Már közel két hete tüntetnek az új-zélandi polgárok a kormány koronavírus-korlátozásai ellen, azonban a demonstrációk most új szintre léptek:
egy oltásellenes tüntető a rendőrsorfalba hajtott.
Ugyan az akcióban senki nem sérült meg, nem múlott sokon, hogy katasztrófa történjen. Mindeközben a rendőrök könnygázzal oszlatják a tiltakozó tömeget, akik közül többen emberi ürüléket dobáltak a hatóságokra.
Jacinda Ardern miniszterelnök szerint a tüntetők túl messzire vitték a demonstrációt, és haza kellene térniük, hozzátette, hogy ami Wellingtonban történik, az rossz.
A legutóbbi összecsapások egyébként azután kezdődtek, hogy hajnalban közel 250 rendőr érkezett, és betonkorlátokat helyeztek a tüntetők köré, ahol autók és teherautók százai zárják el a város utcáit.
(via apnews)
Kedves olvasóink!
Zárul az Index mai hírösszefoglalója, amelyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről, és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.
Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!
Eredetileg február 21-ére várták, a szlovák egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint azonban csak a hét végére érkezik meg Szlovákiába a Novavax vakcinaszállítmánya – nyilatkozta a TASR hírügynökségnek a minisztérium szóvivője.
Értesüléseink szerint a napokban indítja a gyártó az első szállítmányt a megrendelő országokba, köztük Szlovákiába is, az oltóanyag várhatóan a hét végéig megérkezik
– mondta Zuzana Eliášová. Hozzátette: a gyártó első 93 ezer adag vakcinájának az első negyedévben kell megérkeznie Szlovákiába, amellyel két héten belül kezdenék meg az oltást – írja a Paraméter.
Oltatlansága ellenére Novak Djokovics bízik benne, hogy márciusban teniszezhet az Egyesült államokban esedékes két ATP masters versenyen, Indian Wellsben és Miamiban – adta hírül az MTI.
A mai állás szerint nem léphetek pályára Indian Wellsben és Miamiban, de várjuk ki a dolgok alakulását. Remélem, a következő hetekben változik a helyzet az Egyesült Államokban
– jelentette ki a férfi-világranglistán éllovas 34 éves szerb játékos.
Az Indian Wells-i torna március 10-én, míg a miami tenisztorna március 23-án rajtol. Novak Djokovics előbbit öt, utóbbi hat alkalommal nyerte meg.
Lemondta néhány hivatalos programját kedden a brit uralkodó, akinek a koronavírus-tesztje a hétvégén pozitív lett, és azóta is enyhe tüneteket észlel magán.
A Buckingham-palota tájékoztatása szerint a 96. életévében járó II. Erzsébet királynő továbbra is könnyített munkarendben dolgozik, és később döntenek arról, hogy a hét későbbi szakaszában visszatér-e hivatalos programjainak teljesítéséhez.
A lemondott programok között van a heti telefonos audiencia Boris Johnson miniszterelnökkel, illetve a Londonba akkreditált új nagykövetekkel videókapcsolaton tartandó formális megbeszélések.
A brit királyi család első számú londoni hivatalának keddi tájékoztatása szerint továbbra is szerepel a királynő jövő heti programjai között a személyes részvétel a windsori rezidencián esedékes éves diplomáciai fogadáson.
A Buckingham-palota szóvivője szerint az uralkodónak továbbra is csak enyhe, náthaszerű tünetei vannak – számolt be az MTI.
A tavaly összegyűjtött adományokkal a koronavírus miatt árván maradt gyerekeket segítő Regőczi Alapítványt támogatja idén a debreceni Campus Fesztivál – jelentette be egy sajtótájékoztatón Miklósvölgyi Péter fesztiváligazgató.
Az MTI tudósítása szerint Miklósvölgyi Péter az eseményen át is adta jelképesen a támogatást Herczegh Anitának, az alapítvány kuratóriumi elnökének.
A Campus Fesztivál nyitófogadásán összegyűjtött adományokat évről évre jótékonysági célra ajánlják fel, ennek összege tavaly hat és fél millió forint volt.
Az Európai Unió általános uniós ügyekért felelős tanácsa frissítette az EU-ba irányuló, nem alapvetően szükséges utazások ideiglenes korlátozására vonatkozó ajánlását. A módosítás értelmében a szabályok alkalmazásakor figyelembe kell venni az adott, Unión kívüli országban fennálló járványhelyzetet, valamint az érintett utazó egyéni helyzetét – közölte az uniós tanács.
Az aktualizált ajánlás szerint az uniós tagállamoknak engedélyezniük kell a nem alapvetően szükséges beutazásokat azok számára is, akiket az EU vagy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által engedélyezett oltóanyaggal oltottak be, illetve akik felgyógyultak a betegségből, valamint minden olyan utazó számára, akik a vonatkozó uniós jegyzéken szereplő valamely országból érkeznek.
A tagállamoknak fel kell oldaniuk az ideiglenes korlátozásokat azok esetében is, akik az érkezésük előtt legalább 14 és legfeljebb 270 nappal megkapták az alapoltási sorozat utolsó adagját, illetve ha kaptak emlékeztető adagot, vagy ha az Unióba utazásukat megelőző 180 napon belül felgyógyultak a járvány okozta betegségből.
A WHO által jóváhagyott vakcinával oltottak esetében a tagállamok előírhatják az indulás előtt legfeljebb 72 órával elvégzett, negatív eredményű PCR-teszt meglétét, és további intézkedéseket is alkalmazhatnak, például karantént vagy önkéntes karantént írhatnak elő számukra.
Hozzátették: engedélyezni kell az utazást a 6 és 18 év közötti gyermekek számára, ha teljesítik a felnőttekre vonatkozó feltételeket, illetve lehetővé kell tenni az utazást számukra, ha rendelkeznek az indulás előtt legfeljebb 72 órával elvégzett, negatív PCR-teszttel. Esetükben a tagállamok az érkezést követően további tesztet, valamint karantént vagy önkéntes karantént is előírhatnak. A hat éven aluli gyermekek esetében nem írható elő tesztkötelezettség vagy más követelmény.
Ahhoz, hogy egy Unión kívüli ország esetében valamennyi utazót illetően fel lehessen oldani a korlátozásokat, az új szabályok értelmében az előző 14 napban az adott országban regisztrált, százezer főre eső koronavírusos esetek száma nem haladhatja meg a százat a korábbi 75 helyett. A heti tesztelési arány is emelkedik, mégpedig százezer lakosra vetítve az eddigi 300-ról 600-ra.
Az ajánlás jogilag nem kötelező erejű. A benne foglaltak végrehajtásáért a tagállami hatóságok felelősek – ismertette az MTI.
Pozitív tesztet szolgáltatott pekingi doppingvizsgálatakor a spanyol Laura Barquero, aki partnerévek, Marco Zandronnal 11. lett a páros műkorcsolyázók versenyében a vasárnap zárult téli olimpián.
Az ellenőrzést még múlt hét pénteken végezték el a rövidprogram után, amelynek eredményét a Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) ismertette. Az elemzés tilalmi listán szereplő szert, az anabolikus szteroidok közé tartozó klosztebol jelenlétét mutatta ki a sportoló szervezetében.
Az analízist a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (World Anti-doping Agency, WADA) által akkreditált pekingi laborban végezték. A 20 éves Barquero kérheti a B minta elemzését – adta hírül az MTI.
Skócia jövő hétfőn megszünteti a védettségi igazolványok kötelezettségét, valamint a beltéri maszkhasználat előírásai is megváltoznak – közölte Nicola Sturgeon, Skócia miniszterelnöke.
Február 28-án több járványügyi előírás is megváltozik az országban. Többek között nem lesz kötelező az istentiszteleteken és boltokban a maszkhasználat, valamint nem kötelezik az embereket a védettségi igazolvány felmutatására.
De a pozitív tesztet produkáló emberek esetében egyelőre marad a kötelező karanténelőírás – írja a Sky News.
A többlethalálozás alakulásából a koronavírus-járvány első két évében kiderült, hogy az uniós országok közül kettőben is voltak olyan hónapok, amikor kétszer annyian haltak meg, mint az előző években.
Az Eurostat adataiból kiderült, hogy 2020-ban és 2021-ben Finnországban legfeljebb 15 százalékkal, Dániában pedig 17,5 százalékkal haltak meg többen egy hónap alatt az előző négy év átlagához képest, így ezekben az országokban volt a legkedvezőbb a helyzet. A legsúlyosabb havi veszteséget Bulgária, Lengyelország és Románia szenvedte el.
Az első két országban 2020 novemberében, Romániában tavaly októberben haltak meg kétszer annyian, mint a korábbi években – írja a 24.hu az adatok alapján.
Magyarországon a csúcsot (+59 százalék) a második hullámban, 2020 novemberében mérték. A vírus ebben az időszakban gyorsan terjedt, de a vakcina még nem volt elérhető.
A 2020 február óta elhunytak száma Izraelben meghaladta a tízezret. Az izraeli egészségügyi minisztérium honlapján azt írja, 10 003-an haltak meg összesen koronavírus miatt 2020 februárja óta az országban.
Ebből az elmúlt héten 189-en vesztették életüket, ami jelentős, 51,7 százalékos csökkenést jelent az előző héthez képest – számolt be az MTI.
Újabb szállítmány érkezett Magyarországra a Pfizer–BioNTech által az 5–11 éves korosztálynak kifejlesztett, Covid–19 elleni oltóanyagból – tájékoztatta a Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. az MTI-t.
A héten érkezett szállítmány már a nyolcadik, és 36 ezer adag oltóanyagot tartalmaz.
A vakcina 21 napos eltéréssel, kétadagos oltási rendben alkalmazandó.
Jóváhagyták Írországban azt a tervet, hogy hétfőn valamennyi, koronavírus miatt bevezetett korlátozást, köztük a maszkviselést is eltöröljék – írja a Guardian. A fennmaradó korlátozások feloldásáról az ír kormány ma délelőtti ülésén döntöttek.
A kötelező maszkhasználatot illetően a jövő héttől az embereknek már azt tanácsolják, hogy saját belátásuk szerint döntsenek a maszkviselésről, amelynek használata csak az egészségügyi intézményekben lesz kötelező.
A döntés az Országos Népegészségügyi Sürgősségi Csoport (Nphet) ajánlása alapján született. A szociális távolságtartási intézkedéseket az iskolákban és a gyermekfelügyeleti intézményekben is feloldják.
A Magyarországgal szomszédos ország február 22-től enyhíti beutazási szabályait, két hónappal azután, hogy nemrég még teljes lezárás, azaz lockdown volt érvényben az omikron-variáns vészes terjedése miatt – tájékoztat róla az Új Szó.
Ausztriába február 22-től az oltott, a betegségből kigyógyult és negatív teszttel rendelkező személyek is beléphetnek. Az elmúlt két hónapban ez tiltva volt, azonban az idegenforgalom fellendülése érdekében – azaz hogy minél több turista, látogató érkezzen a téli időszakban főleg Németországból – ezen változtattak.
Nem egész két hét múlva, március 5-től a szomszédos országban lényegében minden korlátozást feloldanak, kivéve a kötelező maszkhordást az előírt területeken. Az osztrák főváros, Bécs kivétel, ahol részben meghagyják a járványügyi szabályokat, például a vendéglőkbe továbbra is csak az oltottak vagy azok mehetnek majd, akik átestek a betegségen.
(via Új Szó)
Mivel Szerbiában alacsony a koronavírus elleni átoltottság, az országban elhúzódik a járvány, és más – jobban átoltott – országokhoz képest csak később törölhetők el a korlátozások, jelentette ki a Magyarországgal szomszédos ország legismertebb járványügyi szakértője, Predrag Kon.
A szerb válságstáb tagja szerint a nagykorú lakosság körülbelül 59 százaléka kapta meg valamelyik védőoltás mindkét adagját, ami alacsony átoltottságnak számít, így továbbra sem tud jelentősen csökkenni a fertőzöttek, valamint a halálos áldozatok száma.
Emiatt Szerbiában még mindig kötelező az orrot és szájat eltakaró maszk használata zárt térben, valamint 20 óra után kötelező a védettségi igazolások felmutatása a vendéglátó- és szórakozóhelyeken.
A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában keddre 4483-mal 1 887 596-ra, Koszovóban 101-gyel 225 249-re, Észak-Macedóniában 234-gyel 293 559-re, Montenegróban 185-tel 228 956-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 303-mal 368 735-re növekedett.
A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 55-tel 14 904-re, Koszovóban eggyel 3101-re, Észak-Macedóniában 17-tel 8915-re, Montenegróban nyolccal 2666-ra, Bosznia-Hercegovinában pedig 31-gyel 15 327-re növekedett.
(MTI)
Hongkong kedden 6211 új Covid-fertőzöttről számolt be, és további 9369 olyan esetről, amelyek az előzetes teszteken pozitívnak bizonyultak.
A hongkongi vezetők korábban felvették a kapcsolatot a szomszédos Sencsen városával, amelynek vezetői egészségügyi eszközöket és szakértői segítséget is ígértek az omikron-hullám sújtotta szigetnek.
Hongkongban már elhalasztották a március végére tervezett vezetőválasztást, éppen a koronavírusos esetek megugrása miatt.
Hongkongban csaknem harmincezren fertőződtek meg eddig hivatalosan, a halálos áldozatok száma nem éri el a háromszázat.
A szlovák regionális közegészségügyi hivatalok a szennyvíztisztító telepek üzemeltetőivel együttműködve 493 mintát vettek február 14-ig, ezek közül 469 (95,13 százalék) volt pozitív vagy a határértéken, derül ki Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) adataiból – adta hírül az Új Szó.
Szinte az összes begyűjtött mintában kimutatták a SARS-CoV-2 vírust, csak egy minta vizsgálati eredménye volt negatív.
Minden megyében növekszik a szennyvízben kimutatható vírusterhelés, kivéve Besztercebánya megyét, ahol csökkenés tapasztalható
– mondta Ján Mikas országos tiszti főorvos, aki arról is beszámolt, hogy a vírus jelenléte a szennyvízben tükrözi a jelenlegi járványhelyzetet.
A közegészségügy óvatosságra inti a szomszédos ország lakosságát, azt kérik, mindenki tartsa be az R–O–R (szájmaszk–távolságtartás–kézfertőtlenítés) szabályt. Emellett azt ajánlják, mielőbb oltassák be magukat az emberek, illetve kérjék az emlékeztető oltást, különösen, ha kockázatnak vannak kitéve, vagy ha veszélyeztetett személyekkel élnek egy háztartásban, ilyen személyekkel dolgoznak, vagy ilyen személyekről gondoskodnak.
(via Új Szó)
A hongkongi hatóságok közölték, hogy Covidot találtak a Brazíliából származó fagyasztott marhahús és a Lengyelországból származó fagyasztott sertésbőr csomagolásából vett mintákban, és megígérték, hogy kiemelten ellenőrzik az importált élelmiszereket.
Február 22-én, kedden véget ért Szlovákiában a veszélyhelyzet, amit a kormány 2021. november 25-én hirdetett ki 90 napra az egyre romló járványhelyzet miatt.
A Magyarországgal szomszédos ország kormánya tavaly novemberben a veszélyhelyzet kihirdetésével egyidejűleg kijárási korlátozást is bevezetett, majd ez utóbbit január 9-ig hosszabbították meg több kivétellel és kizárólag éjszakai érvényességgel.
A kijárási korlátozás már január 10-én megszűnt, a szlovák kormány arról számolt be, hogy február 28-án a járványügyi intézkedések többségét is feloldják.
(via Paraméter)
Nincs későn vagy feleslegesen beadott oltás – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa az M1 Aktuális csatorna keddi műsorában.
Szlávik János elmondta: nem tudjuk, hogy mit hoz a jövő. „Tehát a védőoltásokat azért érdemes még most is beadatni, mert nem tudjuk, hogy ez a hullám például milyen irányba fog menni, nem tudjuk, hogy nem jön-e egy új variáns” – fogalmazott.
Hozzátette, hogy lassan csökkennek az esetszámok, vagyis enyhül a koronavírus-járvány ötödik hulláma Magyarországon, Szlávik János kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy ne fordulhatna elő még emelkedés az esetszámokban, és a kórházakban is csak lassan csökken az intenzív osztályokon lévők száma.
Közölte azt is, a koronavírus omikron-variánsa csak nagyon ritkán okoz súlyos tüneteket háromszor beoltott embereknél. Ugyanakkor a karanténszabályokat be kell tartani, és otthon kell maradni fertőződés esetén – fűzte hozzá.
A főorvos felhívta a figyelmet az oltás fontosságára, megjegyezve: ha nem vagyunk beoltva, akkor akár súlyosan is megbetegedhetünk.
Már közel két hete tüntetnek az új-zélandi polgárok a kormány koronavírus-korlátozásai ellen, azonban a demonstrációk most új szintre léptek:
egy oltásellenes tüntető a rendőrsorfalba hajtott.
Ugyan az akcióban senki nem sérült meg, nem múlott sokon, hogy katasztrófa történjen. Mindeközben a rendőrök könnygázzal oszlatják a tiltakozó tömeget, akik közül többen emberi ürüléket dobáltak a hatóságokra.
Jacinda Ardern miniszterelnök szerint a tüntetők túl messzire vitték a demonstrációt, és haza kellene térniük, hozzátette, hogy ami Wellingtonban történik, az rossz.
A legutóbbi összecsapások egyébként azután kezdődtek, hogy hajnalban közel 250 rendőr érkezett, és betonkorlátokat helyeztek a tüntetők köré, ahol autók és teherautók százai zárják el a város utcáit.
(via apnews)
A világelső Novak Djokovics magabiztos győzelemmel tért vissza a 2,8 millió dollár (882 millió forint) összdíjazású dubaji férfi keménypályás tenisztornán. A szerb klasszis december 3. óta az első tétmeccsét vívta, mivel oltatlansága miatt – kilencszeres bajnokként – nem indulhatott el januárban az Australian Openen.
Az Egyesült Arab Emírségekbe ugyanakkor negatív koronavírusteszttel is beléphetett. Hétfőn a belgrádi játékos az olasz Lorenzo Musettivel csapott össze, aki eddigi egyetlen találkozójukat kimerültség miatt feladta tavaly a Roland Garroson.
Második meccsükön az ötszörös dubaji győztes Djokovicson nem látszott a hosszú kihagyás, és 1 óra 17 perc alatt nyert.
Eredmények:
1. forduló (a 16 közé jutásért):
Djokovic (szerb, 1.)–Musetti (olasz) 6:3, 6:3 korábban: Murray (brit)–O'Connell (ausztrál) 6:7 (4–7), 6:3, 7:5 Vesely (cseh)–Cilic (horvát) 6:4, 7:6 (7–3) Daniel (japán)–Goffin (belga) 6:3, 7:6 (7–5) Krajinovic (szerb)–Dzsaziri (tunéziai) 6:7 (4–7), 6:2, 6:4
A világon 425 942 053 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 5 890 818 volt a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai alapján.
Egy nappal korábban a világon 424 272 806 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 886 794 volt.
A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek
Elsőként Izrael jelentette be, hogy megkezdi a koronavírus elleni negyedik védőoltás beadását. Ezt nem sokkal követve Magyarországon is megkezdték kidolgozni az irányelveket erre vonatkozóan. Mellette és ellene is van érv. Kinek van igaza, és mi alapján dől el a kérdés? – erről írt nemrégiben cikket az Index.
Most a New York Timesban jelent meg egy érdekes írás arról, hogy számos új tanulmány azt sugallja, hogy az immunrendszer több része tartós, hatékony választ képes kiváltani bármely koronavírus-változatra.
az immunrendszer más részei több hónapon, ha nem éveken keresztül képesek emlékezni és elpusztítani a vírust
– derül ki legalább négy tanulmányból, amelyeket az elmúlt hónapban publikáltak több rangos folyóiratban.
A cikk emlékeztet rá, hogy a tanulmányok szerint három adag Covid-oltás – vagy akár csak kettő – elegendő ahhoz, hogy a legtöbb embert hosszú ideig megvédje a súlyos betegségektől és a haláltól.
John Wherry, a Pennsylvaniai Egyetem Immunológiai Intézetének igazgatója a lapnak arról beszélt, hogy bár a 65 év felettiek vagy a betegség magas kockázatának kitett emberek számára hasznos a negyedik adag, a legtöbb ember számára szükségtelen lehet.
A New York Times cikke arra is kitér, hogy az omikron-variáns két oltás után is képes „kikerülni” az antitesteket – azokat az immunmolekulákat, amelyek megakadályozzák, hogy a vírus megfertőzze a sejteket. A Pfizer-BioNTech vagy a Moderna által készített mRNS-vakcinák harmadik adagja azonban arra készteti az emberi szervezetet, hogy sokkal szélesebb körben állítson elő antitesteket.
Az Amerikai Egyesült Államokban a szövetségi egészségügyi tisztviselők – ráerősítve a tudományos álláspontra – azt mondják, hogy a közeljövőben nem tervezik a negyedik adag ajánlását.
Állásfoglalást adott ki a KEKSZ (Konszenzus az Egészségért Kör Szakértői) nevű, tudósokból álló csoport is nemrég, arról, hogy szükség van-e a negyedik oltás beadására Magyarországon. Azt írták: a negyedik oltás általános, mindenki számára történő bevezetése egyelőre nem indokolható tudományos érvekkel.