Emília
13 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Egy lángoló tankernél nem kell egyértelműbb üzenet

000 1HH3F2
2019.06.18. 19:04 Módosítva: 2019.06.18. 21:35
Irán évtizedek óta fenyegetőzik azzal, hogy adott esetben kész lezárni a Perzsa-öböl bejáratát, az elmúlt hónapokban elkövetett hajók elleni szabotázsakciókkal pedig megmutatta, hogyan is csinálná. Amerikai csapatok áramlanak a térségbe, de az USA európai szövetségesei szerint Teheránt inkább a sarokból kéne kiengedni.

A Hormuzi-szoros a világ egyik legfontosabb és legsérülékenyebb kereskedelmi gócpontja: egy kevesebb mint 40 kilométer széles átjáró a Perzsa-öbölből az Indiai-óceán felé. A szoros déli sávját Omán, északi sávját pedig Irán saját felségvizeként tartja számon, de a gyakorlatban az átjáróban semmi nehézségbe nem ütköznek az áthaladó hajók. A Hormuzi-szoros jelentősége a közel-keleti szénhidrogén-kitermeléssel egy ütemben növekedett, hiszen a térség államainak jelentős része a Perzsa-öböl kikötőiben horgonyt verő tankhajókra átszivattyúzva vitte piacra az olajtermékeit vagy a cseppfolyós gázt. És annak ellenére, hogy – részben pont az útvonal sérülékenysége miatt – több ország igyekezett a szénhidrogén-szállítmányainak egy részét olajvezetékekbe pumpálni,

a világ cseppfolyós gázforgalmának harmada, kőolajszállítmányainak ötöde még ma is az itt hajózó tankereken keresztül kerül a fogyasztókhoz.

A stratégiai-gazdasági jelentősége miatt a szoros érthető módon a Közel-Kelet elmúlt negyven évének összes konfliktusában előkerül. Leginkább a síita forradalom óta az Egyesült Államokkal, illetve a ma már az Öböl-monarchiákkal is ellenséges viszonyban lévő Irán az, mely atombomba híján lényegében minden ellene irányuló szankcióra azzal a fenyegetéssel reagál, hogy

felrobbantja a gazdasági csapásmérő töltetét, és teljesen lezárja a Hormuzi-szorost.

Az amerikai védelmi minisztérium által 2019. június 17-én közreadott képen vélhetően egy aknabecsapódás nyomán keletkezett lyuk tátong a japán tulajdonú Kokuka Courageous tanker oldalán az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó el-Fudzseira közelében.
Az amerikai védelmi minisztérium által 2019. június 17-én közreadott képen vélhetően egy aknabecsapódás nyomán keletkezett lyuk tátong a japán tulajdonú Kokuka Courageous tanker oldalán az Egyesült Arab Emírségekhez tartozó el-Fudzseira közelében.
Fotó: US Navy / Reuters

2019-ben azonban Irán látványos szemléltető eszközt tett a kissé talán már elcsépelt – az utóbbi években már az olajárakat sem igen mozgató – fenyegetés mögé: a lángoló-füstölő tankerek látványát.

Májusban a szoroson túl, az Ománi-öbölben négy tankhajón, múlt csütörtökön pedig már közvetlenül a szorosban újabb két tankhajón történt robbanás, melyekért az Egyesült Államok egyértelműen Iránt tette felelőssé. És bár a Mike Pompeo amerikai külügyminiszter által bemutatott homályos felvétel, melyen állítólag iráni naszádokról előmászó emberek szerelnek le az egyik hajó oldaláról egy fel nem robbant aknaként azonosított izét, nem tűnik perdöntőnek, mégis simán el lehet képzelni, hogy Irán minden eddiginél erőteljesebben meg akarta mutatni, hogy ha még jobban sarokba szorítják, akkor bizony elszánta magát arra, hogy beleharap a világgazdaság egyik legélénkebben lüktető artériájába.

Irán

Hormuzi-szoros

Robbanás múlt csütörtökön

két olajszállító tankhajón

Omán

Doha

Katar

dubai

Ománi-öböl

Abu-Dzabi

Május 12-én négy hajót

támadtak meg a kikötőben

Maszkat

Egyesült Arab

Emírségek

Omán

Szaúd-Arábia

Irán

Hormuzi-szoros

Robbanás múlt csütörtökön

két olajszállító tankhajón

Omán

Doha

Katar

dubai

Ománi-öböl

Abu-Dzabi

Május 12-én négy hajót

támadtak meg a kikötőben

Maszkat

Egyesült Arab

Emírségek

Omán

Szaúd-Arábia

Irán

Hormuzi-

szoros

Robbanás a múlt héten

két olajszállítón

Doha

Katar

dubai

Ománi-öböl

Abu-Dzabi

Májusban négy hajót

támadtak meg a kikötőben

Egyesült Arab

Emírségek

Maszkat

Omán

Szaúd-Arábia

Robbanás

a múlt héten

két olajszállítón

Hormuzi-

szoros

Irán

Katar

Ománi-öböl

Egyesült Arab

Emírségek

Májusban négy hajót

támadtak meg a kikötőben

Szaúd-Arábia

Omán

Robbanás

a múlt héten

két olajszállítón

Hormuzi-

szoros

Irán

Katar

Ománi-öböl

Egyesült Arab

Emírségek

Májusban négy hajót

támadtak meg a kikötőben

Szaúd-Arábia

Omán

térkép: Szémann Tamás /index.hu

Az üzenet valóban félreérthetetlen volt: a nyersolaj csökkenő ára az incidenst megelőző napokban 4 százalékkal megugrott (mára a piacok korrigáltak), az olajszármazékok szállításában főszerepet játszó szupertankerek biztosítási költségei pedig csaknem megnégyszereződtek.

Ugyanis mindenki érzi, hogy Irán valóban sarokba szorult. Miután 2015-ben a széles körű nemzetközi részvétellel tető alá hozott nukleáris megállapodással gazdasága kiszabadult a szankciók nyomása alól (bár egyes szereplőire továbbra is vonatkoztak korlátozások), 2018-tól Donald Trump amerikai elnök újból nagy nyomás alá helyezte Iránt: előbb kiléptette az USA-t a nukleáris megállapodásból, majd szankciók sorát hozta Teherán ellen.

A megállapodás többi résztvevője élesen elítélte a – céljait és eszközeit tekintve is nagyrészt értelmetlen – lépést, a nemzetközi gazdasági szereplők mégis kénytelenek voltak követni az Egyesült Államokat. Az utolsó csepp az olajoshordóban az iráni kereskedelmi mérleg szempontjából kulcsfontosságú olajexport korlátozása volt, és elemzők attól tartanak, hogy pont ez a lépés lehet az, amivel Washington tényleg elvetette a sulykot. Ugyanis Irán eddig azért sem váltotta be fenyegetését, mivel attól tartott, hogy ha lezárja a Hormuzi-szorost, akkor azzal saját olajexportját is megnyomorítja. Most azonban, hogy az Egyesült Államok újabb szankciói

amúgy is ellehetetlenítik az iráni olaj értékesítését, ugyan mi tarthatná vissza az elkeseredett lépésektől?

Trump célja eredetileg valami olyasmi volt – bár ezt nála tényleg nem lehet tudni –, hogy a „rossz szerződés” felmondását követően „maximális nyomás” alá helyezi az iráni vezetést, mely a riál bedőlése, a négyszeresére ugró infláció, és a gazdasági problémák miatt kirobbanó demonstrációk miatt kénytelen lesz egy új megállapodást kötni – melyben azután szerepel majd az USA és a Trumpnál eredményesen lobbizó Izrael és Öböl-monarchiák által sérelmezett nemzetközi aspirációk megnyirbálása is.

Azonban a szankciók hatására az amúgy roppant megosztott teheráni frakciók összezártak, és a közvetítőként fellépő Abe Sinzó japán miniszterelnököt Ali Hamenei, Irán legfelsőbb vezetője azzal küldte haza, hogy „Trump számára sem most, sem a jövőben nincs semmilyen mondanivalóm”.

Senki nem akar újra beleesni az iraki csapdába

Annak ellenére, hogy a hajók meglékelése meglehetősen udvariatlan gesztus, az Iránt vádló USA mellé kevesen sorakoztak fel. Még a legutóbbi támadás kárvallottjai, Norvégia és Japán is csak általánosságban ítélte el a támadást, konkrét felelőst nem nevezett meg. Németország is „türelemre” intette a szereplőket, az USA érdekszféráját előszeretettel csipkedő oroszok és kínaiak nemkülönben. A szövetségesek tartózkodó magatartása egy ilyen incidens esetében három érvvel magyarázható:

  • Nem egy Iszlám Állam-szintű vérontásról, hanem egy gondosan kiporciózott diplomáciai fenyegetésről van szó. Az aknákat a vízvonal fölé szerelték, hogy ne süllyedjenek el a tankerek, és a robbanóanyagból is csak annyit csomagoltak, hogy senki ne haljon meg. Az oltást és a tengerészek kimentését is részben iráni mentőegységek végezték.
  • Az USA már eljátszotta a hitelét. A nemzetközi közösség óvatosságát a rossz tapasztalatok is diktálják, hiszen az Egyesült Államok belépését a vietnámi háborúba is egy kamunak bizonyult incidenssel indokolta, de ennél is elevenebb még annak az emléke, ahogy az USA félremagyarázott és koholt hírszerzési adatokra hivatkozva rángatta bele szövetségeseit egy értelmetlen háborúba Szaddám Huszein ellen. Sokan gondolják úgy, hogy miközben minden hibája ellenére Trump legnagyobb érdeme, hogy nagyon-nagyon ódzkodik attól, hogy háborúba vigye az Egyesült Államokat, környezetének egyes tagjai – elsősorban az Irán elleni katonai intervenció mellett évek óta kardoskodó John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó – mindent megtesznek annak érdekében, hogy valamilyen ürügyet találjanak a hadakozásra. Több vezető amerikai és európai politikus is nyíltan kimondta, hogy elsősorban Trump hibája, hogy ilyen atrocitásokig fajult a helyzet.
  • A szálak nem biztos, hogy Teheránig vezetnek. Többen azt feltételezik, hogy az iráni kormány őszintén állítja, hogy nem ő a felelős a robbantásokért, mert elképzelhető, hogy a fegyveres erőkkel párhuzamosan működő, a vallási kormányzatnak alárendelt katonai-gazdasági-titkosszolgálati konglomerátum, az Iráni Forradalmi Gárda keze van a dologban. Az amerikai kormányzat által terrorszervezetnek minősített szervezetnek kétségkívül meglenne a kapacitása egy ilyen akcióhoz, de ha a Forradalmi Gárda a kormányzattól függetlenül elszánta magát egy ilyen volumenű akcióra, akkor az nemcsak komoly belső feszültségekről árulkodik, hanem azzal fenyeget, hogy elszabadulhat egy saját csapásmérő erővel és nemzetközi milíciahálózattal rendelkező frakció.
2019. június 14-én közreadott kép a Front Altair tartályhajó legénységéről az iráni Dzsaszk kikötőjében június 13-án. A hajó legénységét evakuálták, miután a norvég Frontline tengeri szállítmányozó cég Marshall-szigetek felségjelét viselő hajóját támadás érte.
2019. június 14-én közreadott kép a Front Altair tartályhajó legénységéről az iráni Dzsaszk kikötőjében június 13-án. A hajó legénységét evakuálták, miután a norvég Frontline tengeri szállítmányozó cég Marshall-szigetek felségjelét viselő hajóját támadás érte.
Fotó: MTI / EPA

Természetesen a legvalószínűbb magyarázat továbbra is az, hogy Irán erőteljes jelzést akart küldeni a nemzetközi közösségnek, és persze az Öböl arab oldalára – ahogy azt Trump is helyesen állapította meg, az USA egyre kevésbé függ az Öböl-országokból importált olajtól –, de közben el akarja kerülni, hogy páriának minősítsék, ezért kitartóan ködösít a felelősségével kapcsolatban. Ráadásul Teherán kiváló ütemérzékkel hétfőn még egyet kavart az amúgy is kaotikus helyzeten, amikor bejelentette, hogy ha az európai hatalmak nem mentik meg a nukleáris megállapodást, akkor

az általa dúsított urán tíz napon belül túl fogja lépni az engedélyezett mennyiséget.

Amerika ellenében is le lehet zárni az öbölt

A Pentagon a májusi flottaerősítést követően hétfőn újabb ezer katonát vezényelt a térségbe. Azonban annak ellenére, hogy egy öbölzár megvalósításának kivitelezésének módjáról, az arra adott válaszokról csak találgatni lehet, nagyon úgy tűnik, hogy ha komolyan elszánja magát – netán sarokba szorítják –, akkor Irán valóban képes lehet megbénítani a Hormuzi-szoroson átmenő kereskedelmi hajózást, méghozzá pontosan azokkal a módszerekkel, melyeket az elmúlt hónapban mutatott meg a világnak: kommandós-akciókkal, gyorsnaszádokkal és partról indított irányított rakétákkal.

A tengeri gerillaháború akár az amerikai flotta jelenlétében is működhet. Legalábbis 2002-ben egy nagy amerikai tengerészeti szimuláció, Millenium Challenge azt az eredményt hozta ki, hogy a cirkálórakéták tömeges bevetése, a kis naszádokból álló flottillák összehangolt támadása képes túlterhelni az amerikai flotta védelmi kapacitását. A hadgyakorlaton a Perzsa-öbölbe nyomuló amerikai flottának az Iránt vagy Irakot jelképező fél 20 ezer fős virtuális veszteséget okozott, utána azonban a vezérkar nagy felháborodást kiváltva egy elfogadható eredmény érdekében megváltoztatta a szabályokat.

És bár a drónok és megfigyelőeszközök fejlődése miatt könnyen lehet, hogy az USA és szövetségesei 2002-höz képest hatékonyabban tudnák semlegesíteni az iráni flottillát és rakétákat,

ezt valószínűleg sem Irán, sem az USA nem akarja élesben tesztelni.

(Borítókép: Az ISNA iráni hírügynökség által közreadott kép a kigyulladt Front Altair tartályhajóról az Ománi-öbölben 2019. június 13-án. Fotó: AFP)