Hogyan lett fél Európa újra náci?

Kezdjük ott, hogy miért akartak Recep Tayyip Erdoğan miniszterei egyáltalán Hollandiában kampányolni?

Az egész ügy hátterében az az alkotmányos népszavazás áll, amit április 16-án tartanak Törökországban arról, hogy jelentősen kiterjesszék az elnök jogköreit, és a mostani parlamentáris rendszerről elnöki rendszerre térjenek át. Erdoğan államfő a gyakorlatban már így is egy személyben irányítja Törökországot, de az alkotmánymódosítással hivatalosan is óriási hatalmat adnának az elnöknek. Ha átmegy a népszavazás, akkor 2019. november 3-án tartják meg a következő elnök- és parlamenti választásokat.

A parlamentben már átment a javaslat, azonban csak akkor léphet tényleg életbe a módosítás, ha a népszavazáson is többségbe kerülnek Erdoğan hívei. Egyelőre nem egyértelmű végeredményt jósolnak, Erdoğanék állításuk szerint ezért a hátralévő időben minél több embert akarnak meggyőzni a 4,6 millió, Nyugat-Európában élő török közül.

Miért ennyire fontos az alkotmánymódosítás Erdoğannak?

Egyrészt a török elnök így akár további tíz évre hatalmon maradhatna, de ami ennél is fontosabb,

• elbocsáthatna minisztereket,
• befolyásos elnöki rendeleteket adhatna ki,
• rendkívüli állapotot hirdethetne ki,
• fontos posztokra, például a bíróságokba nevezhetne ki embereket, 
• és adott esetben meglehetősen egyszerűen feloszlathatná a parlamentet.

Erdoğan szerint a változtatások a politikai stabilitást szolgálnák, a hozzá köthető Igazság és Fejlődés Pártjának (AKP) vezetői pedig a népakarat fennhatóságának megerősítésével érvelnek. Azt mondják, aki ellenzi a referendumot, az a puccsisták és a terroristák oldalára áll. Terroristák alatt elsősorban a Kurdisztáni Munkáspártot értik, amelynek a nemzetközi megítélése egyáltalán nem egységesen ilyen szélsőséges.

Az ellenzők szerint viszont a módosítás egyenes utat jelentene a tekintélyelvű pártállam felé. Erdoğan ellenfelei szerint az alkotmánymódosításban csúcsosodnának ki a tavaly júliusi, meghiúsult puccskísérlet után elindult folyamatok, a kirúgások, letartóztatások, újságírók őrizetbe vétele és megfélemlítése.

Az alkotmánymódosítással több emberi jogi szervezet szerint veszélybe kerülhetne Törökország demokratikus jövője, és a Vox szerint a Velencei Bizottság március elején úgy vélte, hogy ez egy autokratikus rendszert eredményezne. 

És hogyan mérgesedett el Hollandiával a helyzet?

A diplomáciai viszály szombaton kezdődött, amikor a március 15-én parlamenti választásokat tartó hollandok biztonsági okokra hivatkozva nem engedték leszállni a török külügyminiszter, Mevlüt Çavuşoğlu gépét. Çavuşoğlu egy Rotterdamban tartott utcai rendezvényen beszélt volna az ottani törököknek. A hollandok azt állították, előre értesítették a török külügyminisztert, hogy ne tartson fórumot, arról viszont hajlandók lettek volna egyeztetni, hogy egy kisebb, zárt helyen, például a török követségen tartsa meg a rendezvényt. Azonban szerintük azután, hogy Çavuşoğlu dühösen szankciókkal fenyegetőzött, nem volt már miről tárgyalniuk.

Fatma Betül Sayan Kaya családügyi miniszter éppen Németországban volt, és gyorsan bejelentette, hogy ő majd autóval átmegy, és beugrik kampányolni Rotterdamban. Végül azonban a holland hatóságok 30 méterre a török konzulátustól feltartóztatták, és később ki is kísérték az országból. A rotterdami konzulátusnál addigra már közel ezer holland-török állampolgár gyűlt össze, a tüntetők pedig összecsaptak a vízágyúkkal és lovasrendőrökkel oszlató hatóságokkal. Többek között arra hivatkozva oszlatták fel az ezerfős tömeget, hogy a török megmozdulások kiélezik az amúgy is erős társadalmi-politikai feszültségeket a holland választások előtti napokban.

Közben Törökországba is eljutott a történtek híre, ezért egy kisebb csoportnyi Erdoğan-párti tüntető Hollandia isztambuli konzulátusánál is összegyűlt, egyikük megpróbálta lecserélni a holland zászlót egy törökre. Nem messze pedig egy csoport színpadiasan szétmorzsolt narancsokat.

Miért nácizta le a hollandokat Erdoğan? Ez mekkora sértés Hollandiának?

Erdoğan egy isztambuli nagygyűlésen fasisztának, és „náci maradványnak" minősítette a hollandokat, akiknek a lépése szerinte banánköztársaságokat idézett. „Azt hittem, a nácizmusnak már vége, de tévedtem. A nácizmus nagyon is él a Nyugaton” – mondta. Azt követelte, hogy nemzetközi szervezetek vessenek ki szankciókat a hollandokra, és több nyugati országot is iszlamofóbiával vádolt.

Mark Rutte holland miniszterelnök teljesen elfogadhatatlannak nevezte Erdoğan beszédét. Mint mondta, szeretné rendezni a helyzetet, de bizarrnak nevezte, hogy bocsánatkérést követelnek tőle, amit esze ágában sincs megtenni. Szerinte éppen Erdoğan tartozik bocsánatkéréssel, hiszen Hollandiában 200 ezer embert öltek meg a második világháborúban a nácik, Rotterdamot, ahol Çavuşoğlu beszélt volna, pedig lebombázták. Azt nem mondta ki, hogy provokációnak tekinti a történteket, de szerinte a török politikusok magatartása felelőtlen volt, hiszen előre közölték velük, hogy biztonsági okokból nem fogják engedélyezni a politikai rendezvények megtartását, mégis megpróbálták rájuk erőltetni magukat. Azt is hozzátette, hogy a török köztársaság rossz irányba halad egy demokráciához képest.

A folytatódó diplomáciai pengeváltások mentén hétfőn két nap alatt harmadszor kérették be a holland ügyvivőt a török külügyminisztériumba, hivatalos, írott bocsánatkérést követelve Hollandiától. Szerintük a török miniszterekkel szembeni bánásmód nem felel meg a diplomáciai udvariasság alapelveinek, és sérti a diplomáciai kapcsolatokról szóló bécsi egyezményt. Biztonsági okokra hivatkozva Ankarában és Isztambulban bezárták a holland diplomáciai képviseleteket, az ankarainál tüntetések is voltak. Elég egyértelműen tudtára adták a külföldön tartózkodó holland nagykövetnek, hogy egy ideig ne is próbáljon visszatérni. Azt állították, hivatalos jogi útra is terelik az ügyet, és a strasbourgi Emberi Jogi Bírósághoz fordulnak.

Milyen jogcímen fordultak a bírósághoz a törökök?

Vélhetően úgy gondolják, hogy Hollandia megszegte az Emberi Jogok Európai Egyezményét. Mivel mindkét ország aláírta az egyezményt, megtehetik, hogy perelnek. Viszont nem világos, hogy a szerződésnek melyik pontjára hivatkozna a török kormány. Megkerestük a strasbourgi emberi jogi bíróságot, és azt a választ kaptuk, hogy a török kormány egyelőre nem küldött nekik beadványt, így még nem értelmezhetik a török részről elhangzott fenyegetést.

A legvalószínűbb, hogy az alapján indítanának eljárást, hogy Hollandia korlátozta a török minisztert a szabad mozgásában, holott „mindazokat, akik jogszerűen tartózkodnak egy állam területén, megilleti a mozgás szabadsága”. Feltételezzük, hogy Mevlüt Çavuşoğlunak volt vízuma, amivel beléphetett volna Hollandiába, tehát mint magánszemély, jogszerűen tartózkodott volna ott.

Volt már hasonló eset?

A külföldi diplomatákra, kormánytisztviselőkre, politikusokra, mint egy másik ország képviselőire viszont más szabályok is vonatkoznak. Egy ilyen ügybe futott bele Sólyom László, amikor 2009. augusztus 21-én, a magyar nemzeti ünnep másnapján és a prágai tavasz elfojtásának évfordulóján Szlovákiába szeretett volna látogatni. A szlovák külügyminisztérium az érzékeny dátumra hivatkozva nem engedte be a magyar köztársasági elnököt, Magyarország pedig az uniós állampolgárok szabad mozgására hivatkozva beperelte Szlovákiát egy másik bíróságon, az Európai Unió Bíróságán. A luxemburgi székhelyű intézmény azonban úgy találta, hogy az államfők utazásai a diplomáciai kapcsolatok területére tartoznak, amit a nemzetközi jog szabályoz. A nemzetközi jogban pedig minden államnak szuverén joga, hogy kit enged be a területére.

Azt az Emberi Jogok Európai Egyezménye is elismeri, hogy közbiztonsági okokra hivatkozva lehet korlátozni a szabad mozgást, és valószínűleg pontosan ezzel érvelne Hollandia is. Azt mondhatják, hogy kockázatos lett volna, ha az egyébként is az iszlámellenes érzelmekre kiélezett holland választási kampányban tartanak egy török tömegrendezvényt, amelyen részt vesz egy török miniszter. Azért is sajátos a helyzet, mert nem gyakori, hogy egy állam vezető politikusai külföldön kampányoljanak nyílt nagygyűléseken egy belpolitikai ügy mellett, főleg ennyire közel egy ottani választáshoz.

Miért érintik érzékenyen most a török nagygyűlések a holland belpolitikát? Kit erősíthet és kit gyengíthet ez a helyzet Hollandiában?

A hollandok általában nyitottan állnak a különböző vélemények megjelenítéséhez, és a holland kormány eredeti állítása szerint nem is ellenzi, hogy a török politikusok tájékoztató rendezvényeket tartsanak. Most viszont azért is fajulhatott el ennyire a helyzet, és mehettek bele ilyen vitatott lépésekbe, mert Hollandiában szerdán választásokat tartanak, a kampányhajrában pedig többek között a bevándorlás és az integráció is központi kérdések voltak.

Az elmúlt hetekben úgy tűnt, hogy Geert Wildersnek, a szélsőjobboldali, muszlimellenes és populista Szabadság Párt (PVV) vezetőjének jó esélye van arra, hogy megnyerje a választásokat (még ha ez nem is jelenti azt, hogy kormányt is tudna alakítani). Wilders a populista hullámot próbálja meglovagolni, többek között kilépne az EU-ból, de mecseteket is bezárna, betiltaná a Koránt, és lezárná a határt a muszlim országok előtt. Wilders elsőként követelte, hogy a török tisztviselők ne kampányolhassanak Hollandiában, de végső soron a legtöbb fontos párt is hasonló véleményen volt.  Wilders a Twitteren méltatta Çavuşoğlu kitiltását, és természetesen saját magát tolta előtérbe: „Helyes. A PVV nélkül ez a döntés nem jött volna létre!” Viszont ha engedték volna fórumot tartani a török politikusokat, akkor Wilders riogathatott volna az utcákat elözönlő törökökkel, politikailag valószínű azzal ő járt volna egyedül jól.

A kialakult viszályból azonban bőven hasznot húzhat a keményen beleálló Mark Rutte jobboldali miniszterelnök is. A New York Timesnak nyilatkozó politikai stratéga szerint arra építhet, hogy ő a miniszterelnök, aki ténylegesen lépett, nem pedig Wilders. „Rutte így most állandóan szem előtt van, minden tévéműsorban, minden újságban ő szerepel” – mondta Bianca Pander. Azt valószínűleg csak utólag lehet majd megmondani, melyiküknek kedvezett jobban a botrány, de az utolsó hetekben Rutte pártja vissza tudott erősödni. A szombati összesítések szerint a VVD 25, míg a PVV 21 képviselői helyet szerezhet, de szoros lesz a vége.

Ez a konfliktus kinek kedvezhet Törökországban? Erdoğannál is hasonló szempontok állnak a háttérben?

Törökországban többen álszentnek nevezték a hollandok hozzáállását, szerintük a Törökországban és több nyugati országban is terrorszervezetként számon tartott Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) aktivistái rendszeresen demonstrálhattak Hollandiában. Ráadásul ebben az ügyben még Erdoğan és az alkotmánymódosítás ellenzői közül is sokan kiálltak az elnök mellett, egy miniszter kikísérését elfogadhatatlan megalázásnak tartották. Kemal Kilicdaroglu, a legnagyobb ellenzéki párt, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) vezetője is azt mondta, a hollandok szankciókat, a diplomáciai kapcsolatok felfüggesztését érdemelnék.

Az Economist szerint viszont Erdoğannak azért sem jött rosszul ez a konfliktus, mert úgy gondolhatja, hogy sokkal könnyebb lesz meggyőznie a törököket a jogköreinek kiszélesítéséről, ha külföldi ellenségképpel tudja szembeállítani a népszavazást. Kedden Erdoğan nyíltan arról beszélt, hogy a legjobb válasz „az ellenségeknek”, ha a törökök igennel szavaznak majd az elnöki rendszerre.

„A török külpolitika most Erdoğan népszavazási kampányával függ össze” – mondta egy török újságíró. Ilyen formában ráadásul az egész messze nem csak a külföldön élő törökök szavazatainak megszerzéséről szólhat. Alexander Clarkson, a londoni King's College egyik munkatársa szerint a célpont „nem a diaszpóra, hanem az otthoniak”, a nacionalista érzelmek felébresztésére mennek rá.

De miért pont a hollandok?

Egyáltalán nem csak velük különböztek össze a törökök. Alapvetően az összes olyan nyugat-európai országban terveztek rendezvényeket, ahol sok török él. Hollandiában nagyjából 400 ezren lehetnek, de Ausztriában, Svájcban, Franciaországban és persze a legfontosabb Németországban is kampányolnának Erdoğanék. Binail Yildirim török miniszterelnök már tartott is egy kampányrendezvényt Németországban február 18-án, viszont március elején már több német város vezetése lefújt török miniszterek által tervezett gyűléseket biztonsági, vagy éppen meglehetősen furcsa okokra hivatkozva. A német tartományok közül a Saar-vidék pedig konkrétan elrendelte, hogy törvényileg tiltják be, hogy külföldi politikusok ott kampányolhassanak.

Svájc és Ausztria sem engedte, hogy török politikusok gyűléseket tartsanak náluk. A legtöbb ország biztonsági szempontokkal indokolta ezek elutasítását, de Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter a BBC szerint azt is elmondta, hogy a gyűlések a széthúzást erősítenék, és aláásnák az integrációs törekvéseket. Attól is tartanak például, hogy szakadék nyílna Erdoğan támogatói, és a helyi kurdok között, vagyis ezek a rendezvények szerintük feszültséget szítanának. A hollandokhoz hasonlóan azonban mindegyik ország jelezte, hogy kétoldalú tárgyalásokra vagy magánemberként természetesen szívesen látják a török politikusokat.

Több országban ráadásul a népszavazási kampány témájának sem örülnek. A török politikusok külföldi kampányolásai ellen felszólaló Christian Kern osztrák kancellár például azt mondta, „egy elnöki rendszer még jobban gyengítené a török jogállamiságot, korlátozná a hatalmi ágak szétválasztásának elvét és ellentmondana az Európai Unió értékeinek.” A dán kormányfő is lemondott egy tervezett találkozót Erdoğannal a hollandiai események után, szerinte a mostani légkörben nem lehetett volna elkülöníteni ettől a találkozójukat. Lars Lokke Rasmussen azt is hozzátette, hogy aggódik a demokratikus értékekért Törökországban.

Franciaországban ellenben pont vasárnap megtarthatott egy kampányrendezvényt Metz-ben Çavuşoğlu, aki onnan üzente, hogy Hollandia „a fasizmus fővárosa”. Viszont az ottani elnökválasztási kampány résztvevői sem siklottak el a történtek felett, François Fillon és Marine Le Pen bírálta a döntést, hogy a török külügyminiszter nyilvános rendezvényen szólalhatott fel.

Hogyan hat ez a német-török viszonyra, ami több szempontból is különösen fontos?

A saját parlamenti választásuk miatt a hollandok most határozottabban beleálltak a konfliktusba, de valójában Erdoğan már egy héttel korábban is nagyon durván fogalmazott. A nácizást is akkor húzta elő először Németországgal szemben, amire azonban Angela Merkel német kancellár annyit reagált, hogy Erdoğan szavai szomorúak és félrementek, és „nem fogjuk engedni a nácik áldozatainak trivializálását”. Miután Erdoğan hétfőn a terrorizmus támogatójának nevezte a német kancellárt, a német kormányszóvivő jelezte, hogy Németország nem akar nyilatkozatháborúba keveredni a törökökkel, amely arról szól, hogy ki tudja még inkább provokálni a másikat.

Viszont közben német miniszterek is keményebb retorikához nyúltak. „Egy török kampánynak semmi keresnivalója sincs Németországban” – mondta a BBC szerint Thomas de Maizière belügyminiszter. Wolfgang Schauble pénzügyminiszter szerint pedig Törökország éppen felszámolja a jövőbeli együttműködések bármilyen alapját is.

A törökök és a németek viszonyában egyébként is vannak repedések az elmúlt időszakban. Törökország tavaly azt vette rossz néven, amikor a német parlament népirtásnak minősítette az 1915-ös mészárlást, amiben több százezer örmény halt meg. A német kormány pedig már többször is határozottan követelte a február 14-én őrizetbe vett Deniz Yücel, a Die Welt törökországi tudósítójának szabadon engedését. Az újságírót azzal vádolják, hogy terrorszervezet érdekében propagandát folytatott, és erőszakot szított.

Tudja-e rendezni ezt a helyzetet az EU?

A holland-török-konfliktusban Federica Mogherini, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az Európai Bizottság bővítési tárgyalásokért felelős biztosa közös nyilatkozatában békíteni próbált, szerintük el kell kerülni az feszültség elmérgesedését, és meg kell találni annak módját, hogy a kialakult helyzetben csillapodjanak a kedélyek.

A törökök viszont kemény hangon reagáltak a nyilatkozatra. Szerintük az Európai Unió országai a tagállami szolidaritás mögé bújva támogatják „az európai értékeket és az emberi jogokat nyíltan sértő”, és szerintük a helyzetért egyedül felelős Hollandiát. Azt is megüzenték, hogy az unió szelektíven alkalmazza a demokratikus értékeket, az alapvető jogokat és a szabadságjogokat.

Christian Kern osztrák kancellár még március elején viszont arról beszélt, hogy közös EU-s fellépés kellene a török kampányolások ügyében, mert akkor nem egyes országok kerülnének nyomás alá, ha megtiltják a nyilvános szerepléseket. Ausztria azt is javasolta, hogy fagyasszák be a török tárgyalásokat az európai uniós tagságról, és több olyan ország között van, amik aggódnak a puccskísérlet óta végrehajtott tisztogatások miatt.

Erdoğan a mostani konfliktusban nem beszélt az EU-tagságról, a másik oldalról pedig az uniós államfők és kormányfők kezében van a döntés, hogy változtatnak-e valamit a Törökországgal kapcsolatos közös külpolitikájukon, és ők terv szerint legközelebb júniusban találkoznak. A csatlakozási tárgyalások előmenetele elvileg Erdoğannak is fontos, de tavaly november végén már fenyegetőzött azzal, hogy akár visszaállíthatja a halálbüntetést is, az EU helyett pedig inkább keletre fordulna. Viszont akkor az EP is figyelmeztetést küldött, állásfoglalásában azt javasolta, hogy függesszék fel a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal. (A törökök és az EU rohamosan romló viszonyáról itt írtunk akkor cikket.)

Borítókép: Reuters.