyengült az orosz katonai jelenlét Szíriában, hanem hogy Putyin a maga körmönfont módján megüzente: nem fogja tovább saját agendájával hátráltatni az Iszlám Állam elleni hadműveleteket.

Az Iszlám Állam elleni szíriai fellépés annál is fontosabb volt, mivel ez a térség – Iraktól eltérően – eddig a kalifátus viszonylag érintetlen hátországának számított. Azonban most két fontos erő is felszabadult, amely Irakhoz hasonlóan alapját képezheti az Iszlám Állam elleni szárazföldi offenzíváknak.

Az egyik a szíriai kurdok milíciája, mely 2015 végén alakult. A kurd előrenyomulás már tavaly nyáron megkezdődött, ekkor azonban az autonóm Rojavától (Rojava a szíriai kurd területek neve) rettegő török kormány háborút indított az YPG, a helyi kurd párt katonai szárnyának hátországa ellen. A kurdok erre igen trükkös választ adtak. Néhány jelentéktelenebb arab milíciát bevonva megalakították a névleg össz-szír érdekeket képviselő „Szíriai Demokratikus Erők” (SDF) nevű ernyőszervezetet, melyet már nem lehetett egyértelműen kurd szervezetnek bélyegezni. Az SDF eleinte inkább a törökök által is támogatott ellenzéki csapatokkal harcolt, majd 2016 első hónapjaiban lassú terjeszkedésbe kezdett dél felé, és elfoglalta a fontos kelet-szíriai logisztikai központot, Saddádit.

A másik az Aszad-rezsim hadserege, melynek felszabaduló légiereje és felszabaduló páncéloscsapatai felszabadították Palmürát, amit tavaly lényegében harc nélkül engedtek át az IS-nek. A presztízsszempontból igen fontos oázisváros után a következő célpont valószínűleg az Eufrátesz-menti Dajr ez-Zaur lesz, melyet két éve ostromol az IS.

Közben azért azt sem szabad elfelejteni, hogy a sokat gúnyolt amerikai erőfeszítések – „Légi csapásokkal nem lehet háborút nyerni!” – is kezdenek beérni. Megalapozott becslések szerint az IS haderejének 30-40 százaléka megsemmisült, az amerikai kommandósoknak és drónoknak 2015 decembere óta a kalifátus vezérkarának jelentős részét sikerült szisztematikusan likvidálni.

Minden adott a véres folytatáshoz

Akkor most tényleg az van, hogy nem megoldódik, hanem elsikkad a szíriai konfliktus?

Nem valószínű. Sokkal inkább az lehet, hogy a szereplők meghajoltak a nagyhatalmi nyomás előtt, és a kényszerpihenőt kihasználva szusszannak egyet, hogy az IS kiiktatását követően újra nekiveselkedjenek a küzdelemnek. Nem szabad ugyanis elfeledni, hogy

eddig a konfliktus egyetlen kiváltó okát sem sikerült még megszüntetni.

Azt nem szabad elfelejteni, az Iszlám Állam nem oka, hanem következménye a káosznak; ezért olyan tényezőkre gondolok, mint hogy

  • Aszad továbbra is egész Szíriát akarja a saját uralma alatt tudni, ellenzéke viszont semmilyen politikai forgatókönyvet nem ír alá, melyben a diktátor szerepet kap;
  • nem változtak meg jelentősen a polgárháborús feleket szponzoráló hatalmak – Irán, illetve a túloldalon Törökország és az öbölállamok – érdekei sem;
  • nem enyhült a nagyhatalmi, belpolitikai és társadalmi feszültségeket átszínező szunniták és a síiták közti vallási feszültség.

Nem csoda, ha a rendkívül törékeny, de alapvetően sikeres fegyvernyugvás tökéletesen sikertelen béketárgyalásokkal párosul. A genfi tárgyalássorozat azt irányozta elő, hogy hat hónapon belül feláll egy „hiteles, minden csoportot reprezentáló, nem felekezeti alapon működő kormány”, és 18 hónapon belül már „szabad és méltányos” választásokat tartanak. Ehhez képest a kormány és az ellenzék nem hajlandó egy asztalhoz leülni, a felek között Steffan de Mistura ENSZ-megbízott próbál közvetíteni, aki viszont sok ellenzéki frakció szemében persona non grata (elsősorban azt sérelmezik, hogy damaszkuszi tárgyalásai alkalmával a legbrutálisabb mészárlásokat sem olvasta Aszad fejére).

A nyugati diplomaták hajlanának a Boszniában bevált – végül is húsz éve béke van, nem? – föderális megoldásra, de erről a kurdok kivételével a felek hallani sem akarnak. És hogy tovább bonyolódjon a kérdés, a kurd autonómiát maga a kurdok IS-ellenes harcát támogató USA utasította el, tekintettel a NATO-szövetséges Törökországra.

Vannak még terroristák, lesznek még menekültek

Szíriában egyébként nem is igazán az Iszlám Állam legyőzése lesz a legnehezebb feladat, hanem hogy hogyan gyomlálják ki a szélsőséges iszlám terrorizmust a térségből. Egy dolog ugyanis szétverni az Iszlám Állam államszerű kereteit, egy másik a terrorista sejtek továbbélésének megakadályozása (márpedig ebben nagy gyakorlatuk van, az iraki al-Kaida összvissz öt év alatt jutott el a totális megsemmisüléstől a kalifátus kikiáltásáig).

Ráadásul Szíriában az al-Kaida köszöni szépen és nagyon jól elvan a médiakedvenc IS árnyékában. Az an-Núszra Front – amivel itt ismerkedhet meg behatóan, érdemes! – sokkal jobban be van ágyazva társadalmilag és politikailag Szíriában, mint az IS. Pragmatikusan áll a dzsihád kérdéséhez, elkerüli a Nyugat provokálását, és katonai ereje miatt szinte minden fronton nélkülözhetetlenné tette magát az ellenzék számára.

Mértéktartó elemzők az an-Núszrát hosszú távon veszélyesebbnek tartják a kamikazepolitikát folytató Iszlám Államnál. 

Ennek ellenére megtörésére, befolyásának csökkentésére tizedannyi energiát sem fordítanak, mint az IS ellen.

A terrorizmus mellett a menekültek problémája sem oldódott meg teljesen. Az biztos, hogy az erőszak csökkenésénél nincs erősebb érv a maradás mellett; azonban azt sem szabad elfelejteni, hogy az Iszlám Állam másik felében, Irakban pont most indul meg az északi országrész visszafoglalását célzó offenzíva. És bár eddig az iraki hadsereg még csak tíz, az IS által harc nélkül feladott falut tudott visszafoglalni, az NBC szerint egy hét alatt 2000 ember vált otthontalanná. Ha teljes gőzzel megindul a csaknem egymilliós Moszul ostroma – bombázással, tüzérségi előkészítéssel és utcáról utcára haladó városharccal –, akkor túlzás nélkül az egész város útnak indul majd.