Porig bombáztak egy iskolát az oroszok, megmenekült egy százfős gyerekcsoport

Hírösszefoglaló az orosz-ukrán konfliktusról – percről percre az Indexen!

Vége
csalad vonat apamarad

A legfontosabbak

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Hét nő és egy gyerek halt meg, amikor az orosz erők megtámadtak egy konvojt, amely egy Kijev melletti faluból nem a kijelölt humanitárius folyosón keresztül menekült.

    A Sky News kiemeli, hogy az információ az ukrán védelmi minisztériumtól származik, ami ellentmond az ukrán hírszerző szolgálat korábbi értesüléseinek, miszerint a civilekre a „zöld folyosón” támadtak rá Peremoha közelében

  • Robbanások zaját lehetett hallani vasárnapra virradóra a nyugat-ukrajnai Lvivben. Sajtójelentések szerint több rakéta csapódott be a városban. A robbanásokat Lengyelországban is hallani lehetett a dpa német hírügynökség – lengyel-ukrán határon található Przemyslben lévő – egyik tudósítója szerint.

    A TSN ukrán hírportál a lvivi Regionális Katonai Igazgatóság jelentése alapján azt írja, találat érte a lviv-vidéki Yavoriv tesztterületet. A honlap szerint legalább nyolc rakéta csapódott be a Nemzetközi Békefenntartó és Biztonsági Központba. 
    Halottakról vagy sebesültekről egyelőre nincsenek információk.

    A Buzzfeed riportere, Christopher Miller Twitter-posztjában azt írja, Lviv polgármesteri hivatala megerősítette, hogy még hajnal előtt rakétacsapást mértek a yavorivi katonai létesítményre. Miller kiemeli: a központ mindössze 16 kilométerre található a lengyel–ukrán határtól.

  • Az orosz hadsereg légicsapása következtében megsérült a Donyeck megyében található Szvjatohorszk városában található Szvjatohorszk Lavra – jelentette az ukrán ortodox egyház.

    A robbanás megrongálta az épületet, ahol a kolostor testvérei és több civil is elbújt. Szinte az összes ablak betört, a bomba ötven méterre robbant a Szeverszkij-Donyec folyó jobb és bal partját összekötő hídnál, a kolostor bejáratánál.

    A Szvjatohorszk Lavrában 520 menekült tartózkodik, közülük kétszáz gyerek. Összességében a városban jelenleg mintegy tízezer menekült és helyi lakos él. A Lavra vezetése szerint sem a kolostor területén, sem a városban nem voltak katonai alakulatok – írja az Unian.

  • Az orosz csapatok továbbra is Mariupol elfoglalására összpontosítanak – közölte vasárnapra virradóra az ukrán vezérkar közösségi oldalán közzétett jelentésében.

    Az oroszbarát szeparatistáknak az orosz hadsereg segítségével sikerült betörniük a város külső kerületeibe. Ezt az ukrán hadsereg és az orosz védelmi tárca is megerősítette.

    Az ukrán vezérkar szerint ezen felül orosz támadás fenyegeti a százezer lakosú Szeverodonyeck városát is Luhanszk megyében. Moszkva szombaton közölte, hogy a luhanszki szakadárok alakulatai elérték a város határát.

    Donyeck térségében pedig Vuhledar ellen készül orosz offenzíva. A településről ukrán adatok szerint kétszáz embert sikerült kimenekíteni szombaton – írja az MTI.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra figyelmeztetett, hogy Oroszország nem fog megállni egy országnál, ha lesz ereje továbbmenni. Videoüzenetében elmondta: minden alkalommal megismétli külföldi partnereinek, hogy tegyenek többet Ukrajnáért, mert ezzel mindenkit segítenek Európában.

    A gonosz, amely tudatosan bombázza a békés városokat, a gonosz, amely még a mentőket is lövi és kórházakat robbant fel, nem fog megállni egy országban, ha van ereje továbbmenni

    – mondta az elnök. Hozzátette, hogy jelenleg Ukrajna a világ legnagyobb támogatását élvezi. Emellett – véleménye szerint – Oroszországot csak az ellenségek között tartják számon, ami még nagyobb ellenség, mint Észak-Korea.

  • A Kijev melletti Bucsában több mint hat tucat orosz katonák által meggyilkolt civil holttestét temették el egy tömegsírban – mondata Anton Herascsenko ukrán belügyminiszter.

    Buchában temettek el 67 civilt, akiket megöltek az orosz megszállók. Néhányukat nem is azonosították

    – mondta Herascsenko.

    A tömegsírról közzétett felvételen egy hosszú árok látható, amelyben a halottak holttestét helyezték el.

  • Az ukrán nemzetőrség kérésére a gyerekek rajzokat, videókat, verseket küldtek Ukrajna védőinek támogatására.

    A nemzetőrség közölte, hogy rengeteg gyerektől érkezett rajz és videó, azonban mindegyiket nem tudják egyszerre közölni. Első körben nyolcvan rajzot töltöttek fel a közösségi oldalukra.

    A megjelent rajzokon a gyerekek békére szólították fel a két félt, csatajeleneteket festettek, ukrán katonákat, elesett megszállókat, galambokat, ukrán államzászlót, címert.

    A legtöbb kép valóban a békét, az ukrán nemzeti címert és a zászlót tartalmazza. Akadnak azonban feltűnőbb alkotások is. Az egyiken Vlagyimir Putyin egy sátáni lényként van ábrázolva, amely egy vértócsában fekszik; mellé azt írták: „Putyin halott”.

    A képeket az alábbi Facebook-bejegyzésben tudják végignézni:

  • Jó reggelt! Köszöntjük kedves Olvasóinkat!

    Az Index vasárnap is beszámol a legfontosabb fejleményekről az oroszukrán konfliktussal kapcsolatban.

    Tartsanak velünk!