Két erdőt is ültetnek Walesben azokról az emberekről megemlékezve, akik a koronavírusnak estek áldozatul.
Az emlékparkok létrehozását a walesi kormány jelentette be. Azt mondták, hogy az egyik erdő Wrexham környékén, a másik pedig Brownhill környékén lesz majd. Emellett nem zárták ki azt sem, hogy az ország délkeleti felében is létesül még egy harmadik, ehhez hasonló emlékpark.
Túl sok embert vitt el túl hamar ez a szörnyű vírus. Mindannyiukra emlékezni fogunk, sose feledjük el őket
– mondta Mark Drakeford, Wales első minisztere a bejelentés után. Hozzátette: ezek az erdők permanens és élő emléket fognak állítani az elhunytaknak.
A hivatalos adatok szerint 9477 ember halt meg koronavírus-fertőzésben az országban a járvány kezdete óta.
(via The Guardian)
Szakértők szerint máshogyan kell kezelni a koronavírust, mint eddig. A cél: ne okozzon akkora fennakadást, mint az elmúlt hónapokban. Az eszközök között lehetnek például a védőoltások és más hatékony módszerek is, írta az infostart.hu.
Elképzelések szerint célzott teszteléseket tünetmentes embereken is végeznének majd, ha például olyan nyilvános eseményre mennek, ahol sokan lesznek. Alapvető elvárás lenne: aki beteg, az mindenképpen maradjon otthon. A maszkhasználat pedig általánossá válhat az otthonon kívül.
A megbetegedések kezelésében az antivirális medicináknak is nagy szerep juthat majd. Járványtani szakértők szerint ezek a szerek éppen úgy fejlődnek majd az idő múlásával, mint ahogyan a HIV kezelésére készített antivirális készítmények is.
Hongkong 351 koronavírus-fertőzöttet azonosított szombaton, ezzel megdőlt a napi fertőzöttségi rekord a városállamban. A világjárvány kitörése óta ez az eddigi legmagasabb napi adat – jelentette a Reuters.
Sophia Chan, az egészségügyi államtitkár egy sajtótájékoztatón azt mondta: a fertőzöttek számának exponenciális növekedésére számít a holdújév ünnepe után. Majd hozzátette: mindenkit megkér, hogy maradjon otthon, és vegye fel az oltást, különösen az idősek.
Hongkongban pénteken mindössze 131 koronavírus-fertőzöttet jegyeztek fel. A városállam előző legmagasabb napi fertőzöttségi rekordja 164 eset volt januárban.
A hivatalos adatok szerint Hongkongban eddig összesen 213 halálos áldozata volt a Covid–19-nek, és mintegy 15 ezer fertőzöttje 2020 óta.
Megkezdték az oltást Indiában a ZyCov-D nevű oltóanyaggal, amely a világ első DNS-alapú vakcinája. Azért is különleges, hogy fecskendőre sincs szükség hozzá.
A ZyCov-D-ből az első dózisokat az indiai Bihar államban adták be. Az oltóanyagot még tavaly augusztusban engedélyezték.
A vakcinát jet injektorokkal adják be, amelyek egy rugós szerkezettel, nagy nyomással juttatják bőr alá az oltóanyagot. Működése az alábbi videón látható:
Az mRNS-vakcinákhoz hasonlóan a DNS-alapú vakcinák is arra készítik fel a szervezetet, hogy miként védje meg magát a vírus ellen. A ZyCoV-D olyan DNS-molekulákat, úgynevezett plazmidokat használ, amelyek a védelem kialakulását elősegítő genetikai információkat juttatnak a sejtekbe.
Az oltóanyagot 28 ezer önkéntes bevonásával vizsgálták meg, ez volt az eddigi legnagyobb kiterjedésű klinikai vizsgálat Indiában. A vizsgálatok szerint a ZyCov-D az esetek 66 százalékában hatásosnak bizonyult a tünetek megelőzésében, ami valamivel gyengébbnek számít a legtöbb koronavírus-vakcina teljesítményénél. A súlyos megbetegedéseket viszont a ZyCoV-D is hatásosan akadályozta meg.
A vakcina abból a szempontból is egyedi, hogy a pácienseknek három dózist kell beadni belőle: a második oltást az első után 28 nappal, a harmadikat pedig az első után 56 nappal kell beadni.
A gyártó korábban úgy kalkulált, hogy évente 120 millió dózist tudnak legyártani majd a ZyCov-D-ből. Az oltóanyagot mínusz 2 és plusz 8 Celsius-fok közötti hőmérsékleten is elég tárolni, de a gyártó szerint még akkor is jó teljesítményt nyújtott, ha három hónapig 25 fokon tartották.
A DNS-alapú vakcinákat korábban elsősorban állatok oltásánál alkalmazták, mivel az embereknél eddig kevésbé bizonyultak hatásosnak. Az Egyesült Államokban DNS-alapú vakcinával oltják többek között a lovakat különféle betegségek ellen, a kutyák pedig bőrrák ellen kapnak ilyen oltást.
A BBC korábban, a ZyCov-D engedélyezésekor még azt írta, hogy 160 különböző DNS-alapú oltást tesztelnek az Egyesült Államokban. Ezek többsége a rákos megbetegedések és a HIV-fertőzés kezelésében segíthet majd – számolt be a Zee News.
Romániában 28 ezer új fertőzöttet diagnosztizáltak pénteken. Szerdán még 33 ezer új esetet regisztráltak a szomszédos országban. Az igazolt megbetegedések száma csaknem 2,4 millió.
A Covid–19-be és szövődményeibe 108 beteg halt bele az elmúlt 24 órában – jelentette az Agerpres. Tartósan száz fölött van a napi halálos áldozatok száma. Az utóbbi mintegy két esztendőben csaknem 61 ezer fertőzött vesztette életét Romániában.
Ugyanakkor megközelítően kétmillió ember már felépült a kórból. Viszont még mindig tízezer Covid-beteget kórházban kell kezelni, közülük több száz kiskorú.
A londoni rendőrség birtokába jutott Boris Johnsonról egy fotó, amelyen a brit miniszterelnök egy karanténidőszak alatti rendezvényen sörözik.
A rendőrök átfogó vizsgálatot végeznek azzal kapcsolatban, hogy kik mikor és hogyan szegték meg a járványügyi szabályokat. Ezzel összefüggésben jutott el hozzájuk körülbelül 300 fotó, amelyek egyikén Boris Johnson látható, amint 2020 júniusában sörözik a születésnapján a Downing Street egyik szobájában, amikor még szigorú járványügyi előírások voltak érvényben.
A nyilvánosságra még nem hozott fotón Boris Johnson Rishi Sunak kincstári kancellár társaságában látható, és úgy tudni, hogy a képet a miniszterelnöki iroda fotósa készítette. Emiatt az ellenzéki munkáspárt elnökhelyettese, Angela Rayner azt követelte, hogy publikálják a felvételt. Arra hivatkozott, hogy a fotóst az adófizetők pénzéből fizetik, ezért a közvéleménynek joga van látnia a képet.
Boris Johnson és a brit miniszterelnöki hivatal már több alkalommal is elnézést kellett kérjen amiatt, hogy a karanténidőszak alatt is olyan összejöveteleket tartottak, amelyeket nem lett volna szabad, többek közt még a Fülöp herceg temetése előtti éjszakán is, a nemzeti gyászidőszak idején. Ezekkel az összejövetelekkel kapcsolatban a brit parlamentben is folyamatban van egy hivatalos vizsgálat – írja a Guardian.
Újabb negatív rekord Oroszországban: több mint 177 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak pénteken. Az igazolt fertőzöttek száma meghaladja a 12,6 milliót.
Kórházba 18 ezer Covid-beteget kellett szállítani 24 órán belül. Az aktív koronavírusos páciensek száma megközelíti az 1,8 milliót.
A Covid–19-ben és szövődményeiben 714 beteg lelte halálát, a megelőző napon 682 fertőzött vesztette életét – jelentette a TASZSZ. A járvány kezdete óta 334 ezren haltak bele a betegségbe.
Csaknem hatvanezren épültek fel egy nap leforgása alatt a fertőzésből Oroszországban, az utóbbi két évben összesen 10,5 millióan.
Hivatalosan is életbe lépett a koronavírus elleni általános oltási kötelezettséget előíró jogszabály szombaton Ausztriában. Alexander Van der Bellen államfő aláírta a törvényt, miután az osztrák parlament mindkét háza megszavazta – számolt be az MTI.
Európában egyetlen országban sem írtak még elő ilyen szigorú oltási kötelezettséget, bár Ausztriában is több lépcsőben tervezik bevezetni. Az első fázisban, február elejétől minden háztartást írásban értesítenek a követelményekről, és ekkor még nem fogják büntetni a szabályszegőket.
Az előírás csak március 16-tól válik kikényszeríthetővé, akkortól akár 3600 eurós (1,2 millió forintos) pénzbírsággal is sújthatják, aki nem vette fel az oltást.
Az oltási kötelezettség minden 18 éven felülire vonatkozik Ausztriában. A szabályozás kivételt tesz a várandós nők és mindazok esetében, akik orvosi okokból nem vehetik fel a védőoltást. Továbbá 180 napig mentesülnek a kötelezettség alól a koronavírus okozta Covid–19-ből felgyógyultak.
Elmaradt a pekingi téli olimpia férfi jégkorongtornáján résztvevő lett és a címvédő orosz válogatott szombatra tervezett edzőmérkőzése. A találkozót azt követően fújták le, hogy a balti együttes hét tagjának is pozitív lett a koronavírus-tesztje a csapat Pekingbe érkezésekor – számolt be az MTI.
A szerdán rajtoló hokitornán Lettország Svédországgal, Finnországgal és Szlovákiával szerepel egy csoportban, míg az orosz együttes ellenfele az alapszakaszban a svájci, a dán és a cseh válogatott lesz.
Ukrajnában több mint 42 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak pénteken. A szomszédos országban az igazolt esetek száma meghaladja a 4,2 milliót. Jelenleg 485 ezer aktív beteg van.
A Covid–19-betegségbe és szövődményeibe 186 ember halt bele az elmúlt 24 órában. Már súrolja a 102 ezret a halálos áldozatok száma a járvány kezdete óta – írja a Kárpátalja.ma.
Ugyanakkor az utóbbi csaknem két esztendőben több mint 3,6 millióan már felgyógyultak a fertőzésből.
Kárpátalján 800 új koronavírusos megbetegedést regisztráltak. Pénteken hat ember vesztette életét a magyarok lakta térségben, a pandémia megjelenése óta 2591 Kárpátalján.
Szlovákiában több mint 19 500 új fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában. A szomszédos országban már meghaladta az 1,1 milliót az igazolt fertőzöttek száma.
A koronavírus 17 halálos áldozatot követelt pénteken. A járvány kezdete óta 17 938 fertőzött veszítette életét – írja a Körkép.
Jelenleg csaknem 1900 Covid-pácienst ápolnak egészségügyi intézményekben. Ez azt jelenti, hogy néhány nap alatt nőtt azok száma, akik kénytelenek kórházi ellátást igénybe venni.
Közülük 67 fertőzöttet intenzív osztályon kell kezelni, 134 beteg mesterséges lélegeztetésre szorul. A kórházban gondozottak 75 százaléka nincs beoltva, vagy csak az első adag vakcinát kapta meg.
Elöntötte az esővíz a Covid-osztályt Banglades harmadik legnagyobb városának, Khulnának az egyik kórházában pénteken. A páciensek és hozzátartozóik panasza szerint a heves esőzés miatt az esővíz összegyűlt a kórház tetején, és befolyt az épületbe egy lépcsőn, valamint a kórház betört ablakain keresztül.
Nem ez volt az első ilyen eset, az esős évszakban többször is volt már példa ehhez hasonlóra, de a hatóságok sosem kezdtek ezzel semmit. Így amikor a víz elönti az osztályt, akkor a pácienseknek kell kimerniük azzal, amit éppen találnak.
Mindezt a kórház szóvivője is elismerte, de hozzátette, hogy az épületet sietve kellett felhúzniuk, hogy egyáltalán legyen hol kezelni a koronavírusos betegeket, és ebből ered a probléma, amit a jövőben megpróbálnak majd orvosolni – számolt be a bdnews24.com.
Pozitív koronavírusteszt miatt kénytelen kihagyni az északi összetett első pekingi olimpiai versenyét a címvédő német Eric Frenzel.
A háromszoros olimpiai bajnok mellett csapattársa, Terence Weber sem indulhat szerdán, amikor egyéniben a 10 kilométeres szabadstílusú sífutás előtt normálsáncon ugranak a részvevők.
A kényszerű visszalépést Stefan Pecher, a német csapat orvosa erősítette meg szombaton, hozzátéve: van remény rá, hogy a február 15-i egyéni nagysáncos viadalon, valamint a 17-i csapatversenyben mindketten szerepelhetnek már.
A hétszeres világbajnok Frenzelt és a csapatban vb-ezüstérmes Webert elkülönítették a többiektől, akkor jöhetnek ki az izolációs hotelből, ha 24 óra különbséggel két negatív PCR-tesztet adnak – számolt be az MTI.
Magas, 96 százalékos a hatásossága annak a koronavírus-vakcinának, amelyet Irán és Kuba közösen fejlesztett ki. A két ország amiatt kezdett közös vakcinaprojektbe, hogy Iránt és Kubát egyaránt számos nemzetközi gazdasági szankció sújtja, amelyek az oltóanyagok beszerzését is megnehezítik számukra.
Az oltóanyagot az irániak – a fejlesztésben részt vevő iráni Pasteur Intézet után – Pasteurcovacnak nevezték el. A vakcina a kubaiak Soberana 2 nevű oltóanyagán alapul – erről és a többi kubai vakcináról egy korábbi cikkünkben már írtunk.
A vakcinát az omikron-, a delta-, valamint a béta-variánssal szemben is tesztelte a két ország. A Pasteur Intézet vezetője szerint az oltóanyaggal a felnőtteket és a gyerekeket egyaránt be tudják majd oltani.
A vakcina gyártását Iránban már tavaly megkezdték, mostanra már havi ötmillió dózist készítenek belőle – jelentette az IRNA.
Romániában már több mint 32 ezer gyermek, iskolás és óvodás fertőzött a hivatalos adatok szerint – közölte Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter. Két nappal korábban 27 ezren voltak.
A szomszédos országban több mint 160 tanintézet működik online – írja az Új Magyar Szó Online. Az oktatási dolgozók közül 8 ezren, vagyis mintegy három százalék fertőzött. Ezt azt jelenti, hogy 48 órán belül több mint tíz százalékkal nőtt a megbetegedések száma a körükben.
Romániában az utóbbi csaknem két év alatt 2,3 millió megbetegedést diagnosztizáltak. A járvány kezdete óta több mint 60 ezren vesztették az életüket a kór miatt a szomszédos országban.
Tokióban ellátási gondokat okoz a kórházakban a fertőzésszám megugrása. Ezért a japán főváros önkormányzata növelni kívánja a sürgősségi ágyak számát. Számos kórház éppen ezekre az ágyakra irányította át a kórházba szállított fertőzötteket – írja a Japan News.
Nem egy tokiói egészségügyi intézményben viszont már úgy látják: a Covid-betegeket csak a nem koronavírusos páciensek kárára lehetne hatékonyan ellátni.
Pénteki közlés szerint húszezer alá esett a napi fertőzöttek száma Tokióban.
Japánban eddig csaknem 1,9 millióan betegedtek meg a kórban. Pénteken több mint 25 ezer új esetet diagnosztizáltak. A járvány kezdete óta 18 429 ember veszítette életét a vírusfertőzés miatt, az utóbbi 24 órában senki sem halt bele a betegségbe.
A világon 390 833 248 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 724 931 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szombat reggeli adatai alapján – számolt be az MTI. Egy nappal korábban a világon 387 677 224 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 711 128 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS–CoV–2 vírus okozta Covid–19-betegségnek
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.
A megnyitó napján, pénteken 45 koronavírusos esetet regisztráltak a pekingi téli olimpia szervezői. Szombati közlésük szerint a pozitív PCR-tesztet szolgáltatók közül 25 volt sportoló vagy valamelyik csapathoz tartozó hivatalos személy.
Január 23., az ötkarikás buborékrendszer megnyitása óta 353-an akadtak fenn a Covid-ellenőrzésen – számolt be az MTI.
A szigorú biztonsági intézkedések miatt valamennyi akkreditált személy a megérkezésétől minden nap PCR-teszten esik át. Amennyiben pozitív eredményt produkál valaki, izolációs hotelbe vagy kórházba kerül attól függően, hogy van-e tünete. Onnan csak 24 óra különbséggel adott két negatív teszteredménnyel lehet szabadulni.
Szerbiában szakértők szerint tetőzik a járványhullám. Predrag Kon epidemiológus is egyetért ezzel, de úgy véli: hetekbe telik, mikorra az új megbetegedések napi száma alacsony lesz. Megerősítette: Szerbiában is felbukkant az omikron koronavírus egy új variánsa – írja a Magyar Szó.
A szomszédos országban az utóbbi egy hónapban riasztóan megugrott a fertőzöttek száma, kétharmaduk 20–50 év közötti. Most viszont azzal kell szembesülnünk, hogy a kór a 18 év alattiakat támadja leginkább – közölte Kon. Beszámolt róla, hogy a kórházi ápoltak között elég sok az idős ember, továbbá az olyan páciensek, akiknek gyengébb az immunrendszerük a szükségesnél, vagy oltatlanok, így a betegség súlyosabb formában jelentkezik náluk.
Szerbiában az elvégzett tesztek csaknem fele még mindig kimutatja a vírus jelenlétét. A pénteki bejelentés több mint 14 ezer új fertőzöttről szólt. A betegség szövődményeibe 61 beteg halt bele. Kórházban több mint 4100 fertőzöttet ápolnak, közülük 151 szorul mesterséges lélegeztetésre.
Jó reggelt!
Indul az Index hétvégi hírösszefoglalója, melyben beszámolunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertetjük a legfontosabb tudnivalókat.
Vigyázzanak magukra, jó egészséget!