új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Bezárja kapuit a Fidzsi-szigetek, miután megjelent a szigetországban a koronavírus indiai mutánsa – tudósított az AFP nyomán a The Guardian.

    Megtiltották a szigetközi utazást, a Fiji Airways nemzeti légitársaság pedig felfüggesztette az összes nemzetközi és belföldi járatát.

    James Fong egészségügyi államtitkár elmondta, hogy kedden hat új esetet diagnosztizáltak a karanténlétesítményekben, az indiai események pedig azt mutatják, hogy nem lehet lebecsülni a veszélyt.

    A szigorú óvintézkedéseknek köszönhetően a Fidzsi-szigetek mostanáig elkerülte a járvány berobbanását: a körülbelül 930 ezres lakosságszámú szigetcsoportban ez idáig összesen 109 koronavírus-fertőzöttet és két halálesetet jegyeztek fel.

  • Vasárnap tette közzé a magyar kormány azt a vakcinatáblázatot, amellyel kapcsolatban előbb Karikó Katalin, majd a Magyar Orvosi Kamara is bírálatot fogalmazott meg, mivel meglehetősen szelektíven nyúltak az egyes vakcinák hatékonyságát mérlegelő adatokhoz.

    Hétfőn Rácz András Oroszország-szakértő szúrta ki, hogy a magyar kormány által publikált táblázat kísértetiesen hasonlít egy orosz táblázatra. Mint bejegyzésében fogalmazott: „Eszembe jutott, hogy valahol ezt a dizájnt én már láttam, az orosz Szputnyik V-t forgalmazó Russian Direct Investment Fund éppen a magyar kormány előtt pár nappal, április 23-án posztolt egy teljesen hasonló adatszerkezetű és mondanivalójú táblázatot.”

    A szakértő megállapítása szerint a magyar adatsor ráadásul némileg slendriánabbul is készült el az orosznál, ahol a módszertant is jelezték.

    Mindez persze nem azt jelenti, hogy a Szputnyik V ne lenne jó vakcina – fűzte hozzá Rácz András.

    On 25 April 2021 HU GOV posted a quite strange dataset about the efficiency of various vaccine types (see the Hungarian...

    Publiée par András Rácz sur Lundi 26 avril 2021

    Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az első nyugati politikus volt, akit beoltottak Szputnyik V-vel, az oroszok hálájáról pedig ékesszólóan árulkodik, hogy erről megemlékeztek az oltóanyag hivatalos Facebook-oldalán is. A forgalmazó, a Russian Direct Investment Fund egyébként elég intenzíven nyomul a közösségi médiában a Szputnyik V-vel.

  • A tervek szerint május 15-ig biztosan nem fogad repülőjáratokat Indiából Ausztrália – idézi Scott Morrison miniszterelnök bejelentését a The Guardian.

    A kormányfő szerint összesen mintegy 500 embert érint közvetlenül a bejelentés. A döntést ugyan május 15-e előtt felülvizsgálhatják, ebben az esetben viszont az utasoknak két különböző típusú, negatív koronavírustesztet kell felmutatniuk, mielőtt felszállnak a fedélzetre.

    Ausztrália emellett orvosi eszközöket és egyéni védőeszközöket is szállít Indiának.

    Noha az Indiában diagnosztizált új esetek száma valamelyest csökkent a hétfői világrekordhoz képest, ez még mindig 323 144 új esetet jelent egyetlen nap alatt, amit ráadásul a szakértők nem is a kevesebb új fertőzöttnek, hanem a kevesebb tesztnek tudnak be.

  • Már nem Új-Zéland a legjobb hely a koronavírus-mentesség szempontjából, a szigetországot Szingapúr taszította le „trónjáról” az oltakozás lassabb üteme miatt – írja a Bloomberg.

    Ennek ellenére persze Új-Zélandon sincs még apokalipszis, mindkét országban minimális közösségi esetet diagnosztizálnak. Az erős ellenőrzésnek köszönhetően az élet viszonylag normális mederben maradt, a rangsorváltozás elsősorban a vakcinációnak tudható be.

    A Bloomberg jelentése szerint Szingapúr lakóinak már az egyötödét beoltották, Új-Zéland viszont aránylag le van maradva a vakcinálásban.

  • Tömegesen oltóközpontot nyitnak a jövő hónapban a japán fővárosban, Tokióban. Arról egyelőre nincs döntés, hogy melyik vakcinával és naponta hány embert oltanak be. A részleteket később hirdeti ki a kormány, ha már kidolgozták a tervet – írja a The Guardian.

  • A világon 147 540 977 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 117 438, a gyógyultaké 85 237 775 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint.

    Egy nappal korábban 146 830 782 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 106 384 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a koronavírus továbbra is

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 32 124 369 fertőzött volt eddig a napig, és 572 666-an haltak meg.
    • Indiában 17 313 163 fertőzöttet és 195 123 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 14 369 423 fertőzöttről és 391 936 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 565 080 fertőzöttet és 103 415 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 4 717 321-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 106 783-ra emelkedett.
    • Törökországban 4 667 281 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 38 711.
    • Az Egyesült Királyságban 4 422 562 a fertőzöttek száma, és 127 688-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 3 971 114 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 119 539.
    • Spanyolországban 3 488 469 fertőzöttet és 77 738 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 3 312 653 a fertőzöttek száma, 82 009 a halottaké.
    • Argentínában 2 879 677 a fertőzöttek és 62 087 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 762 323 fertőzöttet és 65 437 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Hétfőn este döntöttek arról a brazil egészségügyi hatóság (Anvisa) igazgatótanácsában, hogy nem hagyják jóvá az orosz Szputnyik V vakcina alkalmazását, és így egyelőre nem is importálnak az országba belőle – írta az MTI.

    A döntés indoka, hogy az oltóanyag biztonságáról nem áll rendelkezésre megfelelő információ. A vektortípusú vakcinában egy adenovírus a genetikai információ szállítója, és ez az Anvisa orvosai szerint súlyos rendellenességeket okozhat.

  • Éles hangú kritikákat kap Boris Johnson brit miniszterelnök azért az állítólagos megjegyzéséért, amelyet 2020 októberében tett az Angliában akkor másodjára elrendelt korlátozási intézkedésekről szóló döntés után. 

    Elég volt a kibaszott lezárásokból, hadd emelkedjenek ezrével a holttestek

    – bukott ki a konzervatív párti politikusnak száján a Daily Mail leleplező cikke szerint. Rachel Reeves munkáspárti parlamenti képviselő a „gyomorforgató” jelzővel ítélte el, amit a brit miniszterelnök állítólag mondott. 

    A Downing Street 10. tagadja, hogy a mondat elhangzott volna. Kommentárjában pedig a BBC arra hívja fel a figyelmet, hogy akkoriban Boris Johnsonnak jelentős aggályai voltak, hogy a korlátozó intézkedések bevezetése visszaveti a brit gazdaság fejlődését és a nem koronavírusos betegek kezelését is. 

    Angliában 2021. január 6-án rendelték el a korlátozások harmadik körét.

  • Szerbiában megint van lehetőség arra, hogy a külföldiek is megkapják a koronavírus elleni vakcinát. De előzetesen regisztrálniuk kell az interneten ehhez. Eddig több mint 39 ezer külföldit oltottak be. A szerbek amúgy előnyt élveznek a védőoltások beadásakor – írja az MTI.

  • Jó reggelt kívánunk! Ez itt az Index élő hírfolyama. Percről percre jelentkezünk a legfrissebb, koronavírusról szóló hírekkel a nagyvilágból. Tartsanak velünk ma is! Kezdünk.