új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Latin-Amerika és a Karib-térség hét országának vezetői szólították fel hétfőn a nemzetközi közösséget a koronavírus elleni védőoltások igazságos elosztására. Felhívták azokat az államokat, akik a legtöbb dózissal rendelkeznek, hogy osszák szét fölösleges többletkészletüket. Az erről szóló közös közleményről Carlos Alvardo Costa Rica-i elnök tájékoztatta a nyilvánosságot.

    Rajta kívül a felhívást Alberto Fernandez argentin, Andres Manuel Lopez Obrador mexikói és Andrew Michael Holness jamaicai kormányfők, valamint Luis Alberto Arce Catacora bolíviai, Gullermo Lasso Mendoza ecuadori és Luis Alberto Lacalle Pou uruguayi államfők írták alá.

    Eddig világszerte 1,3 milliárd dózis védőoltást használtak fel. Ennek a mennyiségnek a felét mindössze öt államban oltották el, ám ők egyben a világ GDP-jének 50 százalékát termelik meg.

    A latin-amerikai politikusok felhívták a figyelmet, hogy a pandémiát csak akkor lehet legyőzni, ha az egész bolygón arányosan oltják be a lakosságot. A szerény jövedelmű országokban eddig mindösszesen az oltások 0,3 százalékát adták be.

    Öt latin-amerikai ország, Uruguay, Argentína, Costa Rica, Paraguay és Kolumbia az elmúlt két hétben a százezer főre eső fertőzöttek száma tekintetében a világ tíz legrosszabb mutatójú állama közé került – számolt be a Barron’s üzleti hetilap online kiadása.

  • Az amerikai külügyminisztérium nem javasolja polgárainak a Japánba való utazást a járvány erősödése miatt. A kormány négy kategóriába osztja az országokat aszerint, hogy mennyire biztonságos a látogatás. Japán jelenleg a legrosszabb kategóriában van – adta hírül a CNN.

    Az olimpiai játékokat a jelenlegi tervek szerint a tavalyi halasztás után idén július 23. és augusztus 8. között fogják megtartani.

  • Ukrajnában az elmúlt napon 2608 koronavírusos megbetegedést regisztráltak. A koronavírus okozta megbetegedés szövődményeibe 249-en haltak bele, ami hatalmas ugrás az elmúlt nap adataihoz képest, amikor mindössze 68 halálesetről számoltak be − derül ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács adataiból. A legtöbb fertőzöttet Kijevben azonosították, legtöbben Herszon megyében haltak meg.

    Kárpátalján az elmúlt 24 órában 38 újabb megbetegedésről számoltak be, ketten meghaltak. A járvány kezdete óta a megyében 61 398 fertőzöttet regisztráltak, 1578-an vesztették életüket a koronavírus miatt.

    Az országban összesen 2 186 463 esetben állapították meg a fertőzést, közülük 49 285-en haltak bele a kórba. Az aktív betegek száma az országban 161 714, összesen 1 975 064-en gyógyultak fel a megbetegedésből.

  • Az egészségügyi dolgozók nagy része kiégéstől szenved a járvány után – mondta Vivek Murthy amerikai tiszti főorvos. 

    Ami aggodalommal tölt el, azok a számok. A klinikusok több mint fele szenved valamilyen tünettől

    – mondta Murthy a CNN szerint.

  • Már a román kormányban is úgy vélik, hogy ebben a tempóban nem fog összejönni az ötmillió beoltott, a számok ugyanis azt mutatják, hogy a kampány egyre kevesebb embert mozgat meg.

    Minderről Florin Cîţu miniszterelnök is nyilatkozott.

    A friss adatok is már csak napi 57 615 beoltottról szólnak, a szomorú viszont az, hogy közülük alig 23 021-en kapták meg az első oltást, ráadásul az utóbbi szám folyamatosan csökken az elmúlt napokban.

    Így jelenleg 4 159 340 beoltottnál tartanak Romániában. Ez a szám a lakosság 21 százalékát jelenti. Mindkét oltásdózist 3 226 831 személy kapta meg, ez a lakosság alig 16,7 százaléka – számol be a kolozsvári Főtér.

  • Az Egyesült Államok lakosságának csaknem negyven százaléka, közel 131 millió ember már mindkét oltását megkapta – közölte a CNN.

    Eddig négy államban (Connecticut, Maine, Massachusetts, Vermont) szerezte meg a lakosság legalább fele a teljes immunitást. 

    Országszerte 164 millió ember (a lakosság 49 százaléka) kapott legalább egy vakcinát.

  • Szlovéniában a hét elején teljesült a sárga fázisba kerülés minkét irányadó mutatója: a kórházakba kerülő covidos betegek száma 500 alá esett, a hétnapos fertőzöttségi arány pedig 600 alatti. Az iskolákban tantermi oktatás folyik.

    A szlovén kormány ugyan június 16-ig meghosszabbította a járványhelyzetet, és nem változtatott a határátlépés feltételein, de újabb könnyítések léptek életbe.

    Az egyetemeken a tantermi oktatást váltogatják az online oktatással. A diákok otthoni önmintavételes tesztelése még a folyó tanévben elkezdődik.

    A gyülekezési korlátot 50 személyre maximálták, a vendéglátó egységek reggel 5-től 22 óráig tarthatnak nyitva, a beltérben csak a PTC-igazolással (kigyógyult, tesztelt, beoltott) rendelkező vendégeket fogadhatják az asztalok közötti, már korábban érvényes távolságbetartás mellett.

    Hasonlóak az elvárások a kulturális rendezvényeken is. A sporteseményeket a nézők élőben is követhetik.

    A járvány csillapodása ellenére nagyon fontos a védőoltás felvétele – hangsúlyozzák a szakemberek. Elsőbbséget még mindig az 50 év felettiek élveznek a szlovén nemzeti oltási stratégia alapján, de sorra kerül már a fiatalabb korosztály is a bejelentkezési sorrend szerint.

    Így már a 20–25 évesek is felvehetik az oltást.

    Az ingyenes oltásnál a vakcina egyelőre nem választható szabadon.

    Vannak olyan szlovén vállalatok, amelyek pénzbeli juttatással díjazzák dolgozóiknak az oltás melletti döntését.

    Szlovéniában a hét eleji átoltottsági arány 14 százalékos volt – tudósít a Népújság.

  • A brit belügyminisztérium hétfői tájékoztatása alapján októberig van lehetőség felhasználni beutazáshoz a személyi igazolványukat azoknak az EU-s állampolgároknak, akik nem Nagy-Britanniában élnek – értesült a Blikk.

    A szigetországban élő uniós állampolgároknak viszont még legalább négy évig lesz lehetőségük belépni a személyi igazolványukkal Nagy-Britanniába.

    Nagy-Britannia még 2020. január 31-én lépett ki az Európai Unióból, de azok az EU-s polgárok, akik a tavalyi év végéig, a brexit megszűnése után kezdődött 11 hónapos átmeneti időszak lejártáig törvényes úton és életvitelszerűen telepedtek le az országban, tovább maradhatnak minden jogosultságuk megtartásával.

    Kapcsolódó

    Október végéig még utazhatunk személyivel Nagy-Britanniába

    Akik ott élnek, még további négy évig.

  • Ana Brnabić szerb miniszterelnök abbéli reményének adott hangot, hogy június végén vagy július elején a járványügyi korlátozások jelentős részét hatályon kívül helyezhetik.

    Ezzel kapcsolatban egyedül a 30 évnél fiatalabbak 12 százalékos oltási aránya aggasztja – tette hozzá, mondván, hogy a

    kulcsokat a fiatalok tartják a kezükben.

    A miniszterelnök abban bízik, hogy a legnépszerűbb szerbiai fesztiválok szervezőivel együttműködve megkezdett kampány eredményes lesz. Mint kiemelte, azt szeretnék, ha Szerbia június 21-én, a zene európai ünnepének napján nyitna, azaz akkortól kezdve megteremtődne a különböző tömeges rendezvények megtartásának lehetősége – írja a Magyar Szó.

  • A világon 167 116 334 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 3 469 589 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 166 942 534 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 3 459 051 volt.

    A VILÁGON EDDIG 1 678 374 637 ADAG KORONAVÍRUS ELLENI OLTÓANYAGOT ADTAK BE.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid–19 nevű betegség

    • az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 33 141 158 fertőzött volt eddig a napig, és 590 516-an haltak meg.
    • Indiában 26 752 447 fertőzöttet és 303 720 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 16 120 756 fertőzöttről és 449 858 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 5 667 330 fertőzöttet és 108 819 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Törökországban 5 194 010 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 46 446.
    • Oroszországban 4 952 412-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 116 812-re emelkedett.
    • Az Egyesült Királyságban 4 480 760 a fertőzöttek száma, és 127 986-an haltak meg a betegségben.
    • Olaszországban 4 194 672 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 125 335.
    • Németországban 3 659 990 a fertőzöttek száma, 87 432 a halottaké.
    • Spanyolországban 3 647 520 fertőzöttet és 79 711 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Argentínában 3 562 135 a fertőzöttek és 74 480 a halottak száma.
    • Lengyelországban 2 866 181 fertőzöttet és 72 945 halálesetet tartanak nyilván.
  • Jó reggelt, indul az Index keddi összefoglalója a koronavírus-járvány aktuális híreivel és a legfontosabb tudnivalókkal.